Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-20 / 274. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP STRASBOURG!* IS ELJUTOTT A PIARISTA SZAKMUNKÁSKÉPZŐ HIRE Iskolaparadicsom (Mim 1332. NOVEMBER 20.. PÉNTEK r / w / Golda Gábor Ha nem látnám a kapu fölött megbúvó táblán a feliratot: Piarista Szakmunkásképző Iskola, azt hinném, üdülőtelepre érkeztem. Az egyhektáros, ősfákkal és magasra nyúló bokrokkal övezett Duna menti park közepén a századelő hangulatát idéző, takaros, emeletes villa áll. A tágas térben hosszú, földszintes épületek húzódnak meg a nagy lombú fák árnyékában. És a park távoli, meredeken a folyó felé lejtő oldalának támaszkodva már készül az új, ötszáz négyzetméteres alapterületű, négyszintes kollégium- és iskolaépület, melyben majdan négyszáz diák tíz szakma tanulása közül választhat. Iskolaparadicsom — gondolom. amint a csengő hangjára abbamarad a ko- pácsolás, és a diákok csapatokba verődve már el is tűntek a szemem elől a fák és bokrok között, hogy kihasználják a rövid szünet adta, nem akármilyen felüdülési lehetőséget. Csodálatom csak fokozódik, amikor a második évét kezdő szakmunkásképző oktatónevelő munkájáról beszélgetni kezdünk. Felzárkózási lehetőség — A piarista rend régi hagyományaihoz tért vissza a szakmunkásképző megalapításával —, mondja Jeleníts István tartományfőnök, aki magyart tanít a gyerekeknek. — Nehéz szociális helyzetben lévő, bizonytalan jövő elé néző fiatalokat vonunk gondoskodásunk alá. hogy (a várható építkezési konjunktúrára készülve kőműves-, ács-, lakatos- és kőfaragó-) szakmát adjunk kezükbe. Nem könnyű feladat ezeknek a fiataloknak a nevelése, de a keresztényi hit erőt ad a nehézségek elviselésére. — Hogyan próbálják az iskolák iránt kissé bizalmatlan fiatalokat a tanulás ösvényére visszavezetni és a mesterségek becsületét visszaszerző szakemberekké nevelni? Bizalmukba férkőzni — Főként arra törekszünk. hogy diákjaink meg- érezzék, hogy mi őértük vagyunk. Nemcsak a szaktárgyat akarjuk leadni, hanem egyéniségük is foglalkoztat bennünket — mondja Jeleníts atya. — Nagy türelemmel fáradozunk korábbi iskolai kudarcélményeik el- feledtetésén és önérzetük felkeltésén, ami megint csak sajátos szakmai feladat. Diákjainkkal személyes kapcsolatra törekszünk, hogy megnyerjük bizalmukat. Éppen ezért a gyakorlati foglalkozásokon tízes, a közismereti órákon húszas létszámú csoportokban foglalkozunk velük. Tantestületünkbe a rendtagokon kívül öregdiákjainkat és velünk azonos szellemiségű oktatókat hívtunk meg, hogy tanulóink egyféle : emberi magatartás példáján nevelődjenek. S tanáraink egymással szoros kapcsolatban végzik munkájukat, hogy a gyerekek érezzék, hogy egy gazdához tartoznak. Az elméleti és gyakorlati szakoktatás egy, kézben tartását érzi legfontosabb módszertani sajátosságuknak Golda Gábor, az intézet igazgatója is: — Az állami oktatással ellentétben nálunk a szakmai gyakorlat is az iskolához kötődik: vagy saját műhelyeinkben tartjuk a foglalkozást, vagy tanulóink gyakorlatvezetőikkel mennek ki külső munkára. S miután sikeres vállalkozókat tudtunk a feladatra megnyerni, diákjaink a tényleges munka során fejlődnek mesterekké. Erre kínál lehetőséget a saját építkezéseinken való részvételük is, ahol szintén kitűnő iparosok mellett dolgozhatnak. Mesterek példáján nevelődnek Hogy az életben tapasztaltak mennyire meghatározzák a diákok emberi magatartását és szakmai fejlődését, arra Szabó Jenő lakatos-szakoktató szavai világítanak rá. Véleményét az első és második évfolyam között mutatkozó óriási különbségre alapozza. — Az első évben a gyerekek kilencven százaléka 16-17, sőt 18 évesen jött ide, azután, hogy már megjárt egy-két-három állami vállalatot a szakmai gyakorlat során — mondja a tanár úr. — S itt „kitanulta” a lógást, az ügyeskedést. Részben az ott dolgozók példáján, részben azért, mert az állami vállalatok fejkvóta fejében vállalták a szakmai gyakorlat tartását anélkül, hogy a tanulók munkájára Igényük és oktatásukra megfelelő szakembereik lettek volna. Ezekkel, a már eleve elrontott gyerekekkel foglalkozva a legtöbb energiám a munkaundor, a közöny legyőzésére megy el. Eredményeket sikerül elérni, de teljesen átalakítani már nem tudom őket. Az elsősökkel egészen más a helyzet. Olyan 14 éves gyerekek kerültek hozzám, akik eleve lakatosnak készülnek. Szavainak igazáról a kezdő ácsszakmunkás-tanulók gyakorlati óráján magam is meggyőződhettem. Lelkesen emlegették, mennyire élvezik a szakismereti órákat, hiszen ott annyi mindenről beszélgetnek. A gyakorlati foglalkozásokon addig dolgoznak egy-egy alapmunkán, amíg az nem tökéletes, és ez bizony eléggé unalmas. Alig várják, hogy komolyabb famunkákat végezhessenek —, mondták, majd gyorsan újra szorgoskodni kezdtek, hisz a henyé- lőknek hamar kijár a büntetés: a tíz. sőt húsz fekvőtámasz. Közben Kovács Gyula építészmérnök és ácsmesterrel a gyerekek gya- korlatiíoglalkozás-vezetőjével beszélgetve ismét a példamutatás fontossága kerül szóba. — A régi mesterek tudását, az elfelejtett fogásokat fel kell eleveníteni — mondja. — Annál inkább, mert a műemlékvédelem ezt igényli. És nagyon fontos, hogv fel tudjam pisz- •kálni diákjaim alkotásvágyát is. De a legelemibb követelmény a szakma becsületének visszaszerzése, amit Hantos László és Jeleníts István csak gondos, igényes munkától remélhetünk. Műhelyemben és az általam vezetett . vállalkozásokon együtt dolgozva diákjaimmal erre akarok példát mutatni. Hogy mint engem, majdan őket is a munka keresse meg. Szabó Jenő szavai jártak eszemben, amikor a másodikos lakatostanoncok irodalomórájára beültem. Az órán Jeleníts atya Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét elemezte — amint kiderült, immár másodízben. Az osztály egy része — talán, mert így akarta figyelmemet magára felhívni — az oda nem figyelés minden módját demonstrálta, míg másik részük csöndben figyelt. Az ismétlődő kérdéseknél látszott, hogy a füzetbe írtakat kevesen nézték meg, és még kevesebben tudják. Je. lenits atyát mindez nem zavarta. Türelmesen elolvasták újra a verset, s miközben meg-megállva az érdeklődőknek magyarázott, a többiek is kegyeskedtek visszakapcsolódni a munkába. Amikor áz óra befejeztével megkérdeztem tőlük, tanultak-e valami érdekesről, felélénkülve emlegették Kafka Az átváltozás című novelláját. Az órán tapasztaltakról érdeklődve Jeleníts atya véleményét hallgattam: Kcdvst csinálunk u tanuláshoz — A szakmunkástanulók általában nem az irodalmi ' érdeklődésükről híresek, de mégis szembesíteni kell őket a nagy alkotásokkal, mert az életről kapnak információkat belőlük. Igyekszem olyan műveket kiválasztani, mint például Az átváltozást, amelynek a történése izgatja őket, és meg- lepetéseivél felborzolja érdeklődésüket. A novellát három órán keresztül együtt olvastuk fel, mert arra nem számíthatok, hogy otthon előveszik. De ami fontosabb: az együtt olvasás során fel tudom hívni a figyelmüket, mire érdemes figyelni, és az elhangzottakat közösen meg tudjuk beszélni. Ez gyönyörű helyzet —, mondja a jeles irodalomtudós. — A legelemibb bevezetést adhatom az irodalomba, ami után kedvük támadhat további alkotások megismerésére. S végső soron ez a célom. Közben újra sikerült „elcsípnem” Golda Gábor igazgatót, hogy az iskola jelenéről és terveiről érdeklődjem. Külföldi kapcsolatok — E pillanatban legnagyobb gondunk az, hogy a gyerekek létszámának növekedésével nem tud lépést tartani az iskola — mondta. — Kevés a tanterem, a műhelyek pedig szűkösek, noha jól felszereltek. Új iskolánk alsó két szintje, reméljük, tavaszra elkészül, s ez legalább műhelygondjainkat megoldja. Persze ha lenne pénzünk, az egész nagyon gyorsan elkészülne. Az új épületben a jelenleg tanított négy szakma mellett további hat kihalófélben lévő, de igen keresett mesterség (például műbá- dogosság vagy gipszöntés) elsajátítására lesz lehetőség. Komoly segítséget jelentene, ha a szakképzési adót fizető cégek — törvényadta lehetőségükkel élve — adójukat közvetlenül iskolánk folyószámlájára fizetnék be. A szakmunkásképzőt szeretnénk Európa felé nyitni — folytatja az igazgató —, hogy diákjaink a régi tanoncok mintájára külhoni, szakmai gyakorlatokon bővíthessék tudásukat. Kapcsolataink Franciaországgal és Németországgal reményt keltőén alakulnak. Egyedül saját hazájukban nem lehetnek próféták: szeretnének minél több gödi fiatalt felvenni, de minden erőfeszítésük ellenére a két nagy iskola még tavaly is csak kizárólag elégséges bizonyítvánnyal küldött hozzájuk harminc gyereket. Egy dolognak azonban nagyon örülnek: átmeneti hullámvölgy után kapcsolatuk ismét reményt keltőén alakul az önkormányzattal. Erről Hantos László polgármester szavai győztek meg. A gödi születésű polgár- mester a lokálpatrióta büszkeségével emlegette a szakmunkásképzőt. Franciaországi körútja során, Strasbourgban járva tapasztalta, hogy híre már oda is eljutott. A polgármester az iskola pártján — A piarista szakmunkásképző megtelepedése páratlan lehetőséget jelent nagyközségünk számára — mondja. — S minél többet tud a képviselőtestület az iskoláról, annál inkább oldódik kezdeti bizalmatlansága. Hiszen fiataljaink itt helyben magas színvonalon tanulhatnak míves szakmákat, ami önmagában is nagy lehetőség. Egyben egy esetleges veszélyt is elhárít fejünk fölül. Hiszen ha jó kézügyességű, de tanulásban nem jeleskedő gyerekeink továbbra is a képességeiket meghaladó középiskolákban tanulnak tovább, egyre nő majd a le- morzsolódottak száma, akik minden közösségen kívül rekedve deviánssá válhat113 tv. Azt is tudom, hogy az új iskola sokat segíthetne kulturális életünk fellendítésén, amin magam is any- nyit fáradozok — mondja a polgármester. — Közösen szervezhetnénk programokat — például Jeleníts atyával filmklub szervezésére gondoltunk —, amelyek színesítenék életünket, s művelődési lehetőséget kínálnának csellengő fiataljainknak. Mindezekért szeretném a szakmunkásképzőt anyagilag is támogatni, s remélem, hogy jövő évi költségvetésünk kialakításánál szándékomnak meg tudom nyerni az önkormányzati testületet is. — A legnagyobb gondot az iskolának helyet adó ingatlan rendezetlen tulajdonviszonyában látom — folytatja. Hantos László. — A villa kivételével a miénk a kezelői jog, s a velünk kötött szerződés alapján haszA készülő iskolaépület (Erdősi Agnes felvételei) Kovács Gyula és tanítványai nália az ingatlant az iskola. S éppen a villát használó társadalmi szervezet, az MTTBSZ beavatkozása zavarta meg kapcsolatunkat a renddel. Fellebbezésükre vonta vissza áz ön- kormányzat az építkezésre már kiadott engedélyt, amit az iskola vezetői nem vettek figyelembe. Jeleníts atya itt közbeveti : az önkormányzat döntését nem tudták figyelembe venni, hiszen a megbontott homokpad, amin a villa is áll. beomlott volna, ha a fellebbviteli hatóság döntéséig — amely elutasította az MTTBSZ fellebbezését — az önkormányzat kérésére felfüggesztik az építkezést. Az ingatlan legyen a rendé — Az egyedüli megoldás a valós tulajdonjog tisztázása lenne — folytatja a polgármester. — Ha az egész ingatlan, villástól, mindenestül az önkormányzat tulajdonába kerül, rövid úton meg tudunk egyezni a piarista renddel, hogyan kerüljön végérvényesen az ő tulajdonukba az a terület, amelynek fejlesztésébe már annyi milliót fektettek. Egy dolgot világosan le szeretnék szögezni : semmilyen körülmények között nem fogom engedni, hogy az ingatlan idegen kézbe kerüljön, s a rajta álló villát valakik saját céljukra hasznosíthassák — sommázt3 véleményét. Elmenőben még megnézem az épülőfélben lévő iskilát. S Golda Gábor elbeszélése nyomán elképzelem, milyen is lesz a park, ha majd elkészül. A hatalmas földmennyiség elhordásával kiszélesített Duna-parton álló, négyszintes épület nem emelkedik a magas parton lévő épületek fölé, hanem a majdan esztétikus homlokzattal ellátott pavilonokkal együtt mintegy koszorút fonnak a villa köré. Az utcáról belépők a villában, a Dunáról figyelők pedig a modern épületben gyönyörködhetnek majd. S az ősöreg fákban, amelyek az építkezőktől háborítatlanul helyükön hagyva a természet oltalmába fogadják az iskola- alapítókat. akik tengernyi gondjuk közepette sem engedték pusztulásra ítélni őket. D. Veszelszky Sára ★ Az alapítványról a részletesebb tudnivalókat lapunk 10. oldalán közöljülc.
