Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-20 / 274. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP 1992. NOVEMBER 20., PÉNTEK 15 ] Ceglédi öltiüvívó-íofjl siló Klákok ingyen Keddig lehet nevezni Rangadókkal A labdarúgó NB I~ben az őszi utolsó előtti fordulót vívják. A Vác az Újpest csapatát látja vendégül. Az NB II-ben hazai pá­lyán zárja az idényt a Gödöllő. Az NB ill-ban is a finálé kö­vetkezik, s a zárás három rangadót hoz. A Duna-csoportban az első és a második helyezett találkozik a Százhalombatta—Érd meccsen, a Dömsöd pedig az újonc Solymárt fogadja. Az Alföldi csoport két Pest megyei együttese szembekerül egymással; Ceg­léd—Dabas mérkőzés lesz. A megyei I. osztály műsorából a Hé- vízgyörk—Nagykőrös találkozó emelkedik ki. A II. osztályban délen Gyömrő—Péteri, valamint Hernád—Sülysáp derbi lesz, északon pedig a listavezető Nagymarost a Taksony látja ven­dégül. A Törökbálint pályabetiltás miatt Budaörsön játszik. A röplabda NB II-ben is szembekerülnek egymással Pest me­gyeiek a Szigetszentmiklós—Gödöllő női találkozón. Cegléden mintegy 100 résztvevőt várnak az ökölvívó csb-fordulóra. Sziget* szentmiklóson szombaton lesz a birkózó NB II visszavágója, a Cs. Autó—Dunaferr mérkőzésen az elsőség a tét. PÉNTEK KOSÁRLABDA. Megyei baj­nokság. Kadett fiú: Dunakeszi G.—Szentendrei DSE (16), Bu­daörsi G.—Dunai Kőolaj (Bu­daörs, 2. sz. Alt. Isk., 19). Ifjú­sági leány: Budaörsi G.—Szada SE (Budaörs, Illyés Gimnázi­um. 16). SZOMBAT ASZTALITENISZ. NB II. Fér­fiak. A csoport: Ceglédi VSE— Bp. Spartacus (11). B csoport: Zugló SE—Budaörs (15). NB II. Férfiak: Bátonyterenyé »—Váci Reménység, Szentendre —K. Zöld Mező II. (11). NB III. Férfiak. Szabados cso­port: Elésker Gyula—Erdőker­tes. Közút SC Kiskunhalas—Ve- csés (11). Márton csoport: Gö­döllő—Balassagyarmat. Kará­csond—Veresegyház (11). Megyei férfi csb: Szentendre II.—Vecsés II. (10). BIRKÓZÁS. NB II-es döntő, visszavágó mérkőzés: Csepel Autó—Dunaferr (Szigetszent­miklós, Cs. Autó-csarnok, 11). KOSÁRLABDA. NB II. Férfi­ak: Oroszlányi SE—Budaörs (17). Nők: Monor—Sportcsarnok DSE (Monor, Jászai Mari tér. 15). Mini fiú forduló (Vác. Radnóti iskola, 9), serdülő fiú forduló (Monor, Kossuth iskola. 9). LABDARÚGÁS. NB I. Vác FC- Samsung—Újpesti TE (13). NB III. Alföldi csoport: Ceg­lédi Kossuth Honvéd—Dabasi Vitafort (13). Duna-csoport: Dreher Sörgyár—Dunavarsány (11, MátyuS), Szentendrei Pet*-i fi Honvéd—Malév (13. Pfeffer). Mátra-csoport: Dunakeszi VSE —Karcag (13). Megyei ifjúsági bajnokság: Nagykőrösi Toldi—Maglód (11, Czingáli). Megyei II. osztály. Déli cso­port: Gyömrő—Péteri (13, Bal­ia F.). ÖKÖLVÍVÁS. Megyei esb-for- duló, nyílt verseny (Cegléd. CVSE-sportcsarnok). RÖPLABDA. NB I. Férfiak: MAFC—Pomázi Komplex Buil­ding SE (Bd. IV.. Tóth Aladár u. Iß—13.. 11). NB II. Nők: Szigetszentmiklós Megyei sakk csb Megyei sakk csb. I/A osztály. A 3. forduló eredményéi: Fót ír.—Csepel Autó 3,5:6;5, Ráckeve —Érd 3:7, Gödöllő—Szentendre 2, 5:7,5, Aszód—Göd 5:5, Vác— Dunakeszi 8,5:1,3. Állás a 3. forduló után: l, Szentendre 21, 2. Aszód ltí,5, 3. Gödöllő 16, 4. Fót II. 15,5, 5. Cse­pel A. 14. 6. Érd 13.5. 7. Vác 13, 8. Göd 12,5, 9. Ráckeve 12, 10. Dunakeszi 8,5, ll. Gyömrő 7,5. OB II. Tabán SC—Fót 7:5 (győz: Szován, Tímár. Cseke, Bagyánszki — remi: Németh, Paksi). — Solymosi — —Gödöllői TIGÄZ (Szigetszent­miklós, Kossuth L. u. 11., 10), Dabas—Székesfehérvári SZIM (Dabas, Március 15. tér 1., 11). Férfiak: Szigetszentmiklós— •TFSE (11), Gödöllői EAC—Kecs­keméti Tűzoltó SE (10). VÍZILABDA. OB I. Tungsram SC—Ceglédi VSE (Bp., SzŐnyi út. 18). VASÁRNAP ASZTALITENISZ. Megyei fér- fibajnokság: Erdőkertes II.— Vác 11., Kemence—Gödöllő TT., Ceglédi II.—Dabas (10). NB III. Férfiak. Tápiószele—Tokod (ll). KOSÁRLABDA. NB II. Férfi­ak. Gödöllői EAC—OSC (18). Megyei serdülő leány forduló (Budakeszi, 9). LABÍ>ARÜGAS. NB II. Keleti csbport: Kazincbarcika—Bag (iá), Gödöllő—Salgglas (13). NB III. Duna csoport: Nyer­gesúj falu—Szigetszentmiklósi TK (13, Eszterházi), Százha­lombattai FC—Érd (13, Zaho- recz), Dömsöd—Solymár (13, Maiina). Mátra-csoport: Monor —Heréd (13). Megyei bajnokság (az ifjúsági előmérkőzések 11, a felnőtt-ta­lálkozók 13 órakor kezdődnek az elöl állók otthonában). I. osztály: Hévízgyörk—Nagykő­rös (Zagiba), Iklad—Üllő (Szé­ki). Nagykáta—Pilis (Lovász), Pilisvörösvár—Szigetújfalu (Tóth Cs.), Fót—Bugyi (Heves megyei játékvezetők), Pomóz— Táplószentmárton (Viczkó), Kartal—Örkény (Szilágyi), GEAC—Maglód (Nagy L.). II. osztály. Északi csoport: Aszód—Göd (Kancsór), Rád— Perbál (Boros K.), Törökbálint —Budakalász (Budaörsön, Hor­váth I.j, Erdőkertes—Verőce (Szacsky), Tököl—Letkés (Sza­bó Gy.), Piliscsaba—Budaörs (Holló), Taksony—Nagymaros (Deme), Délegyháza—Halászte­lek (Bódi). Déli csoport: Hernád— Sülysáp (Horváth M.), Túra—Tápiósze- cső (Pécsi), Táborfalva—Inárcs (Frank), Kakucs—Vácszent- lászló (Tóth K.), Abony—Far­mos (Szolnok m. játékvez.), Isaszeg—Üjhartyán (Fábián), Üri—Kóka (Antal). SAKK. Megye! csapatbajnok­ság. I/A osztály: Göd—Vác. Szentendre—Aszód, Érd—Gö­döllő. Csepel A—Ráckel e, Gyömrő—Fót (9.30-kor). R. L.- Biatorbágyon, Budajenőn, Budaörsön, Erden, Herceghalmon, Pátyon, Perbálon, Pilisborosjenőn, Sóskúton, Százhalombattán, Tárnokon, Telkin, Tinnyén, Tökön, Ürömben, Zsámbékon ­szelet csomag szelet csomag szelet _csomag krém, 3 10 g csokoládé UllCieMCnS fényezetlen, előgőzölt rizs, 500 g Uncle Bens előgőzölt, hosszú szemű rizs, 500 g kítekat________macskaeledel, 405 g ma cskaeledel, 195 g Pedigree' kutyaeledel, 400 g kutyaeleőel, 405 g Partners A GEAC teremtornája Közeleg a labdarúgók őszi kapuzárása, s a téli bajnoki szünet­ben teremtornák mozgósítják az együtteseket. Gödöllőn, az Ag­rártudományi Eg.s.'tem sportcsarnokában a Jövö hónapban ren­dezik a hagyományos erőpróbát. Nyolc játéknapot terveznek, s a tornára a gödöllői, valamint a városkörnyéki együtteseket górják többek között. A győztes csapat elnyeri a vándorkupát, s egyben 20 ezer fo­rint pénzdíjat kap. Az első 6 helyezettet egyaránt megjutalmaz­zák, s az egyéni legjobbakat is díjazzák. Á csapatokat a neve­zések számától függően csoportokba sorolják, A nevezést november 24., kedd 17 óráig kell elküldeni a GEAC labdarúgó-szakosztályának címére (2103 Gödöllő, Páter K. u. 1.). Anglia. Ilánia végre iívcrt Büszke Belgium Vác: nemes cél Szombaton 13 órai kez­dettel játssza utolsó őszi hazai bajnoki mérkőzését az NB I-es labdarúgó-bajnok­ság listavezetője, a Vác FC- Samsung. A sorozat 14. fordulójában a váciak el­lenfele az Üjpest legénysé­ge lesz, -s a lila-fehérek ha- loványabb bajnoki helye­zésétől függetlenül, nagy csatára-van kilátás. Hogy minél többén biztassák kedvenceiket a váci sta­dion lelátójáról, a klub ve­zetősége úgy döntött, hogy a diákigazolvánnyal ren­delkezők, belépőjegy nél­kül, az érvényes igazol­vány felmutatásával, in­gyen tekinthetik még az összecsapást. A november 25-én, azaz jövő szerdán Salgótarján­ban esedékes SBTC-Salg- glas—Vác FC-Samsung Magyar Kupa-találkozó tiszta bevételét jótékony célra, a fehérvérűségben szenvedő salgótarjáni NB I-es kosárlabdázó, Pintér Pál megsegítésére, külföldi gyógykezelésére ajánlották fel a felek. Ferrari tervez, Senna végez Maranellóban bejelentették: a Ferrari autósistálló öröm­mel venné, ha meg tudná nyer­ni Ayrton Scnnát, igaz, rögtön hozzátették, hogy mindez csak távoli lehetőség. A világbaj­nok brazil Forma—1-es pilótái 1994-re szeretné leigazolni a Ferrari, amelynek jövőre már biztosított a két versenyzője, Gerhard Berger és Jean Alesi személyében. Szerdán újra labdarúgó- nagyüzem volt Európában, négy csoportban hat világ- bajnoki selejtező mérkő­zést vívtak a csapatok. Az 1. csoport mérkőzé­sein Svájc együttese újabb fontos lépést tett az Ame­rika felé vezető úton. Málta legyőzésével (3-0) továbbra iá a csoport éllovasai Cha- puisaték, négy mérkőzés­ből eddig mindössze egyet­len pontot vesztett a gárda. A riválisok ráadásul egy­más ellen játszottak. Olasz­ország második találkozó­ján is kénytelen volt meg­elégedni a döntetlennel Glasgow-ban, a skótokkal szemben (0-0). — Ez egy egész más­fajta összecsapás volt, mint a Svájc elleni 90 perc. A tények Ismeretében elége­dett vagyok az eredmény­nyel, hiszen a hajrát tíz emberrel játszottuk végig — nyilatkozta Arrigo Sac- chi, az azzurrik kapitánya. Roberto Baggio ugyanis megsérült és mivel Sacchi már mindkét cserelehető­ségét kihasználta, az ola­szok kénytelenek voltak emberhátrányban befejez­ni a találkozót. A mérkőzés után a csoportban Olasz­ország áll a második he­lyen, harmadik Skócia. Mindkét együttesnek két pontja van. Anglia végre úgy játszott, ahogy tud, és ennek a törö­kök látták a kárát. Graham Taylor legénysége a fene­gyerek Paul Gascoigne ve­zényletével kiütéses győ­zelmet (4-0) aratott a Sepp Piontek által vezetett tö­rök gárda felett. A Wemb- ley-stadionban 45 000 néző örülhetett az angolok el­ső győzelmének, amivel a csoport második helyére léptek előre. Törökország ezúttal második vereségét szenvedte el és három mér­kőzésen szerzett két pont­jával csak a negyedik. Az éllovas továbbra is Norvé­gia hét ponttal, veretlenül. A 3. csoportban végre megszerezte első gólját és ezzel első győzelmét az Eurőpa-bajnok Dánia. Há­rom gól nélküli döntetlen után, Észak-lrország ellen sikerült Belfastban nyernie Richard Möller-Nielsen csa­patának (0-1). Az „elkövet tő” a Pisa középpályása, Henrik Larsen volt, aki 25 méterről bombázott a ha­zaiak kapujába. A másik találkozón gól nélküli döntetlent hozott a házigazda spanyolok és a vendég írek összecsapása. A Butragueno, Salinas, majd a Beguiristain, Bakero csa­tárduó is sikertelenül pró-, bálta bevenni Bonner ka­puját. Sőt, egy ellenakció végén Lopez kénytelen volt elgázolni Aldridge-t, így a kiállítás sorsára jutott. A 0-0-val érthetően Írország az elégedettebb, hiszen to­vábbra is vezeti a csopor­tot hat ponttal, az ötpontos spanyolok előtt. Dánia, szintén öt ponttal, a har­madik. A 4. csoportból Belgium válogatottja már szinte a 24-es világbajnoki döntő tagjának érezheti magát. A belgák Wales legyőzésével (2-0), immár öt mérkőzés­ből szerzett tíz ponttal, 9-1-es gólkülönbséggel áll­nak az élen. őket öt pont­tal leszakadva követik a románok, a harmadik he­lyen Wales található négy ponttal. Töküli iijjonc az I‘>iirü|»a-hajii»kdágon Mától Várnában Péntektől vasárnapig tart Várnában a kick-box jeles művelőinek Európa- bajnoksága, amelyet ezút­tal is a szokásos módon, light- és semi-contactban, vagyis két szabályrend­szerben, egy időben és he­lyen rendeznek meg (a tel­jes erejű ütéseket és rúgá­sokat megengedő full-con- tactban ..magányos” EB-t szoktak kiírni). Mind a light-ban. ahol folyamato­san. megállás nélkül zajlik a küzdelem, mind pedig semi-ben, amelynél talála­tonként megállítják a csa­tát a kétszer kétperces mérkőzéseken, csakis fél- erővel szabad ütni és rúg­ni. A bulgáriai kontinentális találkozón, amely időrend­ben a kilencedik, erős csa­pattal vesz részt Magyar- ország. Mind a nőknél, mind a férfiaknál szép számmal akad duplázó, aki a sémi és a light contact szabályrendszer küzdel­meiben is felveszi a harcot az Európából Várnába se­regiéit ellenfelekkel, igaz. a megszokottnál valamivel kevesebben vállalkoztak a magvar karatékák közül a kettős erőfelmérésre. ísy a két megyei indúló, a-tököli színeket képviselő; újonc, Pesuth Rita, valamint a Hunyadi SE színeiben in­duló, de Budaörsön lakó Katona Barnabás is csak a semi contact küzdelmei­ben lép küzdőtérre. A hét .női és kilenc férfi­versenyző között számos világ- és Euróna-bainokot találunk, köztük épp az említett Katona Barnabást is. de Hugyetz Lajos és hú­ga, Hugyetz Gabriella, va­lamint Szűcs Zoltán és Lantos Gyu^a neve is jól cseng karatésberkekben. Nők, semi-contact EB: 50 kg: Pesuth Rita, Tököl SE (újonc), 55 kg: Hugyetz Gabriella, Hu­nyadi SE (legjobb nemzetközi eredménye: Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes), C(J kg: Bády Gabriella, Dorog SE (vb-2., EB-3.), 65 kg: Kémery Orsolya, Facar Express (újonc), plusz 65 kg: Szűcs Éva, Hu­nyadi SE (EB-3.). Light-con- tact EB: 50 kg: Szepessy Andrea, Debreceni TE (EB-1., vb-3.), 55 kg: Hegyi Mariann, Viscosa SE (újonc), 69 kg: Bády Gabriella, 65 kg: Kémery Orsolya, plusz 65 kg: Szűcs Éva. Férfiak, semi-contact EB: 57 kg: Pongó Attila, Hunyadi SE (újonc), 63 kg: Polgár Zsolt, Hunyadi SE (vb-2.), 69 kg: Tóth István, Combat SE (vb-2.), 74 kg: Hugyetz Lajos, Hunvadi SE (vb-1., ÉB-1.), 79 kg: örhaimi Csaba, Hunyadi SE, 84 kg: Szűcs Zoltán, Hunyadi SE (vb-1., EB-1.), 89 kg: Tóth Ist­ván, Beremend (újonc), plusz 89 kg: Katona Barnabás, Hu­nyadi SE (vb-1., EB-1.). Light- contact EB: 57 kg: Lantos Gyu­la, Hunyadi SE (vb-1.), 63 kg: Polgár Zsolt, 69 kg: Tóth Ist­ván, 74 kg: Hugyetz Lajos, 79 kg: örhaimi Csaba, 84 kg: Szűcs Zoltán, 89 kg: Tóth Ist­ván. Kézilabdád rövidzárlat Visszavágó következik A kézilabda Országos If­júsági Kupa keretében le­játszotta második mérkőzé­sét is a Szigetszentmiklós gárdája, s ezúttal is idegen­ben szerepelt. Honvéd Szondi SE—Zen- ner Szigetszentmiklós 21-19 (9-10). A Pest megyeiek ösz- szeállítása: Deák — Réczi (7), Neisz (2), Becz P., Kol- lai (1), Szabó A. (3), Rado- vits (5). Csere: Zámbó, Elo- ga, Becz G. (kapus). Az első félidő 20. percé­ben még 4 góllal vezetett az addig fegyelmezetten játszó csapatunk, majd ért­hetetlen rövidzárlat követ­kezett, és felzárkózott a hazai gárda. Szünet után sem sikerült felrázni a Pest megyei együttest. így a má­sodik félidőben is a he­lyiek diktálták a tempót, s minimális előnnyel nyertek — tájékoztatott Somogyvári Tibor szakosztályvezető. Vasárnap 11-kor lesz a Bramac VSE elleni vissza­vágó. egv héttel később a Szondi SE-t várják Sziset- szentmiklósra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom