Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-21 / 275. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP IRODALOM 1992. NOVEMBER 21., SZOMBAT H a Erdély felől közelítjük meg Ady szülőföldjét, és magunk mögött hagyjuk a Meszesen túl lassan tovatűnő hegyeket, majd a Szakácsi után egyszerre elmaradó erdőket, az az érzésünk, hogy kiértünk az Alföldre. Alföldi jellegű táj kísér tovább bennünket egészen Nagykárolyig. Ha pedig Érkávásnál elkanyarodunk Ady szülőfaluja felé, csak az embermagasságú kenderföldek figyelmeztetnek rá, hogy nem a hajdúsági tanyavilágban járunk. Aki szekéren teszi meg ezt az utat — és az év nagy részében ma is még ez az egyetlen közlekedési lehetőség —, az felejthetetlen gyakorlati oktatást kap arról is, hogy a hepehupás egyáltalán nem szinonimája a dimbes-dombosnak. Dombot-halmot itt semerre sem látni, még Adyék egykori tanyáját, a Bencét is csak az látja kiemelkedőnek. akinek a szeme ehhez a tájhoz szokott: „szelíd, széles domb, s méla lanka”. Viszont a traktornyomoktól most még heoehu- pásabb szilágvsági földön akkorákat vetődik a szekér. mintha egy behemót szöcske volna. A költő képzeletében az Óceánig futó Ér medrét is hiába keresné gyakorlatlan szem: holt meder ez az év nagy részében. A református templom irányában kerülve a faluba, alig néhány ház után azonnal a nádfedeles szülőházra nyílik a szemünk, majd pár lépésnyire az Ady-kúriának tisztelt máADY ENDRE Ady bölcsőhelye körül sík szerény házacskára. A falu azóta se terjeszkedett, a két ház ma is a falu végén áll, kertjével a temető közvetlen szomszédságában ... Ady anyai nagyapja, Pásztor Dániel került ebbe a faluba református lelkésznek 1841-ben. A következő évben feleségül vette Kabay Gábor idevalósi gazda leányát. A költő édesanyja, Pásztor Mária a negyedik gyerekük volt. De mire ő megszületett, addigra már el is került a család Érmind szentről. Pásztor Dánielnek differenciája támadt egyházával, egyes emlékezések szerint a falusi református nagybirtokosokkal, és röviddel az első gyermek megszületése után el akarták helyeztetni a faluból. Ezen annyira felháborodott, hogy áttért a katolikus hitre, és a szatmári püspök szolgálatába állott. Pásztor Mária tehát katolikusnak született Szatmá- ron. De addigra édesapja már a szatmári püspökségtől is kikopott, és lánya keresztlevele szerint útkaparó, saját halotti bizonylata szerint pedig mezőőr volt. A legkisebb gyerek, Mária, négyéves korában veszítette el édesanyját, és még hat sem volt, mikor édesapia is magára hagyta. Ida nővére színésznő lett Kassán, Miklós bátyja pedig a szatmári papi szemináriumból dezertált, és ment el Szatmárudvariba juhásznak. Parasztlányt vett feleségül; családi emlékek megrovással említik kikapós, legénykedő életmódját. Máriát, a hatéves árvát anyai nagybátyja, Kabay Gábor vitte magával Érmindszentre, és nevelte a munkában, gondban hamar elviruló falusi szegény lányok szűkös életére. Ehhez persze az is hozzátartózott, hogy az első kérőhöz szinte gyerekfejjel hozzá kellett mennie. A kérő csakhamar meg Is érkezett Lompért- róí, a belső Szilágyságból, a 23 éves Ady Lőrinc személyében. A 16 éves Pásztor Mária szépsége , és a nagybátyjától rá váró 35—40 hold föld öröksége nem sok okot adott a töprengésre: Ady Lőrinc 1874- ben feleségül vette Pásztor Máriát. Ady Lőrinc apja, Ady Dániel Wesselényi Miklósnak, az árvízi hajósnak volt a gazdatisztje Hadadon. Ügy lehet, a családi hagyományok ereje is hozzájárulhatott Adynak Wesselényi iránti nagy tiszteletéhez. Dániel nagyapa könnyelmű, lump természete, hetyke tempói — hátaslovon járt be Kolozsvárra mulatni — csakhamar tetemesen leapasztották az apai birtokot Lom- pérton. Nem jó szívvel adta Ady Dánielhez leányát, Juliskát, a nyárszói református pap, Viski Dániel sem. aki takarékosságáról, jó üzleti érzékéről parókiáján túl is nevezetes volt Pedig Ady Dániel mindent megtett, hogy megmentse a családi birtokot. Lőrinc apja természetét örökölte ugyan, de annak könnyelműsége nélkül. Amint lehetett, oda is hagyta Lompértot, hogy új birtokot szerezzen pénzzé tett saját kevéske jussából, meg a kis Pásztor Mária örökségéből. Ady Lőrinc mintegy 50—70 katasztrális holdon gazdálkodott Érmindszent határában... A termés — Ady gyermekkorának egyik leghitelesebb tanúja, Papp Aurél szerint — bőven elfért a két szobából álló lakásban, a tornácon álló hombárban. Két tehenük, kevés majorságuk volt. Ugyancsak ' Papp Aurél emlékezete szerint 1887 táján javultak Adyék birtokviszonyai. Az érmel- léki tagosításkor Ady Lőrinc „volt olyan szemes ember, s a határból a jobbik földek közül méretett ki magának a bizonyára italos földmérőkkel”. E ndre a nádfödeles, pa- ticsfalú kis házban született 1877. november 22-én. A ház még Kabay-örökség: két földes szobából és konyhából, illetve kamrából állt. Az épülethez külön kis viskó, a nyári konyha tartozott. Csak 1907-ben építtette mellé Ady Lőrinc a háromszobás, kétyerandás, úgynevezett kúriát. Ma mindkét épület emlékház' Érmindszent pedig 1957 óta Ady- falva. ♦ Részlet Vezér Erzsébet Ady-monográflájából (Ady Endre élete és pályája. Budapest, 1977.) A szülői ház Érmindszenten (Székely Aladár felvétele) Szegény legény botja A szegény legénynek Furcsa az ő botja, Nem oda üt vele, Ahova gondolja, Szegény az 6 dolga. A szegény legénynek Benn a kalodában Nótaságos, nagy dühe jön. De minden hiúban: Dühe, botja kárban ADY ENDRE JULCSA, SŐT JULIETTE Az éjszakában bolyongtunk, Péter és én. Péternek gonosz napja volt. Péternek sokrendbeli beszédére így kellett válaszolnom: — ön, kedves Péter, hűségről beszél nekem. Az én istenem áldja meg a maga gusztusát. Hát mondok én a hűségről egy gyönyörű történetet. Letompítottam ekkor a hangomat. Ugye megbocsátják, ha zárójelekkel élek? A szégyen pirossá- gában égett Péternek arca is. Erkölcstelen történetet az ember csak zárójelekkel mondhat el Budapesten. (Julcsa, sőt Juliette, különös változásokat tapasztalt rajtam. Vacsora után ittam a magam üveg pezsgőjét, s elszaladtam az orfeumból. Julcsa, sőt Juliette, nem helyeselte ezen új szokásomat. Aggódott miattam, és ezt több ízben közölte is velem. Így szólott hozzám egy estén Julcsa, sőt Juliette: — Szeretlek még mindig, Endre. De különös elváltozást tapasztalok rajtad. Te bizonyosan egy úgynevezett tisztességes asszonyba bolondultál bele. Fiam, én nem félté- kenykedem, de neked rossz véged lesz. Tagadhatnám, de bevallom, hogy Julcsa, sőt Juliette jól sejtett. Ám a hím embernek vastag bőrű pofája van. Haraggal adtam választ Julcsáhak, sőt Juliettenek. — Mamám, te szamár vagy: ilyen ostobaságot én soha el nem követek. Közben pedig majd megdögöltem az ifjú Róthnéért. Róthnénak az ura ügyvéd volt, s válópörökben kiváló. De tagadtam, tagadtam állhatatosan. Julcsának, sőt Juliettenek nem volt szabad tudnia a dolgot. Hogy tudniillik én meghalok Róthnénak egy pillantásáért. öleltük Julcsával, sőt Juliettel, ezután is egymást. Többet mondok: Julcsa, sőt Juliette, sohasem szeretett forróbban, mint ekkor. De volt a csókjában valami: valami átadás. Lemondás, átutalás, átruházás. Ügy csókolt engem Julcsa, sőt Juliette, mintha- már a másé volnék. Nagy szerencse szakadt rám véletlenül: Róth is az orfeumba járt. Utálatos ember volt ez a Róth, de végre is a Róthné ura volt. Tűrtem és szinte szerettem őt, a feleségéért. Julcsa, sőt Juliette pedig nézett engem nagy szánalommal. Igaz és buja csókjait úgy hányta reám, mint máskor soha. Mégis: a csókjai búcsúzó csókok voltak. És ha Julcsa, sőt Juliette a szokottnál forróbban ölelt, nyugtalankodtam. Pedig ő sokszor ölelt szokatlanul forrón, és sokszor juttatta eszembe Róthnét. Vallatott néha engem Julcsa, sőt Juliette: — Fiam, én tudok mindent: te már nem is alszol. Délelőtt tíz órakor szabadulsz tőlem, akkor szaladsz rögtön a korzóra. Ott lesed és várod Róthnét. Hiszen jól teszed. De mi a fenének vagyok én olyan kegyetlen Lichtenstein herceghez? Én nevettem, mert tudtam, hogy engem Julcsa, sőt Juliette nagyon szeret. És tudtam, hogy Lichtenstein herceg hiába issza a legdrágább pezsgőket. Egyszer a Julcsa, sőt Juliette ajtaja elé hozta a cigányokat. Julcsa, sőt Juliette szállodában lakott. Az én nótámat húzták a cigányok. Julcsa, sőt Juliette rendelte meg e nótákat. Sohasem szedettem olyan mámorosán Julcsát, sőt Juliettet, mint ezen az éjszakán. Sápadtam, sorvadtam közben. Mert nem lehet egy embernek büntetlenül szeretni Róthnét. Különösen, ha mellékesen Julcsának,. sőt Juliettenek a barátja. És-különösen, ha Róthné kegyetlen. Ám volt egy vigasztalásom. Nagy vigasztalásom volt nekem. Lichtenstein herceg sohasem volt messzebb a győzelemtől, mint ez időben. Ha egész, elkobzott, kis birodalmát adta volna Julcsának, sőt Juliettenek, kosarat kap. Julcsa, sőt Juliette, engem szeretett. Akkor szeretett a legjobban: most érzem. Kérdezte tőlem egy bús esti órán: — Miért nem vagy őszinte és becsületes hozzám, Endre? Nem fog téged soha úgy szeretni nő, mint én szeretlek. Csakugyan olyan kegyetlen a Róthné? Én nem akarlak téged józanitani. Talán csupán tehozzad olyan kegyetlen. Hiszen rettenetesen utaiatos az ura, Róth. Tegnap nekem szazas bankókat mutatóit. És e.dicsekedett nyolcvan asz- szonnyal legalább is. Azt hitte, hogy én erre rögtön behódolok. Ilyen ember ' asszonya ne szeretne teged ? Téged, te édes, te jó, te bolond? Én sírva adtam az őszinte választ: — Nem akar engem az az asz- szony. Azt mondja, nogy fel az urától. Az ura huseges kutyája neki. És nincs lelke, hogy az urat megcsalja. Énünk uy szomorúságban Julcsa, sőt. Juliette és en. Latiam es ereznem kellett, hogy ő mindent tud. De erőm kevés volt. És már járni aúg tudtam. Nézett engem Juícsa, sőt Juliette és szánt. Éipetegedett közben a lelkem is. Sohasem voltam féltékenyebb Juiesara, sőt Juiiettere, mint ekkor. Egy késő estén mulatságban találtam a leányt. Róth ült mellette és kiürített pezsgőspalackok árulkodtak körülöttük. Felém fordította arcát Julcsa, sőt Juliette. Szomorúbb, megkapóbb leanyarcot csak álmában iát az ember. De csak egy percig. Aztán Róth úr vállára hajtotta a fejét. Egy trágár nótát énekelt Róthnak es nekem. Másnapon sokkal barátságosabb volt hozzám a korzón, mint egyébkor, Róthné. És napról napra nőtt a Róthné barátsága. És napról napra szomorúbbra változott Julcsa, sőt Juliette. És megérezte Juicsa, sőt -Juliette, hogy mikor volt hozzám- kegyes Róthné. Ez nap estéjén veszettül mulatott Róthtal. Mámorosán, tüzes arccal jött a Róth asztalától az enyémhez. Megcsókolt, megcsókolt: nem is csók volt ez. Élet, üdvösség és elkárhozás. Aztán így szólott hozzám : — Most pedig ne kerülj soha a szemem elé. Hamarabb szeretek bárkit, mint téged. Az isten áldjon meg, Éndre! És visszament Róth asztalához és megcsókolta szilajon Róthot. E történettel feleltem Péternek, ki nekem ostoba órában hűségről beszélt. Sok találkozásom volt már az asszonnyal. De hűségesebb nőt nem láttam, mint Julcsa, sőt Juliette volt. Vajon él-e, s hol van?
