Pest Megyei Hírlap, 1992. december (36. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-24 / 303. szám

Valószínűleg észrevették a Pest Megyei Hírlapot rendszeresen lapozgatok, hogy a karácsonyi számunkba kért írásokat napok óta közöljük. Tesszük ezt azért, mert nagy örömünkre sokkal többen küldték el hozzánk leveleiket, mint amennyire számítottunk. Minden hozzánk érkezett írásból közlünk részletet, s hisszük, hogy már ezzel is örömöt okozunk nemcsak a szerzőknek, hanem az új­ságot, különösen az ilyen vastagot napokon át böngészgető olvasóinknak is. Jól tudjuk, némelyik költemény nem irodalmi remek, ám mind-mind olyan szemé­lyes hangvételű, s ebből kifolyólag olyan szép, hogy a sántikáló rímek ellenére boldogan adtuk nyomdába őket. Itt, a kőrengetegben működő szerkesztőségből, a ránk zúduló híranyagok tömegéből tudatom: leveleikkel friss levegőt, bájt, kedvességet küldtek hozzánk borítékaikban, amelyeket naponta várakozással bon­tottunk. írásaik mellé tett leveleikből szeretet áradt, olyan, hogy arról megható- dottság nélkül nehéz lenne szólni. Jókívánságaikat hálás szívvel köszönjük, be­vallom férfiasán, erőt adnak nekünk ebben a nehéz időben, amikor rosszindulat és hazugságözön vesz bennünket körül. Ismételten megköszönve, hogy felhívá­sunkra tollat ragadtak, kívánok minden kedves barátunknak, írni szeretőnek vagy csak olvasgatónak szeretetteljes, békés karácsonyi ünnepeket : Vödrös Attila KEDVES OLVASÓINK! IIM/l'A'IIJlQlljl&TO • J « • Ot1Hm4M4J+T% M,▼»# TfHTHwi myiHrH « jp*, J. in'oaa^.M t iTm # 3 KNI4 n,<Xft^ÜUH «■••Mi x'TNrinuji HIÚ. sí* smi eirxa, nki m^VaTn tmiH mm *4M*< , fliwitkúui N*1 «VMfHMH M* niX*>y4ThiA • m «j4<rs óWc.giiW will , 7*i muiu/it* • H*r< IWM41 MfTtiAt IITl . »ki*/ MM4TI Hft ITgVmA ItUMl , snilMM^rt «njpyyu • »nNKhybtUllUIIA, Ivan Fjodorov és Pjotr Tyimofejev Apostolok tör­ténetének egy oldala (1572) EGY RÉGI-RÉGI KARÁCSONY Azon az éjszakán az egyik gyerek csodálatos álmot lá­tott. Látta az angyalkát, amint bejött az ablakon, fényesen, hosszú fehér ru­hában és elvitte a neki címzett levelet. Azután lát­ta édesapját, amint moso­lyogva nyújtotta ki kezét, és elkapkodta a feléje dobott csókokat. Ám, ahogy bele­hulltak nagy. meleg tenye­rébe, elolvadtak, mint a hó- pel.yhek. Nedves tenyerével azután megsimogatta az 6 arcocskáját és szétmázolta rajta, mintha könnycsepp * S n $ $ % s Illusztráció a Canones cím­lapjáról (1578) lenne. Majd újra hallotta édesanyja lágy hangját, ahogy mesélte, hogy az an­gyalkának ezüstcsengője van, mellyel karácsony éj­szakáján csenget és csenget és csenget. És akkor feléb­redt. Testvérével együtt. Nagyra nyitott szájjal és ragyogó szemekkel nézték a karácsonyfát, kopott in- gecskéjükben körültáncol­ták és egymást túlkiabálva örültek: Édesanya, meg­jött a Jézuska! Nagyon bol­dogok voltak. Édesanyjuk azonban tudta, hogy alig valami csekélvség van a fa alatt, igaz, odatette szerető szíve minden melegét. (...) Mostanában újra álmo­dom azt a régi álmot. A képzeletbeli levelekről, melyekbe számtalan kíván­ságot, kérést, sóhajt írok. Benyúl az ablakon át egy fehér ruhás angyal, akit dicsfény övez, és akiben felismerni vélem drága, el­fáradt édesanyámat, aki­nek emléke felmelegít min­den karácsonyt. Csőke Mikiósné Kocsér BETLEHEMBEN JÁRVÁN... (Készlet) Karácsony van. Lélekta- lálkozásainknak újra kel­lene az Élethit. Ahogy nyá­ron, r. múlt év nyarán Bet­lehemben járván, a Szüle­tés helyén, ahol még min­den olyan egyszerűnek tűnt, ahol a megvásárolt emlék: a Holy Land földje, az Új­szülött Jézus képe, és két, parányi virág, egyszerű, kis nejlontasakban, s a ta- sak túloldalán a csepp ke­reszt, a rá felfeszített Jé­zussal — emlék, kézzelfog­hatóbb üzenet volt. mint ez, ez a mai, a szeretet üzenete, a jóságé, a har­móniára vágyásé, annak a hullámhossznak az átadá­sáé. amire beáll az ember, a stációkat végigjárván, mert adni akar belőle va­lamit. átmenteni, országha­tárokon át, vámmentesen, hitet, bizodalmát és bízni akarást, még akkor is, ha ez neki mégoly nehéz, ha gátakba ütközvén is,... ha csak azt sem tudja, oda­ér-e, pedig tudja, el kell juttatnia, mindenáron, mert a Hit kapaszkodója segíti, viszi előre, a megváltásig, az Emberhez ... Karácsony van. Betlehem utcáit most mások járják. Mások szédülnek bele az arab árusak színes kaval- kádjába, a vásári forgatag­ban mások keresik azt a fényességet, ami csak egy­szer adatik meg az ember­nek, hogy meglásson, hogy azután mindig... hogy ha­zahozván átadja, átüzenje, áttelepítse, a másiknak fo­gódzóul, bizonyságul, vi­szonzást remélve... Csikós Tóth Judit Budapest IN Várakozás, izgalom, remény. Csillogó fenyőfák, titokzatos éj. Fellobban egy láng. Aztán egy csillagszóró. Felcsendül egy dallam, a szívemben egy fájó. Megkondulnak a harangok, indulunk a sötétbe. Valahol megszületik egy gyermek, Valahol..., minden évben. Gyenes Zsolt JÓ ANYÁM TANlTASA Óh te drága, édes jó Anyám. Talán megérezted hogy mi vár reám. Jó tanácsod máig is csillagként ragyog Szüntelen vezérel pedig már öreg vagyok. Jó Anyám, Te tanítottál becsülettel élni És hálás szívvel a jó Istent félni. Az élet göröngyös útjain eszembe tartóm; Áldás ez nekem hogy így tanított Anyám. Jó Anyám, ahogy látod könnyem potyog Ne búsuljál, mert örömkönnyet hullatok. Jó az Isten! Ö magamra soha nem hagyott Áldom is Ót, mert Ö j' Anyát is adott Rudaskin Pálné Száraz Mária Florence, Mass. V. S. A. SZENT KARÁCSONY, SZERETET ÜNNEPE (Részlet) Aztán szenteste lett. És én magányos lettem. Hisz férjem már nincs velem, magamban kesergek. Ej, minek ide bú és bánat! Hisz ma karácsony van. Teli van a fa alja ajándékokkal Mert sokan rám gondoltak. S gondolok jó anyámra, ki oly messze van. Távol van tőlem, mint ezernyi csillag Most boldogság tölt el engem, Mert békés karácsonyt kívánok nektek Nagy ajándékot kaptam tőletek, ami nem más, Mint a szeretet. Özv. Brevenka Györgyné Anyám emlékére Fehér hósapkával fejükön aludtak a fák a kis állomáson ahol csak én álltam őrt karácsony éjjelén éjféli misére hívogatott a harang... gondolatban gyermekkorom útjain jártam nem vezetett csillag, s nem vittem magammal tömjént, mirhát, kincseket csak szegénységünket tettem le gondjaink jászola elé. A váltó szentjánosbogár fényében anyám arcát láttam felvillanni cipelte hetven évét az utcánk végén levő templom padjai közé ... A jelző előtt gép sikoltott — lassan engedelmeskedett kezemnek a lánc és kint a faluvégén a sorompórudak puha párnára hajtották fejüket — több órája szakadt a hó. Három tél dere ült azóta fejemre — már föld alatt anyám idén is lesz karácsony, de nélküle talán hó is hull majd, hogy keressem léptei nyomát bár fáj, hogy itthagyott mégsem kiáltoztam, mert messze jár, úgysem hallaná ... Kctykó István Rétság FEHER KARÁCSONY A SZERETET ÜNNEPEN Mit szeretnék? Csillogó fát, Rajta sok cukorkát! Örömöt adni és örömöt kapni, Ajándékok sorát kezedbe rakni 1 Magamhoz szorítani anyát, S örülni, hogy ő is örülni lát. Szomjú Gábornő A EEGSZOMORÚBB KARÁCSONYOM „MULTIMILLIOMOS” KOROMBAN (Részlet) Majdnem ötévi katonai szolgálatomból érkeztem haza falumba, ahol felesé­gemet a kisfiámmal kitele­pítve találtam együtt a fele­ségem családjával és egész rokonságával, összesen tíz embert helyeztek el mind­össze egyetlen bútorozatlan szobába. (...) E borzalmas szegénységünk idején áldá­sos segítségünkre volt az érdi jóságos nővérem, aki­től időközönként kenyeret. A SZERETETNEK EREJE VAN Az alábbi történetet édesapám mesélte, mondván, hogy igaz történet, az egyik szereplője ő volt. Régen, az első világháború idején a fa­lu férfiait egymás után hívták be katoná­nak, szinte már alig volt ház, ahol ne sír­tak volna a gyász és a behívások miatt. Egyik ilyen frontra induló vonat mellett sírva borult egymás nyakába egy fiatal pár, a fiatalasszony karján két év körüli kisgyermek. Vigasztaló szavakat mondo­gattak egymásnak, de az asszonyka nem hiszi el a körülötte történő eseményeket, úgy érzi, nem lehet, hogy elvigyék az ő féyjét a bizonytalan világba. Egyszer éles füttyszó, majd hangos kiáltás: tessék be­szállni, a vonat indul! Utolsó búcsú után a vonat lassan, csi­korogva, csattogva elindul nehéz terhé­vel. A fiatalasszony ekkor ébred rá, hogy férjét viszi a vonat. Először lépdelve, majd futva kíséri a vonatot, aminek ab­lakában ott integet a férje, mellette egy katonatiszt egykedvűen szemléli a lassan elmaradó tömeget. Utolsó kétségbesésé- ben a fiatalasszony felkiált hozzá: Kapi­tány úr, vigyázzon a férjemre, hozza ne­künk vissza, mi nagyon szeretjük őt, raj­ta kívül senkink sincs. A katonatiszt meglepődik, majd látja az asszony kétség- beesését, vigasztalásul odaszól: Nyugod­jon meg kedves, visszahozom az urát. A fronton az egyik véres ütközetet kö­vette a másik. A katonatiszt már elfelej­tette a vonatnál tett Ígéretét, hiszen na­ponta tették kockára az életüket. Az egyik ütközet után, ami különösen sok emberáldozatot követelt, a katona­tiszt könnyes szemekkel lépdelt a vérbe fagyott, elesett katonák között, amikor úgy vélte, az egyik katona mintha élet­jelt adott volna. Odarohant hozzá, arcáról lesöpörte a havas vért, majd megdöbben­ve látja, hogy a katona a fiatalasszony férje. Megjelent előtte az asszony kétség- beesett arca, majd hallotta a saját meg­nyugtató szavait, összeszedte erejét, kar­jaiba vette az ájult katonát és a fagyos, göröngyös úton elindult vele a több mint egy kilométerre lévő segélyhelyre. Egy idj5 után érezte, hogy elhagyja az ereje, nem bírja tovább, túl nehéz a teher, a hó egyre sűrűbben esett, fagyos, hideg szél­lel is birkóznia kellett Messziről már le­hetett látni a segélyhely épületét, ami­kor végképp elhagyta ereje, mindketten ájultan estek a földre. A kórházi ágyon tértek magukhoz, ahol mesélték, hogy a gépkocsis segélyszolgálat emberei találtak rájuk. Felgyógyulás után hazajöttek, elmesél­ték a történetet, a fiatalasszony nem tud­ta, hogy melyiket ölelje, a szeretett fér­jét, vagy az életét megmentő katonatiszt­nek mondjon köszönetét, de csak annyit tudott mondani: Tudtam, hogy a szere­tetnek ereje van. Balogh Károlyné Nagykáta cukrot, kevéske zsírt kap­tunk. Egyre lehangolóbb volt annak a tudata, hogy karácsony előtt kapott ko- sárnyi millióimból, hisz tombolt az infláció, nem gondolhattam arra, hogy bármi kicsiny ajándékot tudjak venni fiatal felesé­gemnek. és szeretett kis­gyermekemnek. És elérke­zett december 24-e, a szent­este napja, e napon az elő­re elkészített rőzséből a szobát is igyekeztem befű­teni, ahol a fenyőágat a vi­rágvázában földdel körül­rakva az egyik sarokba be­állítottam. Feleségem kis­fiámmal együtt titokzato­san kitessékelt a konyhába, nem tudtam elképzelni, va­jon milyen tervet forgat a fejében. Egyszer csak nyílt a szobaajtó, és feleségem könnyektől fátyolos szemé­ben, de gyermekünk ked­véért arcára mosolyt erő­szakolva jelezte a nagy hírt: „Megjött a Jézuska!” A családi hagyományokhoz hűen imára térdeltünk a karácsonyfa elé, de az el­kezdett imádságunknak csak az első szavait tudtuk kimondani, mert a nyo­masztó érzésektől zokogás­ba fulladtunk. Szomorúsá­gunkra némi vigaszt kis­gyermekünk adott azzal, hogy az igazi szaloncukor fogalmát még nem ismerve, a melasszal édesített bogyó­kat boldogan fogyasztja ... A gyermek örömén keresz­tül mi is éreztük: boldogok vagyunk. íme a karácsonyi öröm, milyen viszonylagos, mert talán a leggazdagabb aján­dékkal sem lehet sokszor akkora boldogságot szerez­ni, mint a szívből áradót igaz szeretettel. Monostory Imre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom