Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-26 / 279. szám

1992. NOVEMBER 26., CSÜTÖRTÖK 11 life«reiés, oMssíás Pályázati felhívás már létező elképzelésekről adjanak számot. 1. Nevelési-oktatási in­tézmények pedagógiai prog­ramja. máit, a tanulókkal történő differenciált foglalkozás formáit; az iskolában mű­ködő diákkörök, szakkörök, önképzőkörök lehetőségeit; Az oktatási rendszerben eddig megvalósult változá­sok sok tekintetben talál­koznak azokkal az elképze­lései kel, amelyek részei a minisztérium oktatáspoliti­kai koncepciójának és egy­úttal a készülő új oktatási törvényben is helyet kap­nak. Az új oktatásirányítási rendszerre va1-' átállás ér­telemszerűen egy sor új intézmény, működési me­chanizmus kialakítását, meghonosodását is jelenti. E folyamat kibontakoztatá­sában a tárca aktívan részt kíván venni. Ennek egyik eszköze, hogy a miniszté­rium pályázati felhívással fordul a nevelési-oktatási intézményekhez, pedagógu­sokhoz. szülőkhöz, diákok­hoz, ön kormányzatokhoz, hogy az alábbi témákban már működő, megvalósult, vagy konkrét formában A pedagógiai program új intézménye lesz az oktatás­irányításnak. Olyan szak­mai dokumentum ez, amelyből kiderül, hogy az intézmény mire képez, mi­lyen célokat követ, hová kívánja diákjait eljuttatni, belső szakmai tevékenysége miből is ál!. Olyan szakmai program, amelyet a nevelő- testület készít, és az iskola fenntartója hagy jóvá. A benyújtott pályamun­káknak többek között tar­talmazniuk kell az iskolá­ban folyó nevelés és oktatás céljait; az iskola egészére vonatkozó helyi tantervét, az elsajátítandó követelmé­nyeket. a továbbhaladás feltételeit, az iskolai beszá­moltatás, számonkérés for­az iskolai közösségi élet szervezeti együttműködési formáit; a szociális hátrá­nyok. a beilleszkedési, ma­gatartásbeli, tanulási ne­hézségek enyhítését segítő tevékenységeket. 2. Iskolaszék. Az iskolaszékek a terve­zett új irányítás egyik fon­tos intézményei lehetnek. Ennek egyik oka az, hogy a szabályozás során a helyi szint szerepe jelentősen és ténylegesen is fel fog érté­kelődni. A helyi iskolapoli­tikai döntések megalapo­zottsága, demokratizmusa feltétlenül igényel olyan szervezeti formát, ahol az iskolához kapcsolódó való« érdeket képviselhet, érvé­nyesíthetik álláspontjaikat, szempontjaikat. A benyújtott pályamun­káknak — akár már műkö­dő, akár tervezett iskola­székekről legyen is szó — többek között tartalmaz­niuk kell az iskolaszék konkrét létrehozási fo­lyamatát — kezdeményezés, tárgyalások, megállapodá­sok; az iskolaszék saját működési rendjének, mun­kaprogramjának kialakítási folyamatát, - tartalmát; az iskolával és a fenntartóval történő- együttműködések konkrét szabályait; az isko­laszék saját és a néki át­adott hatásköreit, jogosít­ványait; az eddig már mű­ködő iskolaszékek tapaszta­latait; az intézményi és te­rületi szintű iskolaszékek közötti együttműködés for­máit, tartalmát. 3. Diákönkormányzat. Az oktatáspolitikai elkép­zelések erősíteni kívánják a diákság demokratikus, rész­vételi jogát, mindezt azon­ban úgy, hogy ezzel párhu­zamosan a kötelezettségeire is megfelelő hangsúlyt he­lyeznek. A benyújtott pályamun­káknak — akár működő, akár tervezett, diákönkor­mányzatról van szó — töb­bek között tartalmazniuk kell; a diákönkormányzat létrehozási folyamatát — kezdeményezés. tárgyalá­sok, megállapodások; a szervezeti és működési szabályzat, ennek elfogadá­si eljárását; az iskolával, is­kolaszékkel történő együtt­működés konkrét szabá­lyait, formáit; a tanulók érdekképviseletének me­chanizmusát és formáit; az iskola más szervezeti for­máival — évfolyam szintű képviselet, diákkörök, klu­bok stb. — történő kapcso­lattartás mechanizmusát. E fenti három témához a pályázatok beadásának határideje november 30. Az elfogadott és legsike­resebb pályamunkákat egy nyilvánosságra hozott ku­ratórium bírálja el. A pá­lyamunkák díjazására a minisztérium kiemelt ösz- szegű támogatást biztosít. A beérkezett pályázatokat a minisztérium — mint hasz­nosítható elképzeléseket, ta­pasztalatokat — kötetben kívánja megielentetni. Ezenkívül a legsikeresebb kezdeményezéseknek folya­matos nyilvánosságot bizto­sít. A pályamunkákat a kö­vetkező címre kell bekülde­ni: Művelődési és Közokta­tási Minisztérium, Buda­pest V., Szalay utca 10—14. Postacím; Budapest, Pf. 1. 1994. Dr. Dobos Krisztina helyettes államtitkár r* _ A SZERKESZTOSEGUNK KÉRÉSE Kérjük tisztelettel a városi és a községi polgár­mesteri hivatalokat, hogy településük címerének kicsinyített másolatát fekete-fehér változatban szerkesztőségünknek szíveskedjenek elküldeni. A címereket a településeikrő’ szóló írásainkhoz szeretnénk fölhasználni abban a formában, aho­gyan köztársaságunk címere is látható minden oldalunkon. Mintaként közöljük Cegléd és Nagykáta város címereinek kicsinyített mását. A RÁDIÓ ÉS TV MŰSORÁBÓL .íOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli krónika. — 8.20: Mindennapi tudomány. — 8.30: Hangszemle. — 9.00: Hírek. Időjárás. — 9.05: Napközben. — 11.00: Hírek, időjárás. — 11.05: Cigány- félóra. — 1135: Bibó István: Zsidókérdés Magyarorszá­gon 1944 után. — 12.00: Déli krónika. — 12.30: Vendég a háznál. — 12.50: Külpolitikai figyelő. — 13.09: Hírek Időjárás. Útközben. — 13.05: Ki nyer ma? — 13.15: Fa­lurádió. — 13.30: A római katolikus egyház félórája. — 14.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 11.05: Klassziku­sok mindenkinek. — 15.05: Riportműsor. — 16.00: Dél­utáni krónika. — 16.15: Mindennapi gazdaság. — 16.30: Zenefórum. — 17.05: Magyarországról jövök... — 18.00: Esti krónika. — 18.30: Ráadás. — 19.05: Sportviiág. — 19.25: Jó éjszakát, gyerekek! 19.35: Kedves olvasmá­nyaiból Gyurkovics Tibor válogat. — 20.00: Hírek. Idő­járás. — 20.05: Hagyományápolók. — 20.30: Határok nélkül. — 21.05: Kossuth-kíub. — 22.00: Késő esti kró­nika. — 22.30: Fórum. — 23.05: A Rádió lemezalbuma. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Napindító. — 8.05: Sportreggel. — 8.20: Rivalda­fényben. — 8.50: Helykereső. — 9.00: Hírek. Időjárás. — 9.05: Zene-szó. — 10.55: A Petőfi válaszol. — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.05: Napóra. — 12.00: Nótakedve­lőknek. — 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 13.00: Hírek. — 13.05: A Szabó család. — 13.30: Fúvósmuzsi­ka — 14.09: Kabarécsütörtök. — 17.00: Hírek. Időjárás. — 17.05: Napóra. — 17.50: Rádiót nyerhet. — 18.00: Az After Crying együttes felvételeiből. — 18.30: Helykere­ső. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Az én újságom. — 19.35: Népdalok. — 20.06: Kattogó kabaré. — 21.00: Hírek. Időjárás — 21.C5: Daráló. — 21.35: Heavy me- tal-híradó. — 22.00: Infrahang. — 22.30: Dzsesszlista. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.03: Sporthíradó. —23.10: Napforduló. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 5.40: Falutévé. — 6.00: A Reggel. — 8.05: A Financial Times kelet-európai gazdasági híradója. — 8.30: Köz­játék. — 8.35: Napközi. — 12.00: Hírek. — 12.05: Kép­újság. — 17.09: Délutáni egyenleg. — 17.10: Képújság. — 17.15: Pénzvilág. — 17.30: Postabank Tenisz Gála. — 18.30: Menedzser Magazin. — 18.49: Havi mérleg. — 19.15: Napközi. — 19.35: Esti mese. — 20.00: Híradó. — 20.30: Te’esport. — 20.40: Postabank teniszgála. — 22.19: Közjáték. — 22.20: AKTuális. — 22.45: Miskolc ’91. — 23.15: Telesport. — 23.45: Híradó. — 23.50: BBC- híradó EVÍZIÓ 2. MŰSOR 15.55: Műsorismertetés. — 16.00: Hírek. Időjárás. — 16.05: A chateauvalloni polgárok. — 16.59: Magyaror­szági néptáncok. — 17.15: Kérdezz! Felelek. — 17.30: Tipplista. — 17.15: Regionális híradó. — 18.00: Híradó. — 18.12: Időjárás. — 18.15: A találékony unoka. — 18.30: Stan és Pan. — 18.55: Sajtócézár. — 20.00: Kör­zeti tévéstúdiók műsora. — 21.00: össztűz. — 22.00: Es­ti egyenleg. — 22.20: Időjárás. — 22.25: Éhségsztrájk. — 23.15: Mr. Halpern és Mr. Johnson. RTL PLUS 6.00: Híradó. — 7.00: Halló, Európa — jó reggelt, Né­metország! — 8.45: Owen Marshall. — 9.45: Gazdag és szép. — 10.05: Dr. Marcus Weiby. — 11.00: Viva. — 11.30: Családi párbaj. — 12.00: Magazin. — 12.30: Az élet játékai. — 13.20: Kalifornia klán. —14.15: A Spring- field sztori. — 15.00: QuincL — 16.00: Beszélgetés. — 17.00: Rizikó. — 17.30: Forró nyeremény. — 18.00: Fia­talok magazinja. — 18.45: Híradó. — 19.15: Robbané­kony. — 19.45: Jó idők, rossz idők. — 20.15: Mini Play­back Show. — 21.15: S. O. S.-hívás. — 22.15: Tessék? — 23.15: Gottschalk-show. — 24.00: L. A. Law. —1.00: Borzasztó kedves család. — 1.30: Quinci. — 2.30: Dr. Marcus Weiby. — 3.30: Beszélgetés. — 4.30: Robbané­kony. — 5.10: Fiatalok magazinja. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel. — 8.30: Szomszédok. — 9.00: Hírek. — 0.05: Capitó? — 9.30: Colbyék. — 10.20: Salzburgi történetek. — 11.55: Szerencsekerék. — 12.40: A nap tippje. — 12.45: Telebörze. — 13.00: Hírek. — 13.05: Telebörze. — 13.35: Kaliforniai nap alatt. — 14.30: Szomszédok. — 15.05: Colbyék. — 16.00: MacGyver. — 17.05: Mindent vagy semmit. — 18.15: Bingó. — 18.45: Híradó. — 19.00: Sport. — 19.20: Szerencsekerék. — 20.05: Időjárás. — 20.15: Wolff körzete. — 21.15: Tilta­kozás. — 22.15: Sötét torony. — 24.00: Hírek. Sport. — 0.05: Electric blue. — 0.45: MacGyver. — 1.40: Akut. — 2.06: Műsorismertetés. FALUTÉVÉ Péntek reggel ismét ku­korékol a kakas 5.40-kor a Tv 1-en. A műsorból. Népi csíziók, időjárás, úthelyzet, lapszemle, faluhírek, agrár­újdonságok, vállalkozó gazdáknak, iparosoknak, kereskedőknek. orvosok­nak, pedagógusoknak — a vidéki Magyarország polgá­rainak. A tervezett témák: Ezúttal a Foodapest-kiál­lításról jelentkezik • a Fa­lutévé. — Vásári mustra — Pénzprofit — A bróker tanácsai — Műtárgy tipp — Buzsáki gyermekjáté­kok — Virgil-köszöntő. Szerkesztő: Bőle István. Műsorvezető: Sári Enikő. írni szerető Fest megyeiek, ügyelem! Kedves olvasóink! Terveink szerint karácsonyi számunk, amely december 24-én jelenik meg, dup­la terjedelmű lesz, azaz 32 oldalas. Ebben helyet szeretnénk adni az Önök írásainak is, természete­sen azoknak, amelyek a karácsony szent ünnepé­nek gondolatiságát hordozzák. Szóljanak ezek az írások a szerctetről, a családi fészek melegéről, a megértésről, az egymás iránti figyelemről. Aki úgy érzi, hogy versben fogalmazza meg könnyebben gondolatait, ám tegye. Várjuk írásaikat legkésőbb december 12-ig. Címünk: Pest Megyei Hírlap, Bu­dapest, PL: 311, irányítószám: 1446. ÁTMENETILEG Anyaoltalmazó Ház összefogással A családjukból átmeneti időre távozni, menekülni kényszerülő anyák és gyer­mekeik védelmére Anya­oltalmazó Házat nyitott Bu­dapesten a XX. kerület­ben a Magyar Vöröske­reszt és Pestszenterzsébet- Soroksár önkormányzata. Az otthon 8-9 család, mint­egy 25 személy ideiglenes befogadására alkalmas. Az épületet a XX. kerületi ön- kormányzat térítésmente­sen bocsátotta rendelke­zésre, míg a felújításhoz a Népjóléti Minisztérium 5,5, a Magyar Vöröskereszt pe­dig 2 millió forinttal járult hozzá. Nagykörösön, Kocséron Állásajánló A nagykőrösi munkaügyi irodától kapott információ szerint a helyi Mészáros Tsz-ben érdemes érdeklődni, ott állattenyésztőt szeretné­nek felvenni. Ezenkívül Kocséron a Top Líné nevű olasz vállalkozás keres var­rónőket. " ág 5-6 személyre lenne szükségük ahhoz, hogy a nemrégen létreho­zott üzem teljes kapacitás­sal működhessen. Kocséron a Szent István tér 9. szám alatt lehet érdeklődni a varróüzem állásairól, ay Hatoslottó-nyeremények A Szerencsejáték Rt. tá­jékoztatása szerint a 22. számsorsolás „6 a 45-ból” lottószelvények nyere­ményei a jövedelemadó le­vonása után a következők: 6 találatos szelvény nem volt; 5 plusz 1 találatos szel­vény 2 darab, nyeremé­TraSfipax A Pest Megyei Rend­őr-főkapitányságtól ka­pott tájékoztató szerint ma, csütörtökön a me­gye területén traffipaxos ellenőrzés nem lesz. nyük egyenként 950 535 fo­rint; 5 találatos (62 darab) nyeremény 45 994; 4 találatos (3682 darab) nyeremény 1033; 3 találatos (64 277 da­rab) nyeremény 74 forint. A következő akcióra át­vitt 6 találatos nettó nye­reményösszeg 27 982 044 forint. mozi A gödöllői városi film­színház ma, csütörtökön es­te 6 és 8 órakor a Sült zöld paradicsom című színes amerikai filmet vetíti. ELŐFIZETÉSI SZELVÉNY MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Pest Megyei Hírlapot .... példány­ban, és kérem, hogy az alábbi címre kézbesítsék. A megrendelő neve: ....... Cí me (város, község): .. (utca, tér): (emelet, ajtó): (irányítószám); Az előfizetés díja; egy hónapra 343 Et negyedévre 1029 Ft fél évre 2058 Ft egy cvre 4116 Ft Az előfizetési díjat a fenti címen nyugtával jelent­kező kézbesítőnek fizetem, illetve kérem, hogy a ................. számú OTP-átutalási betétszámláról hívják le az összeget. aláírás A megrendelőlapot borítékban, bérmentesítés nél­kül, az alábbi címre adja fel: Vidéken: postahivatal, helyben. Budapesten: Budapesti Postaigazgatóság hírlaposztály, Bp., Pf.: 4. 1360. Kérjük, hogy az előfizetés időtartamát húzza alá.

Next

/
Oldalképek
Tartalom