Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-06 / 262. szám

MAGYARORSZÁG 1993. NOVEMBER 6., PÉNTEK Vagyonnyilatkozat — később Márciustól: 50 kilométer Antall József kormányfő elő fogja terjeszteni a köz­társaság! elnöknek Sára Sándor filmrendező kineve­zését a Magyar Televízió al­elnöki posztjára — jelentet­te be Juhász Judit kor­mányszóvivő tegnapi tájé­koztatóján, röviddel azután, hogy az Országgyűlés kultu­rális bizottsága 16:9 arány­ban az alelnökjelölt szemé­lye mellett foglalt állást.­A szóvivő hangsúlyozta: a hatályos törvényi rendelke­zések értelmében a kineve­zésnek nem feltétele a bi­zottsági támogatás, illetőleg annak aránya. Juhász-Judit rámutatott arra is, hogy az egyeztető tárgyalások az el­lenzéki pártok kompromisz- szumkészségének hiánya miatt zárultak eredményte­lenül. A szóvivő bejelentette, hogy a kormány megtár­gyalta a közúti közlekedés szabályairól szóló rendelet egyes előírásainak módosí­tásának előterjesztését. En­nek értelmében lakott terü­leten a gépjárművek meg­engedett sebességhatára 60 kilométer/órárá csökken, és lakott területen kívül a génkocsikat autóúton és fő­úton nannal is ki kell vilá­gítani. Mindemellett kötele­Legutóbbi eszmefuttatá­somban: A fokozható hazu- dozás címűben, gondolati alapvetését igyekeztem ad­ni a következő igazságnak: „... a bűnelkövető volt az első ideológus. Jó előre min­dig felállított valamiféle ideológiát annak érdekében, hogy bűnös cselekedete — önmaga előtt is —igazolást nyerjen.. A továbbiak megértéséhez idéznem kell még egy pasz- szust: „A másik utálata tu­lajdonképpen a legmélyebb­re ültetett lelkiismeret-fur- dalás. Furcsa bűntudat: Az idegen szép! — mondják a másságosak.” A minap a Corvin Egye­tem alapkőletételénél Göncz Árpád ilyesmit is mondott: „A határvonalakat az em­bertelenség is átlépheti, így az egyetemek feladata: az emberiesség védelme. A Corvin Egyetem a másságra, a többféleség megbecsülésé­re készíti majd fel a hall­gatókat.” Vajon fennálló egyeteme­ink megsértődnek-e ezen ki­jelentés hallatán? Biztosan tudom, hogy nem sértődnek meg: ugyanis a másság baj­nokai uralják otthonosra sa­ját maguknak — egy dara­big — egyetemeinket is, vi­haros előléptetésekkel ga­rantálva a másság túl-egy- féleségének tiszteletét, az idegen szépségét, a tilosnak legalizálását. Lesz majd So­ros-egyetem, Corvin Egye­tem, Batu kán egyetem, sőt Másság-Egyetem is. Egysze­rű egyetem nem kell, mert; „Meg kell akadályozni, hogy az egyetemre rátegyék kezü­ket a szélsőséges nézeteket vallók!” — így vélekedik a most éppen német millio­mos Miklós Pál, manifesz­tálva így azt, hogy eddig szélsőséges elemek, tették rá ... stb. stb ... a másság­ra a másságot. Nincs évtized, hogy ezek a pihent szürke terepszínű­ző lesz a személygépkocsik hátsó üléseihez már felsze­relt biztonsági övék hasz­nálata. A módosított KRESZ a rendelkezések kellő meg­ismerése érdekében a jövő év március 1-jén lép ha­tályba. A kormány 1993. május 31-i határidőre módosította a vagyonnyilatkozatok be­nyújtásának időpontját, te­kintettel arra, hogy az Al­kotmánybíróság még vizs­gálja a vagyonnyilatkozat alkotmányosságára vonat­kozó kérdéseket. Csehszlovák jegyzék Bősről A csehszlovák külügy­minisztérium tegnap jegy­zékét adott át a prágai magyar nagykövetségnek, s ebben javasolta: kezdőd­jék tárgyalás Csehszlová­kia és Magyarország -kö­zött azoknak a kérdések­nek a megfogalmazásáról, amelyeket a két fél a há­gai Nemzetközi Bíróság elé kíván terjeszteni, a hő­si erőművel kapcsolatos jogvitájában. ek ne találnának ki valami másságot. Például: osztály­harc. Revizionizmussal, vagy feltéttel; avagy felté­tel nélküli békeharc. Lásd még: béketank. Ilyenek lesznek azok a másságosságot beillesztő édes kis egyetemek. Göncz úgy lesz ezekkel, mint Gom­bár a Tilos-rádióval: amit egysíkúvá idomított a láb- szagúak elnökeként, azt másságossá magasítja a Ti­los-rádió támogatójaként, mondhatnánk úgy is: láb- jegyzet-szagúként illeszke­dik saját másságához. Ezen Gombár-mód szapo­rodó másság-egyetemeket nevezhetnénk Tilos-Egyete­meknek is, hiszen ugyan­azok támogatják őket, akik irtóznak minden hasonló­ságtól, és csakis a mással­hangzók birodalmában ér­zik magukat egyetemesnek. Lassan eljutunk majd egy Tilos-Magyarországhoz is, aminek Tilos-elnökeként máris funkcionál Göncz Ár­pád, akit ugyan nem a más­ság elnökének jelöltek ki; de hát ő mindig más, mint mások, mint a többség. Vé­gül is nem ölelhet meg min­denkit külön-külön, az fizi­kai lehetetlenség; az egé­szet egyszerre ölelni — nos, ehhez nagy lélek kell. nagy talentum, valóban mindent felfogó, és nem csupán a másságot másolni látástól elkopásig. Ha szeretni nem is lehet mindenkit, de a le­hetőségekhez mérten leg­alább figyelembe venni kö­telessége annak, akinek ez dolga is és nemcsak kedv­telése. Mert a másságpro­paganda kezd mindenki­nek az idegeire menni. El­végre felötlik a kérdés: mi kinek-kiknek vagvunk a mássága? Bennünket ki kedvel? Aki elhurcolkodás- sa! fenveget. ha- nem szeret­jük azt, akiből ők újra ag- ronómust csináltak? Avagy Tölgyessy Péter kedveli az (Folytatás az t. oldalról.) kellene föltenni ük. A ííde- szes Molnár Péter — egyre emelkedőbb hangon — kér­dezte, hogy mi a biztosíték­vajon nem Nahlik Gábor al- eínöknek a márciusi kine­vezése után történt puccsa ismétlődik-e meg, ha Sára Sándor elnyeri a tisztséget. A Magyar Televízió nem elsősorban politikai, hanem kulturális intézmény, amely­ben a politika is helyet kap — foglalta össze a vélemé­nyét Sára Sándor, a politi­kai jellegű kérdésekre rea­gálva. Ezek után az ellen­zék — némileg magába szállva — néhány tisztelet­körrel fejezte ki nasrrabe- csülését a filmrendező mun­kássága iránt. Mindazonál­tal nem győzték hangsúlyoz­ni. hogy az általuk föltett politikai jellegű problé­mákkal Sára Sándor szem­besülni fos. ha elnyeri a tisztséget. Maczó Ágnes és Bánffy György képviselők további kérdésére kifejtette, hogy az eddigi gyakorlattal ellentétben természetesen nagyobb szerepet szánna a nemzeti zenei kultúránk be­országot, amelyet előszere­tettel balkanizálódással vá­dol? Miért? Mert elözönlik hazánkat a menekültek? Bi­zony, többségükben nem ép­pen díszei annak a népnek, akinek kebeléből kisétáltak. S mi van, ha nem dédelget­jük őket? Akkor mit mond Tölgyessy? Ezt: Az idegen szép! Elnökké jelöltetésének kampányát hangosította fel azzal is, hogy a Balkánról némi kép- és gondolatzavar­ra! rögtön Weimar jutott eszébe: weimarizálódunk! Csak azt felejtette el mon­dani, hogy azt a köztársa­ságot kik tették tönkre: a baloldal eszelős moszkovi- zálása, és az ennek önvé­delmi reakciójaként feltá­madó nácizmus. Egyszerűen lehetetlenné tették a köz­társaság kormányzását. Mi jut erről eszébe az ellenzék­nek? Jut eszembe: Aczél György, a puha diktatúra tehetséges leleményese an­nak idején megengedte: fi­gyelembe kell venni és nem kell okvetlenül üldözni a másként gondolkodókat! Akkoriban sokat derül­tünk ezen: hogyan kell más­ként gondolkodni? És most esett le a tantusz, mint Aczél György ötlete is a tör­ténelem automatájában; a másként gondolkodásból mostanra másságos lett! Kinőtte magát! Magvarán: minket, akiket annak ide­jén másként gondolkodók­ként bántottak, ma azért kapjuk a figyelmeztetés! mert állítólag nem tisztel­jük a másságot. Tiszteljük. De annak tu­datában, hosv nekik mi va­gyunk a másság. Akit ő nem ... felejt. Ezért inkább maradok a magam gyakor­latánál: én minden embert szeretnék tisztelni és sze­retni. ahogvnn eddig is tet­tem. De narancsot csak az Istentől fogadok el. Balaskó Jenő mutatásának, s a magyar népmesék is képernyőre ke­rülhetnének. Nem hanya­golhatnák el a televíziósok a mostani mértékben a vidék problémáinak bemutatását sem, s nagyobb szerepet szánnának az iskolateleví­ziónak. Az anyanyelvi kul­túrát — vagyis a nyelvhe­lyességet — valamennyi képernyőn szereplő kollégá­jától, beosztottjától megkö­vetelné. Németországban egymil- liárd márkás megrendelés­sel támogatja a Televízió a saját filmgyártását, taglal­ta Kosa Ferenc filmrende­ző, aki felszólalásában az ellenzékiek közül, talán egyedül tudott felülemel­kedni a szűkös pártérde­keken. Nem így frakciótár­sa, az ugyancsak szocialista Vitányi Iván, aki egysze­rűen csak cselnek és a kompromisszumkészség hiányának nevezte Sára Sándor jelölését az alelnöki tisztségre. Ne legyen bizottsági ál­lásfoglalás, hanem a bi­zottság tagjainak állásfog­lalása a szavazás eredmé­nye, fejtegették hosszú per­ceken keresztül a szabad- demokraták a jelölt szemé­lyéről szóló szavazás előtt. Mivel kérésüket érdemben nem tudták megindokolni, még az egyébként szótlan Elek Istvánt is kihozták a béketűréséből. A bizottság elnöke, Kulin Ferenc az óhajt nem tudta figyelem­be venni, mivel az Alkot­mánybíróság egyik ide vo­natkozó határozatával el­lentétes. A szavazás vég­eredménye: a huszonöt je­len levő bizottsági tag közül tizenhatan javasolják Sá­ra Sándor kinevezését, ki­lencen pedig ellene van­nak. Mivel a szavazás tit­kos volt, nem lehet tudni, hogy ki miképpen véleke­A magyar mezőgazdaság számára kínálja 2—10 kilo- wattos professzionális ben­zines kismotorjait az OETL magyarországi gyára, amely az olasz ACME-gyárral kö­tött megállapodás alapján kapta meg e termékek gyártási és forgalmazási jo­gát. Nemesiiki Nándor, az OETL Motorgyártó Rt. el­nöke a termékeket bemuía­dett a személyéről, de meg­nyilvánulásaikat hallgatva — sejteni igen... A délutáni szavazás Gom­bár Csaba Rádió- és Hankiss Elemér Televízió-elnök al­kalmatlanságáról hasonló szavazási eredménnyel zá­rult. A Rádió elnökét tizen­négyen, a Televízióét ti­zenöten tartották alkalmat­lannak tisztsége betöltésé­re, miután mindkettőjüket meghallgatták arról, hogy miként értékelik a minisz­terelnöknek a róluk alko­tott véleményét, amelyet a köztársasági elnökhöz írott levelében említ: nem képe­sek a közszolgálati tájékoz­tatási eszközöktől megkö­vetelhető objektivitás és pártatlanság biztosítására, politikai jellegű személyi döntéseket hoztak, a kor­mány jóváhagyása nélkül jelentős szervezeti átalakí­tásokat hajtottak végre. Hankiss Elemér — aki mondanivalójának beveze­tőjében őrült színjátéknak nevezte a vele történteket — válasza: mindez nincs bizonyítva... A miniszter- elnök urat bizonyára félre­informálták, vélte. Beszé­de után Kulin Ferenc kérte a bizottság tagjait, hogy a Televízió elnökével ellentét­ben kerüljék az érzelmi és morális minősítéseket. A nyilvánosság önálló hatalmi ágazattá nőtte ki magát, a televízió pedig — mivel vezetői politikai erők­kel szövetkeztek — nem tölti be közszolgálati felada­tait — fejtegette az MDF-es Varga Zoltán. Megemlítet­te azt is, hogy Hankiss Elemér súlyos szerepzavar­ba került, amikor például az éhségsztrájkotok között filmeztette magát. A tévé­elnök válasza: sejtelme sem volt arról, hogy ott lesz a televízió... Gombár Csaba mondani­valójának lényege: a rádió tó mintaterem tegnapi ava­tásán elmondta: eddig a részvénytársaság külföldre exportálta a 'berendezése­ket. Most azt reméli, hogy idehaza is értékesíteni tudja azokat. A gyár tavalyi forgalma 450 millió forint volt, az idei viszont várhatóan meg­közelíti már a kétmilliárd forintot. kiválóan működik, tár. gyilagos és objektív, egyéb- ként pedig semmiféle poli­tikai személycserét nem hajtott végre. Elmarasztal­ta a bizottságot azért, mert a médiatörvény két év alatt sem készült el. Pedig Han­kiss Elemér és ő csak erre vár. Amint a Parlament megalkotja a nagy művet, ők már veszik is a kalap­jukat ... A kulturális bizottság te­hát a miniszterelnök kéré­sére véleményt nyilvání­tott Sára Sándor alkalmas­ságáról és a két médium jelenlegi vezetőjének alkal­matlanságáról. Most is, mint már annyiszor, Göncz Árpád köztársasági elnö­kön a sor, hogy alkotmá­nyos kötelezettségének ele­get téve aláírja a kineve­zést, illetve a felmentése­ket. Hogy ez megtörténik-e, az bizonyára napokon be­lül eldől. A törvénytiszte­lő állampolgárok minden­esetre bíznak benne. Mint már annyiszor ... Ilardi Péter Önök szerint banda? A Kritika című folyó­iratban Szalai Pál na­gyon érthetően fogalmaz: „Csurka István és ban­dája.” Tessenek eltűnőd­ni: kikről lehet szó a Magyar Demokrata Fó­rum alelnöke esetében. Az elnökségről? Netán Antall József elnök az egyik bandatag? Avagy azok a parlamenti kép­viselők, akik azt szeret­nék, ha Magyarország a magyaroké lenne? Per­sze c bandatagok között nemcsak országgyűlési képviselők vannak. Én is ezt szeretném. S ez nem azt jelenti, hogy üldözni kívánom a nem magyarokat, hiszen Franciaországból vagy Angliából nem kívánok Magyarországot csinálni. Ha akarnék, akkor va­lószínűleg őrültnek néz­nének. Ez a Szalai hosz- szan írja ugyancsak in­dulatos sorait, s közben vallomást is tesz: nem tudta, hogy az EMKE név mit takar, ö, mint jó ma­gyar, megragadt annál: . ..... szemben az EMKE cigánya zenél..De nem, ez ennél több, azaz Erdélyi Magyar Kulturá­lis Egyesület. Nem azért volt, kedves Szalai, pél­dául Nagyváradon is EMKE, mert ott Is vol­tak cigányzenészek. Fé­lek, ezen ismereteim majd olyan indulatokat váltanak ki a gyűlölkö­dő Szálaiból, melyek en­gem egyenesen fasiszta nézetek terjesztésével fognak vádolni. Szalai az EMKE eredetét nem is­meri. Társai meg, gyaní­tom, a demokráciával le­hetnek így. Ugyanis tün- tetgeínek érte. miközben tele torokból harsogják: bizonyos másságok ellen lépjen föl a rendőrség. De azt hiszem, önök sze­rint se lennék demokra­ta, ha én meg azt kér­ném a belügyminiszter­től: a Csurka és bandá­járól írogató úr holnap már ne legyen szabadlá­bon. (Vödrös) Tilos-Rádió, Tilos-Egyetem, Tilos-Magyarország OETL motorok a mezőgazdaságnak Sára Sándor alkalmas, Gombár, Hankiss viszont nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom