Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-06 / 262. szám
A Madách-kcr és a Fiesta-páfyázat Szent László emlékezete Pályázatot hirdet közép- iskolások számára Szent László király, a „lovagszent” emlékére, szeriné avatása nyolcszázadik évfordulója alkalmából a váci Madách-kör és a Fiesta Alapítvány. A jeligés pályázaton részt vevőknek írott források és tárgyi emlékek alapján kell foglalkozniuk Szent László személyiségével, történelmi szerepével, az utókorra gyakorolt hatásává', kiemelve a helyi, helytörténeti vonatkozásokat. A pályázók feldolgozhatnak egy részterületet is (törvényeit, szentté avatását, lovagi tetteit, képi ábrázolásait), a források megjelölésével. Pályázni lehet 10-15 oldalas (1 sor 00 leütés, 1 oldal 28-30 sor) dolgozattal, amelyet a Madách-kör nevére, a levéltár címé-e (Vác, Géza király tér 10., tel.: 27-10-147) kell elküldeni 1993. január 10-ig A jeligével ellátott pályázatokat egy e célra Összehívott bizottság bírálja el, s dönt a jutalmazásukról (Az első díj t) ezer forint.) A díjátadásra a Madách- napon kerül sor. Előtte azonban ez év decemberében a Madách-kör Szent Lrszló-konferénciát rendez, amelyre a fenti címen (telefonszámon) meghívót igényelhetnek a pályázni kívánók is. Építők - és rombolók . Vj váróterem épül a 2-es út mellett, Sződliget határában. A régi •— sokszor megrongált — nem túl ízléses autóbuszvárót egy téglából készült épület váltja fel. Hasonló azokhoz, amelyeket Vácon már láthatott az utazóközönség. Az épülő váróterem, a válaszfalakból már látszik — több helyiséges lesz. Az egyik helyiségben trafikot rendeznek be — ahol újságot és más apróságot is árulnak majd —, a másik helyiségben egy üvegesmester kap helyet, illetve üzletet. Ez utóbbi létével kapcsolatban vannak aggályaink. Tartunk tőle, hogy elsősorban saját helyiségének időnkénti újraüvegezése ad majd munkát neki. Ugyanis az épület még el sem készült. de rongálói már akadtak: egyik közfalát a napokban ledöntették. (b.) Nyílt napok A kárpótlás ügye 'Nyílt napokat rendez Vácon a városi földrendező bizottság, hogy a kárpótlásra jogosultak minél alaposabb, szélesebb körű tájékoztatást kapjanak kárpótlási ügyükben. Az első nyílt napra november 19-én, csütörtökön kerül sor, ekkor a gödi Dunamenti Mgtsz által kijelölt földalapok árverésében érdekeltekét várja a földrendező bizottság. November 24-én, kedden, a fóti Vörösmarty Mgtsz, november 26-án, csütörtökön az Alagi Tangazdaság által kijelölt földalapok árverésében érdekelt kárpótlásra jogosultakkal kíván találkozni a városi földrendező bizottság, hogy az ezzel összefüggő összes kérdésre, problémára megnyugtató választ adjon. A novemberi nyílt napokon reggel nyolc és délután három óra között várják az érdeklődőket a polgármesteri hivatal tanácskozótermében. Ugyanezeken a napokon jelentkezhetnek azok is, akik már megkapták kárpótlási jegyeiket, és részt kívánnak venni a földárverésen. Ugyancsak várják azoknak a jelentkezését is, akiknek ideiglenes föld- használati igényük van. A BÜNLAJSTROM: SEGÉLY, PRÉM, ÁRTÓ Munkanélküliekkel szélhámoskodott Néha már úgy érzem, a szélhámosok paradicsoma vagyunk. Az utóbbi időkben a gazdagokat rászedő, a gonoszokat megbüntető Rózsa Sándorok helyett olyanokról hallunk, akik a legszegényebbek fillérjeit veszik célba. Ezek szerint telítődött volna a szélhámosok „szakmája"? Vagy csak a „nagy" ötletek haltak ki? Az a családanya, aki fodrásznál, itt-ott elejtette, hogy bizony ő el tudja intézni a munkanélküli-segélyt olyanoknak is, akik egyébként nem volnának jogosultak, bizony a társadalom legalsó rétegét célozta meg. De vajon hogyan születik ilyen ötlet valakinek az agyában? Képtelenség megmondani. Megkérdeznénk szívesen az illetőtől. de aligha állna szóba velünk. Elég baj az, hogy egy páros feljelentés után, hamar nyomára bukkantak a váci rendőrnyomozók. A most néven nem nevezett. asszonyság mindössze a munkakönyvét, a mii-lapot ABUDAPEST-VIDÉKI TÁVKÖZLÉSI IGAZGATÓSÁG Észak-Pest Megyei Távközlési Üzeme hosszabb távra bérelne Budakalász, Pomáz vagy Szentendre tarüistán kertes ingatlant, aszentendrei körzetmesterség részére. Jelentkezés telefonon: I 27/12 985 vagy 27/12 523 és természetesen a „szolgáltatás” árát, négyezer forintot kért. Cserébe...? Hát azt tudjuk, mit ígért, de természetesen meg se próbálta teljesíteni. Eltűnt, mint aki jól végezte a dolgát. Ha esetleg megtalálták, még időt kért. Nem tudom, mire számíthat itt a kisvárosban élve. Talán csak arra az egyre, hogy a szabálytalanságra biztató emberek munkakönyvé a kezében volt, s ezért nem mertek reklamálni. Hogyan is tehették volna, hiszen talán a munkaerőirodán rnár jól ismerték őket az elutasítás idejéből. Két ember mégis akadt, aki vállalta a hatóság előtt is a becsapott figuráját, aki ügyeskedni akart. Ezzel a náluk is nagyobb ügyeskedőt sikerült rendőrkézre adni. Miért csinálta? — kérdezték meg feltehetően tőle. Ilyenkor valószínűleg az éhes szájakra hivatkozott, s arra, hogy a férje is munkanélküli. Az csak a vizsgálat során derült ki. hogy más is terheli a számláját. Nógrád megyéből szőrméket hozott, melyeket bizományos értékesítésre kapott. El is adta azokat, de elszámolni már nem akart. Másnak az autóját ígérte megvásárolni, magához is vette a megunt, sok mindenre már használhatatlan tragacsot, aztán egyszeresük közölte, mégse kell a kocsi, de jó helyen van a garázsában. Az eladó gyanútlan volt, pedig a járgány gazdát cserélt, bár lehet, csak alkatrészáron. Mindegy, az így is toídlí pénz volt X-né számára. Sok talált pénz, sokra megy — mondhatná az aktualizált mondás. Mondhatná, mert a család birtokában három gépkocsi is van. Ezeknek pedig három garázst is béreltek az Avar utcai garázssoron. Talán mégsem csak kenyérre és tejre kellett a szélhámosko dással összeszedett pénz? Lehet. A rendőrség mindenesetre tovább nyomoz, s további feljelentők jelentkezését várja, akiktől a nő pénzt csalt ki, segélyt ígérve. A kiskorú gyermekei miatt szabadlábon lévő asszony többi ügyében is folyik a nyomozás, ezért az ifj. Magyart Sándor vezette vizsgálati, alosztály kéri a lakosság segítségét. Minden bejelentést szívesen fogadnak, ami az illető viselt dolgaival kapcsolatos. Talán így, név nélkül is sokan ráismernek ... ! — dézé — VÁCI XXXVI. ÉVFOLYAM, 202. SZÁM 1992. NOVEMBER 6., PÉNTEK HIVATÁSA GYÓGYPEDAGÓGUS Valamilyen formában mindenki segíthet Albert Schweitzer szerint a gondolkodó ember szükségét érzi, hogy ugyanolyan tisztelettel adózzék minden rajta kívül álló életakaratnak, mint a magáénak. Bizonyságot szeretne adni emberségéről, könnyíteni szeretne a szenvedésen. — Albert Schweitzer szavai akár a pedagóguspálya legnemesebb, legnehezebb területén dolgozókról, az értelmileg sérült gyermekek életét, társadalmi beilleszkedését segítő nevelök munkájáról is szólhattak, volna. Erről a munkáról kérdeztük — a fiatal szobi gyógypedagógus tanárnőt, Horváthné Varga Editet. — Mikor határozta el, hogy ezt a hivatást választja? — Harmadéves középiskolás voltam, amikor egy véletlen folytán elkerültem a helyi kisegítő iskolába. Az ott ért élmények, illetve az idősebb gyógypedagóguson biztatására, gondolkodni kezdtem ezen a pályán. Mindenképpen pedagógus szerettem volna lenni, és úgy ér em, ezt azóta is fenntartom, sérült gyermekekkel eredményt elérni igazán nagy dolog. Így, mivel 17 évesen az ember már tervezi a jövőjét, elhatároztam, hogy gyógypedagógus leszek. — Milyen tapasztalatai vannak a neveltek és a nevelők kapcsolatairól? — Eddigi pályafutásom során csak bentlakásos intézetben dolgoztam, ahol a szülők szeretetét, törődését csak ritkán érezheti a gyermek. Egy ilyen jeMegű iskolában a gyerekek rendkívüli módon ragaszkodnak a nevelésükben részt vevő felnőttekhez, minden örömüket, sérelmüket, gondjukat megosztják velük. — Akkor a szülőkkel való kapcsolat is különleges figyelmet igényel. Orvosi ügyelet Az orvosi ügyelet a váci egészségügyi alapellátás közpon Íjában található (Vác, Dr. Csányi körút 47.). Az ügyeleti szolgálatokat á 11-525 és a 10-079-es telefonszámon lehet hívni. Orvosok a városiak számára mindennap tartanak ügyeleti szolgálatot. A városkörzetiek számára pénteken, szombaton és vasárnap van ügyelet. Gyermekorvosi ügyelet szombaton és vasárnap van. Helye szintén az egészség- ügyi alapellátás központjában található. Fogászati ügyelet: szombat-vasárnap reggel 8-tól 12-ig tart, szombaton dr. Pétery Zsuzsanna, vasárnap dr. Csényi Mária rendel. Helye: Cházár András utca 17. Állatorvosi ügyelet: az északi körzetben szombatvasárnap dr. Fekete Nándor, Vámosmíkola, telefon: 79-015. A déli körzetben szombat-vasárnap dr. Jakab László, Sződliget, telefon: 52-176. — A szülők két csoportját különíteném el. Az egyik csoportba a nemtörődöm szülök tartoznak, akik az iskolát csak kötelező jelleggel keresik fel, tanácsot, segítséget nem kérnek és nem is várnak. A másiK csoport lelkileg megtört, de tenni nem akaró szülőke. Ök vannak többen, és az ő helyzetüket még átérezni sem nagyon tudja az ember. Bizony, rendkívüli figyelemre és empátiára szorulnak. — Véleménye szerint miben segíthetne a társadalom? Van-e elegendő nyitottság, befogadó- és segítőkészség a gondok megoldásában? — Szmintem a társadalom csak készülget, de ezt a problémát nem tudja megoldani. Eddigi életünk folyamán állandó izolációban éltünk a sérültekkel, fogyatékosokkal. Bár ma már működnek olyan bölcsődék és óvodák, ahol az' egészséges, ép értelmű gyermekekkel együtt játszanak, foglalkoznak a fogyatékos gyerekek, a közvélemény nehezen fogadja el a fogyatékos embert. E probléma egyik pillanatról a másikra nem oldható meg. A segítőkészségről nem tudok véleményt mondani, erről igazán a szülők tudnának beszélni. Az értelmileg sérültek gondja mindany- nyiunkra ró feladatokat: a kérő kezet észrevenni, és a problémák megoldását, nemcsak az e hivatásban munkálkodókra hárítani, hanem nyitottan, készséggel fogadni a rászorulóiét. Mert valamilyen formában mindenki segíthet. Bartha Gyula Mozi DunagyÖngye filmszínház (Dr. Csányi krt. 53.): november 6-től 8-ig. péntektől vasárnapig, este 6 és ö órakor a Mint a tűz című amerikai akciófilm a műsor. Rendezte: Dwight li. Little. Főszereplők: Brandon Lee és Powers Boothe. Témája: Második filmjében Brandon Lee egy kínai emigránst alakít, akinek egyszerre gyűlik meg a bája a Los Angeles-i és a chicagói maffiával, valamint az FBI-jal is .... Hétfőn és kedden nincsen előadás. MAGYAR TÁVKÖZLÉSI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Budapest-vióék.1 Igazgatósig* VÁCI HÍRLAP Vác, Dr. Csányi László krt. 45. • A szerkesztőség vezetője: Borgó János. 0 Munkatárs: Dudás Zoltán. O Postacím: Vác, Pf. 32. 2601. Telefax és telefon: (27) 14-095. Telex: 282-297. • Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. • Hirdetésfelvétel a szerkesztőségben naponta délelőtt 9-től 11-ig, valamint a váci hirdetőirodában (Jókai utca 9;) hétfőn és kedden délután 14-től 17 óráig. öt hónapos dobermann kan kutya, kimondottan munkára, családi okok miatt sürgősen eladó. Telefonszám: 06/27-54-005. (Csermely György.) (130 703/2K) Eladó 0 kilométeres, amerikai FORD FESTIVA gépkocsi. Érdeklődni lehet a 06-27-12-17-es telefonszámon. (131 661/2K) Kétszobás OTP-öröklakás, felújított állapotban, tehermentes, eladó. Érdeklődni: Király, Vác, Nagymező út 67. II. 8. (14-től 18 óráig) vagy Vác, Csatamező út 10., Dián. (131 G45/1K) Elcserélném balassagyarmati, 49 négyzetméteres, földszinti, komfortos bérlakásomat váci hasonlóra. Leveleket ,,Minden megoldás érdekel” jeligére, váci hirdetőirodába: Jókai utca 9. 2600. (130 697/2K) Vác egyik legszebb utcájában, közel a központhoz, ötszobás, tetőtér-beépítéses, szuterénes, garázsos ház. üzemelő hűsbolt- tai eladó. Érdeklődni telefonon, este: 06/27-12-31-0-es, reggel: 061' 27-15-516-os számon. (129 61S/2K) Anyakönyvi hírek Vácott születtek: Bartke- vics László és Kulik Györgyi lánya, Natália, Hajdú Pál és Kovács Cecília lánya, Alexandra, Janecskó János és Parti Mária lánya, Csilla, Juhász Sándor és Hugyecz Éva fia, Sándor, Huszák Ferenc és Szölgyén Györgyi lánya, Réka, Leyer Zsolt és Davcsó Hajnalka fia, Barna, Varga Zoltán és Lakatos Anikó fia, Bence, Szebenszki János és Kökény Angéla fia, Ákos, Szekeres Rezső és Hrncsár Ildikó lánya, Klára, Hemző László és Kertesi Edit lánya, Hajnalka, Kapcsos József és Varga Zsuzsanna fia, Dávid, Molnár Péter és Széli Mária fia. Tamás, Oltéanu Lajos és' Barna Erika lánya, Bianka, Unya- tinszki Antal és Ambrus Mónika lánya, Vivien, Csira István és Fehér Anna fia. Áron, Prontvai Jenő és Kondor Krisztina fia, Viktor. Házasságkötés nem volt. Vácott haltak cl: Rádler Józsefné sz. Krausz Ágnes, Vác, Kovács Attila, Vác, Balkovics József, Vác, Cseh Péterné sz. Székely Klára, Vác, Adám Istvánná sz. Schmidt Gizella, Göd, Tóth L’ajosné sz. Bakter Erzsébet, Szob, Kovácsevics Rudolf, Nagymaros, Kollár János, Vác, Győrffi János, Százhalombatta, dr. Bartos Ferenc- né sz. Schaffer Edit, Vác, Modróczky József, Vác, Fábián László, Vác, Szűcs Anna, Göd, Szabó Miklós, Főt, Kulcsár Sándor, Dunakeszi, Tömör Mihályné sz:. Rózsa Mária, Verőce, Csóka Sándor, Verőce, Ménich Mátyás, Szendehely, Simon Károly, Göd, Égi Aladárné sz. Tiszafalvi-Nagy Klaris- sa, Vác, Sztruhár István, Vác, Latorovszki Mihály, Vác, Ottmár Erzsébet, Romhány, Illés László, Vác, Ruzics Lajosné sz. Rakon- czai Julianna, Sződliget, Sztankovics Nándorné «/.. Vesztig Valéria, Ipolytöl- gyes. :*b#»rfap 1!