Pest Megyei Hírlap, 1992. december (36. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-07 / 288. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT v^-SP/Vfe* 1992. DECEMBER 7„ HÉTFŐ 13 Véleménycsokor Tisztelt Főszerkesztő Ür! Lapjának november 23-i száma több okból is levélírásra késztetett... O Őszintén megvallom, nem értettem, és kissé „gyanús” is volt nekem a Pest Megyei Hírlap szerkesztőségének, illetve szerkesztőgárdájának átalakítása. (Noha sohasem szerettem a „gödöllői”, illetve P. M. Hírlapot korábban!) Most már értem, sőt megértem, miért történhetett, és örömmel gratulálok! Végre lap lett belőle! Van karaktere, a címlapon szerepelhet egy olyan cím: „Igaz magyar médiára van szükség!”, s a politikai rovatok sem az országos lapok cikkeit visszhangozzák, sőt olyan cikkek jelennek meg* melyeket az Országos lapok mellőznek. (Pl. Tőkés László tiltakozása az ún. „forradalmi emlékmű” felállítása ellen Nagyszebenben a Securi- tate és a Militia 1989-es halottai emlékére.) Tetszik és örömmel üdvözlöm, mert Ady Endre, Illyés Gyula, Csoóri Sándor, a Gödöllői Művésztelep művészei, Benedek István, stb. „mi nemzetiek” helyet kapunk ebben a lapban, amelynek eltűnt a „mucsaisága” (született és hűséges vidéki ember vagyok!), s helyette egy értelmes, magyar, Európára tekintő, de nem majmoló, következetes identitást sugalló (Templomszentelő Vasadon, Tárlat a hagyomány jegyében. Maradj magyarnak stb. cikkek) tisztességes napilappá változott, sokunk örömére! S még egy fontos dolog; (részben érintettem is!) ebben a zajos időben „mikor hallgatnak a múzsák”, vagy Csoóri Sándor szerint nincsen elég csönd a versíráshoz, mégiscsak, ez a lap a kultúráról, a kultúra önkénteseiről ír; Sziget- szentmiklóson, Vasadon, Gödöllőn, Budakeszin stb., vagyis a „megtartó erőről”, ahogyan én is vallom. Köszönöm ezt önnek, Önöknek és kívánok ehhez a nehéz „misszióhoz” erőt, kitartást, ebben a „kézi- tusás” időszakban! © Megírtam Máté G yürgy újságíró úrnak is, önnek rövidebben. Egy kivételes embert, tanárt, művészt ünnepeltek Kocsis Lászlóban Sziget- szentmiklóson, aki az én tanárom is volt. Személyesen is érintett a dolog, tehát köszönöm Önöknek a hűséget, és az igazi értékek iránti fogékonyságot! (Ha ez nem is okirat manapság !) O A „Péceli mozaik” című cikkről a népmesék jóságos anyókái, apókéi jutnak az eszembe, _s az, hogy a jó elnyeri jutalmát (Benedek Eleken nevelkedtem). Nos hát, Pé- celen nem így van sajnos, a lap egyik régi munkatársának megszépítő, a dolgokat összemosói szavai ellenére sem. Pontosítva: a Maglódi út;-Kun József út — Búzavirág utcai szakaszán, (Teleki Gy. polgár- mester szűkébb pátriája!) valamint a Köztársaság téren az a Pindarosz nevű Kft. fejti ki (mindenféle versenytárgyalás nélküli) „áldásos” tevékenységét több millió forintért (20- 22 millió) melynek, az ön- kormányzat fejéhez közelálló 3-4 képviselő a tulajdonosa. A volt költségvetési üzem megvételét saját maguk szavazták meg maguknak! Más! A polgár- mester „szomorúságáról”! Az a sportcsarnok — amelyet a „nép-nemzeti” képviselők megálmodtak (elmentek Csengerbe, hogy megnézzék és „idehozzák” az ottani Makovecz-sport- csarnokot stb.) s megpályáztak, és el is nyerték hozzá az állami céltámogatást — nem az árvíz miatt nem került megépítésre, hanem kizárólag politikai okból (hosszú lenne elmesélni!). Továbbá, a csatornák és utak nem minden esetben ott épültek, ahol eltervezték, vagy indokolt lett volna, hanem Teleki Gyula és a hozzá hű képviselők „háza táján” (régi választási fogás még Mikszáth korából). Így született meg a „Vizsolyi, Kádár, Teleki stb. sztráda”. Pécel vízügyi rendezéséről is lehetne egy-két keresetlen szót szólni (hogyan mellőzték a hozzáértőt stb), de nem teszem, mert végképp elfogultnak tűnök. Manapság nem divatos, sőt... „nem nyerő” bevallani az ember hűségét, földrajzi helyhez, nemzethez, kultúrához stb. A „függetlenség” a divat a képviselő-testületekben is! Én amolyan „hülye keresztjén” módon megvallom Önnek, nem vagyok egészen outsider az általam leírt dolgokban. Igenis azokat az erkölcsi normákat, kulturális értékeket magaménak vallom, amelyekről írtam. Ezen túl pedig, nem akarván félrevezetni önt, tanár vagyok, felesége annak a L estyán Péternek, aki a Ráday Pál Gimnázium igazgatója (lett még 1990-ben), és uram bocsá’ „nép-nemzeti”. És itt jön a Népfőiskola Budakeszin! O Tagja, részese, közmunkása vagyok, vagyunk, annak a „népfőiskolának”, amit Pécelen a Ráday Klub, a Magyar— Finn Baráti Kör, több mint 10 éve, azóta a Csökmei Kör (Karácsony Sándor pedagógiáját hirdeti) félvállait. Ebben a „Népfőiskolában” tartott előadást Domokos Pál, Kunkovács László, Balczó András, Ma- kovecz Imre (kétszer is), Szokolay Sándor zeneszerző, Karsai Zsigmond festőnépművész, Vekerdi László művelődéstörténész stb. olyan befogadó és liberális közegben, melybe a szociológus Hankiss Elemér is belefért (ma mint ív-elnök nem valószínű!). Szóval, ezt a műhelyt és gondolkodást — mely 1981-óta egvütt haladt a magyarországi ellenzéki gondolkodással (népművészetek reneszánsza, nemzeti hovatartozás erősödése, a kultúra Igazi értékei) — zúzta szét a Teleki Gyula féle szabaddemokrata nihil, és süllyesztette napjainkban a középkori kézitusa, embert, lelket, erőt, hitet őrlő és ölő — szintjére. A „jó polgármester” aki segélyt ad, akár négyszer is. Kiéből és miből? Nos, még egy utolsó gondolat: Az ön kitűnő gárdájában, sajnos van olyan munkatárs, aki a Ráday Pál Gimnázium 30 éves évfordulóját méltató „jó szándékú” cikkéből, „csak” a legjobb tanítványok hitvallását, Oron Ferenc lelkipásztor világos, tiszta gondolatait és az igazgató azon gondolatait hagj'ta ki, melyek az iskola leendő, keresztyén, humanista (Ráday Pál!) karakterét, modern pedagógiai célkitűzéseit (Karácsony S.) körvonalazták. Ez az újságíró volt az, aki korábban többször „hitet tett” a polgármester mellett, anélkül, hogy bármit is tudna a „péceli iszapbirkózásról”. (Tv, rádió közölte.) Summázva! Én fáradtan is, „vesztesen is” (eddig 2 éve folyamatosan a „köny- nyűeknelt”, Bencsik András szerint! az emberi hernyóknak, a semmi embereknek, a semmi gondolatoknak kedvez az idő. Pécelen is!) hiszek az emberi, újságírói tisztességben, és az igazi demokrácia eljövetelében, és ezt önnek, Önöknek is köszönhetem. Lestyán Péterné Pécel ★ Köszönjük a velünk kapcsolatos észrevételeket. A Ráday Pál Gimnázium keresztyén szellemiségű pedagógiai célkitűzéseiről külön cikkben számolunk be. (A szerk.) Igenis, magyar árut! Lassan már hozzászokik az ember ahhoz, hogy az ellenzék tüzet okád, és Azért nevezem őket testőrségnek, mivel ebben az időben, késő tavaszban egy ilyen fenyő legalább háromszáz liter vizet cirkuláltatott. De mégis megbízhatatlan az ilyen testőrség. Mihelyt a tűz ideért, robbanásszerűen gyulladtak be sorban valamennyien. A gyantás lomb úgy leválőtt róluk, mint mikor valami tréfás csepűrágó szöszt gyújt meg a cirkuszban valami nyeldeklési mutatványhoz. Most gyulladott meg a csűröm, két istállóm, a kizavart, s megint visszamenékült állatokkal. Valamennyi kerítésem, gyümölcsfám, tűzifám ontotta a szikrazáport, a testőrség sorait ostromolta. Egymás után gyulladtak meg zajos, robbanó hanggal a testőrök, a fenyőfák. Áldott katonák! Halálukban is hűségesek maradtak. A kéreg alatt olyan dús csepegés indult bennük, hogy a lekoppasztott ágak is valósággal szűrték az ostromló szikrát. Megfeketedett, kormos ágacskáikkal kifogták a siklórepülést gyakorló égő zsindelyt és a repülő parazsat; A verandát és a tornácokat túlságosan dús vadszőlő vette körül. Még a tetőre is felfutottak. A csatornákat is eldugaszolták. Kritizálta mindenki ezt a nekivadulást, de én mindig megkegyelmeztem a nékifajult vadszőlőnek. Nem másért, mint néhány íülemile-íészekért, melyek o dácsából lak a lombjai közé. Most a vadszőlő úgy fizetett vissza, ahogyan a leghálásabb ember sem tud visszafizetni. Most már a csűröm is égett, és a két istálló is a visszamenekült lovakkal és a bőgő tehenekkel. A kerekeskút is kigyulladt. Beroskadt a kútba a húzószerkezet. Most a vadszőlő fogta ki a repülő, gyújtogató zsindelyek ezreit. Parázsló piros halmok gyűltek össze az összekapaszkodó, dús vadszőlőtövek lábainál. Nincsen az az azbesztruha, mely a tűzoltót jobban védelmezze és szigetelje, mint ezek a „haszontalannak” csúfolt életmentőim védték a házat millió megpörkölt tenyérrel. Mindössze három helyen kaphatott rést rajtuk az ostromló tűz. Most már három helyen gyúlt meg a tornác. Szájára kötött vizes törülközővel ekkor talált meg az égő tornác élőt a kocsisom, aki szégyenszemre yisszakui- lpgott, bogy most már nekem is segítsen egy kicsit. Két- ségbeejtően buta kérdést köhicsélt ki a torkából, a vizes törülköző alól: — Hol a Tubi?.., Mi lett a Tubival? Hogy fogja siratni a naccsága...! Tubi az édesanyám pici barátja volt, egy mindenütt utánaballagó, szürke, kontyos kis «irálygalamb. Tubi nimm Kálmán A tűzmadár A bukovinai székelyek regénye 19. mostanság örökké gyászolt, miután édesanyám éppen Kolozsváron vakációzott leánj’ainál. Minden levelecs- kéje azzal végződött: — Tubi mit csinál? Tubit tiszlel- tetem ... Tubira vigyázz! Most, hogy ennek a buta kis állatnak a buta nevét meghallottam, elveszítettem az eszemet. A konyha felé kerültem, a kert felől. Felkapaszkodtam a magas ablakra. Az ablakot betörtem a könyökömmel. Kivertem az ablakszemeket, bemásztam. A kocsist is felhúztam. Tubi nevét kiáltoztam a gyilkos füstben. A kis ostoba megtalálta a füstben is a vállam. Rárepült. Becsavartam egy törülközőbe. Ugyanakkor a kádban felejtett fürdővizet fedeztünk fel. Hordani kezdtük a tornácra. Ekkor kezdett beugrálni utánunk a betört ablakon a megérkezett tűzoltóság, Illisesti városából!... A csoda tévő szent Flórián aranysisakja se ragyoghat szebben, mint ahogyan a német fiúk sisakja ragyogott abban a fojtó és burkoló füstben. Orvos is volt velük, egy Blindu nevű román orvos, ö figyelmeztetett a füstben, hogy a hajam egészen le van pörkölődve és hólyagosak a kezeim. Mikor a házból kitessékeltek, akkor már nem a konyhaablakon vittek, hanem a kioltott veranda lépcsőjén keresztül, ahol a megszívódott vászontömlők bugyborékoltak. Mire az orvos segítségével a tüzek sikátorából kijuthattam a rétre, jajveszékelő híveimhez, két kilométeres távolságig el volt tűnve egy szépséges, hófehér magyar falu. A tüzes oszlopok is összeroskadtak már. Egyetlen telek volt az egész világunk. A tegnapi házak helyén nem volt sehol magasabb a fekete rom. mint a parázsból álló pogány oltár, a Feszty Árpád körképén, amelyen a fehér lovat égették valamikor. Minden épület fából volt és eltűnt egészen, a kávátlan kutak. a kútgödrök, pincegödrök és a szennj'gödrök mélységéig. Egyik hívemhez akkor érkeztem, amikor két kicsinyével a karján be akart sétálni éppen a házának a parazsába. A kétségbeesettek között, persze, dicsekvő székelyt is találtam. Ilyeneket mondott: minden alkalmat megragad arra, hogy önöket kormány- pártinak bélyegezze. Itt tartunk. Egyesek szerint bűnnek számít, ha egy újságíró tudja, hová kötődik, és mivél tartozik annak a hazának, amelynek a kenyerét eszi. A módszerekben nem válogatnak. A Beszélő nevű kiadvány legújabb céltáblája egy parányi reklám: Támogasd a magyar ipart! Vásárolj hazai terméket! Hát már ez is fáj? Még jó, hogy nem sovinisztázták le érte a lapot. Szeretném felhívni a Beszélő figyelmét arra, hogy a reklámba foglalt gondolat nem új. Kossuthék 1844- ben védegyletet alapítottak ebből a célból. Petőfi dicsőítő verset írt a Batthyány és a Károlyi grpf- nékhoz, mert magyar szövetből készült ruhákba öltöztek. Gárdonyi novellát írt egy furcsa idegenről, akinek utazás közben egy ruhadarabra volt szüksége, és addig járta az üzleteket, amíg nem talált angol árut. ö ugyanis angol volt. Lehet, hogy a bevásárló turizmus hívei a pokolba kívánnak ezért a mondatért, mégis azt mondom, nem árt elgondolkodni, amikor a külföldi holmi nem is biztos, hogy olcsóbb és jobb mint a hazai. Annak az egykori angol utazónak bizonyára több pénze volt, mint most nekünk, mégsem árt tanulni tőle, és az eszméért fáradozó nemes elődeinktől. Ez az elképzelés tehát nem új. és még csak nem is Magyarországon találták fel, ennek ellenére nem csorbítja a Pest Megyei Hírlap érdemeit, sőt éppen a tisztességes szándékot bizonyítja, hiszen a naponta közölt reklámért egy fillért sem kapnak. Most pedig én emelek kifogást a szóban forgó reklám ellen. Feltétlenül legyen nagyobb méretű, de lenne más elképzelésem is. El tudnám képzelni a szöveget a fejlécen is, (ha önök is jó ötletnek tartják) ott ahol a „Világ proletárjai egyesüljetek!” felirat szerepeit évtizedeken keresztül. Lehet, hogy egy-két rosszakarójuk ettől „eldurranna”, de én szívesen olvasnám a fejlécen, és ehhez nem is kell kormánypártinak lenni, egyszerűen csak magyarnak. Végül pedig szeretnék szót ejteni a kormánypártiságról, amely a fő vád szó. kott lenni az újság ellen. Ez a kormány nem tankok hátún vonult a Parlamentbe. Ezt a kormányt mi választottuk, és ha úgy tetszik, jogunk lesz egy másikat választani, ha eljön majd az'ideje. Sokan szeretnék a néppel eifeledtet- ni, hogy mit örökölt ez a kormány. A múltat pedig nem lehet eltörölni, hiába énekeltették ezt velünk évtizedeken keresztül. Hogy milyen nehéz egy tönkretett országot helyrehozni, arra legjobb példa az egykori NDK, ahol pedig ott a dúsgazdag rokon és a segítő szándék. Ezzel szemben mi van nálunk? EUendrukkerek komoly gazdasági hatalommal. A minél rosszabb, annál jobb elvén, ott ártanak, ahol tudnak. S mindez miért? A hatalomért. Mi kispénzű emberek pedig felülünk nekik. és egvütt szidjuk velük a vezetést, mert az csak természetes, hogy szeretnénk;' jobban élni. Ostorozzuk a vélt vagy valós baklövéseiket. hibáikat, hiszen nálunk ebben mindenki szakértő, akár a fociban. Márpedig csodatévő kormányok nincsenek, még ha egyesek szeretnék is ezt elhitetni. ígérni mindenki tud, főleg az ellenzék. Ne ringassa magát senki illúziókban, hogy majd a Nyugat. vagy bárki más kihúz bennünket a bajból. Csak mi segíthetünk saját magunkon ... \ Pest Megyei Hírlap pedig hirdesse csak tovább, hogy vásároljunk magyar árut. Üdvözlettel Kapufa Lőrinc Aszód ■— Nincsen olyan fürcse, áldott kisgyerek, mint az én kicsifiam, a Ferkő. Hatszor szaladt bé az égő házba, hogy a falakról leszedje a szenteket... Olyan volt az én kicsifiam, mint a fürcse méhecske, ölben cipelte ki Szent Lászlónak, Szent Istvánnak és a drága szép Imre hercegnek a képeit. Felső teste nem is látszott, mert eltakarta a szent. Csak mezítlábas, alsó teste látszott, amint futkosott a parázson, a magyarok irányúban. A két féltést, a szenté, meg a magyar gyermeké összeforrott. A szentből, meg a mezítlábból lett egy élő kedvesség. Csakhogy most nagyon hányik és kornyadozik, tán meg is hal az én kicsi, fürcse fiam! Ekkor váratlanul megszólaltuk a harangok, áldozócsütörtöki vecsernyére. A hosszú, síró emberlánc megmozdult a lábasokkal, dunyhákkal, szentképekkel és apróbb bútordarabokkal telihányt lucernásban. Siettem volna én is. legelsőnek, persze, de mióta a fürcse fiúcskát kornyadozni és okádni láttam, hirtelen reám ragadt a tengeri szárazbetegség. A füstmérgezésnek a legfurcsább formája. Valami új injekciók téríthettek észhez. Akkor már a megyefőnök, az ezredes főispán is ott guggolt mellettem, nyári, fehér egyenruhájában, a meg- pörkölődött füvén a templomudvarnak. — Parinte... Parinte... Ébredjen fel. A falu visz- szaépítése magára vár. Hanyatt voltam fektetve. Vissza tudtam tartani a sírást, de azért szivárgott és sajgóit a szemem. Mint Stro- goff Mihály szeme, a Verne regényében. Akinek megtü- zesített tatár-kardokkal akarták kiégetni a szemeit, hogy ne lásson. De nem sikerült - merénylet mégse. A gőzzé váló könnyeknek a párája be is fátyolozta, de meg is védte a látását. Áz áldozócsütörtöki, mai végtelen szenvedés nem tudott megríkatni. De most a fülembe csengett a gyújtogatóink ravasz, hízelgő beszéde: A visszaépítés most magára vár ... Aztán megláttam a térdelő megyefőnök és a csendőrlégió alezredes között a mosolygó Vulkán tanítót. Aztán a bekormozódott égre néztem, felettünk, mely eddigelé. mindig, mindig jó volt hozzánk és irgalmas. Este megszólalt a harang vecsernyére, mintha semmi sem történt volna. Az égett emberek áramlottak a templom felé. Közibük ékelődtek a gyújtogatok is. Szólott a harang rendesen — csak az orgona és az énekesek nem tudtak megszólalni... (Folytatjuk.)
