Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-05 / 261. szám
XIX. ÉVFOLYAM, 261. SZÁM 1992. NOVEMBER 5., CSÜTÖRTÖK lakossági telefonfórum volt Gödöllőn. A városháza földszinti nagyterme megtelt az érdeklődőkkel, akik közül a hátul ülők kezdettől joggal hiányolták a hangosítást. A résztvevőket dr. Fábián Zsolt alpolgármester köszöntötte, megjegyezve: intenzív párbeszédre számit ezen az estén. Elöljáróban rövid tájékoztatások hangzottak el a témával kapcsolatos kérdéskörökben. A Matáv váci kirendeltségének képviseletében Magyar István áttekintette Gödöllő telefonviszonyainak eddigi alakulását és jelenlegi helyzetét. E szerint a városban 2754 bekapcsolt távbeszélő-állomás van, ami az igényekhez képest rendkívül kevés. Száz lakosra mindösz- sze kilenc telefon jut, pedig legalább harminc kellene. A helyzet tarthatatlan volta miatt az önkormányzat úgy döntött, hogy csatlakozik a biztató megoldást kínáló Digitel 2001 Rt.-hez. Az 59 önkormányzat részvételével létrejött részvénytársaság tevékenységéről a képviseletében megjelent Székely Lajos elmondta: korszerű digitális hálózatot teremt Gödöllőn a közeljövőben. Jó ütemben halad a tervezőmunka. a hálózat kiépítése május végére, a telefonközpont beüzemelése a második félévre várható. Ami a lényeg: 1093 végére minden igénylőnek lesz telefonja. Párhuzamosan ezzel kiépítik a kábeltelevíziós hálózatot is, valamint lehetővé teszik vagyonvédelmi megoldások kialakítását. Sárközi András, az Első Magyar Telefonkábel Wft., az EMTEL képviseletében szólt. Mint mondta: tőlük rendelte meg a Digitel a gödöllői munkák kivitelezését. Jól tudnak együttműködni az önkormányzattal is, nincs akadálya az ígért határidők betartásának. A résztvevőket természetesen az anyagiak érdekelték leginkább. Köztudott, ám a kérdésre újra elmondták: a telefonra október közepéig 15 ezer forintot kellett befizetni, ezen időpont után már ötven százalékkal magasabb ösz- szeget, 22 500 forintot kérnek. Ä kábeltelevíziós hálózathoz 3 ezer forint ösz- szeggel lehet majd csatlakozni, használati díja húsz csatorna után havi 300 forint lesz. A vagyonvédelmi megoldások anyagi vonzatúról még nem hangzottak el konkrétumok. Dr. Fábián Zsolt elmondta: a 3600 igénylő által befizetett 15 ezer forintok az OTP-ben vannak, s a lakoság megnyugtatására ott is maradnak mindaddig, amíg nem lesz egyértelmű és látható a hálózat és a központ építése. Addig a szükséges költségeket az önkormányzat megelőlegezi. A lakosság számára megállapított 15 ezer forint egyébként — mint elhangzott — csak töredékét képezi az egyes telefonvonalak kiépítéséhez szükséges összegeknek, amelyek ténylegesen 120 ezer forintot tesznek: ki. A különbséget a beruházó cég külföldi hitelekből biztosítja. Befektetése a számítások szerint nyolc év alatt térül meg a beszélgetések díjából. Céljuk tehát az, hogy minél többen minél többet beszéljenek — ezért állapítottak meg viszonylag alacsony igénylési díjat. A hallgatóság soraiból feltett kérdések alapján tisztázódott az is, hogy nem lesz régi és új, ócska és jól működő hálózat, illetve telefonközpont a városban, hanem egy lesz mindegyikből, egy korszerű, modern, minden igényt kielégítő. A központ és a hozzá csatlakozó műszaki megoldások egy helyen, a Dózsa utca és a Kossuth utca sarkán évek óta bekerített telken épülő objektumban kapnak helyet, a csatlakozás technikai feltételeit pedig minden egyes házhoz, lakáshoz megteremtik. Csak élni kell tehát a lehetőséggel. P. É. ASZÓD Felvilágosító előadás Az aszódi művelődési ház nyugdíjasklubjának vendégeként november 5-én 15 órakor dr. Jávori Gábor diaképes előadást tart az aranyér betegségről, annak megelőzéséről és kezeléséről. GÖDÖLLOl HÍRLAP Gödöllő, Szabadság tér 10. • A szerkesztősé^ vezetője: Balázs Gusztáv. • Munkatársak: Pillér Éva és Hidi Szilveszter. • Postacím : Gödöllő, Pf. 14. 2100. Telefax és telefon: (28) 20- 706. O Szerkesztőségi fogadóóra: hétfőn 10-töl 13 óráig. • Hirdetésfelvétel: munkanapokon 8.30-tól 13 óráig a szerkesztőségben. zeti állatorvos rendkívüli eboltást tart a blahai strandon. A beoltásra kötelezett ebet pórázon, szájkosárral kell a tulajdonosnak előve- zetníe. ^mennyiben a kutya kötelező veszettség elleni oltását nem tudják igazolni. az oltatlan ebet a hivatal kártalanítás nélkül le fogja öletni. A rendkívüli eboltás költségét az önkormányzat a tavaszi szervezett oltástól eltérően nem tudja átvállalni, így annak költségét — 200 forintot — az ebtulajdonos köteles viselni. iSMoTnK Városi filmszínház: Túl az Óperencián. Színes amerikai film. 18 és 20 órakor. Gödöllői közleményék Bútorboltunk megnyílt Veresegyházon! Nálunk féláron vásárolhat és mindent megtalál. Nyitva: 9—18-ig. Hétvégén is! Veresegyház, Csomádi út 18/A. (128 893, SK) FORRÁS SZOLGALAT Holland ruhavásár Holland ruhavásárt tartanak november 9-én és 10-én 8-tól 17 óráig Gödöllőn, a Forrás Szociális Segítő Szolgálatnál, a Szabadság út 23. szám alatt. Bár e tudósítások elkészültek, anyagtorlódás miatt két hétig nem olvashatták a körzeti labdarúgó-bajnokság eredményeit. Az elmúlt forduló összegzése után pótoljuk a hiányt. A forduló krónikája: Zsámbok—Kerepes 1-5 (0-3). Vezette: Vajner (Kiss, Németh). Jó játékvezetés, jó iramú mérkőzés. A győztes csapat góljait Nagy Béla (3), Skol- nyikovics és Lánczi szerezte. Pécel—Galgahévíz 2-2 (1-2). Vezette: Merkel (Leskü). Sportszerű mérkőzésen, jó játékvezetés mellett á péceliek góljait Fazekas lőtte, az egyiket büntetőből. Szada—Veresegyház 3-3 (2-2). Vezette: Tóth (TJzsák, Maszlag). Jó iramú mérkőzésen őszi legjobb teljesítményét nyújMEGJELENT ' SZÍNES ALBUMA A könyv megvásárolható 1200 Ft-ért a Hírlapkiadó Vállalat boltjaiban: Budapest VII., Thököly út 21. Szeged, Fekete Sas u. 19. Budapest Vili., József krt. 7. Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 3. Budapest Vili., Blaha Lujza tér 3. Sopron, Mátyás Király út 34/E. Ha a mellékelt megrendelőkártya segítségével megrendeli, már 1000 Ft-ért megkaphatja A SZENTFÖLD c. kiadványt. L MEGRENDELŐSZELVÉNY Megrendelem Önöktől A SZENTFÖLD c. albumot Az album árát: 1000 Ft-ot a csomag átvételekor a kézbesítőnek fizetem ki (a Hírlapkiadó Vállalat átvállalja a postaköltséget), és ezzel részt veszek a december 10-ei sorsoláson, amelyen két személy részére szóló izraeli zarándokutat nyerhetek. Kérjük, hogy nyomtatott betűvel töltse ki: Név: .................................................................................................................... He lység, irányítószám: .................................................................................... Utc a, házszám: ........................................................................... A megrendeléseket a beérkezés sorrendjében teljesítjük. A megrendelőszelvényt a Hírlapkiadó Vállalat Kereskedelmi Igazgatóságának címére (Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1085) szíveskedjék elküldeni. I I I I I I I I I I I I , I I I I I ' I I I I I I _i Körzeti labdarúgó-bajnokság A Kístarcsa az élen tóttá a Szada. Góljait Marino« László, Necz László és Terdik Róbert szerezte. Kistarcsa—Dány 3-0 (0-0). Vezette: Nagy (Fodor, Kónya). A változatos mérkőzésen az NB Il-es játékvezető munkájával elégedetlenek voltak a vendégek. Gól: Pecsenyiczki (2), Illés (büntetőből). Mogyoród—Domony 3-0 (2-0). Vezette: Szabó (Túróczi). Ifjúságiak: Zsámbok— Kerepes 0-3, Kistarcsa— Dány 2-0. Serdülök: Erdőkertes— Hévízgyörk 0-4, Kistarcsa Túra 0-11, Vácszentiászló— Aszód 6-0, Zsámbok—Dány 1-4, Kartal—Iklad 0-1, Pécel—Veresegyház 0-2. Az október 18-1 forduló eredményei. Felnőttek: Pécel—Valkó 3-2, Mogyoród—Kerepes 1-2, Szada—Galgahévíz 0-1, Kistarcsa—Domony 5-0, Dány —Veresegyház 0-4. Ifjúságiak: Pécel-Valkó 6-0, Mogyoród—Kerepes 9-1, Dány —Veresegyház 2-1. Serdülők: Túra—Aszód 7-0, Kistarcsa—Hévízgyörk 1-5, Isa- szeg—Veresegyház 0-7, Pécel—Zsámbok 1-0. a Kartal —Dány 1-1-nél félbeszakadt, a Vácszentiászló—Iklad elmaradt. Öregfiúk: Pécel— Mogyoród 4-0, Aszód—Gödöllő 1-0, Veresegyház— Kartal 1-4, Vácszentiászló— Kistarcsa 0-1, Erdőkertes— Szada 3-0. Az előző forduló eredményei : Felnőttek: Kerepes—Pécel 2-1, Valkó—Zsámbok 5-0, Veresegyház—Kistarcsa 0-1, Domony—Szada 1-0, Galgahévíz—Mogyoród 1-2. Ifjúságiak: Kerepes—Pécel 0-3, Valkó—Zsámbok 0-6, Veresegyház—Kistarcsa 1-1. Serdülők: Túra—Pécel 2-0, Aszód—Kistarcsa 3-0, Hévízgyörk—Vácszentiászló 2-2, Iklad—Erdőkertes 2-4, Domony—Isaszeg 3-2, Veresegyház—Zsámbok 7-1. Öregfiúk: Kartal—Aszód 5-0, Szada—Pécel 4-1, Mogyoród—Veresegyház 0-2, Kistarcsa—Veresegyház 1-0, Gödöllő—Erdőkertes 5-0. A bajnokság állása: 1. Kistarcsa 2. Vallcó 3. Kerepes 4. Dány 5. Veresegyház 6. Mogyoród 7. Pécel 8. Domony 9. Galgahévíz 10. Zsámbok 11. Szada 9 7 2 - 32- 7 16 9 6 2 1 25- 6 14 9612 18-11 13 9612 18-14 13 9423 25-11 10 9414 1A-13 9 9234 15-21 7 9 2 2 5 5-23 6 9135 12-21 5 8116 5-30 3 9-27 6-19 2 Csiba József Fórum a telefonról Mindenki számára adott a lehetőség A Gödöllői Polgármesteri Hivatal lakosságszolgáiati irodája értesíti a Lázár Vilmos utca 80. számtól az utca végéig, a Hegyesi Mari utcában, a IJegy utcában, a Hársfa Utcában, a Perczel Mór utcában, a Boncsok dűlőben. az Ilona utcában,. a Fűzfa utcában, valamint a Blaháné út strand utáni szakaszán lakókat, hogy a három hónapos kort betölt főtt ebek számára november 6-án. pénteken 15 és 16 órá között a gödöllői körA bfatiai strandon Rendkívüli eboltás