Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-06 / 262. szám
Nem válunk Elmarad az előadás A november 9-ére, hétfőre hirdetett színielőadás elmarad az Arany . János Művelődési Központban, mert a főszereplő, a nagykőrösi származású N. Szabó Sándor balesetet szenvedett. így a Nem válunk című előadást egy későbbi időpontban, vagyis november 30-án rendezik. Kertbarátkor Újabb összejövetel November 9-én, hétfőn, este 6 órakor az Arany János Művelődési Központban tart újabb ülést a B. Tóth Ferenc Kertbarátkor. Ezúttal ár. Koltay Zoltán áz előadó, aki Mezőgazdász szemmel Afrikában és Közép-Amerikában címmel egyiptomi, szudáni és közép-amerikai fejlesztési programok magyar résztvevőjeként a terveket ismerteti. Az előadás előtt megbeszélik' a márciusi borverseny előkészületeit. NENCS MÁSODIK MŰSOR Hibás az antenna? Talányos levelezőlapot kaptunk Halász Zsig- mondnétól, aki azt írja, egy hónap óta „hibás a tv kettes csatornája, és ez meddig tart, mivel sem a rádió, sem a tv nem szólt róla, s a napilapok sem közölték”. Tudomásunk szerint a Magyar Televízió II. csatornáját sugárzó adók ugyanazzal a teljesítménynyel működnek, mint annak előtte, ez tehát nem lehet oka olvasónk tapasztalatának. Sajnos, pontos lakcímét nem adta meg. így azt feltételezzük, hogy családi házban lakik. Sok esetben vételi zavarokat okoz. hogy a nem kellően rögzített antennaárboc nagyobb 'szélben elmozdul, s így nem veszi a kívánt adó jelét. Olvasónknak tehát azt tanácsoljuk. legalább pontos címét közölje szerkesztőségünkkel, hogy szakemberhez irányíthassuk. <b) Nagykőrös^ közlemények A Nagykőrösi Lakás- és Garázsszövetkezet bérbe adja városközpontban levő, a Nagykőrös, Derkovics u. l-es számú épület eladóteréből, raktár- és szociális helyiság csoportokból álló, kb. 160 nm alapterületű üzlethelyiségét. A bérlői jogot versenytárgyaláson lehet elnyerni. ahol a kikiáltási ár 2300 Ft/nm. év plusz áfa. Jelentkezni lehet 5000 Ft bánatpénz, egyidejű befizetésével a lakás- bzö vetkezet irodahelyiségben (Nagykőrös. Deák tér 2.), legkésőbb 1992. november 20-án 13 óráig, A jelentkezéskor a licitálni kívánók a szükséges tájékoztatást írásban kapják meg. A versenytárgyalás időpontja: 1992. november 26., 10 óra. Helye : Nagykőrös, Művelődési Központ. I. emelet 1. számú terem, Nagykőrös, Szabadság tér 7. (131-676/1K) NAGYKÖRÖS! bemegy? XXXVI. ÉVFOLY AM, 262. SZÁM 1992. NOVEMBER 6., PÉNTEK fi helyi bankok nem kaptak tájékoztatást Marad a segítség ígérete? Számtalan olvasónk érdeklődését felkeltette az az írásunk, amely a Földművelésügyi Minisztériumnak a jövő évi mezőgazdasági termelést segítő intézkedéseit ismertette. Ugyanakkor többen még részletesebb információkat kértek, s friss tapasztalataikat ismertették, s eszerint Nagykőrösön nemigen találtak bankot, amelynek szakemberei tisztában lettek volna a követendő lépésekkel. A városházán A polgármesteri hivatal hatósági irodáján Csáki Lászlóné elmondta, ők már előzetesen egyeztettek a megyei földművelésügyi hivatallal. (Ennek címe: Budapest, Városház u. 7., 1052, telefonszám: 117-6659, vágj' 118-0011, telex: 22-4648). A támogatást kérő termelő a vetéshez szükséges szaporítóanyag megvételét igazoló számlával a helyi városházát keresse fel, ahol ezt megnézik. Telefonon nem Szükséges továbbá egy, a megyei hivatalnak címzett kérelem, amely a vetett terület nagyságát,, s azt rögzíti, mivel vetették be a szóban forgó területet. A kérelmet itteni szignálás után lehet továbbítani a budapesti címre, majd az onnan megkapott igazolással kell felkeresni az APEH ceglédi kirendeltségét (Cegléd, Dugonics u. 4., 2700, telefon: 10-983). Ami viszont érthetetlenRendelet és reform Esetleg A betegségtől már csak azért is retteg az ember, mert sok pénzt elvisz. És sajnos egyre többet. Az egészséghez vezető út a társadalombiztosítás reformálásával sem lesz olcsóbb, legfeljebb elviselhetőbb az erősen korlátozott színvonalon működő gyógyító potenciál mellett, A reformnak tehát az is célja volna, hogy az egészségügy helyi elmaradottsága ne jikozzon már-már végletesen neuralgikus állapotokat ott, ahol nincs kórház, s talán még a komolyabb rendelő is hiányzik. Ennélfogva a szakorvos — gyakran a jő szakorvos — is kevés. A szabad orvosválasztásnak az országon belül inkább csak elvi jelentősége van. Deklarálása formai, mivel aki tehette, ezelőtt is megkereste orvosát akár a harmadik megyeszékhelyen is. Ott, ahol speciális esetekben nagyobb volt a szaktudás és jobbak a technikai feltételek ... A körösieknek nem kell mondani, mit jelent a kórháztól való akár csak 15 kilométeres távolság, ami valójában 30, de a betegnek irtózatos messzeség. S akkor mit szóljanak azok, akik jobb híján Pesten, Szegeden vagy ennél is távolabb keresik a gyógyulást ? A társadalombiztosító együtt érez velük. Megtette, amit a maga posztján megtehetett, Egy rendelettel az úti elszámolást egyszerűsítette. Nem kell többé vesződni vele. Az orvos szignálta rendelvény ellenében ingyenjegyet ad a vasút. Ennyi. Arról nem tehet a társadalombiztosító, hogy a beteg faluját esetleg mesz- sze elkerüli a vasút. Arról sem, hogy vasúton, meglehet, fél nappal tovább tart az utazás. Arról pedig végképp nem, hogy a beteg esetleg nem is tud vasutazni. Fájdalmait netán . egy személykocsi tenné az úton elviselhetőbbé. A korábbi, jól működő, gyakorlatilag minden közlekedési eszközre érvényes, tisztességesnek mondható elszámolási rendszert.miért volt szükséges lefejezni? A reform értelmében? Aligha. Attól ez az intézkedés teljesen idegen. — ay nek tűnik: a nagykőrösi bankok — valami ok miatt — nemigen tudnak az ügyről. Az OTP-ben több olvasónknak azt tanácsolták, a cikket író újságírótól érdeklődjenek a részletek felől, s vele intéztessék ügyüket. Sajátos megoldás, any- nyi bizonyos. A Budapest Bank Rt. ügyintézője telefonon nem volt hajlandó semmiféle felvilágosítást adni, egyébként is szerinte ez a bank igazgatójára tartozó ügy,. Kideríthetetlen Az ilyesféle dolgokat mindenki úgy értékeli, ahogy csak akarja. Az is lehet, hogy a minisztériumból a leirat még nem ért el a helyi bankfiókokig. De akkor mi van ezen titkoini- való? E megoldás ellen szól az is, hogy a minisztériumi leirat szeptember 30-i keltezésű. S az is megtörténhet, hogy a minisztérium nem küldte tovább az információt. Mindez Nagykőrösről — és gyorsan — kideríthetetlen. A mezőgazdasági termelőknek marad az aszálykár mellé a segítség ígérete — s addig a bosszankodás. Nagykőrösi apróhirdetések T— 25-ös traktor újszerű állapotban, ekével, talaj maróval és egy UAZ motor eladó. Nagykőrös VIII., Kazinczy u. 8. (1ST 565/1-K) Eladók 4x24 méter hosszú 5,50 széles vas fóliabordák. Érdeklődni: X., Szultán u. 6. alatt, 18 óra után. (131 674/lK) ________ Ta nya. 800 négyszögöl földdel eladó. Érdeklődni: délután, Zsíros-dűlő 23. szám alatt. — (131 560 1K)_______________________ Eladó: tisztított állapotban lévő női irha kabát. Széchenyi tér 25. (131 562/1K) 1500-as Lada bontásra eladó. Nagykőrös, Brassói u. 8. Érdeklődni az esti órákban. — (131 274/2K) Németnyelv-oktatás és -korrepetálás anyanyelvi szinten csak iskolásoknak. Kapus Angéla, Gyopár U. 17. (131 555/1K)______ Na győrösön eladó háromszobás, gázos, nagykertes ház vagy kétszobás házra cserélnénk. — Érdeklődni: Török Ignác u. 8. H 31 557/1K)______ Zá rtkertet vennék a Tormás közelében (Pálfái út mellett). Ajánlatot: Nagykőrös, Regős u. 80. (131 558/1K) Orvosi ügyelet E hét végén, november 7-én reggel 8 órától, november 9-én 8 óráig a felnőtt betegeknek dr. Lőrincz Attila tart, ügyeleti rendelést. November 7-én és 8-án a gyermek betegeket dr. Tóth Zsuzsa látja el. m Színház Jól van ez így? (ballai) kedvezmény, plusz: A CSÉB-M-MEL AMERIKÁBA! 11 aranyéremnek őrölhettünk Barcelonában, 11 szerencsés ügyfelünk 11 napos utazásra indulhat Atlantába, a 96-os olimpia városába, ha az olimpiától karácsonyig tartó akciónk során régi CSEB-jét CSEB-M-re váltja, és CSÉB-M-je az átkötés titán legalább egy évig érvényes marad. A sorsolás időpontiát később közöljük. JUTALOM A BIZTONSÁGHOZ! A NEMZETKÖZI CSALÁDTAG Mm’clődési közpon t Szoborkiállítás November 10-én, kedden délután 5 órakor nyitják meg Zsin Judit szobrász- művész kiállítását az Arany János Művelődési Központ kiállítótermében. Az MHB művészeti alapítványa el évi ösztöndíjasának kiállítását Pogány Ö. Gábor művészettörténész nyitja meg. Megtekinthető hétfő kivételével 10—18 óráig, november 22-ig. ■Piaci jelentésHatalmas rakomány almával gurultak a szabolcsiak a hetipiacra. Portéká- jukat»20 forintért mérték, míg bent az asztalsorokon a kereskedőknél 26-40 forintért lehetett venni a vitamindús gyümölcsből. A kocsispiacon megjelent a takarmány tök is,. most 450- ért kínálták mázsánként, a morzsolt kukoricát 1000-ért, a csöveset 800-ért. Kevés zöldségféle, gyümölcs volt. Jobbára csak a kereskedőknél adódott szélesebb kínálat. A krumpli 15-18, a vöröshagyma 20, a paprikafélék szebbje 40-60. a hegyes fajták darabra 3, kilóra 30-50, a maradék szabadföldi paradicsom 20-30, az üvegházi 100-120, a kelkáposzta 30- 35, a sárgarépa 30-40, a petrezselyemgyökér 40-50, a karalábé kilója 40, darabra 10-12 forint körül alakult. A zeller 50, a karfiol 80-88, a csiperkegomba apraja 180, a fehér káposzta 20, a paradicsom- paprika 40, a kígyóuborka 140, a bimbóskel 70 forint yolt, a fehér retek 25, a lila káposzta 35 forintba került. A körteféléket 25-50, birset 40, narancsot 110, mandarint 150, banánt 78- 80, gesztenyét 110-120, citromot 100, olasz szőlőt nagy szemekkel 200 forintért. láttunk. A baromfipiac most sem volt túl gazdag. A rántani való csirke 120, a pörköltnek való 100 forintba jött kilónként. A gyöngyös párban 400, a sovány kacsa 400, kakasok 600-700 forintért keltek el. A tojást 7 forintért adták. Sporthírek^» Jól birkóztak November 6-án a kecskeméti Katona József Színházban, este 7 órakor: Naplemente előtt. Ödry Árpádbérlet. B udapest-Csepelen országos diák B korcsoportos kötöttfogású versenyt rendeztek, ahol közepes volt a részvételi létszám, de erősek voltak a birkózó mezőnyök. A Nagykőrösi Konzervgyár Kinizsi fiataljai több helyezést értek el. Á 35 kilogrammosok súlycsoportjában (12 induló közül) : 3. Hengári Csaba (kor- engedéllyel, s jól helytállt), 5. Hengán Ferenc, 6. Sober Zoltán. 45 kg-ban (12): 4. Orlov Ferenc. 50 kg (11); 4. Csák Attila. 60 kg (13): 5. Kunos József. 73 kg felett (8): 1. Godó Péter (jól birkózott). A nemrég Kőrösre került két fiatal régi egyesületével: a Tiszakécskei VSE- vel az ukrajnai Beregszászon nemzetközi diák B-s versenyen vett' részt. 35 kg- ban: 1. Gödény Róbert, elnyerte a legtöbb tusgyőzelemért (4) kiírt kupát. 55 kg-ban: 3- Jekkel László. A sportotthoni pinceedzőteremben rendezték a 7-8. osztályos általános iskolások városkörzeti grund- birkózóversenyét. A környékbeli két község fiai nem tudtak eljönni, de a többiek annál lelkesebbek voltak. 35-kg-ban: 1. Vikartóczki Miklós (Petőfi- kollégium), 2. Katona Zsolt (Pk.), 3. Kovács István (Pk). 40 kg-ban: 1. Gyurika Attila (Pk), 2. Jónás István (Petőfi-isk.), 3. Nagy Imre (Petőfi-isk.), 45. kg.: 1. Kiss Tamás (P), 2. Péczeli Csaba (P), 3. Szilágyi Gábor (Arany-isk.). 50 kg.: 1. Kalocsa Róbert (Rsrkóczi- isk.), 2. Pozsgai Zoltán (Pk.), 3. Balázs Roland (P). 55 kg.: 1. Szűcs Krisztián (Pk.), 2. Vikartóczki László (Pk.), 3. Fekete Viktor (P). 60 kg.: 1. Katona Zoltán (A), 2. Hartmann Ferenc (R.), 3. Zagyva Tamás (Pk.). 65 kg,: 1. Tolnai Sándor (A.), 2. Cseri Viktor (A.), 3. Kónya Lajos (P.). 65 kg felett: 1. Halápi Róbert (A.), 2. Tinesz Tibor (A.) és 3. Vári Attila (P.). A csapat- versenyt a legnépesebb 'és küzdőképesebb petőfi sek nyerték, az Arany- és Rá- kóczi-iskola előtt. LABDARÚGÁS Szeles időben kettős utánpótlás-bajnoki mérkőzést rendeztek az Ifjúsági- sporttelepen. Megyei: Nk. Toldi DSK ifi—Szigetújfalu SE ifi 2-0 (2-0). A körösiek támadtak többet, de ellenfelük keményebb játéka nem ízlett nekik. Mindkét gólt Kis Róbert lőtte. Körzeti: Nk. Toldi DSK serdülők—Ceglédi Kossuth- Honvéd serdülők 4-0 (1-0). A rangadó jellegű találkozón a helyiek többet birtokolták a labdát és ügyes támadásokat vezettek. Gólok: Komlós, Kádár, Palla és Borók. VETÉLKEDŐ A Nafisz a Toldi-torna- csarnokban városi felnőtt- ifjúsági kosárlabda-bajnokságot rendez november 15-i kezdettel. Jelentkezni 12-ig, csütörtökig lehet Dajka Józsefnél a Hungária Biztosítóban. MAI PROGRAM Labdarúgás. Ifjúságisporttelep, 13 óra: Nk. Toldi DSK—Nk. Szakmunkás- képző, IV. korcsoportos diák megyei bajnoki mérkőzés. nagykőrösi hírlap Nagykőrös, Széchenyi tér 17. • A szerkesztőség ve* zetője: Ballai Ottó. Munkatárs: Miklay Jenő. <9 Postacím: 2759 Nagykőrös, Pf. 23. Telefax és telefon: (53)-51-398. $ Hirdetésfelvétel kedden 10—13, csütörtökön 14—16 óra között. © Híreket, információkat munkanapokon 8-tól 10 óráig várunk.