Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-24 / 277. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP HAN G—SZÓRÓ Hagyományaink „A hagyományok megőrizve, megváltozottan élnek a nemzetben tovább.” Illyés Gyula szavaira rímelt a rádió A magyár népzene és népköltésiét hetei című sorozata. A rádió műsorpolitikájával ez ideig is bizonyította: az éter hullámain szálló dallamokkal a nemzettudat ősi értékeit idézi meg. A szerkesztők tudatosan segítik, hogy a hailgató mind gyakrabban meríthessen a „tiszta forrásból”. Különösen fontos ez szű; kebb pátriánkban. Mert hiszen kevesen tudják, hogy karnyújtásnyira a fővárostól még hordják a népviseletet. A Galga mentén, a Tápióságban vagy éppen Veresegyház környékén a ládafiából előkerült . bő szoknyák, pruszlikok mellett még a maga eredetében éneklik a dalt. Nem csupán akkor, amikor ünnepi találkozókra készülnek. Mindennapjaik része még a szép szó. Mint ahogyan a Galga menti iskolákban a nagyszülőktől tanult tréfás, csínytevésektől sem mentes gyerekjátékokat. Egyéniségük részévé válik az ősi- dal, s az ősi tánc. Ismerősként hallgathatják a rádióban felcsendülő dallamokat. Miként önnön kultúrájuk részét. A két hét alatt most a bagiak éneke csendült fel. Vitte hírül: a falu apraja- nagvja tudatosan őrzi hagyományait. Még a táncházmozgalom csíráiban sem létezett, ők már ropták a táncot 'otthon, a művelődési ház színpadán. De ott voltak a gödöllői nagy találkozókon is. Még csak óvatosan szólották hazánk más /tájain.a népművészet teremtő erejéről, amikor a gödöllői művelődési központ szellemi kisugárzása átlépte a városhatárokat, s az Országot is. S a székely népdal -7- amely most oly természetesen csendül fel az éteren át' — akkoriban lopva ; mutatkozhatott csupán be. (Sajnos a tűnő emlékezet mindezt egy rádiós műsor számára nem őrizte meg. Mint ahogyan javürészt. kimaradt az.ösz- széállításokbó) a gyermekdal s. szűkebb. honunk e vidékéinek mélyreszántóbb bemutatása.! Mindezek ellenére a szerkesztők szándéka nemes volt, a megvalósítás sokszínű. Hallhattunk eredeti megszólalásokat, népdalköröket, s értékes feldolgozásokat. Mint ahogyan élvezhettük a vasárnap délutáni hangversenyt is a 6-os stú- dóiból, Solymosi János értő szerkesztésével. S hogy mit nyújt(hat) a huszadik század végén a nép ajkáról eredő szó? Erre álljanak Kodály Zoltán útmutatásai: „Az ének felszabadít. bátorít, gátlásokból, félénkségből kigyógyít. Koncentrál, testi-lelki diszpozíciót javít; munkára kedvet csinál, figyelemre, fegyelemre szoktat. Egész' embert mozgat, nemcsak egy részét." A NAGY ÁTVERÉS. Sokkalta prózaibb világba vitte a hallgatót Rékai Gábor felelős szerkesztő és Erdélyi István riporter. Ám a Kirakat vasárnap délutáni összeállítása ezúttal igen tanulságos volt. „Gilisztaálmok ’92” alcímet viselte a műsor. Bizonyára hírből — vagy éppen szenvedő' alanyként — sokan ismerik a gyors meggazdagodás eme ígéretet. A recept imigyen szólott: a biogiliszta-te- nyésztés milliókat hoz! Nosza. boldog, boldogtalan ráállt, majd „ráfázott” az üzletre. Az összeállítás érdekessége, hogy ezúttal ' a riporter nem elégedett meg felelősök tettenérésével. A tenyésztők java ugyanis teljes tájékozatlanságról tett tanúbizonyságot. Szerződéseket írtak alá, úgy hogy-el sem olvasták. Nekiálltak a tenyésztésnek, s még áz'alapvető tájékoztató utasításokat sem tanulmányozták át. Gazdálkodók, pedagógusok, óvónők váltak földönfutóvá saját hibájukból. Ugyanis a gyors gazdagodás fényében elfelejtettek gondolkozni. SZTÄRLELTÄR. Ernyey Béla „salátája”, a „Sztárparádé” ezúttal emészthetetlennek bizonyult. IIosz- szú és unalmas monológok tarkították az összeállítást. Szombaton este a néző hiába töprenghetett: miért is „büntetik” eme átgondolatlan egyveleggel. Inkább a késő esti film kezdődött volna egy órával korábban. Erdősi Katalin ANNA FILMJE Nem tudom, ki hogy var vele. de nekem hiányoznak a képernyőről a kortárs írók kortárs művei. Örülök a nagyvilágnak, örülök a sok-sok csatornának, de úgy szomjazom már egy kis „hazait”. Ügy tűnik, mintha csak politika létezne a világon, pártharcok, össztüzek és csaták. Irodalom? Ugyan! Politikai hitvallások. Pedig olyan jó lenne valami más is. Esterházy Péter mindig „a valami más” volt tetteiben, írásaiban. Anna filmje címmel készül írásaiból egy egész estes (kilencvenperces) mozi. Legnagyobbrészt H rabal könyvéből, egy jelentős részt a Szív segédigéiből, a többi egyéb írásokból állt össze Molnár György rendező és Schulze Éva dramaturg forgatókönyve nyomán. Kosztolányi azt írta valahol, hogy szavakkal játszani annyi, mint oroszlánokkal küzdeni. Ez képekkel is igaz. A címszereplő Ráckevei Anna. Olyan, mintha róla mintázták volna a figurát, őszinte minden pillanata, minden gesztusa, mozdulata; örül, szenved, nevet, sír, igaz a boldogsága, igaz a tehetetlen keserűsége. Májusi reggelen a vadgesztenye gyertyavirágjával örömmel áldoz, mint aki nemcsak vállával, kezével, de a szívével is emelni tudja terheit.. Férjét Cserhalmi György játssza, Anna szüleit HauCserlialmi György és Ráckevei Anna mann Péter és Csomós Mari, Péter szüleit Végvári Tamás és Tímár Éva. Tímár Évával történt meg a kórházi forgatáson, hogy betegnek nézték. Elzavarták a büféből, „neki ebben az állapotban ágyban a helye”, a folyosón bátorítón szorongatták a vállát, „ne féljen, nem lesz semmi baj”. Az apróbb szerepekben Is jelentős színészeket látunk, akik egy-két mondattal is teljes sorsot képesek megjeleníteni : Margita'i Ági, Papp Zoltán, Bodnár Erika, Vajda László, Galkő Balázs. Dés László szerzi a zenét, mert a filmzene nagyon fontos, különösen azért, mert „Esztergomban” szerepel két angyal, az egyik a nőorvos angyal Harmincéves a Ráday Pál Gimnázium Pécelen és jó gyümölcsöt hozó, most már hagyománnyá nemesedett szokás szerint két napon át külön emlékeztek az iskolában a névadóról. Találhatók a hazában olyan falvak-városok, melyeknek történetét egy-egy ott élt, onnan származó kiemelkedő alkotó tette ismertté. Alkotók, a nemzetért törekvők között Pécel múltját a Fáy, Ráday, Szemere családok ragyogtak bé fénynyel. mert. hogy épp a főváros szomszédságában tették a magukét, a rájuk bízottakat, halmozottan a nemzetért hála. elismerés híján olykor, de mindig teljes hűséggel a néphez. Ma sem hiányoznak azok a példát jelentő kiváló emberek. akik, ha úgy kívánja a közösség, mindig megmozdulnak, legyen emlékezetesebb a sokáig elhanyagolt múlt ápolása. Négy évtizeden át csak a tudatos elfeledtetés volt a divat országunkban, ezt nyújtotta a nemzeti értékeket A szép szolgálatában Hétköznapi kiállítás lealacsonyító rendszer a haza legkiválóbbjainak. Márpedig a mindig új nemzedék egyik szent kötelessége (elfelejtettük ezt a jelzőt is), hogy azokról méltón emlékezzék, akik kitörölhetetlen érdemeket ‘ szereztek munkájukkal a nemzet ügyének előmozdításáért. Pécelen jó példát, a községért fáradozásban ma Karsai Zsigmond festőművésztől tanulhatnak az ifjak, aki egyetlen hívó szóra, akárcsak néhány napos kiállítás kedvéért is — ahogyan ma is_ tette -—:, elhozta műveinek válogatását a szép szolgálatában. Két teremben a tanulók, tanárok, szülők elé elevenednek a Rákos völgyének dombjai, a község utcái, vagy már el is tűnt részei, „a mindennapi haza” legmegej- tőbb részei. Az otthon már festményekbe fogalmazott részeivel találkozhatnak, talán az észre sem vett részletekkel, melyek szó nélkül sugallják: a tiéd, tiétek, becsüljétek jobban! A megnyitó gondolatai közölt szóba került, hogy az emberiség nagy próbájának idején a Maros mellől vetette sorsa a művészt a Rákos mellé, hogy elsza- kadlan a felnevelő földtől itt teremtsen új otthont, alkotóműhelyt, ahol megszülethetnek művei bizonyságául hitvallásának. „Minden művész, minden munkájában csak a szépet szolgálhatja, a másik ember megörvendeztetésére.” A már ezüstben csillogó hajszálak, vidámság, mosoly, kedves szavak mögött, melyekről ismeri őt az egész ország — s akkor énekeit, táncos mozdulatait nem is emlegettük —, kevesen tudják,1 hogy a művészetben való tudást milyen körülmények között szerezte meg Karsai Zsigmond. Nem városi kék autóbuszok jártak akkor a főváros és a falu között, tehervonatra kapaszkodva tette meg az utat a főiskola és Pécel között. Hétköznapokon szántott-veteít- szekerezeít, s a magának titokban tartott iskolai napokon hallgatta a mestereket, akik nagy buzgó- sággal ismertették növendékeikkel a festészet „tudományát”. . . Amikor már valamit engedett az idő Karsai Zsigmond életében, először nem a festőművész munkásságát ismerték meg az emberek, de táncművészetét, népdalkincsét szórta, terítette szét az országban, s ez őt a népművészet mesterévé avatta. Szépen hangzott, de sohasem volt igazán megbecsült. S , hogy ezeknek iskoláit mikor járta Karsai Zsigmond — kérdezték egyszer tőle, ő úgy válaszolt: mikor még gyerekecske voltam a hazai (székely) csűrökben, pajtákban volt a mi színpadunk, ott tanultam el, amit soha el nem felejtettem. Elismerés, megbecsülés mostanában már bővebben jutott számára, de őt igazán az élteti, örvendezteti, amikor munkáját odatárhatja a. szépet szerető, emberek elé, mert az igaz művész, a maradandó alkotó életét a szolgálat tölti ki és teljesíti be, az emberekért. Fábián Gyula „Zsiga bácsi” (Hsaiméi Tibor felvételei) Ismerkedés a művekkel... Vajon ki az a kiállító művész, aki ennyi fiatal érdeklődő láttán ne erezné; érdemes dolgozni „a szép szolgálatában” (Gálffi László), a másik a szaxofonos angyal (Vallai Péter). Dévényi Rita a díszlet- s Szekulesz Judit a jelmez- tervező. Az időt a színek és az árnyalatok is érzékeltetik. A régebben történteket a roncsolt színek, melyekben a kék, a piros dominál, a jelent a pasztell és a fehéres árnyalatok. A hangulatok hitelességéhez garancia Kardos Sándor operatőr. A filmet Molnár György rendezi, az a Molnár György, aki a Vigyázat! Mélyföid! című, kortárs írók alkotásaiból összeállított filmjével érdemelt ki különös figyelmet. Nemcsak érzékeny, hanem, ami még ritkább, értő. Az, hogy mindig nehéz körülmények között kellett dolgoznia, edzetté is tette. — Vannak olyan írók, akiknek életműve hozzátartozik hétköznapjaimhoz — mondja — olvasom őket és erőt merítek belőlük, erőt adnak a mindennapok elviseléséhez. Időnként még Marcus Aureliust is kezembe veszem. Megnyugtat, hogy nemcsak a mi korunkban folynak idegölő kis csatározások. Az igazi irodalom élni segít. Józsa Ágnes Könyvtárjubileum A Budapesti Történeti Múzeum százéves — 47 ezer kötetet számláló — könyvtára első alkalommal mutatkozott be kiállításon a nagyközönség előtt. A fővárosi múzeum és vele kapcsolatos történeti könyvtár célja összegyűjteni, és úgy a nagyközönségnek, mint a szakférfiaknak hozzáférhetővé tenni Budapestre vonatkozó minden emléket — írta Kuzsinszky Bálint, a budapesti múzeum első igazgatója. A 103 év gyűjtőmunkájáról hírt adó tárlaton a régi könyvek válogatott gyűjteményéből elsősorban azok a kötetek láthatók, amelyek Buda—Pest—Óbuda, illetve Budapest múltjához kapcsolódnak. Több kötetben örökítették meg Buda 1686. évi ostromát. Kiállították Vánossy Ferenc budai polgármester 1733-ban, az újjáépült városról írt kötetét, valamint Széchenyi István Pesti por és sár című, 1865- ben napvilágot látott munkáját. A legnagyobb magyarnak a könyvhöz készített jegyzetei is a könyvtár tulajdonában találhatók. Életművek címszó alatt ismerkedhetnek meg a látogatók a közgyűjtemény hajdani jeles vezetőinek, munkatársainak tudományos munkásságával, s bepillantást nyerhetnek a régészeti, a művészettörténeti műhelymunkába is. 1992. NOVEMBER 24., KEDD
