Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-23 / 276. szám
Alsónémedi, köszönjük! Tisztelt Főszerkesztő Űr! Mellékelten eljuttatom Önhöz Alsónémedi nagyközség címerének kicsinyített mását az ön által szerkesztett megyei lap 1992. november 16-án megjelent felhívásának megfelelően. Tisztelettel: Dr. György Balázs polgármester „,..az igazat mondd..." Dúl a médiaháború. A „pártatlan-pártos” közszolgálati rádió és televízió, valamint a sajtó jelentős többsége tájékoztat, gyak- ra félre. A tények, események megcsonkítva. kibővítve valótlan állításként zúdulnak a hallgatókra, nézőkre, olvasókra. Ha nincs probléma, nosza, csináljunk! Ha rend van, nosza, keltsünk pánikot! Ha bűnbakot kell találni, akkor arra az alkotmányos kereteket betartva működő kormány mindig „kéznél van”. Meddig tart ez még? Mikor lesz vége ennek az áldatlan állapotnak? Mikor lesz végre magyar a Magyar Rádió és Televízió, no, és „Magyarország legkedveltebb napilapja?” Hiszek a következő gondolatban: „ Csak ami nincs, annak van bokra, csak ami lesz, az a virág, ami van, széthull darabokra...” (József Attila: Eszmélet) Bízom abban, hogy ezen a 93 000 négyzetkilométernyi területen, Magyarországon értik a költő (József Attila) szavát: „... Te jól tudod, a költő sose lódít:/ az igazat mondd, ne csak a valódit, / a fényt, amelytől világlik agyunk, / hisz egymás nélkül sötétben vagyunk .. Köszöntőm a „fényt”, a Pest Megyei Hírlapot! Meggyőződésem, hogy a lap segít az egymásratalálás- ban. Örömmel közlöm családom és magam nevében, a Pest Megyei Hírlap előfizetői lettünk. Baleczky Ivánné Budapest Tisztelt Szerkesztőség! őszinte köszöntéssel üdvözlöm a Pest Megyei Hírlap újjászületését. Jobb későn, mint soha! Az újságból áradó emelkedett szellem, az eltorzított tények helyett a valóság és az igazság olvasása — ujjongó örömmel tölt el, mi nem fér el bennem, ezért most leírom. Gratulálok. További sikeres munkálkodást kívánok. Tisztelettel és üdvözlettel: Dr. Áfra Tamás körzeti orvos Vác Olcsó- de kockázatos Pár hónappal ezelőtt adták át a Hajós Alfréd-is- kola uszodáját. Sok-sok évig készült, mert nem volt megfelelő az építkezés. elfolyt belőle a víz, és még hosszasan lehetne sorolni az okokat. De most már végre megvan! És ami külön is örvendetes, hogy nemcsak a tanulók használhatják, hanem bárki. Nagy szüksége volt Gödöllőnek erre a létesítményre. Mert van egy uszoda az egyetemen is, de oda „idegennek” nem lehet bemenni. Itt mindössze 40 Ft a beugró, ami igazán nem drága. A többihez képest kifejezetten olcsó. Az egész tényleg szépen lett megcsinálva, kulturált, tiszta. Élmény oda járni. De ne dicsérjük agyon. Vannak olyan hiányosságok, amik levonnak az értékéből. Először is a megközelítés. Aki még soha nem járt az iskolában, az Igen nehezen találja meg, mert nincs útbaigazító tábla. Véglgbóklászhatja az egészet. Ha szerencsésen megtaláltuk, az öltözőben újabb kellemetlenség ér minket. Megdöbbenten tapasztaljuk, hogy az öltözőajtókat nem lehet zárni, így oda az megy be. aki akar, azt visz el, amit jónak lát. Felügyelet nincsen, csak a medencénél. Ebből kifolyólag a fürdőbe az utcáról is be lehet menni, bárki használhatja a tusolok Ha valaki esetleg már nem tudja fizetni a megemelt vízdíjakat, csak be kell mennie az iskolába. Evvel a módszerrel igen sokat lehet spórolni az otthoni vízhasználaton. Különösen a nyugdíjasok és a kispénzűek figyelmébe ajánlom. Tasnádi Zoltán Gödöllő Levél a papírkosárban? Tisztelt Szerkesztőség! Az utóbbi időben elküldtem önökhöz egy-egy kis írást, amelyben valamit, vagy valakit bíráltam. Azután rájöttem, hogy papírkosárba dobták, ami engem nem bánt, hiszen megtették velem jó párszor az előző korszak sztálinizmussal pácolt emberkéi is. Ígérem, hogy hátralevő éveimben (79. évemben vagyok) már egyetlen sorral sem bosz- szantom önöket, de a most előállt helyzet arra kényszerít, hogy mégis megírjam utolsó levelemet. Ennek egyszerű oka az, hogy szeretném, ha itt Vácon az egyfős újságíró csoport Dudás Zoltán lenne. Miért? Én a pártállam idején is megírtam, ha valami visszásságot láttam. Szurkáltam városunk korifeusait, és ezeket az írásokat csak Dudás Zoltán merte közzétenni. Egy-két beszélgetésünk során kiderült, hogy az akkor még élő (ma is éledező) pártállamot ugyanúgy ítéli meg, mint én. Hát ezért állok most mellette. Tisztelettel: Együd Rajos ★ Kedves Együd Lajos! Előfordul, hogy egy-egy levél megjelenésének átfutási ideje hosszabbra sikeredik. Szíves elnézését kérjük az eddig meg nem jelent írásokért. Reméljük, észrevette, hogy pénteki számunkban közöltük kitűnő versét. A váci tudósítónk személyét illetően már döntöttünk, de ettől függetlenül nem kételkedünk a kollégánkra vonatkozó észrevételeinek igazságában. Dudás Zoltán írásainak továbbra is szívesen helyt adunk, és reméljük, hogy kapcsolatban marad velünk, önt is kérjük, hogy továbbra is bátran „bosszantson” leveleivel. Nem fognak a papírkosárba kerülni. (A szerk.) Hol lakik az Isten? Ki ne ismerné a bibliai példázatot arról, hogy hol kell az Urat imádni? Ösztönösen eszembe jut ez a példázat, amikor hosz- szabb kihagyások után, ott ülök a veresegyházi református templomban, rokkant mivoltomhoz alkalmas, oszlop melletti ülésen. Ovidiust idézve: — „mul- tas per gentes et múlta per aequora vectus” — sok országot és sok tengert bejárva, és idézve Vörösmarty Csongor és Tündéjét: — „Sok-sok országot bejártam, .sok-sok földi tartományt” — prózaibb megfogalmazásban, ebben az utazási idényben a helyi utazók klubjának útjait vezetve, a megszokott padom a ve- resi templomban üresen maradt... Istennel azonban, a példázatot idézve, minden utunkon és egyebütt is találkozhattam. Négyszer voltunk buszos zarándok- úton Mariazellben, és a programban hol Pannonhalma, hol Csehimindszenten a kis templom és minden esetben Szombathelyen a szombathelyi székesegyház is szerepelt: az áhítatok, szentmisék, rózsafüzérezés közben ott volt köztünk az Ür. Több belföldi zarándok- útón voltunk galgamácsai hívekkel, és elmondtuk főt hászainkat, szerte az ország kegyhelyein Csobánkától Mátrakeresztesig, Pilis- szentkeresztig, a bazilit- káig. a 301-es parcellában., a Parlamentben is..Ott voltam a misék java részén, a buszban tartott ájtatosság és rózsafüzérezés közben ón is, a református, ugyanolyan áhítattal fejet hajtottam. Ezt tettem morvaországí kirándulásunk során, amikor Olroützben a Kopecek (szent hegy) csúcsán levő premontrei kegytemplomban (itt. mint premontrei öregdiák'). majd Görögországban, amikor látogattuk a görögkeleti templomokat, a Meteorák kolostoraiban és az A thos-hegy kolostorait körülhajózva (partra szállni az 1060 óta érvényes egyházi törvények szerint nem lehet), szertartáson Kavala, Theszaloniki, Apró- valta templomaiban — mindenütt ott éreztük az Istent. Abban a romvárosban, Filippiben, ahol Pál apostol először térített Európában, ahol a helyszínen a Levél 2 4-11-et idéztük ... Idegenvezető voltam az utak során. Vagyis megadtam a császárnak, ami a császáré ... Megvalósult szépen az ökumenia, és testet öltött a példázat: az Urat mindenütt lehet imádni... Hévízi gyógyüdülésünk alatt a kórház dísztermében református istentisztev létén vettem részt, hazatérésünk után pedig az én templomomban, a szokott helyen. Egy alkalommal se maradt el az Ur imája: ... '"ocsásd meg a mi vétkeinket, / miképpen mi is megbocsátunk / az ellenünk vétőknek. Fazekas Mátyás Veresegyház — Engelemet instállok mindenkitől — fejezte be a szót várdai Toldi Miklós, a józseífaivi öregbíró. — Engedel- met kérek, ha valakinek hántására voltam. Mindenkit megkövetnék! Csak most vettem észre, hogy karajba tömörülve, végtelen szeretettel a szemükben, mennyire figyelik az öreg Toldi Miklós szavait. A megbékélt, megbántott Bálint pap is ott volt közöttük. Ügy néztünk a dörgő öreg óriásra, mintha a megőszült, de megint előkerült Toldi Miklós élő szobra volna egy új tornajátékon, amikor már senkit meg nem ért és senki meg nem értheti őt. Akinek szabad szidni mindenkit, még a nagy Lajos királyt is: „Mit vétettem azzal, hogy kikeltem bátran És korcs udvaráért a királyt megdorgáltam, Melyben már alig van egy jó magyar bajnok, Csak holmi lyányképű, ugrándozó majmok, Ha megromlik a nép, régi jó erkölcse, Mit ér a világnak csillogó kenőcse?! A vonat most olyan tündéri helyeken robogott megint, hogy abba kellett hamarosan hagyni a kötődést és a vitatkozást. Csúcsán éppen az Ady Endre kastélya mellett állott meg a vonatunk, öreg Toldi Miklósék eddig még a nevét is alig hallhatták az új magyar korszakok költőjének. Még Kölcsey Ferencnek is idegenkedve hallgatták az imént az úgynevezett Erdélyi énekét. Így ír 1838-ban az ő meghalt Édesanyjának: Szép Erdély barnafürtű leánya, jó Anyám, Tekints az égi lakból mégegvszer vissza rám. Kölcsey nevét ismerték Bukovinában, hiszen osztrák időkben az „Isten áldd meg a magyart”, Kölcsey himnuszát mindig énekelhették, magyar szöveggel is. Lám, már Babits Mihály erdélyi énekszavát nem nagyon értették meg, pedig a csengőszavú Mesterdalnok, egy kolozsvári magyar színész szavalta nekik a gyorsvonat ablakában, mielőtt Csúcsára értünk: — Rólad álmodtam, Erdély, kamaszkoromban, Erdély, messziről süvegeltelek, hegyek s fejedelmek ... S ki voltál könyvem. Erdély, ezeregy éjem, Erdély, lettél ifjonti ház és tanuló lakásom. Egyszerre öten is magyarázták most a székelyeimnek: — Ki volt Ady Endre? ... A Méstérdálnók az Ady háza felé fordult. A tenyereiből tölcsért csinált. Apró szakaszokban kiabálta az Ady Endre első versét az Ady Endre kastélya felé. Egyrészt, hogy első hallásra megérthesse a versikét minden bukovinai székely. Másrészt pedig, hogy a visszhang is visszaverődhessen a kis kastély falairól, melynek külső kerítésére éppen akkor rakatta fel a vérpiros spanyol cserepeket az új tulajdonos, Goga Octávián. A románok divatos, új költője, akit a nagyszebeni magyar árvaház nevelt fel, és a nagyszebeni magyar gimnáziumnak volt a növendéke. REGÉNY NÉMETH KÁLMÁN A tűzmadár A bukovinai székelyek regénye 7. A Mesterdalnok így' énekelte a verset: Góg és Magóg fia vágyó! Hiába döngetek kaput s falat: S mégis megkérdem tőletek, Szabad-e sírni a Kárpátok alatt? .. A „Visszhang” így verte vissza a verset: A Gőg és a Góga háza lettem, Birtokba vettem kertet-falat: Szent László városát is én bitorlóm, „Szabad a sírás” a Kárpátok alatt...! „ ... Árok is van. gödör is van” ..., mondja az alföldi nóta... — Álom es van s oka es van — mondja a székely „bőcs- ködés”, ahajt mindjárt meg is magyarázza az álmaink eredőjét és törvényét. Azt mondja: — Isten őszentfelsége azétt teremté az álmokat, hogy téli időben es lehessen rózsánk ... Amilyen sokféle és különös az álom, éppen olyan sokfajta és „különös” a felébredés. A bukovinai vidám mesekincs ismer egy oláh vajdát, aki tíz évig tudott aludni egyfolytában. Egyszer azt álmodta, hogy szalmát csemegézik, s mire felébredt, lapos volt a szalmazsákja. Amerikában is volt egy híres álomszuszék, akinek a neve Rip van Winkle. Állítólag ő húsz évig aludt a borozó, korhely törpék között. Ugyancsak dörömböltek a kis szakállas mihasznák a kugligolyókkal. Attól az öreg Rip még mindig nyugodtan alhatott! Hiszen a szomszédoknak abban az időben még nem volt sem televíziójuk, sem pedig rádiójuk. A kellemetlen csak az volt, hogy igen hirtelen bökte ki a reggeli köszöntést, hogy azt mondja: — Jó reggelt kívánok, Őfelségének, György királynak, Anglia és Észak-Amerika dicsőséges uralkodójának . .. Az indiánkergető, vén szájhős csak most vette észre, hogy sávos és 13 csillagos új lobogó leng az oszlopon. Csak most vette észre, hogy a Jonathan Doolittle-ről elnevezett The Union Hotel homlokzatáról a General Washington bádogképe mosolyog reá kedvesen. Nem tíz, nem húsz, hanem kétszáz évig tartott a má- défalvi vértanúk unokáinak bukovinai éjszakája... Egyszerre ébredt fel a kétszáz éves éjszakából, mind a négyszáz ember, amikor a magyar kalauz azt mondta csöndesen: — Biharkeresztes .. .1 Megtorpant a gyorsvonati mozdony egy aranyos határoszlopnál, amelyiken csak álomban látott piros-fehér- zöld lobogót lengetett a szél. A bazilika mély harangszavát, Mátyás király elveszett ezüst orgonájának mély sípjait hallottuk meg hirtelen a magyar határt szolgáló legénység baritonjában, pedig csak ennyi volt az egész, amit mondottak: — Jó estét kívánok, van-e valami elvámolnivaló, kérem? — Hogyan utaztak az urak? — Legyenek üdvözölve itthon, szép haláraink közölt. Kérdezd meg a szaharai vándort, aki véletlenül vízforrásra talál, s edénye nincs, a vizet begörbített tenyerén hordozza arcához. Kérdezd meg, hogyan esik neki a víz? Vagy a kiéhezett rabembert kérdezd a csók felől, amit a párolgó, meleg kenyérnek adott, mielőtt belé- harapott... Kérdezd a kenyérillatú csók felől. S szebbet és jobbat nem mondhat, mint amit az ő kiéhezett lelkűk mondott, amikor a zászlós oszlop tövében a két daliás magyar csendőrt is meglátták, tisztelegni a vonat felé. Több sem kellett a szegény szomjúhozóknak. öregek, ifjak a vonatról leugráltak. Letérdeltek, és keresztet vetettek, mintha valaki erre betanította volna őket. Elnyúltak a magyar földön, ahogyan az imádkozó muzulmánok szoktak elhasalni az imaszőnyegen. Aztán reátapasztották a szájukat a bihari sárra, mintha ők lettek volna mesebeli herceg és Hófehérke lett volna a fekete, homokos bihari sár. Igen, az ő csodálatos megébredésüket nem a lusta Vajdák éjszakájához, nem is a Rip van Winkle meg- ébrédéséhez kellett volna hasonlítanom, hanem az elvarázsolt és megmérgezett életű Hófehérke reggeléhez. Hogy is történt? Az irigy királyi mostohának Hófehérkéről árulkodott a huncfut tükör a királynő asztalán. Örökké üldözte, de amikor mégis virágba nőtt a leányzó, akkor hóhérkézre adta. Azt mondta a hóhérnak— Vidd el valahová az erdőbe, és öld meg még ma délután. Hozd el nekem bizonyságul a kisleány kimetélt szívét... Hófehérkét még a hóhér is megsajnálta. Útjára engedte, hogy bujdosson, madarakkal társalogjon, eprecs-két szedhessen, s mikor nagyon megéhezett, egyszerre ehes- se meg mind a hét törpének a vacsoráját, s keresztbe- fekhessen a hét kis bányász picike, közös ágyán. Mikor a gyűlölet itt is megtalálta, mérgezett alma képében, évekig ravatalozták a törpék a hegytetőn üvegkoporsóban. Szívecskéjének hercege ott találta meg a hegytetőn. (Folytatjuk)
