Pest Megyei Hírlap, 1992. december (36. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-24 / 303. szám
Valószínűleg észrevették a Pest Megyei Hírlapot rendszeresen lapozgatok, hogy a karácsonyi számunkba kért írásokat napok óta közöljük. Tesszük ezt azért, mert nagy örömünkre sokkal többen küldték el hozzánk leveleiket, mint amennyire számítottunk. Minden hozzánk érkezett írásból közlünk részletet, s hisszük, hogy már ezzel is örömöt okozunk nemcsak a szerzőknek, hanem az újságot, különösen az ilyen vastagot napokon át böngészgető olvasóinknak is. Jól tudjuk, némelyik költemény nem irodalmi remek, ám mind-mind olyan személyes hangvételű, s ebből kifolyólag olyan szép, hogy a sántikáló rímek ellenére boldogan adtuk nyomdába őket. Itt, a kőrengetegben működő szerkesztőségből, a ránk zúduló híranyagok tömegéből tudatom: leveleikkel friss levegőt, bájt, kedvességet küldtek hozzánk borítékaikban, amelyeket naponta várakozással bontottunk. írásaik mellé tett leveleikből szeretet áradt, olyan, hogy arról megható- dottság nélkül nehéz lenne szólni. Jókívánságaikat hálás szívvel köszönjük, bevallom férfiasán, erőt adnak nekünk ebben a nehéz időben, amikor rosszindulat és hazugságözön vesz bennünket körül. Ismételten megköszönve, hogy felhívásunkra tollat ragadtak, kívánok minden kedves barátunknak, írni szeretőnek vagy csak olvasgatónak szeretetteljes, békés karácsonyi ünnepeket : Vödrös Attila KEDVES OLVASÓINK! IIM/l'A'IIJlQlljl&TO • J « • Ot1Hm4M4J+T% M,▼»# TfHTHwi myiHrH « jp*, J. in'oaa^.M t iTm # 3 KNI4 n,<Xft^ÜUH «■••Mi x'TNrinuji HIÚ. sí* smi eirxa, nki m^VaTn tmiH mm *4M*< , fliwitkúui N*1 «VMfHMH M* niX*>y4ThiA • m «j4<rs óWc.giiW will , 7*i muiu/it* • H*r< IWM41 MfTtiAt IITl . »ki*/ MM4TI Hft ITgVmA ItUMl , snilMM^rt «njpyyu • »nNKhybtUllUIIA, Ivan Fjodorov és Pjotr Tyimofejev Apostolok történetének egy oldala (1572) EGY RÉGI-RÉGI KARÁCSONY Azon az éjszakán az egyik gyerek csodálatos álmot látott. Látta az angyalkát, amint bejött az ablakon, fényesen, hosszú fehér ruhában és elvitte a neki címzett levelet. Azután látta édesapját, amint mosolyogva nyújtotta ki kezét, és elkapkodta a feléje dobott csókokat. Ám, ahogy belehulltak nagy. meleg tenyerébe, elolvadtak, mint a hó- pel.yhek. Nedves tenyerével azután megsimogatta az 6 arcocskáját és szétmázolta rajta, mintha könnycsepp * S n $ $ % s Illusztráció a Canones címlapjáról (1578) lenne. Majd újra hallotta édesanyja lágy hangját, ahogy mesélte, hogy az angyalkának ezüstcsengője van, mellyel karácsony éjszakáján csenget és csenget és csenget. És akkor felébredt. Testvérével együtt. Nagyra nyitott szájjal és ragyogó szemekkel nézték a karácsonyfát, kopott in- gecskéjükben körültáncolták és egymást túlkiabálva örültek: Édesanya, megjött a Jézuska! Nagyon boldogok voltak. Édesanyjuk azonban tudta, hogy alig valami csekélvség van a fa alatt, igaz, odatette szerető szíve minden melegét. (...) Mostanában újra álmodom azt a régi álmot. A képzeletbeli levelekről, melyekbe számtalan kívánságot, kérést, sóhajt írok. Benyúl az ablakon át egy fehér ruhás angyal, akit dicsfény övez, és akiben felismerni vélem drága, elfáradt édesanyámat, akinek emléke felmelegít minden karácsonyt. Csőke Mikiósné Kocsér BETLEHEMBEN JÁRVÁN... (Készlet) Karácsony van. Lélekta- lálkozásainknak újra kellene az Élethit. Ahogy nyáron, r. múlt év nyarán Betlehemben járván, a Születés helyén, ahol még minden olyan egyszerűnek tűnt, ahol a megvásárolt emlék: a Holy Land földje, az Újszülött Jézus képe, és két, parányi virág, egyszerű, kis nejlontasakban, s a ta- sak túloldalán a csepp kereszt, a rá felfeszített Jézussal — emlék, kézzelfoghatóbb üzenet volt. mint ez, ez a mai, a szeretet üzenete, a jóságé, a harmóniára vágyásé, annak a hullámhossznak az átadásáé. amire beáll az ember, a stációkat végigjárván, mert adni akar belőle valamit. átmenteni, országhatárokon át, vámmentesen, hitet, bizodalmát és bízni akarást, még akkor is, ha ez neki mégoly nehéz, ha gátakba ütközvén is,... ha csak azt sem tudja, odaér-e, pedig tudja, el kell juttatnia, mindenáron, mert a Hit kapaszkodója segíti, viszi előre, a megváltásig, az Emberhez ... Karácsony van. Betlehem utcáit most mások járják. Mások szédülnek bele az arab árusak színes kaval- kádjába, a vásári forgatagban mások keresik azt a fényességet, ami csak egyszer adatik meg az embernek, hogy meglásson, hogy azután mindig... hogy hazahozván átadja, átüzenje, áttelepítse, a másiknak fogódzóul, bizonyságul, viszonzást remélve... Csikós Tóth Judit Budapest IN Várakozás, izgalom, remény. Csillogó fenyőfák, titokzatos éj. Fellobban egy láng. Aztán egy csillagszóró. Felcsendül egy dallam, a szívemben egy fájó. Megkondulnak a harangok, indulunk a sötétbe. Valahol megszületik egy gyermek, Valahol..., minden évben. Gyenes Zsolt JÓ ANYÁM TANlTASA Óh te drága, édes jó Anyám. Talán megérezted hogy mi vár reám. Jó tanácsod máig is csillagként ragyog Szüntelen vezérel pedig már öreg vagyok. Jó Anyám, Te tanítottál becsülettel élni És hálás szívvel a jó Istent félni. Az élet göröngyös útjain eszembe tartóm; Áldás ez nekem hogy így tanított Anyám. Jó Anyám, ahogy látod könnyem potyog Ne búsuljál, mert örömkönnyet hullatok. Jó az Isten! Ö magamra soha nem hagyott Áldom is Ót, mert Ö j' Anyát is adott Rudaskin Pálné Száraz Mária Florence, Mass. V. S. A. SZENT KARÁCSONY, SZERETET ÜNNEPE (Részlet) Aztán szenteste lett. És én magányos lettem. Hisz férjem már nincs velem, magamban kesergek. Ej, minek ide bú és bánat! Hisz ma karácsony van. Teli van a fa alja ajándékokkal Mert sokan rám gondoltak. S gondolok jó anyámra, ki oly messze van. Távol van tőlem, mint ezernyi csillag Most boldogság tölt el engem, Mert békés karácsonyt kívánok nektek Nagy ajándékot kaptam tőletek, ami nem más, Mint a szeretet. Özv. Brevenka Györgyné Anyám emlékére Fehér hósapkával fejükön aludtak a fák a kis állomáson ahol csak én álltam őrt karácsony éjjelén éjféli misére hívogatott a harang... gondolatban gyermekkorom útjain jártam nem vezetett csillag, s nem vittem magammal tömjént, mirhát, kincseket csak szegénységünket tettem le gondjaink jászola elé. A váltó szentjánosbogár fényében anyám arcát láttam felvillanni cipelte hetven évét az utcánk végén levő templom padjai közé ... A jelző előtt gép sikoltott — lassan engedelmeskedett kezemnek a lánc és kint a faluvégén a sorompórudak puha párnára hajtották fejüket — több órája szakadt a hó. Három tél dere ült azóta fejemre — már föld alatt anyám idén is lesz karácsony, de nélküle talán hó is hull majd, hogy keressem léptei nyomát bár fáj, hogy itthagyott mégsem kiáltoztam, mert messze jár, úgysem hallaná ... Kctykó István Rétság FEHER KARÁCSONY A SZERETET ÜNNEPEN Mit szeretnék? Csillogó fát, Rajta sok cukorkát! Örömöt adni és örömöt kapni, Ajándékok sorát kezedbe rakni 1 Magamhoz szorítani anyát, S örülni, hogy ő is örülni lát. Szomjú Gábornő A EEGSZOMORÚBB KARÁCSONYOM „MULTIMILLIOMOS” KOROMBAN (Részlet) Majdnem ötévi katonai szolgálatomból érkeztem haza falumba, ahol feleségemet a kisfiámmal kitelepítve találtam együtt a feleségem családjával és egész rokonságával, összesen tíz embert helyeztek el mindössze egyetlen bútorozatlan szobába. (...) E borzalmas szegénységünk idején áldásos segítségünkre volt az érdi jóságos nővérem, akitől időközönként kenyeret. A SZERETETNEK EREJE VAN Az alábbi történetet édesapám mesélte, mondván, hogy igaz történet, az egyik szereplője ő volt. Régen, az első világháború idején a falu férfiait egymás után hívták be katonának, szinte már alig volt ház, ahol ne sírtak volna a gyász és a behívások miatt. Egyik ilyen frontra induló vonat mellett sírva borult egymás nyakába egy fiatal pár, a fiatalasszony karján két év körüli kisgyermek. Vigasztaló szavakat mondogattak egymásnak, de az asszonyka nem hiszi el a körülötte történő eseményeket, úgy érzi, nem lehet, hogy elvigyék az ő féyjét a bizonytalan világba. Egyszer éles füttyszó, majd hangos kiáltás: tessék beszállni, a vonat indul! Utolsó búcsú után a vonat lassan, csikorogva, csattogva elindul nehéz terhével. A fiatalasszony ekkor ébred rá, hogy férjét viszi a vonat. Először lépdelve, majd futva kíséri a vonatot, aminek ablakában ott integet a férje, mellette egy katonatiszt egykedvűen szemléli a lassan elmaradó tömeget. Utolsó kétségbesésé- ben a fiatalasszony felkiált hozzá: Kapitány úr, vigyázzon a férjemre, hozza nekünk vissza, mi nagyon szeretjük őt, rajta kívül senkink sincs. A katonatiszt meglepődik, majd látja az asszony kétség- beesését, vigasztalásul odaszól: Nyugodjon meg kedves, visszahozom az urát. A fronton az egyik véres ütközetet követte a másik. A katonatiszt már elfelejtette a vonatnál tett Ígéretét, hiszen naponta tették kockára az életüket. Az egyik ütközet után, ami különösen sok emberáldozatot követelt, a katonatiszt könnyes szemekkel lépdelt a vérbe fagyott, elesett katonák között, amikor úgy vélte, az egyik katona mintha életjelt adott volna. Odarohant hozzá, arcáról lesöpörte a havas vért, majd megdöbbenve látja, hogy a katona a fiatalasszony férje. Megjelent előtte az asszony kétség- beesett arca, majd hallotta a saját megnyugtató szavait, összeszedte erejét, karjaiba vette az ájult katonát és a fagyos, göröngyös úton elindult vele a több mint egy kilométerre lévő segélyhelyre. Egy idj5 után érezte, hogy elhagyja az ereje, nem bírja tovább, túl nehéz a teher, a hó egyre sűrűbben esett, fagyos, hideg széllel is birkóznia kellett Messziről már lehetett látni a segélyhely épületét, amikor végképp elhagyta ereje, mindketten ájultan estek a földre. A kórházi ágyon tértek magukhoz, ahol mesélték, hogy a gépkocsis segélyszolgálat emberei találtak rájuk. Felgyógyulás után hazajöttek, elmesélték a történetet, a fiatalasszony nem tudta, hogy melyiket ölelje, a szeretett férjét, vagy az életét megmentő katonatisztnek mondjon köszönetét, de csak annyit tudott mondani: Tudtam, hogy a szeretetnek ereje van. Balogh Károlyné Nagykáta cukrot, kevéske zsírt kaptunk. Egyre lehangolóbb volt annak a tudata, hogy karácsony előtt kapott ko- sárnyi millióimból, hisz tombolt az infláció, nem gondolhattam arra, hogy bármi kicsiny ajándékot tudjak venni fiatal feleségemnek. és szeretett kisgyermekemnek. És elérkezett december 24-e, a szenteste napja, e napon az előre elkészített rőzséből a szobát is igyekeztem befűteni, ahol a fenyőágat a virágvázában földdel körülrakva az egyik sarokba beállítottam. Feleségem kisfiámmal együtt titokzatosan kitessékelt a konyhába, nem tudtam elképzelni, vajon milyen tervet forgat a fejében. Egyszer csak nyílt a szobaajtó, és feleségem könnyektől fátyolos szemében, de gyermekünk kedvéért arcára mosolyt erőszakolva jelezte a nagy hírt: „Megjött a Jézuska!” A családi hagyományokhoz hűen imára térdeltünk a karácsonyfa elé, de az elkezdett imádságunknak csak az első szavait tudtuk kimondani, mert a nyomasztó érzésektől zokogásba fulladtunk. Szomorúságunkra némi vigaszt kisgyermekünk adott azzal, hogy az igazi szaloncukor fogalmát még nem ismerve, a melasszal édesített bogyókat boldogan fogyasztja ... A gyermek örömén keresztül mi is éreztük: boldogok vagyunk. íme a karácsonyi öröm, milyen viszonylagos, mert talán a leggazdagabb ajándékkal sem lehet sokszor akkora boldogságot szerezni, mint a szívből áradót igaz szeretettel. Monostory Imre