Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-25 / 278. szám
KÜLFÖLD Vita az erdélyi magyarság önrendelkezési nyilatkozatáról TŐKÉS LÁSZLÓ NAGYVÁRADI PÜSPÖK VÉLEMÉNYE A Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezető szerve, a Küldöttek Országos Tanácsa október 23-i kolozsvári ülésén történelmi jelentőségű nyilatkozatot fogadott el a romániai magyarság belső önrendelkezéséről, mint igényről és célról a szövetség további küzdelmében. Románia politikai életének válságos időszakában fogalmazták meg a KOT résztvevői az egyetlen olyan utat, amely a demokrácia jegyében az erdélyi magyarság nemzeti megmentéséhez vezethet, teljes összhangban az uralkodó európai eszmeáramlatokkal és a nemzetközi normákkal. ÜJ fejezet nyílott az RMDSZ történetében is, noha az önkormányzat gondolata kezdettől benne foglaltatott a szövetség alapszabályzatában. Az önrendelkezés híveinek és ellenzőinek, az úgynevezett „radikálisoknak” és „mérsékelteknek” hosszú idő óta tartó nyílt párharcát Tőkés László nagyváradi református püspök méltóságteljes, kiegyensúlyozott beszéde döntötte el, és a nyilatkozat a történelem Irányát mutathatja meg. Ugyanakkor — éppen a teljes egyenjogúság nevében — testvéri kéznyújtás a román nép felé, amelynek érdekeit a magyar önrendelkezés megvalósulása semmiben sem csorbítja, hanem éppenséggel elősegíti, hiszen a demokratikus dccentralizá- lódás újabb lehetőségét teremti meg, ez pedig létfontosságú a régi berögzöttségek szerint kormányzott mai Romániában, A nyilatkozat idézi az erdélyi románok 1918. december elsején tartott gyulafehérvári népgyűlésének határozatát, amely „teljes nemzeti szabadságot” helyezett kilátásba minden együttélő nép számára. „Minden nép saját kebeléből való egyének által saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással. Minden nép a hozzá tartozó egyének számarányában képviseleti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország kormányzásában.” Rágalomhadjárat az RMDSZ ellen Az önrendelkezés igényét az erdélyi magyarság soha nem adta fel. Beszédes bizonysága ennek, hogy az 1937-ben tartott Vásárhelyi Találkozón, az erdélyi magyar demokrácia nagy seregszemléjén, Tamási Áron igy fogalmazott: Igényeljük a romániai magyarság ön- kormányzatát, amelyhez való jogunkat az erdélyi románságnak saját elhatározásából született Gyula- fehérvári Határozataira alapítjuk. Minden felelős román politikai tényező tisztában volt azzal, hogy az erdélyi magyarság — a Ceausescu- diktatúra gúzsbakötöttségé- bol szabadulva — politikai küzdelmének középpontjába állítja az önrendelkezés követelését, mint a román pártokkal folytatott tárgyalásainak — és remélt megegyezésének — elvi alapját. Ennek ellenére, a kolozsvári állásfoglalást olyan hecckampány követte a román sajtóban és a parlament két házában, amilyent az elmúlt három évben az 1990 márciusi marosvásárhelyi magyarpogrom, illetve a Hargita és Kovászna megyékből „elűzött” románok kérdését tárgyaló parlamenti jelentés váltott volt ki. A kormányzó pártok, a szélsőbaltól a jobboldalig egyértelműen rágalomhadjáratot zúdítottak az RMDSZ-re, és személyesen Tőkés László püspökre, a szövetség tiszteletbeli elnökére, az erdélyi magyarság jogvédő harcának nemzetközi tiszteletnek örvendő vezetőjére. Az ellenségeskedés hangján szólaltak meg azok a Demokratikus Konvenciót alkotó pártok is — illetve, ezek egy része —, amelyeket az RMDSZ teljes nyíltsággal támogatott az elnökválasztás mind a két menetében és aminek eredményeképpen a konvenció elnökjelöltje fölényesen győzött a döntően magyar lakosságú Hargita és Kovászna megyékben. Igaz, hogy két jelentős román politikus a konvenció táborából, a Keresztény és Demokrata Nemzeti Parasztpárt nevében szóló Corne- liu Coposu és a Polgári Szövetség színeit képviselő Nicolae Manolescu a megértés szándékát nyilvánította a magyar igényekkel szemben, ha nem is azonosultak teljes mértékben a kolozsvári nyilatkozattal. Nicolae Manolescu nem fogadta el, hogy nemzeti kérdés létezne Romániában, szerinte csak „kellőképpen meg nem oldódott kérdés” van, továbbá a múlt századok történelmébe utalta az erdélyi autonómiák hagyományait. Ugyanakkor kijelentette: „A jövő számára olyan megoldásokat kell keresnünk, amelyek megfelelnek a jelen helyzetnek .., Biztató nyila tkoza tok A nemzetiségek kérdése (nem pedig a nemzeti kérdés) ma valóban túlnő az emberi jogok kérdésén.” Corneliu Coposu nyíltabb álláspontot képvisel: „Úgy véljük, hogy a nemzeti kisebbségek számára biztosított jogok szerves tartozékai a demokratizálási folyamatnak, a belső stabilitás és a külföldi tekintély tényezője, és a román törvényes kereteken belül akadálytalanul megvalósíthatóak ... A Keresztény és Demokrata Nemzeti Parasztpárt támogatja a romániai magyarok minden, az 1918. december elsejei nagy nemzetgyűlés határozataiból és a nemzetközi egyezményekből fakadó jogos és egyenlőségelvű követelését, és kifejezi azt az óhaját, hogy hazánk a kisebbségi kérdés példás megoldásával kapcsolódjon be a holnapi egyesült Európába.” Önrendelkezést Székelyföldnek E biztató nyilatkozatok hangulatát az a politikai vihar zavarhatja, amely minden román pártban felkavarodott az RMDSZ önrendelkezési nyilatkozata után, és ebben a feszült légkörben a helyi, megyei pártszervezetek véleménye nem mindig egyezik a központi állásfoglalásokkal. Példaként állhat itt a Keresztény és Demokrata Nemzeti Parasztpárt Kolozs megyei szervezetének nyilatkozata Victor Marian főtitkár aláírásával, amelyik szöges ellentétben áll az országos pártvezérnek számító Corneliu Coposu véleményével. A Nemzeti Parasztpárt Kolozs megyei szervezete „lángoló” szavakkal tett hitet a „nemzetállam” eszménye mellett, és határozottan elutasította az RMDSZ önrendelkezési nyilatkozatát. Vitát támasztott a kolozsvári nyilatkozat az erdélyi magyarok körében is, elsősorban a vegyes lakosságú városok értelmiségei között. Annál kevésbé az önrendelkezést mindvégig következetesen követelő Székelyföldön. Bizonyos erdélyi magyar körökben feléledt a negyvenöt esztendős félelem, amelyet a pártállam módszeresen táplált az emberekben, különösen a kisebbségiekben. Voltak, akik a nyilatkozat megszületésének időpontját kifogásolták, hogy vajon kellő politikai körülmények között történt-e? És nyilván, léteznek magukst „mérsékelteknek” nevező, erők — ha csökkenő számban is —, amelyek a ..politikai asszimiláció” foglyai, és nem is tudnak másként mint kisebbrendűségi tudattal gondolkozni. ÉpperT a romániai politikai életben és az erdélyi magyar társadalomban folyó tisztázások szempontjából nagyon fontos volt Tőkés László püspök újbóli megszólalása, ezúttal az Erdélyi Napló hasábjain. Az interjú a november 12-i számban jelent meg, kérdezett Indig Ottó, a nagyváradi lap belső munkatársa. — Időszerű volt-e az RMDSZ nemzeti kérdésről tett nyilatkozata? — Amikor az éhségsztrájkot elkezdtem, akkor is ez volt az első kérdés: helyes volt-e éppen most? Vagy nem kellett volna más időpontot választani? Eddig sok kérdést éppen azzal odáztak el az elmúlt időkben, hogy most nem időszerű. De „mindennek rendelt ideje van” — mondja az írás, s véleményem szerint tévútra vezet, ha „mindig csak az eget kémleljük” — hogy ismét bibliai kifejezéssel éljek. így mindig az időben elbizonytalanodás állapotában le- ledzünk. s ez egyfajta opportunizmus kimondott taktikája lett. Olvastam Szőcs Géza nyilatkozatát, hogy „évek óta elodázott lépést tett meg a KOT október 25-én.” Mindenképpen igazat adok neki. Éppen az időbeni opportunizmus ellenében tett időszerű lépés az október 25-én hozott nyilatkozat. — De a nyilatkozat után az ellenzék részéről is — nem csak a hivatalos hatalom álláspontjáról — rendkívüli módon, harsányan és tiltakozva fejeződött ki a meg nem értés, és az RMDSZ szinte azonnal magyarázkodásra szorult. Jó-e az, amit magyarázni kell? — Itt a demokrácia és a politikai érettség gyermekbetegségével állunk szemben, azzal, hogy nálunk mindent meg kell magyarázni. Ezért annyira kétes demokráciát emlegetni Romániában, mert hiányoznak a demokrácia alapismeretei, hiányzik a demokratikus gondolkodásmód. Az ortodox egyháznak is képtelenség megmagyarázni bizonyos protestáns hagyományokat. Valami ilyesmi, történt most is, ezáltal a politikai életben. Ha azt várnánk, hogy' eljöjjön az ideje, vagyis, hogy olyan állapotot érjünk el, amikor már nem kell megmagyarázni, akkor talán örökre el kellene halasztanunk egy ilyen előrelépést. Koldus- p szi eh ológia — De az az érzésünk, hogy akiknek mi magyarázunk, azok egyáltalán nem igénylik ezt. És magyarázni csak annak lehet, aki figyel is ránk! — Én azt hiszem, hogy differenciálni kell. Mi csak azoknak magyarázunk, akik kíváncsiak a magyarázatra. Azt reméljük — és egy-két nyilatkozat arra utal, a Ma- nolescué és főleg a Coposué —, hogy vannak olyanok, akik kíváncsiak a véleményünkre, az érveinkre. És ha nem is elfogadtatni, de legalább el lehet érni azt. hogy legyen jogosultsága egy ilyenfajta kérdésfelvetésnek és megközelítésnek. Nagyfokú minimalizmu- sunkban még ennek is örvendenünk kell. Ez olyan, mint amikor annak is örvendenünk kell, hogy például egy elárusítónő mél- tóztatik magyarul megszólalni. Koldus-pszichológia az, ha ennek is örvendünk ... — A kolozsvári nyilatkozatot még az ellenzék is az RMDSZ radikalizálódási jeleként értékeli. S ez — tudott dolog — a szembenállóknál is radikalizálódást szül. Elég erősnek látja ön az RMDSZ-t ahhoz, hogy helytálljon ebben a politikai harcban, esélyesnek tartja-e a küzdelmét? — Sajnos, nincs kizárva, hogy nem csak a román félnek, de saját köreinkben is meg kell magyarázni ezt a lépést és általában a nyilatkozatot. Ez a radikalizá- lódás nem föltétlenül találkozik osztatlan elismeréssel. megértéssel az RMDSZ körében. Engem az állít, személy szerint az önrendelkezési politika mellé, hogy a tömegszervezet a jellegtelenség és a szétfo- lyás állapotába juthat. Nem tudunk politikai igényeket artikulálni, a politikai érdekeket kellő mértékben képviselni, egyszerűen azért, mert a legkisebb közös nevező már nagyon alacsony érték, nem releváns. Nem is jellegzetes és végül is semmivé foszlik a „nagy egyetértésben”. Nem lehetünk rabjai mindvégig egy olyan politizálásnak, amely- lyel mindenki egyetért. Vállalnunk kellett egy olyan radikalizálódást, amely nem vált ki osztatlan elismerést. de látszólag ellentmondó módon is — erősödést jelent. Bizonyos politikai szándékokat kristályosít ki. S mozgósítja azokat, akik egyáltalán akarnak valamit. Tehát valószínűleg elveszítjük az idealisztikusán hatalmas „nemzeti egységet”, amely tulajdonképpen nem létezik, csak önáltatás és imázs, ezzel szemben olyan erőket mozdítunk meg, és politikailag aktivizálunk, amelyek alapvetően elégedetlenek az eredményekkel, illetve az RMDSZ politikájával. Ez potenciálisan nagyobb erőt jelent, mint a megalapozatlan egység. — Tehát ön elég erősnek tartja az RMDSZ-t ahhoz, hogy keresztül vigye a nyilatkozat elképzeléseit? — Elég erősnek érzem. S nemcsak a tudatos erőkre gondolok, de létezik olyan magatartás is, amelyik végül hajlandó elfogadni ezt a politikát. Ebben a tekintetben beszédes és jellemző volt az egyetértés a nyilatkozat elfogadásakor. Ezért meggyőződésem, hogy itt volt az ideje ennek, meg kellett tenni. Más út nem kecsegtet eséllyel bennünket, mint nemzeti közösséget Romániában. — De ezzel fokozódott az RMDSZ további elszigetelődése. Romlott az RMDSZ és az ellenzék, a Demokratikus Konvenció közötti viszony. És még az is elképzelhető, hogy az RMDSZ az eUenzék ellenzéke lesz. Ilyen veszélytől nem tartanak? Az elutasítás reflex — Ügy gondolom, hogy az ellenzék negatív magatartása nagymértékben nem érdemi; ez nagymértékben feltételes reflexből fakad. A jelenlegi romániai helyzetben az ellenzék nem teheti meg, hogy tapsoljon nekünk. El tudom képzelni: az ellenzék mértékadó vezetése van annyira intelligens, hogy napirendre tér a kérdés fölött, és realitásként fogadja el a magyarság politikáját, együtt tud élni velünk ilyen feltételek mellett is. Amelyik rész pedig fokozottan elutasít, annak a magatartásában nincs újdonság. Én nem hiszem, hogy az igazi ellenzék, amelyre Románia számít, nem ez utóbbi. Az ellenzék nem egységes: felemás, ellentmondásos. Az igazi román ellenzék számára tényleg az ellenzékiség próbája lesz, hogy el tudja-e fogadni ezt a magyar álláspontod. — Űay minősítik, hogy az RMDSZ-en belül ön a radikális szárnyat képviseli. A bukaresti sajtóértekezleten Cristoiuval, az Event mentül Zilei főszerkesztőjével vitába keveredett erről. Milyennek látja Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke saját helyzetét? Nem lesz szakadás — Ki kellett kérnem magamnak a bukaresti sajtó- értekezleten azt, hogy Cristoiu egyre tendeneiózu- sabban és egyre irritáltab- ban kOTnmentálta a történéseket. Félreérti az RMDSZ életét, és tetszése szerint kommentálja egyáltalán a magyarokkal, vagy a velem kapcsolatos eseményeket. Cristoiu egyszerűen kinevezett engem a radikális szárny vezérének. Én ezt vissszautasítom. Tényszerűen bizonyítható, hogy éppen azáltal lehettem az, aki voltam, hogy egyoldalúan nem köteleztem el magam sem az egyik, sem a másik szárny irányában. A legnagyobb teljesítményem abban áll, hogy a két szárny között közvetíteni tudtam. Ha én radikális vagyok, akkor ez módszertani radikalizmus, azt mondom, hogy a szó eredeti értelmében, gyökeresen kell megragadni a kérdéseket. Át kell gondolni, és ennek alapján kell szigorúan levonni a következtetéseket. Íme, most az egész RMDSZ. a mérsékeltek is radikálissá váltak, s véleményem szerint az élet megköveteli ezt a radikalizmust még a mérsékeltektől Is — Mindez igaz, de — és ezt sokan rebesgetik — a soron következő kongresz- szuson bekövetkezhet egy esetleges szétszakadás, ami tovább gyengítheti az RMDSZ-t. Erről ön hogyan vélekedik? — Ami a jövőt illeti, én sokkal erőteljesebbnek tartom az egység erejét, amely ellene szegül a szétszakadásnak. Nem lesz szakadás. Meggyőződésem ez. Sikerül kivédeni. Minden döntő szempont, érv, helyzet ellene szól az irányza- tos vagy pártos szakadásnak, s ebből kiindulva, ^b- ből következően nem történhet meg a szakadás. Van annyira mérsékelt és józan a mérsékelt is. a radikális is, hogy ne áldozza fel az RMDSZ egységét. — Ehhez kapcsolódva kérdezném: ha megköveteli az aktuálpolitika az RMDSZ vezetésétől és személy szerint öntől az esetleges kompromisszumokat, elképzelhető-e. hogy Tőkés László hajlandó erre? Esetleges kompromisszumra a hatalommal? — Igen, igen, föltétlenül. A konszenzus elve egyre nagyobb hangsúlyt kap az RMDSZ politikájában, s azt hiszem, hogy továbbra is olyan tűzkeresztségeken esünk át folyamatosan, nehéz és meglepetéseket tartogató helyzetünkben, hogy az RMDSZ kellő érettségre tesz szert annak érdekében, hogy mindig meg tudjon egyezrn'. megkösse a továbbéléshez szükséges kompromisszumokat. (TRANSINFO)
