Pest Megyei Hírlap, 1992. december (36. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-08 / 289. szám
A mer'kai magyarok tiltakozása Üzenetek Kolozsvárra Svájci népszavazás Elmulasztott lehetőség Az Egyesült Államokban élő magyarok mélységesen elítélnek minden erőfeszítést, amely történelemhamisítással. erőszakkal, a gyűlölködés szításával próbál éket verni magyarok és románok közé. Szolidaritásunkat fejezzük ki mindazokkal, magyarokkal és románokkal, akik e napokban tömeges megmozdulásokkal is hitet tesznek a humanizmus, a történelmi igazság, az emberi jogok és a jogsértésekkel szembeni összefogás mellett — hangzik az Amerikai Magyar Koalíció vasárnap kiadott állásfoglalása. A koalíció egy sor tekintélyes, nagylétszámú szervezet pártatlan tömörülése. A New York-i Magyar Emberi Jogi Alapítvány párhuzamosan kiadott állásfoglalásában rámutat: „mély felháborodással ítéljük el Funar polgármester magyarellenes intézkedés- sorozatának legújabb atrocitását, a Mátyás-szobor felirata megváltoztatásának kísérletét. Alapítványunk hosszú évek óta szaros egyetértésben működik együtt sok, az Egyesült Államokban élő román értelmiségivel. A jövő magyar—román együttműködése jegyében Is tiltakozunk a jogsértő, szélsőséges, embertelen jelenségek ellen, amelyekkel éket akarnak verni magyarok és románok közé. Szolidaritásunkról biztosítjuk mindazokat, magyarokat és románokat, akik e napokban Kolozsvárott tömeges megmozdulásokkal tesznek hitet az emberi jogok, a történelmi igazság, a jogsértésekkel szembeni egyetértő összefogás mellett” — hangzik a nyilatkozat. (Folytatás az l. oldalról.) rendszeres és beható együttműködés alakult ki, amelynek folytatása elsőrendű magyar érdek. Az államtitkár felkeresi a Fehér Ház, a Nemzetbiztonsági Tanács, a külügy- és a védelmi minisztérium vezető munkatársait. Meghívást kapott egy szűk körű fehér házi rendezvényre, amelyen jelen lesz George Bush elnök és Brent Scwcroft nemzetbiztonsági tanácsadó. A Clintonnak szóló levelet várhatóan Samuel Berger nek, a jövendő kormány nemzetbiztonsági kérdésekben illetékes megbízottjának adja majd át az államtitkár. Kiábrándultsággal vegyes eltökéltséggel fogadták az Európai Közösség képviselői a hírt, hogy a svájci népszavazás során a szavazók többsége elutasította az Európai Gazdasági Térhez való csatlakozást. Mint Frans Andriessen, az EK-bizottság külkapcso- latokért felelős alelnöke — Az államtitkár szólt arról, hogy természetesen kívánatos volna az új amerikai elnök és a magyar kormányfő találkozója, de nyilvánvaló, hogy Clinton elfoglaltsága miatt ez egyelőre nem szerepelhet napirenden. A magyar kormányzat mindenesetre elsőrendű céljának tekinti, hogy az eddig kialakult, magas szintű személyes kapcsolatok fennmaradjanak, illetve hasonló színvonalú együttműködés jellemezze a két ország viszonyát az új kormányzat alatt is, amelynek szempontjából egy politikailag szilárd Magyarország nyilvánvalóan ugyanolyan fontos, mint az előző adminisztrációnak volt. az EGT-t létrehozó hároméves EK—EFTA tárgyalás- sorozat egyik résztvevője — fogalmazott: annak ellenére, hogy a svájciak az elszigeteltséget választották, a világ egyik legjelentősebb szabadkereskedelmi övezetét jelentő gazdasági teret megpróbálják létrehozni, jóllehet a berni nem némileg komplikálttá teszi az ügyet. Hozzátette: a közösség továbbra is kész megvizsgálni Svájc tagfelvételi kérelmét az EK-ba, de értésére adta, hogy a mostani elutasítás aligha tekinthető ezt segítő, bátorító gesztusnak. — Franciaország is sajnálattal fogadta a svájci népszavazás eredményét. Párizs álláspontját a Quai D’Orsay szóvivője ismertette hétfőn, azonban hozzáfűzte. hogy a végleges értékelést erről a tizenkettek külügyminisztereinek, illetve a svájci hatóságoknak kell megadniuk. Ugyancsak sajnálkozását fejezte ki a döntés miatt Catherine Lalumiere asz- szony, az Európa Tanács főtitkára is. A főtitkár „elmulasztott lehetőségnek” nevezte a döntést, amelynek következtében Svájc most nehezebben tud majd csatlakozni az európai integrációs folyamathoz. Véleménye szerint azonban „erre még lesz más alkalom”. Kodolányi Washingtonban Elsőrendű magyar érdek az együttműködés folytatása Nem lehet precedens Indul az Antilop-akció — Antilop-akció lesz a neve a francia katonai erő bevetésének Szomáliában. Dzsibutiban már 12 órás készenlétbe helyezték az első egységeket, amelyek a tengerészgyalogság, illetve az idegenlégió ott állomásozó alakulataiból kerülnek ki. A Szomáliái beavatkozás egyszeri alkalom, nem jelent elvi amerikai politikát, jelentette ki Lawrence Eagleburger, ügyvezető külügyminiszter. Egyúttal ismét határozottan elutasította a mind szélesebb amerikai körökben képviselt véleményt, hogy Boszniában is be kellene avatkozni. Mivel azonban emberek ezrei halnak éhen, s a beavatkozás viszonylag kevés áldozatot igényel, a cselekvés mellett döntöttek. Ez azonban semmiképp nem jelent precedenst, például Bosznia vonatkozásában, ahol sokkal bonyolultabb a helyzet, s ahol óriási erők bevetésére volna szükség — a siker biztosítéka nélkül. — Etiópia és Kenya hétfőn lezárta a Szomáliái határt, hogy megakadályozza a menekülő Szomáliái fegyveresek átszivárgását. A határok lezárását diplomáciai források közölték, a két ország hivatalosan még nem erősítette meg. A határok lezárása egyébként is csupán elméletben lehetséges, hiszen a terület igen ritkán lakott és kietlen — írta az AFP. Augusztusi puccs Bűnbak kerestetik A nyomozószervek tegnap átadták az orosz főügyésznek a tavaly augusztusi puccs ügyében készített, 140 kötetre rúgó vizsgálati anyagot. A főügyészi jóváhagyás után kerülnek az iratok a legfelsőbb bíróságra. Az osztankinói tévének — a nyomozás eredményei kapcsán — a vizsgálat helyettes vezetője elmondta: bebizonyosodott, hogy a hatalomátvétel fő ideológusa nem Anatolij Lukjanov, az egykori szovjet parlamenti elnök volt, ahogy ezt eddig az orosz hatóságok állították, hanem Alek- szandr Tizjakov. Ezzel, mint a nyomozó szavaiból kiderült, kérdésessé vált Lukjanov fogva- tartásának és az ellene indított eljárásnak a jogossága is. Emlékezzünk csak az első nagy összeborulásokra! Az Erdélyért kiáltó 1988-as tüntetésre. 1989. március tizenötödikére. A Nagy Imre-temetésre. Csodálatos élmény volt, már tudniillik azoknak, akik ráéreztek a nagy történelmi pillanatra: miénk lehet a politikai szabadság — vér nélküli íme, eltelt két-három év. s elönti az országot a politikaundor. Nem hiszem, hogy ezt a kiábrándulást mindenestül a rádió, a tévé, a sajtó számlájára írhatnánk. Igaz, évek óta naponta telefröcskölik a közéletet rossz hangulattal- indulattal, politikaundorral, személy szerint jórészt ugyanazok, akik 5-10-15-20 évvel ezelőtt a pártállam rendíthetetlenségére, bíráthataLanságára, a jövőt meg- rabló-fölélő-kizsigerlő politika világ csodájára esküdtek. „Kompenzálnak” vajon? Vagy a reváns indulata fortyog ki belőlük? Nyilván — kihasználva a kormányzó pártok bűnösen hanyag, öngyilkos sajtópolitikáját — az ellenzék támogatására igyekeznek hangulatot kelteni, s a csődből kecmergő, az adósság, az infláció, a szerkezetváltás kötelező kegyetlenségeivel agyonterhelt kormánypolitika ellen ez a hangulatkeltés szinte magától kínálkozik. Csupán annyi felelőtlenség kell hozzá, amennyi megbújik minden hatalomra törő csoportosulásban. Ma már nyilvánvaló, hogy elszámították magukat. A közvéleménybe passzírozott politikaundor legalább any- nyit ártott az ellenzéknek, mint a kormánynak. Meglehet, még többet ártott. Az ellenkezés, a tagadás szívósan sulykolt indulatai noha egyaránt morzsolják a parlamenti pártokat, kikezdik rangjukat, hitelüket, beszűkítik vonzókörüket, úgy tetszik, veszélyesebbek a kisebb pártokra, mint. a legnagyobbra, veszélyesebbbek a kormányhatalmon kívüliekre, mint a kormányzókra, veszélvesebbek azokra, amelyek a siker küszöbét csak azzal léphetik át, ha szereznek új pozíciókat, beveszik a törvényhozói hatalom fellegvárát, mint azokra, amelyeknek már az is tökéletes siker, ha megőrzik jelenlegi pozícióikat, megvédik a várat az ostromlókkal szemben. Évtizedek során megszokta ez a nép, hogy a politika azonos az Egypárttak Most tehát a legtermészetesebben azonosítja a több párttal, s ha elfordul a politikától, a több párttól fordul el. Magától a parlamenttől fordul el. Félős — az időszaki választásokon a közöny, a pasz- szív rezisztencia arra figyelmeztet —, elfordul a demokráciától is. Kétségtelen, hogy főfelelőse, minthogy főszereplője a média a közéletet besározó politikaundor áradásának. De még főszereplőnek sem egyedülvaló. Maga a civil szerveződésben, társadalmi mozgalmakban szegényes, túlzottan a pártszerkezetre, pártoskodásra épülő politika is kiapadhatatlan zavarforrás. Fejlettebb civil társadalmakban, ahol beleszülettek a többpártrendszerbe, megszokták a pártoskodás pankrá- cióit. Talántán ott a tárgyilagosságról vagy legalább a tárgyilagosság látszatáról sem mondanak le olyan köny- nyedén a pártharcosok, mint nálunk, ahol is az egypárt- rendszer mintakollekciója igézetében nevelkedtek, és akárhányfelé osztódva is a saját külön bejáratú nad- rágszíjparcellájukban az egyetlent, az egyedül üdvözítőt, az über allest tisztelik. MAGYARORSZAG Pártoskodunk Vajon így kell ennek lenni, hogy a pártharcosból rnesz- szire bűzlik az elfogultság, mineiyt a száját kinyitja? Hogy még az ártatlannak szánt pártszovegekfce is be vannak ültetve a petárdák? Hogy a pártszempontú oldalfénnyel megvilágított, a pártszempontú hangsúlyokkal félrebillentett, a pártszempontú következtetésekkel feltupírozott, végtére a maga valóságából kivetkőzött közgond, sorskérdés, követelés, bírálat, akármi hitelét veszti, s inkább taszítja a közérdeklődést, semhogy von- zaná. Nem javít sokat az összképen, ha egyik-másik párt igyekszik távol tartani magát ezektől a minden valóságot eltorzító, meghamisító — voltaképp hazug — „párt- szerűségtől”. Nem sokat javít, mert a közvélemény leginkább a hangoskodó mutatványokra, produkciókra, csetepatékra figyel, ezek látványosabbak, hatásosabbak, mint az önmérséklet, a szívós törekvés a tárgyilagosságra. Márpedig a látványos produkció általában torzítás, túlzás, hamis beállítás, altkor is, ha nem szándékoltan az. Mert a pártos viták mechanizmusa kikényszeríti, hogy negatív irányú túlzást pozitív irányú túlzással, nemzettagadó túlzást nemzetpárloló túlzással, ellenzéki túlzást kormánypárti túlzással egyenlítsenek ki, s egyáltalán minden túlzást ellenkező előjellel. No meg a kínálkozó ráadással is. A pártharcokban senki sem azonos önmagával. Alapállásából mindenkit elmozdít az attak, a riposzt, a parád- riposzt — kit erre. kit arra. S azon a terepen, ahol senki sem azonos önmagával, nemcsak az eligazodás nehéz, de bármiféle közös nevező kialakítása, bármiféle közeledés előkészítése. Voltaképp az Is nehéz, hogy legalább önmagához találjon vissza a pártharcom, aki folyamatosan és sok változatban föláldozta önazonosságát a támadásnak, a védekezésnek, a védésvisszavágásnak, hogy önmagából is kilépve ilyen-olyan túlzásokkal pozícióelőnyhöz jusson. Márpedig ezekből a képletekből egyszerűen kiszorul az igazság, a tárgyilagosság, a „pártatlan”, okjektív ítélet. Aki kívülről, a pártharcok „inerciarendszerén” kívül figyeli a vitákat, a szapora ütközéseket, egyre inkább arról győződik meg, hogy a politikai ítélet megbízhatatlan, a politika hazudik, pró és kontra elfogultan érvel, s ahelyett, hogy az igazságot képviselné, ilyen-olyan túlzásokkal, csúsztatásokkal, manipulált, hamis beállításokkal igyekszik befolyásolni a tétova állampolgárt. Végtére is oda-vissza hazug, tehát nem becsületes, nem tisztességes a politika. Ez a sommás ítélet nyilván igazságtalan, az adok-kapok ütésváltásában végképp nem mindegy, ki kezdte övön aluli ütésekkel, melyik fél igyekszik gátlástalanul, eszközökben nem válogatva felülre kerekedni, melyik a védekezésre szorított, a megoldást őszintén kereső, az önmérsékletet tanúsító, a visszafogottabb. Csak hát az általánosításokra hajlamos közvélemény nemigen érzékeli az efféle különbségeket, és sommásan ítélkezik. És lassan-lassan összegeződik a tagadás: marakodnak a pártok a sajtóban, a Parlamentben, gátlástalanul mocskolják egvmást a politikusok, a képviselők, összevissza hazudoznak — apage! Távozz tőlem, POLITIKA! Nehéz helyzetünkben a java erők összefogására, alapkérdésekben nemzeti egységre, közmegegyezésre volna a legnagyobb szükség. Szemben ezzel, folyamatosan azt kell tapasztalnunk, hogy a pártoskodás elválaszt egymástól. Szétmarja, széttrancsírozza a java erőket (még az egyes pártokon belül is!), hiszen mindenben a különbözőséget keresi, minthogy a különbözőségből él. Gond ez, nyílván azokban a társadalmakban is, melyekben a pártoskodásnak évszázados múltja van, a ma élő nemzedékek a pártharcokba beleszülettek, s többnyire kialakult, megszilárdult a pártok törzsgárdája; ahol a politika hosszú távon érvényesülő erőviszonyait többé-kevésbé híven s megáilapodottan tükrözi a sajtó, a közszolgálati média (nálunk szinte érintetlen maradt az Aczél válogatta, kontraszelektált sajtómonopólium), ahol az állam, a társadalom autonóm szervei, hatalmi ágazatai a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban, a gazdaságban, a kultúrában meglehetősen függetlenek a pártoktól, pillanatnyi erőviszonyoktól. Ezekben a társadalmakban is egyre több a gond a pártharcokra épülő demokráciával; mérhetően nő a tartózkodás, az ellenérzés, a közöny. Érthető, ha nálunk még nagyobb arányban nő. S mit lehet tenni? Talán már annak is volna cselekvésértéke, ha felismernénk, hogy a demokráciának ez az örökölt, túlzottan a pártharcokra alapozott formája elavulóban, s korszerűsítésre szorul. Szó sincs arról, hogy hőbörgő kísérletekben, világmegváltó, radikális „koncepciókban” szemernyit is bízhatnánk. Ellenkezőleg: a korszerűsödéshez lassú, biztonságos evolúció kívánatos, a hagyományoknak, a helyi adottságoknak leginkább megfelelő. A korszerűsödés nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a média — rádió, televízió, sajtó — főhatalommá erősödött a civilizált országokban, s a demokrácia sorsát meghatározó szerephez jutott. Igen valószínű, hogy a demokráciát közvetlenebbül s szervesen be kell kapcsolni a modern társadalom érdek- viszonyaiba, például: közvetlenebb érdeke fűződjék minden körzetnek ahhoz, hogy Jegyen választott képviselője, s egyben a választópolgároknak is közvetlenebb érdekévé tenni, hogy minél nagyobb arányban éljenek szavazati jogukkal. Kívánatos volna továbbá, ha a pártoskodó közélet szét- szabdaltságát más, a politikától nem közvetlenül függő dimenziókban — gazdaság, művelődés, szakma, szabad idő stb. — a spontánnál nagyobb arányú, tehát tudatos, netán ösztönzött szerveződés — „koacerválódás” — kísérné. Minél több mozgalom, szövetség, egyesülés, társulás, amelyben a pártbeM kötelmek%zóba sem igen kerülnek, s amely az akárhány párthoz tartozókat magától értetődően egy asztalhoz szoktatná. V (Fekete Gyula)
