Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-24 / 277. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1992. NOVEMBER 24., KEDD 13 Kérdések és válaszok Forgó úrhoz Forgó László úr. a Ke­reszténydemokrata Néppárt váci szervezetének tagja, a Pest Megyei Hírlap novem­ber 21 -i számában „Lehull az álarc” címmel megjelent írásában minden bevezetés (és bizonyítás) nélkül leszö­gezi : a mai ellenzék „nem­zetinek egyáltalán nem mondható” — lehet persze, hogy írását megrövidítve közölték. Ezt követően egy sor kérdést tesz fel az el­lenzékkel és az MSZP-vei kapcsolatban, elbírálásukat az olvasóra bízva. Forgó úr az utóbbi két évben tűnt fel Vácon és a Pest Megyei Hírlap hasáb­jain. mint hős antikommu- nista (és ellenzékellenes) harcos. Nekem is lenne azonban néhány kérdésem vele kapcsolatban. Miért van az, hogy Forgó úrnak hírét sem hallottuk Vácon, amikor néhányan 1989-ben mint akkori „el­lenzék" felütöttük a fejün­ket, amikor az MSZMP még hatalmon volt? Miért van. hogy Forgó úr csak 1890-ben, a parlamenti vá­lasztások után kezdte hal­latni hős antikommunista hangját, amikor az MSZMP —MSZP már megbukott? Hol volt a hős Forgó úr akkor, amikor az ég zen­gett, amikor a választások előtt pénz és. támogatás nélkül adtunk ki újságot, amit a saját írógépünkön gépeltünk otthon, és meg­próbáltuk felvenni a harcot a Pest Megyei Hírlap akko­ri. kommunista beállított­ságú szerkesztői ellen, és feltettük a kérdést: kié a pártház? De vannak más kérdé­seim is. Az MSZP váci va- gyonátmentése 1990-ben sokak előtt ismert volt. Ez már Forgó úr „aktív” kor­szakának kezdetére esett. Érdekes módon mégis az SZDSZ váci önkormányzati képviselőjének, Rusvai Andrásnak kellett fellépnie, előbb (sikertelenül), a ta­nácselnöknél, majd a váci képviselő-testületben, rész­ben sikeresen. Az ő (és a váci SZDSZ) fellépésének volt az eredménye, hogy a polgármester úr megtette a szükséges lépéseket, s az MSZP által elfoglalva tar­tott, több helyiségből álló irodarészt is a város tulaj­donába adták, és bérleti dí­jat határoztak meg érte az MSZP számára a többi pártéval azonos módon. Kérdéseivel Forgó úr célt téveszt. Ha elégedetlen a helyzettel, miért az olva­sókhoz fordul, miért nem teszi fel kérdéseit a váci, ugyancsak keresztényde­mokrata polgármester­nek? S miért nem tette fel ezeket korábban, miért kellett ezt egy ellenzéki, „nemzetinek egyáltalán nem mondható” képviselő­nek megtennie? Egy kérdésére viszont megpróbálok én válaszol­ni. Kérdése: mivel magya­rázható, hogy az ellenzék ismert személyiségei nem vettek részt a nemzeti ün­nepeken ? Nos, az SZDSZ képviselői (a többi ellenzé­ki párt nevében nem kívá­nok szólni) talán azért nem, mert a nemzeti ünnepen ünnepelni akarnak, és nem az ország lakosságának nagy többsége körében köz- tiszteletben álló köztársa­sági elnök ellen rosszízű, furcsa körülmények közt lezajló tüntetésen . részt venni. Bonifert Donát Vác Névtelen telefonálók A nov. 12-1 számban a „Levelünk jött” c. rovatban leközölt „A karaván halad” c. cikkem megjelenését kö­vető éjszakai órákban több igen ocsmány hangvételű telefont kapott öcsém, mi­után nekem nincs telefo­nom. Ennek kapcsán meg­fenyegették többek között: „Csutkával együtt lógni fogsz ..Természetes vá­laszom erre, hogy még ke­ményebben kell a szélső­ballal szembeszállni, annál is inkább, miután — remé­lem — a hatalom még a mi kezünkben van . .. A váci kábeltévé adása óta elkötelezett hívük: Forgó László Vác Székely Kör Buda környékén Gecző István ténysze­rűen, szépítés nélkül mond­ta el, hogy mit csinált ed­dig az 1990-ben alakult Buda-környéki Székely Kör. Röviden: bekapcsoló­dott Budakeszi társadalmi munkájába, összefogott a helységben működő Szépítő Egylettel és a Hagyomány- őrző Körrel, velük együtt segítették az önkormányza­tot, testvéri viszonyt alakí­tottak ki Csíktapolcával, és kölcsönös kirándulást tet­tek a pápalátogatás, illetve a csíksomlyói búcsú alkal­mával, kulturális rendezvé­nyeket szerveztek, kapcso­latba léptek az egyházak­kal képviseltetik magukat állami és egyházi ünnepe­ken. Kíváncsi oltam, a beszá­moló közgyűlésen felüti-e a fejét a manapság oly di­vatos széthúzás. Budakeszi soknemzetiségű település, sikerül-e valakinek egy­másra uszítani a más-más embereket? Nem, ilyesmit itt nem tapasztaltam. Az önkormányzat, majd a töb­bi önszerveződő körök kép­viselői is aláhúzták Gecző elnök szavait, és az az ör­vendetes dolog kerekedett ki, hogy az egymás iránti tisztelet és az egyenes be­széd lerövidíti az utat az emberek között, és közös sikerélményeket eredmé­nyez. Részleteket láttunk az erdélyi kiránduláson ké­szült filmből, mely bizo­nyította, hogy a határon túli testvéreink, a Budake­szin és környékén élő svá­bok, székelyek és más nem­zetiségűek egymás iránti szeretete vetekszik a tájak szépségével. Gyanús lett volna talán, ha külön hangoztatták vol­na, hogy a más-más nem­zetiségű és vallású embe­reknek szeretniük kell egy­mást. Nem tették, csupán elmondták, hogy mit csi­náltak, és sok mindent le is filmeztek belőle. Ebből de­rült ki, hogy nem gyűlölik, hanem tisztelik és szeretik egymást. Hogy miért, ők tudják, és igazuk van. Szurkos András Békásmegyer Sződi kritika A Pest Megyei Hírlap 1992. október hó 8. napján olyan, a Sződi „Virágzó” Mezőgazdasági Termelő- szövetkezetre nézve sértő megállapítást közölt, mely nélkülözi az újságírói eti­kának azt a — gondoljuk sokak által elfogadott — té­telét, miszerint hallgattas­sák meg a másik fél is. Ennek a „kötelezettségé­nek” nem tett eleget mun­katársuk, aki olyan címen írt tájékoztatót a Sződi „Virágzó” Mgtsz október 2. napján tartott közgyű­léséről. ahol is feltehetően a tájékoztató egyszemély­iben minősítette az egész közgyűlést, és azt kész­pénzként elfogadta az új­ságíró. A cikkben megjelentek­kel kapcsolatban ezért nem is kérünk helyreiga­zítást. de azt mindenféle­képpen kérjük közölni, hogy a termelőszövetkezet tagsága (az 1992. október 2-i közgyűlés folytatása­ként kürt 1992. október hó 9-i közgyűlésen megje­lent 2G6 fő) egyöntetűen tiltakozását fejezte ki mind az előbbi, mind a későbbi, másik munkatár­suk által jegyzett vélemé­nyek nyilvánításáról, melyeket a közgyűlés leve­zető elnöke szó szerinti ol­vasatban terjesztett a köz­gyűlés elé. A tagság felháborodását fejezte ki akkor, amikor egy személy által — vélt vagy valós sérelme alap­ján — jelzett minősítés vagy az adott tájékoztatás alapján közölt újságírói minősítés az egész terme­lőszövetkezetet marasztal­ta el. A cikkre azért nem rea­gáltunk azonnal, mert úgy véltük, hogy a hirtelen jött indulat esetleg olyan tanácsot adna, amellyel megközelíthetnénk a ró­lunk alkotott vélemény in­dulatát. Sződi tsz-tagok Életmentő orvosok, nővérkék Elnézést kérek Önöktől, nem tudom, hogy kérésem meghallgatásra talál-e. Ké­rem, ha csak egy mód van rá, köszönő soraimat szí­veskedjenek közölni 1976 óta tüdő- és szívbetegség­gel vagyok leszázalékolva, és eddig 21 alkalommal voltam a törökbálinti tüdő­kórházban, ahol már négy­szer mentették meg az éle­temet. Ezért szeretnék a főorvos asszonynak, a dok­tornőknek és nem utolsó­sorban a nővérkéknek kö­szönetét mondani, mert a leglelkiismeretesebben és odaadóan törődtek velem (és másokkal is). Ez bizony nem mindennapi dolog. Ott valóban a betegért vannak, vele éreznek, és a legjobb tudásukat adják a gyógyítás érdekében. Köszönetét mondok dr. Török Éva osz­tályvezető főorvos asz- szonynak, dr. Putz Zsuzsan­na osztályos orvosnak, dr. Apátiné főorvos asszony­nak, illetve Anikó, Katika, Magdika, Ancsa, Andrea nővéreknek és a többiek­nek is kivétel nélkül. Ne­héz lenne mindnyájukat felsorolni, ezért elnézést kérek tőlük. Szeretette] kö­szönök nekik mindent, és tiszta szívvel kívánok hosz- szú, egészséges életet. Lamkó András rokkantnyugdíjas Tápiószele — Megcsókolhatom? — kérdezte. — Igen — mondta a testőrző törpe —, csak emeld fel az üvegkoporsó fedelét. Csókold meg a rózsapiros szá- jacskáját és támaszd életre a csókoddal, ha tudod! Az én harmincezer száműzött gyermekem eleddig is túl eleven volt. De most, hogy valahára az első, szerel­mes csókot megadhatták a bihari sárnak, még jobban megelevenültek, bár nem ugrottak talpra a csók után. Térden maradtak, és úgy zendítettek reá a Feltámadási Zsoltárra, Dávid király 138. szépséges énekére. Nem le­het tudni, ki kezdte el. Nem vezérkedett előttük nádpál­cás karmester. Csak úgy, maguktól, két hangra bomlot­tak. Szállt a Zsoltár a biharkeresztesi állomáson: „ ... Istenem, te megvizsgáltál és jól ismersz engemet, Jól tudod, hová visz utam, látod keltem s fektemet... Még ajkamra sem jön a szó, már előtted tudva van, És minden részről bezárva, tart kezed minduntalan. Hogyha felhatok az égbe, ott talállak Tégedet, Ha leszállnék a pokolba, látnám jelenlétedet. És ha messze, tengeren túl, szállnék hajnalszárnyakon, Oda is jobbod visz engem s az tart fel mindenkoron. És ha mondom, a sötétség Tőled elföd engemet, Nem föd el. mert a sötét éj: fényes napvilág Neked ... Áldalak, mert bámulandó, mindaz, mit kezed mivel, Alkotóm vagy már anyámnak te rejtél méhében el. Láttad testem mint szövődött. írva könyvedben vala Életem minden napja, melynek messzi van még hajnala.” Csengett-bongott még éjszaka Is a vonatban a Feltá­madási Zsoltár. Mikor azonban Szajolnál átszaladtunk a szőke Tiszán, a nép elkezdett elálmosodni. A guruin Pullmann-kalickákra csiliagsávos selymet húzott a nyá­ri ég, nehogy halálra énekelje magát a boldog Tűzma­dár. Az én fejém is a deszkához koppant, de csak egy pillanatra. Utána egészen tisztán láttam Vulkán tanítót ülni a szemközti ülésen. Szinte vért izzadtan az ijedt­ségtől. Három nap alatt vékony és hosszú cincérbajuszt növelt. Derbi-kalapjának szalagjából kivillogott a zsin­dely: — Külföldi laptudósító. Küldi a Presa Buna Bucuresti, „Universul” ... Cinikus arca egészen olyan volt, amilyennek Zichy Mihály gróf rajzolta Lucifert a rajzain ... Vajon kísér­teni vagy „kísérni” jött bennünket? Megszólalt, vigyorgó kötődéssel: — Láttam az este a sáros szájú bukovinai parasztok komédiáját, ahogyan csókolóztak keresztvetések között a magyarországi sárral... Az Universulban majd meg­írom ! ... De megírom az óralopást is, meg a vesztege­tést is ... Én azt is megírom, hogy az az órát oktondi képzelgéssel a Királyi Várnak szánták! Hát maguk azt hiszik, hogy a demokratikus Bukarestbe mennek. Ahol a királyi palotába ki és be lehet járni? Le lehet tenni a baksist akármelyik sarokba? Ott leszek, amikor magu­kat kidobják, és azt is megírom! Maga lesz a jövő héttől a legmulatságosabb figurája Nagyromániának. Csak aztán merjen most hazajönni...! Felébredve is tovább viaskodtam az ördöggel, mely eltűnt, de előbb megalázott. Ügy éreztem magamat, a ________­NÉ METH KÁLMÁN A tűzmadár A bukovinai székelyek regénye 8. vádak és fenyegetések után, mintha én volnék az a csíkdelnei orcátlan, öreg székely, akinek már nem volt sehol senkije sem, azért mégis minden búcsúra elsétált, vendégeskedni. Kiválasztott egy ismeretlen házat, ha nem is a Királyi Palotát Budapesten. Béköszöntött, és a faragott botját behelyezte a megterített nagyszoba vala­melyik sarkába. Csak annyit mondott nagy sietséggel: — A pálcámat ide, ehejré béteszem. Nagymise után, délebéd idején majd eljövök érte. Reggeli kiábrándultsággal és igen nagy félelemmel néztem most is a faórát és az ezermestert. Az ő falusi szíve is megszeppent a büszke palotasorok tövében. Itt nyüzsgött, itt tolongott és itt minisztrált mostan mind az öt világrész — Budaepsten, a szentségi Jézus lábánál. A Duna Gyöngye volt ezekben a napokban a világ nyakán az ékszer. Ezt hordozta most a Világ, mint valamikor Atlasz Isten az ő kedves ibolyakék labdáját a fejét, a Glóbuszt. A Hősök tere volt a világ közepe, az ágasko­dó magyar bronzlovak és a bronzkirályok között. A csöndes, okos Hétvezér most akart „lélekszerződést” csinálni az ezeréves vérszerződés mintájára, az egész vi­lággal. Minél többet láttunk meg az öt világrész fényé­ből Budapesten, mi annál kisebbek lettünk önmagunk előtt a faragott, cifra botokkal és a beszédes szájú, fa­ragott képekkel. Most már bántuk, hogy az ablakon ki nem repítettük az Angyalt Kolozsváron, a vonat abla­kán. Az ördög jóslata szerint itt fognak minket vele együtt kirepíteni. Tombolt szegény szívemben tovább a kétségek éjszakája. Csak egy bizakodó, pici csoport énekelte kitartóan, még a Keleti pályaudvar peronján is az eljövendő Reggeli Csillag dicséretét: Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga, Ki voltál valaha Országunk istápja. Hol vagy, István király...? Téged magyar káván. Gyászos öltözetben Te előtted sírván. Forró volt a fiúcska fürdővize... A fürdőkádban fel- korbácsolódott a vér. Kétéves kis szíveeskéje zúgott, za­katolt vészesen. Anyukája ágyba tette, megimádkoztat- ta, megcsókolta. Eloltotta a lámpát. A fiúcska nem tudta még, hogy szíve van. Nem tudta még, hogy mi a szív. A szívről a mamák nem beszélnek. Még a maguk szívéről is csak akkor emlékeznek, amikor fáj. Persze most, amikor a forró víztől a kisfiú szíve fellá­zadt, most hallani lehetett a paplan alatt a szaladó szív zaját: — Tiki-taki... tiki-taki... tiki-taki. A tiki-takit, az órát a kisfiú rendkívül szerette. A fü­léhez szeretett volna szorítani minden idegen kezet, ha karóra csillogott rajta. Most. mikor a ketyegést meghal­lotta a sötétségben, felszedte a párnát, lerúgta a paplant. Kereste a taki-takit az ágyban és az agy alatt. Amikor a zakatoló hangok forrását végül megtalálta, akkor nagyot kiáltott: — Anyám!. .. Édesanyám!... óra van a hasamban!. .. A gyermeki gyomrot az óra, a huszárgyomrot a thóra és örmény óra úgy meg nem feküdött sohasem, mint ahogy az én telkemet megfeküdte Budapesten a fából fa­ragott óra. Mihelyt a vonat béfutott a Keleti pályaudvar­fa. kitessékeitek minket a rendezők és a rendőrök a fa­ragott képekkel a Baross térre. A cipőfényesítéssel fog­lalkozó szegény nyomorékok életterébe kerültünk. A baj csak az volt, hogy esett az eső. Nincsen nagyobb ellen­sége az esővíznél a fából faragott szerkezetnek. Faszob­rok félarca olyan dagadt lesz tőle, mint a fogfájós em­beré. Tengelyek és kerekek -^torzulnak és elgörbülne^. De százszor is jaj. ha hirtelen megsüti a nap az eső utón a hosszú évek napjainak és éjszakáinak hársfa szagú tésztáját. Nem lehet azon csodálkozni, hogy a megrémült székelyek összesúgtak, és nirtelen vetkőzni kezdtek a Ba­ross téren, a Keleti pályaudvar előtt, az örökké vidám pestiek nagy derültségére. Előbb csak a férfiak terítették a domborművekre a tulipános bőrmellénykét, azután a cifra szűrt, a mentávát, a szokmányt és a kozsókot*. A megrémült fehérnépeken is látszott, hogy követni szeret­nék a jó példát. A gyilkos esőtől szívesen megvédelmez­ték volna az angyalt. Azonban a mosolygó sokadalomtól még jobban megrémültek. Egy amerikai tréfacsináló sze­rint a fehérnépek ruhacseréje amúgy is lassúbb szokott lenni, mivelhogy a ..drújvoló” fehérnép mindig szíveseb­ben lassít a „körvök”-nél, mint a férfi. Mégis az ő ked­ves, gondos édesmamai kezük már-már rajta volt a tü­neményes hímzésű „tulipány-mejjecske” a rokolya és a krecsán gombjain és fűzőin. Csakhogy nagyon, de na­gyon gondolkodtak-tűnődtek, hogy’ mit is tehetnének eb­ben a nagy esőben az angyalért — de úgy, hogy senki meg ne lássa? Ebben a pillanatban két ember robogott be a Baross térre „motorhalálában”. Az együk Zágonyi István volt, legalább ezer ebédelőjeggyel a markában és az éjszakai szállásaink céduláival. A másik pedig Bállá Pál volt, a Kálvin téri muzsikus pap a reformátusoktól. Már két nyáron volt vendégünk Bukovinában, ahol néhai Bartók Bélának és Kodály Zoltánnak régen megkezdett munká­ját folytatta. A bukovinai szépséges nótafák érett gyü­mölcseit rakta kosárba és hanglemezekre. Vonatunk szá­mát eltévesztették, és későbben robogtak élőnkbe a kel­leténél. Az óriás növésű, nagy erejű Bállá Pál felkapta a hátára a legnehezebbik óraszekrényt, mintha csak a megelevenült Kinizsi Pált láttuk volna. Nagy’ot kiáltott, a nagy esőben: • báránybőr bekecs, kiskabát. (Folytatjuk) REGÉNY

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom