Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-26 / 279. szám
10 PEST MEGYEI HÍRLAP V • '' • . V". SZOLGÁLT ATAS 1992. NOVEMBER 36.. CSÜTÖRTÖK Nyílik a gödöllői Aranykupa Ma reggeltől Kárpótlási fogcáóncp Vácon A váci polgármesteri hivatalban fogadják a kárpótlási ügyekben hozzájuk fordulókat. Csütörtökön reggel 8 órától délután három óráig. Az Alagi Állami Gazdaság és a. Fóti Vörösmarty Termelőszövetkezet kárpótlási ügyei vel kapcsolatban állók tájékoztatásával foglalkoznak. Kérik az érdekelteket, hogy a gyors ügyintézés érdekében már csütörtökön reggel, legkésőbb fél kilencig jelenjenek meg a hivatalban Rendszeresen Ruhavásár Zsámhékon Kedvezményes ruhavásár lesz ma, november 26-án a zsámbéki művelődési házban. Igaz, az ilyen akciók gyakoriak itt, ugyanis a településen nincsenek ruhaüzletek, illetve csak kevés. S hogy a lakóknak ne kelljen egy kabátvásárlás miatt is a fővárosba vagy a környék más községébe utaznia, a művelődési házban kerül sor rendszeresen a ruhavásárokra. HOLNAP Ceglédi cipóbörze Cipöbórze lesz november 27-én, pénteken a ceglédi helyőrségi klub emeleti nagytermében délelőtt 10 órától este 6-ig. Persze nemcsak lábbeliket, de mosó- é~ öblítőszereket, habfürdőket és különféle samponokat is kedvezményes áron lehet vásárolni ezen a napon. A karácsony közeledtét egyre több kirakat jelzi Gödöllőn is. A jövő héten indul a nagyüzem: a városi múzeum előtt kinyílik az Arany kapu, a szezonális cikkeket árusító egyéni vál'alkozók már hagyományosnak nevezhető vására. Mint a polgármesteri hivatalban megtudtuk, november 30-án, hétfőn állítja fel a gödöllői Építőipari Kisszövetkezet az Aranykaput. immár harmadszor és díjmentesen. Ugyanezen a napon érkezik a Pilisi Parkerdőgazdaság gödöllői erdészetéből a fenyőfa — szintén ingyen —, és azon nyomban fel is állítják a városháza előtti téren. A Szabadság téri díszvilágítást a Dimenzió Kft. szereli fel a tűzoltóság technikai közreműködésével. B. G. lözmeghollgnids Nyáregyházán Nyáregyháza önkormányzatának képviselő-testülete november 30-án (hétfőn) délután öt órakor közmeghallgatást tart a falu polgárai számára. A helyszín a község művelődési háza lesz. Vegetáriánus íözctcmiolycm Vegetári .tus főzőtanfolyam kezdődik a százhalombattai könyvtárban. A tervek szerint már decemberben elkezdenék, ha kellő számú jelentkező lesz rá. A szervezők — így Szálai Gáborné könyvtáros is — rugalmasan kezeli ezt az időpontot. Ha a közelgő ünnepek miatt kevesebb érdeklődőre számíthatnak, úgy januárra hirdetnék meg a tar ’olyam kezdését. Egy pályázaton nyertek húszezer forintot, amiből már megvették a szükséges konyhafelszereléseket. Minden biztosított tehát ahhoz, hogy a battaiak megismerkedhessenek a húsmentes ételkészítés tudományával. Péntektől vasárnapig Péntektől vasárnapig tekinthető meg a Magyar Néprajzi Múzeumban a Magyar Virágkötők Egyesülete által rendezett bemutató. A szakemberek ötleteket és szakmai fogásokat ajánlanak az ünnepi lakásdíszi- téshez, az adventi és vendégváró koszorúk készítéséhez. TÁMOGASD A MAGYAR IPART! Vásárolj hazai terméket! Fenyőfadíszek Nagykereskedelmi áron lehet vásárolni Cegléden az Állami Tangazdaság raktáráruházában a karácsonyi fenyőfadíszeket (Erdősi Ágnes felvétele) TermőfcH-v'rverési hirdetmény A Pest Megyei Kárrendezési Hivatal Verseg községben, a Vérségi Mgtsz által kijelölt termőföldterületre árverést tűz ki Az árverés helye: Verseg, polgármesteri hivatal. Az árverés ideje: december 10-én 9 óra. Az árverésre ke:ülő nagyüzemi tábla: Tábla- Tulajdo- szám: nos: Helyrajzi szám: Terület: Művelési ág: AKérték: Vnlkói Vérségi 023 236 ha 9338 nm szántó 171.73 oldal Mgtsz 023 37-ig 2 ha 9337 nm rét 100,14 Zsolnai 023 1tető 023'40-ig 46 ha 9352 nm szántó 930,59 Valkói 029 42 ha 7267 nm szántó 1091,49 5 ha 4270 nm rét 1C4,33 Valkói 030/1 1 ha 7434 nm szántó 43,61 1 ha 9220 nm rét 26,7 2 7 ha 1401 nm szántó 176,71 Homokos 032 24 ha 6598 nm rét 279.32 25 ha 2539 nm szántó 353,69 034 5 ha 979 nm szántó 135,75 035 23 ha 3566 nm 449,81 Hideg oldal 039 13 ha 8742 nm 318,35 Erdő alatt 044 11 ha 2820 nm szántó 232,29 Gbroczán 055 27 ha 1145 nm szánté 425,89 oldal 057 8641 nm szántó 13,48 050 4 ha 0394 nm szántó 65.65 004 31 ha 0240 nm szántó 65,29 052 2 ha 1076 nm szántó 58,29 Korlátozó intézkedés nincsl Termőföld-árverési hirdetmény A Pest Megyei Kárrendezési Hivatal Alsónémedi községben, az alsónémedi Közös Út Mg. Szakszövetkezet által kijelölt termőföldterületre árverést tűz ki Az árverés helye: Alsónémedi, kultúrház. Az árverés ideje: december 8-án 9 óra. Az árverésre kerülő nagyüzemi tábla Település: Táblaszám: Helyrajzi szám: Terület: Művelési ág: AKérték: Bugyi G4 2-3 01560 24 ha 5712 nm szántó 385,74 Alsónémedi G4 1 C283-# 10 ha cooo nm szántó 175,00 C 7 0136 4 ha 6125 nm szántó 75,25 N 3 0126 2 ha 4030 nm szántó 39,60 E 5 0259 6 2 ha 7153 nm szántó 9,50 E 5 0259/10 4102 nm szántó 1,44 E 5 0243-N 7 ha 5448 nm szántó 47,53 F 19 0240/5-g 13 ha 3915 nm szántó 84,37 0243-a 17 ha 7333 nm szántó 163,27 F 21 0243-a 70 ha 1042 nm szántó 843,30 F 3 0369-a 15 ha 5000 nm szántó 200,00 F 16 0312-h 2 ha 0635 nm gyep 13,00 Bugyi 0146/11 3 ha 4372 nm erdő 13,25 Alsónémedi 0354-H 3 ha 3934 nm erdő 24,81 0364-C 3223 nm erdő 2,35 0243-# 8163 nm nádas 4,00 Korlátozó intézkedés nincsl Egyházi hírek GÖDÖLLŐ Evangélikus istentiszteletet a gödöllői Petőfi téri templomban vasárnap 10 órától tartanak. Az evangélikus gyülekezeti teremben az 1—0. osztályosok számára 15 óra 45-kor gyermekhittanóra kezdődik, 18 órától ifjúsági óra lesz. — t — A Szabadság téri református templomban vasárnap 10 órakor kezdődik a gyülekezeti istentisztelet, előtte 9 órától gyermekistentisztelet a gyülekezeti teremben. Szerdán 16 órakor kezdődik a gyülekezeti bibliaóra, pénteken 18 óra 30-kor az ifjúsági biblia- óra. Hétfőtől péntekig reggel fél nyolctól csendes áhítatra várják a református líceum tanulóit és a gyülekezet tagjait. A római katolikus kastélytemplomban szombaton 18 órakor vasárnap fél 9- kor, fél 11-kor és 18 órakor kezdődik szentmise. Hétfőn és kedden 17 óra 45-kor és 18 óra 30-kor, szerdán 7 órakor és 7 óra 30-kor, csütörtökön 18 óra 30-kor, pénteken 17 óra 45-kor és 18 óra 30-kor kezdődik a szentmise. Párnákén 19 óra 15-kor a templom mögötti hittanteremben ifjúsági hittanórát tartanak A blahai kápolnában vasárnap 8 órakor lesz szentmise. — t — A máriabesnyői kapucinus templomban szombaton 17 óra 20-kor kezdődik szentmise. Vasárnap fél 9- kor, fél 11-kor és 17 óra 20-kor tartanak szentmisét. Hétfőn, kedden, szerdán reggel negyed 7-kor. csütörtökön, pénteken 17 óra 20-kor kezdődik a szentmise. Az ÓRA-kápolnában hétfőtől szombatig reggel fél 8-kor, vasárnap délután 4 órakor tartanak szentmisét. A Fácán sori premontrei kápolnában vasárnap fél 8- kor és fél 10-kor vannak szentmisék. Karácsonyi minden szombaton olcsó használtruhavásár lesz a kapucinus templomban 9—14 óra között. A bevételt a templom festésére fordítják. Síi •f<»3*9 «a B*í M*«S8«SÓ XiX. évfolyam 1992/11. NOVEMBER TARTALOM: A CSŐD- ÉS FELSZÁMOLÁSI ELJÁRÁSRÓL (5) I. Általános rendelkezések (6) II. A csődeljárásra vonatkozó szabályok alkalmazása (13) III. A felszámolási eljárás egyes rendelkezései (19) A kisajátítás (26) A vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség (38) Az üzemi tanácsokról (42) A munkavégézésre irányuló jogviszonyokban töltött idő beszámítása (32) A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium pályázatot hirdet jogszabály-előkészítői, jogi koordinátori munkakör betöltésére A meghirdetett munkakör betöltésének feltéte'ei: — magyar állampolgárság — felsőfokú szakmai végzettség (Állam- és Jogtudományi Egyetem) — legalább egyévi szakmai gyakorlat. A pályázathoz csatolni kell a pályázó: — legfontosabb személyi adatait, szakmai életútját bemutató önéletrajzát — az előírt képesítést igazoló okmányainak másolatait — 3 hónaposnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványát. Illetményfizetés: a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény alapján A pályázatok benyújtásának határideje: a hirdetés megjelenésétől számított 15. nap. A pályázatot a KTM személyzeti és munkaügyi önálló osztályára küldjék el, cím: Budapest L, Fő u. 44—50. A pályázókat - a beadott pályázati anyaguk visszaküldésével egyidejűleg - írásban értesítik az eredményről. A munkakörre vonatkozóan részletes felvilágosítást adnak a KTM igazgatási és jogi főosztályán, a 201-1407-es telefonszámon, munkanapokon 9 és 12 óra között.