Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-26 / 279. szám
l'snger csepp M szerelms Minden biológus meg tudja mondani, mi a szerelem. Csak a szerelmes biológus nem tudja megmondani. □ A fehér — a színek orgiája. A legvadabb színellentétek oltják ki benne egymást. Fehér — az ártatlanság színe. Fehér a szüzek színe is. □ A szerelem abban teljese^ dik ki. ha adni tud. Örömet szerezni a másik félnek, önkéntes szolgálatokkal. Csakhogy a feminizmus gyanúba keverte az adományt, a szolgálatot, mondván : cselédje a nő a férjének, ha kedvében jár. Elromlott házasságokkal, félo’dalas szolgáltatásokkal persze igazolható ez a harcias álláspont — csakis ezekkel igazolható. Viszont a tiszta szerelmet, a sikeres házasságot éppen a legérzékenyebb pontján roncsolja el a nemi osztályharcnak ez a frigid racionalizmusa: az adás szándékában, szenvedélyében. Feminista képtelen a szerelemre. Vagv ha igen, akkor a feminizmusra lesz képtelen. □ A szexualitás a változatosságában terjed ki. A szerelem az állandóságban. □ Z. olyan nagy nőcsábász, a szerelmes leveleket indigóval írja. □ Hadseregnyi „szexuális felvilágosító” jobb ügyekhez méltó buzgalommal fáradozik azon, hogy a szerelmet megracionalizálja. Nehéz volna az emberi korlátoltságra ennél riasztóbb példát találni. Hiszen a szerelem éppen attól a leghatalmasabb érzés, a legcsodálatosabb lelkiállapot, épp attól SZERELEM, amit nem lehet benne megracionalizálni. □ A szerelem igénye, ösztöne, parancsa a folytatásnak, túl az életen, túl a halálon — s ebben semmi de semmi patetikus túlzás nincs. Az örök életet — pontosabban: a halálon túli életet — ígéri a vallás. ígéri a becsvágy, a politikát, a tudományt, a művészetet illető, de ígérni sem ígérheti másként, mint a metafizika magasztos régióiban. Mert azoknak a sejtjeinknek, atomjainknak, amelyek bennünk millió éves szikrák hordozói, azoknak a folytatását egyedül és leg- igazabban a szerelem adhatja meg. □ A szerelem az. értelmes lény — a homo sapiens — kultúrájával együtt született, és nem lehet úgy pro- fanizálni, károsítani, zül- leszteni a szerelmet, hogy a kultúrát is károsodás ne érje. n A legerősebb igen-t a szerelemben mondjuk ki (az Egyetlenre), de a legerősebb nem-et is (az összes többire). Olyan nagy érzés a szerelem, hogy az egy igen elnyomja benne az ezernyi tiltakozást, tagadást. Azt, hogy az Egyetlen akarása mindenki mást kitagad. □ A szellemi igények és az anyagi igények között korántsem ritkán szövődik szerelem. Noha a legritkábban párosodnak. □ A szerelem a legnagyobb varázsló. Gyarló tulajdonságok egész sorát nevelgeti magában, s anélkül, hogy szemernyit változtatna a lényegükön, valamennyit glóriába vonja, s eszményi magaslatokra emeli. így minősül erénnyé a legerőszakosabb önzés, a józan gondolkodásra való képtelen-' ség, a valóságtól elrugaszkodott képzelgés, a hanyagság, az önfegyelem teljes hiánya ... □ Olvastam valahol: amikor a Föld legtávolabb kering a Naptól, akkor áradnak meg a folyók; amikor a legközelebb kering, kiszáradnak a hevétől. Ha ez igaz, íme a bizonyíték: szerelmes a Föld a Napba! Ahogy ez már lenni szokott ilyenkor: a távolság áraszt, a közelség szárászt. □ A nemek kapcsolatában évtízezredek során kialakultak a gátlások. Azelőtt ismeretlen, hatalmas feszültségek gyűltek fel; az emberi lélekben. Nőt és férfit, soha ki nem tapasztalható, képletekben föl nem írható, sem . értelemmel, sem kényszerrel meg nem zabolázható erő keríti hatalmába: a szerelem. Ha gátlásainkat —- társadalmi méretben — sikerülne visszafejlesztenünk a barlangkori szintre, nyomtalanul elillanna az életünkből a szerelem is. P Ez bizony elgondolkoztató: az őskorban, a barlangokban. a primigenius állapotban őshonos promisz- kuitás hogyan kapta meg napjaink sajtójában a modernség, sőt a haladás kitüntető jelvényeit, s hogyan minősült őskorinak ugyanakkor az évezredek során finomodott-nemesedett érzés: a szerelem. □ A szerelem alapképlete: az egyik fél a másikban azt szereti mindennél inkább. hogy az a másik éppen őt szereti. IC (Fekete Gyula) Megújult a nagymágocsi kastély A közelmúltban befejeződött a százéves nagymágocsi kastély külső tatarozása. A Károlyi grófok által építtetett épület — szerencsére — átvészelte a háborús viharokat és a tsz-szervezés sokszor brutális körülményeit. Az építők a tataro- zási munka folyamán az eredeti állapot megőrzésére törekedtek, mint látható — sikerrel. Ragyogó színekben pompázik a felújított nagymágocsi kastély. RESTANCIA Arany M int az őrültek, úgy zakatolunk át az életen: ügetünk, tülekszünk, törtetünk, s a nagy igyekezetben azon kapjuk magunk, hogy sok „fontos” dolgunk közepette magáról az életről — amelynek nevében fel-fel- lökjük egymást —, a lényegről feledkeztünk meg. így eshetett, hogy egyik legszeretettebb költőm, száz. esztendeje halott kortársam emléke mellett úgy rohantam el, hogy neszét sem vettem balladás intelmeinek: Sok nagy ember szállt pokolra / Négy-öt ezredév alatt, / Vissza is tért egy vagy kettő / A nagy többség ott maradt / írja egyik, töredékben maradt utolsó versében Arany János. „Egy vagy kettő”. Az igazán nagyok azonban — miként állítja — rendre mind visszatértek. ö is. 1832. október 24- én, egy keddi napon indult síron túli életébe. És azóta „visszajár”. Miként? Ezerféle fondorlattal. Okos szemében az epikus tárgyilagossággal, nyalka bajsza huncut rezdülésében a szatírával, gömbölyded arcvonása mögött a tragikum szögleteivel. Számomra mostanság, főként ez utóbbival. Az ember mindig visszatér '“Kő szerelméhez), de mindig más céllal — így az egyik aforizma. Viszatért ő Is. Mi célból? Talán, hogy szemlét tartson lelkiismeretünk fölött. Talán, hogy újra elmondja, a bűn legbensőbb lényege az őrület. Talán úgy véli. még nem késő elmondani: a bűntudat a rettenethez vezethet. Visz- szatért figyelmeztetni: kockázatos dolog a férjek életére törni, kikapós menyecskének lenni. elcsábított lánynak. De még inkább arra figyelmeztet: a hamis tanúzásnak szomorú következményei lesznek. Meg arra. hogy minden csábítás sörbet, füge, pálma ígérete ellenére ki kell tartanunk igaz hitünk mellett. Visszatért „fehér galambként” magas szárnyalásában is óva intve hízelgőt, s a hízelgésben önmagát bájolót. Miért tért vissza hát valójában? Kinek miért. Számomra a lelkiismeret nyugalmáért erkölcsi erőim épülésére. Bizonyára van, akinek kísérteni. Visszatért ezúttal is, gyöngyhalomnyi gondolattal. A balladákat olvasom — képzeletben egy bárdolatlan harangláb alatt, egy gordonka mély hangjainak kíséretében. Olvasom a balladákat, s a kísértetek valószínűtlen árnyai mögül megvilágosodik elmémben az igazi morál. Tünékeny játék a lelkiismeret, mondja bölcs kortársam, Arany János, aztán veszi botját, kalapját, s indul. P. T. Ódon kályha (Tarnióczy Zoltán rajza) Macera Erre a címbeli szóra jegyzetfüzetemben találtam rá a minap, valamilyen lényeges után kutatva benne. Azonnal szembetűnt, hiszen három aláhúzással és egy óriási felkiáltójellel is nyomatékosítottám. A bosszantó Viszont az volt. hogy képtelen voltam visszaemlékezni rá, mikor és miért jegyeztem fel, miért volt ez számomra olyan fontos. Talán valakinek a neve lehet, ötlött fel bennem, de az e téren folytatott nyomozás sem vezetett eredményre. A nagy erőfeszítés végül eredménnyel járt. Heuréka! — kiáltottam fel Arkhimédésszel —, hiszen ez a Macera az az ember, aki imént távozott a szerkesztőségből, aki csaknem naponta tiszteletét teszi itt holmi kizárólagosan személyes ügyben, mindenkire neheztel, mindenkibe belecsípne, mindenkinek kellemetlenséget okozna. És Macera az a feleség, aki örökös froclizásaival, szekírozá- saival, békétlekedéseivel oda hatott, hogy most a férje válókeresetet nyújtott be ellene. És Macera az a kolléga, aki derűs szellemességével egyebet sem tesz, csak felpiszltál, ingerel, mérgesít. És Macera a főnök, aki mindig kifogásol valamit, zaklat, csipked. És Macera óvodáskorú gyermekem, aki örökös kérdéseivel háborgat. És alaptermészetünk, hogy bosszantsunk, hogy szurlcapiszkáljunk, hogy csipkelődjünk, holott mindannyian a nyugalmat, a békét, a megértést szeretnénk magunk körül meghonosítani. Le kéne egyszer és végérvényesen számolni ezzel a Macerával, s akkor talán, ha önmagunkat megváltoztattuk, megvan rá az esélyünk, hogy a világot is megváltoztassuk, hogy környezetünket a béke, a nyugalom, a megértés, bennünket pedig az egymásra és egymásért való felelős odafigyelés jellemezzen. Nem hiszem, hogy nehéz dolgunk lenne, hiszen ahogy én ismerem, ez a Macera egy vézna, erőtlen ember, egy kis önfegyelemmel el tudnánk hallgattatni. Paizs Tibor
