Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-02 / 258. szám
KLUBOT SZERVEZ A PURINA Csak a jó minőség versenyképes NAGYKŐRÖSI A békési sertéspestis néhány hónapra szólóan megtorpedózta a húsipar nyugat-európai kiszállításait. Ennek ellenére — legalábbis napjainkig — nem estek alább a felvásárlási árak, sőt, az utóbbi hetekben, némi emelkedés volt tapasztalható. A helyi kistermelői szövetkezetben például 103 forintért veszik, de az ország egyes területein, így Nóg- rádban már a 125 forintot is elérte a tenyésztőknek kifizetett kilónkénti összeg. A fenti furcsa, egymásnak ellentmondó fejleményeken kívül különösnek hat ez a lényeges árdifferencia is. — A nagykőrösi felvásárlási árak is elérhetnék a 120 forint körüli szintet, de ez mindaddig irreális vágy, amíg a fajtaváltás megtörténik nálunk is — mondja Balogh Bertalan, a kisszövetkezet elnöke. — A helyi tenyésztőket érthetően bosszantják az itteninél magasabb árakról érkező hírek, de be kell látniuk. hogy azokat csakis a húsipar számára minőségi kategóriát képező vágóállatokért fizetik. Egyébként a mostani árainkat sem látom biztonságban. A betegség jelentkezése óta több vágóhíd csökkentette a felvásárlást. Tőlünk ugyan elmegy még most is heti száz állat, de az abo- nyiak hasonló számú állatait már nem tudjuk átvenni. A gyöngyösi üzem legutóbb már csak 90 forintot ígért, a többi vágóhíd egyelőre még száz forinton felül fizet, de az elkövetkező hetekre további árcsökkenést sejtünk. — Itéí .év telt el az értékesítés körül kialakult káosz kezdete óta. Vajon mikorra normalizálódik az ágazat piaca? — Először is, jelentős szelekciónak keli végbemennie ezen a területen. Tudomásul kell venni, hogy az úgynevezett kiegészítő vagy hobbitermelésnek nincs jövője. Azok tudnak' rentábilisak lenni, akik nagy tételben és jó minőségben tudják a vágóállatokat piacra dobni. Az amerikai Purina cég, amely a magyarországi sertésfelvásárlás jelentős hányadát Akiről beszélnek az emberek A kisváros művésze Kőrös városa számon tartja jeles kortárs polgárait, ám előfordul, hogy -a nagyvilág fedezi fel hamarább tehetséges szülötteit. Molnár Elek keramikus is mindenestől nagykőrösi, mégis művészetének csak paránya az, amely a pátriában a köz- ismertség szintjéig eljutott. Igaz, nem kevés, amit a kisplasztikái, .dombórművei közvetítenek, sajnos a nagyobb társadalmi megrendelések tőlünk távol fogadták örökül a mester hallatlanul igényes alkotásait. „Óriásokkal indult — nagysága rejtve ; maradt. Gábor István, Gorka Géza, Kovács Margit évtizedek óta maradéktalanul Európa. Molnár Elek is az, függetlenül .attól, hogy kincsei föltámadásra várnak, meg nem érdemelten anonim közegben maradtak. Tisztessége, műveinek szakmai becsülete rendkívüli, mert álom és tökéletes kivitelezés hitelesíti” — írta róla 75. születésnapján Losonci Miklós művészettörténész. A cserépkályha-építő mester fia az olaszországi Fa- enzában szerezte diplomáját. Domenico és Bucci professzoroktól a reneszánsz majolikafestést ' tanulta. Többek közt Luca della Robbia mester művészetéből táplálkozott, közben különböző kerámiaanyagok előállításával kísérletezett. Idehaza tanított az Iparművészeti Főiskolán, a helyi képzőművészeti körben. Tizenöt éve a Magyar Köztársaság Művészeti Alap képzőművészeti szakosztályának rendes tagja. A Kárpát-medence szülöttének szellemisége, a mediterrán élmény és tanulmányok páratlan harmóniával találhatók meg Molnár Elek alkotásaiban. Felöleli az egyetemes humánumot éppúgy, mint a tájat a csikóval, bocival, akárcsak az egyedit, Kőrös galambját, a keringőt. Ott van mindig a család is — a feleség, a három orvos fiú —, akik témaajándéka kezdeti konkrétságából finom árnyalatú fejlődési fokozatokban az elvont mértani formákig követik a művészi pályát a hosszú életút alatt. A kereken negyedszázados szolgálat, melyet a műemlék-helyreállító csoportban, mint az olasz kera- mikusság tudója eltöltött, a széles értelemben vett technológia alapos ismerőjévé tette őt. Molnár Elek munkáinak java ott van a budai vár, a Vajdahunyad-vár, az Opera, a fertődi kastély falain és számos vidéki város középületén. A Ceglédtől New Yorkig említhető kiállítások anyaga jószerével nem más, mint amit a hatalmas restaurációs munka mellett úgymond mellékesen megalkotott. Igénye volt a nagy térbeli alakzatokra is, sajnos köztérre való alkotásai közül sok a műterem falain belül maradt. Akik ismerik, tudják: ahhoz túl szerény volt mindig, hogy önnön népszerűsítésével szélesítse azt az utat, amit művészetével kikövezett. Ha szépen kérték, ingyen is dolgozott. Molnár Elek számos elismerés, díj tulajdonosa. Legutóbb Nagykőrös művelődéséért díjjal tüntette ki városa. M. J. XXXVI. ÉVFOLYAM, 258. SZÁM 1992. NOVEMBER 2., HÉTFŐ Döntött az önkormányzat Jövőre kezdődik a kórházi beruházás A lassan már szokásosnak mondható 20 perces késéssel kezdődött meg a képviselő-testület legutóbbi ülése, amelyen a meghívó szerint 15 témában szerettek volna dönteni. Elsőként a Nagykőrös város önkormányzati kórháza rekonstrukciós munkái című beszámoló megtár-, gyalusának láttak neki a képviselők. is kezébe próbálja venni, ugyancsak egy szakmailag megalapozott koordinált gazdaságszerkezet kialakítását próbálja elősegíteni. — A körösi régióban is keresi ez a cég érdekeltségeit? — Igen, megkezdődtek az előzetes tárgyalások, egyeztetések. A kisszövetkezet is csatlakozni szeretne ahhoz a laza kapcsola- tú, elsősorban . csak kereskedelmileg és szakmailag szoros koordinációban levő képződményhez, amit a Purina a sertéságazatban ts ki akar építeni. Ez a takarmányellátás, az értékesítés biztonságát jelentené a hizlalóknak, de természetesén a beilleszkedés részleteit alaposán ki kell dolgozni. Bízunk benne, hogy hamarosan használható információkat tudunk adni a fejleményekről a körösi állattartóknak. — ay A MarioUi piaca KORSZERŰ TARGONCÁK A Hungária Marigtti Kft. amely á helyi Gépgyártó Kisszövetkezet és az olasz Mariotti cég gazdasági kapcsolatából jött létre, a világszínvonalú anyagmozgató gépek gyártásából veszi ki. részét. A cégnek nem titkolt szándéka, hogy kiszorítsa a termelésből a szovjet, bolgár, sőt a csehszlovák gyártmányú targoncákat. A Mariotti korszerű masináinak minden esélyük megvan arra, hogy lassanként felváltsák az elavult gépeket. Gödöllőn kétszázan vettek részt (az 1980-31—82- es születésűek közül) a megyei gyermek atlétikai bajnokságon. A Nagykőrösi Konzervgyár Kinizsi fiataljai közül a legtehetségesebb betegség miatt nem volt ott, de a többi elindult hét közül hatan értek el helyezést. 1981- es fiúknál, kislabda- dobásban: 1. Mond! Károly 62 méter (még csak ötödikes!), 5. Baka Zoltán 51 m. Távolugrás: 5. Baka 383 centiméter. Leányok, kis- labda: 1. Hajdú Rita 33 m. 1982- es fiúk, 60 méteres síkfutás: 2. Horváth Miklós 9 másodperc. 800 m sík: 6. Kőházi Mátyás 3 perc. Kislabda: 2. Kőházi 49 m. MODELLEZÉS Apajpusztán új C.02-ka- legóriás repülőmodellekkel közösen rendezték Pest megye és Budapest bajnokságát. A szén-dioxid meghajtású motor 0.28 köbcentis. Teljes' balsaépítésű, a legkönnyebb és a repülő- modellezésben legjobb fából készült, s mindössze 35 gramm súlyú. A szárny fesztávolsága 70 cm. A közel negyven induló között a Nagykőrös Város Kinizsi Modellező Klubot öten képviselték. A résztvevők 6 futamban — futamonként 2 perces repítési időkkel — mérték össze ügyességüket, s mindenkinek a legjobb 5 eredménye számított, összetett másodpercben. Czira Ferenc 471. Pálfi Gyula 420 és Székelyhídi József 404 Kiss János polgármester kiegészítésében utalt a képviselőknek az ülés elején kiosztott legújabb dokumentumokra. Ezek egyike az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság levele, melyben a le- éndő (ez alatt értve a felújítandó kórházat) intézmény finanszírozásáról írtak. A másik levél szerzője dr. Andréka Bertalan, a Népjóléti' Minisztérium helyettes államtitkára, aki az önkormányzati kórház szakmai fejlesztési programtervezetét lényegében elfogadta. SZAKMAI KÉRDÉSEK E változások után szükségesnek mutatkozott, hogy a még augusztusban benyújtott úgynevezett címzett támogatási kérelmet most a testület céltámogatási kérelemre módosítsa. A szakértőként jelen lévő dr. Torday Ferenc azonnal hozzátette, hogy a dolgok valóságos állása miatt mármp-cel III. osztályú szintet teljesített, míg Nagy .Ferenc és Varga József időeredménye 325, illetve 222 mp volt. UTÁNPÓTLÁS Az üzemfenntartó gépész- labdarúgó osztályos fiúk idegenbe utaztak, egyesületi bajnoki mérkőzéseikre. Megyei: Pilisi KSK ifi— Nk. Toldi DSK ifi 2-1 (1-0). A toldisok a szokottnál gyengébben játszottak: Mindkét félidő 3. percében kapták a gólokat. Gólszerző: H. Szabó. A körzeti bajnokságban a Törteti Tsz SK serdülők —Nk. Toldi DSK serdülők mérkőzést barátságosan játszották, mert a pályaválasztóknál több idősebb korú is pályára lépett. A 2 pont ígv a toldisoké. Az „öcsi Focisuli, Nagykőrös” a tél folyamán városunkban országrészi utánpótlás-tanácskozást szándékozik rendezni. MAI PROGRAM Kosárlabda. Dunakeszi: D. Gimnázium—Nk, Toldi DSK kadett és IV. korcsoportos diák fiú-, Monor: M. Gimnázium—Nk. Gimnázium IV. korcsoportos diák leány megyei bajnoki mérkőzés. Labdarúgás. Ifjúsági- sporttelep, 14.30: Kocséri DSK—Arany DSK, 15.30: Petőfi DSK—Kossuth DSK. III. korcsoportos nagypályás körzeti diák bajnoki mérkőzés. S. Z. is engedélyezési terv szinten lévő beruházásként kezeljék nyilatkozataikban, határozataikban, beadványaikban a képviselők, illetve az önkormányzat hivatalos irataiban. A szakember egyébként gratulált a városnak, hiszen sorra szűnnek meg kórházakban osztályok, ugyanis a társadalombiztosítás finanszírozási rendszerében jelentős változások vannak. Az országban szinte egyedüli rekonstrukció a nagykőrösi. ahol elfogadták azt, hogy nő az ágyszám, ugyanis a 120 ágyról, 160 ágyra nő az egy időben kezelhető betegek száma: A szakértő felhívta arra is a figyelmet, hogy kizárólag városi, ön- kormányzati kórházról lehet szó, magánkórházat a társadalombiztosítás nem támogat. Dr. Elek Attila, a kórház igazgatója a tervekről szólt. Nyolcvanágyas krónikus ágyaik számát negyven szociális és negyven rehabilitációs célú ágyban tervezik meghatározni. (A nagyközönség ezt az osztályt mint elfekvőt szokta emlegetni.) A további nyolcvan ágy akut belgyógyászati osztály, a másik fele pedig egy ma még pontosan körül nem határolt, úgynevezett manuális osztály, amit olvasóinknak ■ nyugodtan sebészetnek nevezhetünk. Itt az úgynevezett rutin- műtéteket lehetne elvégezni, de sor kerülhetne akár fül-orr-gégészeti beavatkozásokra is. FIN 1NSZÍROZÁS A képviselők természetesen igen aktívan mondtak véleményt a vitában. Dr. Bozlék Mihály szakmai szempontból kifogásolta, hogy úgy az eredeti előterjesztés, mint a hivatkozott újabb dokumentumok nem eléggé egyértelműen és világosan mutatják a kórház szakmai tartalmát, valamint a finanszírozás biztonságát. Attól is óvott, hogy mai. ám minden bizonnyal változó minisztériumi elvárásoknak megfelelően ne a város tényleges szükségleteinek megfelelő kórház jöjjön létre. Emlékeztetett arra. hogy a beruházás túlnyomó többségét Nagykőrös Város ön- kormányzata állja (az adófizetők pénzéből), nyilvánvaló tehát, hogy a leefön- tosabb cél a nagykőrösiek életkörülményeinek javítása lehet. Barta István arra mutamm Mo r seéÉ November 2-án a nagyteremben: Isten veled, király. Színes amerikai film. Előadás 18 és 20 órakor. tott rá: a mostani döntés több évtizedre meghatározza a város egészségügyét. Lesz-e az új kórházban szülészet-nőgyógyászat? Mikor, miből, ki, milyen szerződéssel lefcdezet- ten oldja meg egyértelműen a finanszírozást?, — kérdezte. Arra is emlékeztetett, hogy augusztusban ugyanerre a beruházási programra 900 millió forint összeggel terjesztettek elő anyagot a képviselőknek, ugyanakkor most 600 millió forintról, van szó. Ez nyilván a szakmai tartalom csökkenését is jelenti. A jelenlévő szakértő, ekkor elmagyarázta, hogy címzett támogatásként a rekonstrukció folyamán, illetve annak végeztével a különbség minden bizonnyal megpályázható lesz. SZÍ VÁZ ÁS Dr. Törös László elmondta, bár az önkormányzat éppen két esztendeje tevékenykedik, eddig azonban sem szakmai, sem gazdasági, sem törvényi háttere nem volt annak, hogy valóságos lépést tehessen a kórház megvalósítása érdekében. Ezt ’ követően több képviselő. így Barta István, majd Deák György is arra hívta fel a figyelmet,- hogy a képviselők most sem kaptak olyan előterjesztést. amelyből minden kérdésre választ kaphatnának. Ígv döntési helyzetük a szóbeli hozzászólások után lehet csak meg, ez pedig sgy ilyen fontosságú ügynél nem elegendő. Éppen ezért az egész kórházprojekt írásos anyagának tanulmányozási lehetőségét kérték, hogy legalább utólag be tudjanak majd erről számolni választóiknak. Kiss János polgármester ugyanakkor úgy vélekedett, hogy az ügy folyamatában már rengeteg dokumentum keletkezett. ezt annak egy részletének tekintette. Az ön- kormányzat végül szavazott, és egyfelől megerősítette a címzett támogatási kérelem módosítását, céltámogatássá, majd elfogadta a benyújtott tájékoztatót és a 160 ágyas kórház rekonstrukciós munkái kivitelezésének megkezdését 1993 első félévére ütemezte. B. O. NAGYKOBOSJ b 1blap Nagykőrös, Széchenyi tér 17. • A szerkesztőség vezetője: Ballal Ottó. Munkatárs: Miklay Jenő. • postacím: 2750 Nagykörös, Pt. 23. Telefax és telefon: (531-51-393. O Hirdetésfelvétel kedden 10—13, csütörtökön 14—16 óra között. • Híreket, információkat munkanapokon 8-tól 10 óráig várunk. bbbh Sporthírekké! Atléták - több szinten m