Pest Megyei Hírlap, 1992. december (36. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-22 / 301. szám

I PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1992. DECEMBER 22.. KEDD Hazát találtak e parányi földön Hazánkat 1988-89-ben nagy számban keresték fel az erdélyi menekültek. A letelepedés szándékával ér­keztek, mert úgy érezték, ott már nem bírják tovább. Kinél ez, kinél az volt az utolsó csepp, ami távozásra bírta. Hátrahagyva a ~zü- lőföldet, a régi otthont, ro­konokat, barátokat. Szét­szóródtak a világban. So­kan továbbmentek. Üj hazát kerestek, egy helyet, ahol félelem nélkül élhetnek, dolgozhatnak, ahol anya­nyelvén szólhat felnőtt és gyermek. Otthonteremtésüket ná­lunk a Menekültügyi Hiva­tal pénzzel is támogatta. Kedvezményes hitelekkel, kölcsönökkel, s néhány he­lyen olcsó telekkel. Dány szomszédságában volt egy parányi település. Néhány házból állt csupán. Egykor, pontosabban a század ele­jén uradalmi cselédek tele­pedtek meg Dányszentsi- rályban. És megszületett az elképzelés. Az Erdélyben lerombolt falvak helyett építsünk újat e helyen. Az ötletet, mindenki támogat­ta. Az Angol—Magyar Ba­ráti Társaság is bekapcso­lódott a község életrehívá- sába. A termelőszövetkezet földet adott, a hivatalok pénzt áldoztak közművesí­tésükre. Lassan kialakult a Fő utca, bevezették a vil­lanyt, és elkészültek az al­ternatív rendezési tervek. S jöttek, építkeztek az er­délyiek. Lassan kialakult a falu. Vagy harminc család­nak áll már a háza. Itt él­nek, innen járnak dolgoz­ni a közeli Isaszegre vagy a fővárosba. De adott a le­hetőség az önállósodásra, ha nem is a közeljövőben, de később mindenképpen ez lesz az új település útja. EGYÜTT A CSALÁD Kicsinyke bolt a Fő ut­cán. A Csíkszeredái Dohán­ál családé ez év december eleje óta. Két esztendeje érkeztek a szülők. Gyerme­keik nem kaptak útlevelet. Ruhát is alig mertek ma­gukkal hozni, nehogy visz- szaküldják őket. Albérletek­ben, rokonoknál húzták meg magukat. Munkát ke­restek, a két szülő, János és Aranka. Leányaik hama­rosan megérkeztek, együtt lehetett a család. Isaszegen éltek; amikor hallottak ar­ról, milyen kedvező felté­telekkel telepedhetnek le Dányszerttkirályon. Kap­tak támogatást, elkészült a ház. És ez az első karácsony a saját otthonban. A Csíki-havasok gyönyö­rű tájait nem feledteti a néha-néha lezúduló hó vagy a könnyebb élet. Do- bándi János szemeiből su­gárzik a fájdalom, amint felemlegeti az otthoni fehér karácsonyok emlékeit. Most itt vannak itthon, és bizony nehezen tudják visszaidézni a meghitt hangulatot. — Nagyon nehezen moz­gok — mondja a házigazda, 1 és végigtekint elnehezült testén. — Ha nem lennék ilyen helyzetben, többet tudnék tenni a szentkirályi - erdélyiekért. Sajnos egy baleset következtében meg­sérült a hátgerincem, és hó­napok óta ehhez a székhez vagyok kötve. Nagyon sok mindent szeretnék megva­lósítani. Igazi közösség kell ide, mert hiába vagyunk magyar földön, óriási az el­lenállás az itteni lakosok­ban. Köztük is van ugyan jó ember, például a szom­szédaim. Erzsiké rengeteget segít nekünk, és nem tekint idegeneknek bennünket. Apró, álmos-csöndes kis falu Dányszentkirály. Ki­haltnak tűnik a település. Az „új részen” gomba módra szaporodnak az „őslakosok” a frissen fel­húzott épületekben. Mindenütt az építkezések nyo­ma. Elkészült alapok, téglahalmok, még vakolat­lan házfalak. Eled a község, melyet vagy három esztendeje egy ötlet és a segitökészség indított el a fejlődés útján. Beszédéből kitűnik, nem aggódik családja jövője miatt, de hiányoznak a régi barátok. Az elszigeteltség érzése általában ünnepek alatt tör ki az emberből. Karácsonyt ünnepelnek az új házban, és akaratlanul a Hargitáról származó fe­nyőfát keresik. HIÁNYZIK A HARGITA — Ha megérem, hogy még egyszer hazamehessek, átcsempészek egy csemetét. Szeretném, ha öreg nap­jaimban egy igazi, Hargita menti ezüstfenyő alatt ül­dögélhetnék, és onnan les­hetném az unokáim mozgo­lódását. Idén óriásfenyőt díszítünk, ez lesz az első igazi szenteste Magyaror­szágon. Eddig csak hányód­tunk, rokonoknál, ismerő­söknél vagy albérletben. Most — hála a fennvalónak — ismét van saját ottho­nunk, most már a szeredai rokonokat, ismerősöket is ember módjára fogadhat­juk. A gyermekkori és fiatal­kori barátok emlékétől el­homályosodik a tekintete. Két éve nem látták szülő­földjüket, földieiket, és a fájdalom csak most kezd igazán elhatalmasodni. Ed­dig nem volt rá idő. Dol­gozni kellett, hogy újra­kezdhessék az életet. Más életet akartak a gyermekek számára, hiszen ez volt az oka annak, hogy kiszakad­tak a csíki medencében el­terülő városkából. — Féltünk. NEHÉZ VOLT A DÖNTÉS Nem hangzik furcsán ez a kijelentés. Akkoriban már mindenki félt Székelyföl­dön. Dobándiék a gyerme­keiket féltették, mert el­rettentő dolgokat láttak. Egy évvel eljövetelük előtt több Csíkszeredái egyete­mista holttestét hozták ha­za, lezárt koporsóban, köz­tük volt régi tanáruk kislá­nya is. A magyarázat egy­szerű volt: gázmérgezést kaptak. Most már rettegtek attól a gondolattól, hogy Noémit, a nagylányt egye­temre küldjék. — Pedig nem kellett vol­na féltenünk, úgyis esélyte­lenül indulhatott a felvéte­lin. Nem tudott volna ott­hon diplomát szerezni, mert magyar Volt. Itt lehet belőle még valaki. Mindkét gyermekünket iskoláztatni akarjuk. Beszélgetés közben nem sokat magyaráz János, mert a tények ismertek, és csak azért borzasztó, mert ők mindezeket át is élték. Ne­héz volt dönteni a távozás mellett, de muszáj volt. Most itt vannak, majdnem idegenként a magyar hazá­ban. De legalább a falu ne­ve hazai. Csíkszereda mel­lett csodálatos kis falu volt Csíkszentkirály. Most Dány­szentkirály a szűkebb ha­zájuk. Itt alapozzák meg életüket, és ez az első csa­ládi karácsony. Tavaly ösz- szegyűltek az Erdélyből el­szakadt családok, lehet, hogy idén is megteszik, ha lesz rá pénzük. Nehéz a megélhetés, a családfő rok­kantnyugdíja nem éri el a 8 ezer forintot — Most a pénz nem szá­mít — élednek fel a szo­morú szemek. — Nemrég volt nálunk disznóölés, iga­zi székely hagyományokkal. Szalmán perzseltük a kocát, utána csodás agyaslevest készítettek a család nőtag­jai. Itt nem is ismerik az igazi disznótoros ebédet. Sikerült csülköket füstöl­nünk, és a töltött káposz­tába belefőzhetjük. Két éve nem ettem igazi töltött ká­posztát és olyan diós kalá­csot, mint amilyet a felesé­gem tud sütni. Idén minden lesz. Igaz, a Jézuska nem nagyon gazdag, de szerete- te: tudunk adni egymásnak, és ez a legfontosabb. Cso­dás karácsonyt szervezünk a gyermekeknek. Gondolkodás nélkül el­hisszük, hogy Dobándiék szentestéje emlékezetes ma­rad egy életen át, hiszen ú.ira hazára és otthonra ta­láltak. Gyertyagyújtáskor elmondanak egy imát az otthonmaradottakért. Hogy mit üzen nekik, a kitartó székelyeknek karácsonyra? ÜZENET A MARADÓKNAK — Hitet. És szeretetet, végtelen szeretetet. Kérése is van. Ha lehet, az anyaországiak ne bánt­sák őket, ha nem kell. Ki­csit több megértésért ese­dezik, több szeretetért. És azért, hogy legalább e na­pon, a szeretet napján szí­vesen gondoljanak Erdély­re, a székelyekre. — Soha ne feledkezzen meg egy magyar se arról, testvéreink élnek ezen a forrongó földön. Már most meglegyintette a honvágy, az otthoniak iránt érzett hűség és sze­retet. Szétmorzsolt egy könnycseppet és hálásan néz, tekintete telve re­ménységgel. Igazi hazát szeretne. J. Szabó Irén— Papp Antonella E fehér folt mindaddig megjelenik lapunkban, amíg dr. Ábra- hám Tibor úr, nagykőrösi SZDSZ-cs képviselő nem küldi el la­punknak válaszát. Arra kértük a képviselőt velünk foglalkozó parlamenti kérdésfeltevése után, hogy bizonyítsa jobboldalisá- gunkat, bizonyítsa: a kormányt is jobbról támadjuk. Fenyőfák a juhhodályban Arcukat simogatja a szél A kamrában csikók fi­cánkolnak. Patáikkal az agyonszáradt kerítést rug­dossák, majd a változatos­ság kedvéért fejüket a ho­mokba nyomják, s ezzel a struccszerű mozdulattal vágtára késztetik magukat. Jókora lórúgásnyi távol­ságra juhhodály húzódik, amelyben mintegy három­ezer anya és közel hét­száz bárány bábeli hang­zavarban az eledelt köve­teli magának. A változó erősségű szélben táncot já­ró széna illatát sodorja az állatok felé a decemberi szél. Az Apró-birtokon va­gyunk, Vecsésen, ahol Apró Mihály és felesége, Jolán­ba ezen az őszön váltak úgy istenigazából ennek a farm­nak a tulajdonosaivá. A házaspár asszony tagja Nagykátáról való. A férj nyáregyházi juhászfamília leszármazottja, s zsenge gyermekkorától fogva meg­szállottja ennek a foglala­tosságnak. Nagy álma vált valóra, amikor a helyi Fe­rihegy Termelőszövetkezet­ben megtörtént az osztoz­kodás, a résztulajdon és az üzletrész kiadása, a ma­gántulajdon visszaállítása. Az örömbe azonban üröm is vegyült, mert az való igazság, hogy Apró Mihály, a szövetkezettől megvette a lakó- és gazdasági épüle­tekkel. valamint állatok­kal teli- majort, de hitelbe, s a törlesztendő összeg meghaladja a 80 millió fo­rintot! Ebben benne van az a kétmillió is. amit két év­tizedes téesztagságért ka­pott a vagyonmegosztás so­rán. Nem is beszélve arról a negyven üzlettársról, akiknek tulajdonrészük van ebben a vállalkozásban. Ök nyugdíjasok, akik bátran társultak a juhászhoz és fe­leségéhez. A házaspár bízik vállal­kozásuk sikerében, a ju­hászaiban, még akkor is. ha évek óta tornyosulnak a viharfelhők ennek az egy­koron szebb és eredmé­nyesebb napokat -látott ága­zatnak a háza táján. A nem­zetközi piac telített. A kar­tellekbe tömörült olasz és más nyugati cégek lenyom­ják az árakat, s nevetséges összegeket kínálnak a ju­hokért. Nem szólva a gyap­júról, amely a gazdák, a termelők nyakán marad. Egyre drágább az eleség. Ezért aztán föld is kelle­ne, ahol megtermelnék a takarmánynakvalót. Egy­koron a vecsési és az ül­lői határban, valamint a közeli településen, Tor- nyoslöbén, ameddig a szem ellátott, legelők, füves te­rületek húzódtak. Az állat­tartók jóvoltából minden bizonnyal ismét felfedezik azt a térséget, mert a kény­szer az nagy úr. Ha nincs pénz, akkor segít a termé­szet, hiszen a juh közis­merten igénytelen állat, jobb híján beéri azzal, amit a táj, a térség nyújt számára. Apróék körül csupa gyen­ge adottságú, négy-öt aranykoronás termőföld húzódik, tehát inkább le­gelőnek, mint szántónak alkalmas. A farm, a tanya területén ott találhatók azok a szerszámok, erő- és munkagépek is. amelyek között jó állapotban lévő traktorok, ekék, tárcsa és szállító járművek is van­nak. A birtok békéjére az avatatlan, hívatlan sze­mélyek távoltartására ügyelnek Apróék házőrzői, amelyek éktelen ugatással sietnek a váratlan vendé­gek elé. Aztán egyik pilla­natról a másikra lehiggad­nak, amint Jolánka csendre inti őket. A házaspár kényelmes otthona Vecsésen találha­tó, de szavaikból kiderül, hogy remekül érzik magu­kat itt, az isten háta mö­gött. az egykori Il-es ma­jorban. Ezen a rónaszerű sík területen, arcukat si­mogatja a szél, s válik a friss levegőn rózsapirossá. A hodályok közelében fekete- és ezüstfenyők ké­peznek ligetet. Így a termé­szet, valamint a szeretet ünnepének békéje, a kará­csony, halmozottan is Apróéké. Készülnek is rá gyerekeikkel együtt. Ám az ünnep ellenére Apró Mihály kocsijába ül és kilátogat a farmra, hogy ellássa a birtokon reá váró feladatokat. Űtjára felesé­ge is vele tart, hiszen a dolgos asszonykezek pótol­hatatlanok. És sohasem le­het előre tudni azt, hogy mikor érkezik meg a ka­mion az eladásra szánt bá­rányokért, hogy azokat az olasz vásárlóhoz fuvaroz­zák, mert kell a pénz a talponmaradáshoz, az adós­ságok törlesztéséhez. Gyócsi László Együtt az Apró család. Tanyasi idill a farmon jiu a it*i műi« /Hínu*«nvw.kl ilíVnos felvétele*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom