Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-17 / 271. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1992. NOVEMBER 17.. KEDD 13 Tisztelt Szerkesztőség! Nem hiszem, hogy le fogják adni ezt a levelet. Nem hiszem, mert nem a lapot szeretném dicsőíteni. November 11-i számukban Lapátalakítás az olvasóért címmel cikket közölnek a várható változtatásokról... Mivel ezeket a változtatá­sokat még nem vezették be, nincs fogalmam arról, hogy hogyan akarják ezt a kérdést megoldani. Bízom benne, hogy sikerülni fog. „Nem szegényebb, hanem informatívabb és olvasni­valóban is gazdagabb Pest Megyei Hírlapot szeret­nénk szerkeszteni.” Ez le­het. hogy valóra fog válni, csak éppen nem mindegy, hogy hány embernek szer­kesztik a lapot. Bízom ben­ne, hogy a mostani lapát­alakítás miatt nem sok ol­vasót vesztenek el. Tisztelettel: Tasnádi Zoltán Gödöllő Á kiszántott szőlő esete Újságjuk állandó olvasó­ja vagyok, ezért fordulok önökhöz. Az Örkényi téesz velem szemben jogtalansá­got követett el. Még a téeszes időkben. 1972-ben 400 négyszögöl szőlőmet ki­szántotta az akkori vezető­ség. Akkor szóbeli meg­egyezésre jutottak velem. Azt ígérték, hogy a telkem és a házam mellett egy 9,7 méter széles telket, amely gépi művelésre nem alkal­mas, kárpótlásul adják. Mivel a bíróságot el akartam kerülni, tudomá­sul vettem ezt. 1977-ben Budapestről, a Guszev ut­cából jött egy illetékes sze­mély, aki a táborfalvai kul- túrházban aláírta a szer­ződést a téesz háztáji fő- és helyettes ágazatvezetője jelenlétében. Ezt a szerző­dést a téeszelnökhöz vit­ték aláírás végett azzal, hogy majd megkapjuk pos­tafordultával. Ezután a tel­ken csemegeszőlőt telepí­tettem, amely ma is meg­van. A terület többi részét kerti művelésre használ­tam, amelyet a téeszelnök úr .. . 1992. szeptember 1- jével eladott. Szeretnék segítséget kér­ni, mivel sem a polgár- mesteri hivatal. sem a téeszelnök nem foglalko­zik érdemben velem, te­kintve. hogy kártérítést kö­vetelek a 13 évi munkám után ... Tulocz János Táborfalva Lemezkiadás és Vác Még az örökkétartónak szánt szocialista oblomoviz- musban, vevegetvén fel a kölcsönöket a rothadó ka­pitalizmustól, a megye nagyasszonya, Cservenkáné eldöntötte, Szentendre ki­csiny, ódon, pravoszláv Du­na menti város lesz Pest megye művelődésének a központja. Vác mint püspö­ki város, elégedjen meg azzal, hogy a megye zenei életét irányítsa — formáli­san. hisz ennek a központ­ja is Szentendrén székel. Vác városban hagyomány volt a magas énekkultúra. Csúcspontj; a Vox Huma­Mert az élet itt nagyon nehéz volt! Kétszer annyi kapá­val kellett kicsiklandozni a termést, a nagyon hideg föl- decske is nagyon, de nagyon eldarabolódott az édes an­gyalok csuda-gazdag rajzása miatt. Nehéz ilyet elhinni, de a 3 éves angyalkának már pici guzsalyt szorítottak a lábai közé. Szinte sírva-fakadtál örömödben, vagy bána­todban, amikor a pici száj csudálatos buzgósággal tépe- gette-nyálazta az éles kendert. A jobb kéz pedig: picike orsót pörgetett! A hétéves másik angyalocska: roskadozó lábakkal cipelgette a „küssebbet”. Jöttek a számonkéré­sek egy-egy elveszett libáért... Hát még, ha tilosba ment az a makacs marha, s képtelen volt marhaeszével felérteni, mi következik otthon, ha az ötéves fiúcska pásztorbotja hiába dögönyözi a hátát? A székely szülői szigor azonban nem volt hasonlítható a csontos és részeges román tanítói-kar szigorához. Azok elborzasztó sztigmákat hagytak naponként az angyalkák gyönge testecskéin. Mert Bukovina valóságos Ördögszi­get volt a tanítóság listáján, a büntető-állomások térké­pén. Mikor a Fekete-tenger partján, vagy7 Munténiában valaki fejest ugrott a „cujkába”. amikor enyhe alkoho­listából átvedlett rabiátus-dühöngővé, vagy deliriumos verekedővé, akkor megfenyegették. — Ha meg nem javul. Bukovinába helyezzük... Néha persze beváltották a fenyegetést. A csernovici vonalon lelöcögött* az elbúsult, borvirágos orrú iskola- mester, aki sehol bevállani már nem tudott. Bukovina jelentette számára az utolsó lehetőséget, a megmenekü­lést. Ezt mondta neki: — Hadd lássuk, miképpen tudja „megtéríteni” az el­vakult magyarokat? Miképpen feledteti el vélük a „ma­gyart”, melyet igen sokszor hivatalos csúfolkodásban mágar-nak, azaz szamár-nyelvnek rövidítettek a „szelle­mes” akták. Nem volt olyan elrontott élet és nem volt olyan meg- bocsáthatatlannak gondolt politikai tévedés, elrontott múlt, amit jóvá ne lehetett volna tenni az angyali „kékségek” hídján keresztül: — Igen... megígérem!... Ki fogom belőlük „verni”. — Igen. megígérem, be fogom verni a magyarok ma­kacs fejébe! Égett a venyige ... Rettenetesen sírt a tűz. Látszott, hogy az édesapám mennyire meg van elégedve a mun­kájával. Szinte lerítt az arcáról a megelégedett boldog­ság: — No. ezekkel végeztünk... Legalább a darázs nem fogja ezután összecsípni a tanítótól kínzott kicsi szé­kelyt. Mintha ezt mondta volna a csöndes, komoly magyar arc. Ekkor azonban csoda történt. Honnan, honnan nem — egy eltekergett raj hazajött hirtelen a darazsakból. Vörösbe-játszó, sárga testük csak előbukkant a tűz fé­nyében. Körülrepülték a tüzet. Körülrepültek minket. Akkor hirtelen a szomszédos hársfa koronáját kezdték kerülgetni. Mintha röptűkben tanácskozást tartottak vol­na. És egyszer aztán, mint valami tűzbe-csapódó arany- ostor, bevágódtak valamennyien a lángok közé. • ledöcögött na vegyes kar. A zenei élet fejlesztése érdekében idő­közben megépült a Bartók Béla Állami Zeneiskola. Bogányi Tibor életre hívta és hangversenykórussá fej­lesztette a KISZ-kórust. Váci zenetanárokból meg­alakul a Musica Humana Kamarazenekar; később egy hangversenyzenekar. Hogyan láttatik ez a ma­gyar hanglemezkiadásban? Hanglemezeket gyűjtök. Zenekari, oratorikus és a' capella műsorű lemezeket. Gyűjteményem fontosabb része váciakkal felvett le­mezek. Őrzök a 40-es évekből 4 db (8 oldal) Pátria-hanglemezt. amit az akkori karnaggyal, Sü­megit Miklóssal és a Vox Humanával vett fel a ki­adó. Lehotka Gábor leme­zeiből csak a templomi or­gonákon felvett lemezeket, így a soproni, felsőőrsi, sá­rospataki és váci orgonán megszólaltatott műveket. Egy speciális váci lemez- felvételről külön kell szólni. Készült 1980 an, a Váci Bartók Béla Állami Zene­iskola orgonáján és a HUNGAROTON SLPX 12 198-as számmal adta ki. Lehotka Gábor Bach-mű- veket orgonái, a lemezbo­rító grafikáját az ugyan­csak váci festő, Mizser Pál készítette. A Ma'yar Rá­dióban csak egyszer hallot­tam egy váci illetőségű hanglemezről, amikor Mak­iári József, a Magyar Nép­hadsereg karnagyaként Bartók Túrót eszik a ci­gány című népdalfeldolgo­zását vezényeli. Lemezkiadásra legérde- mesültebb váci együttes a Vox Humana eleddig egy lemezfelvételre S"m volt kiválasztott. — Miért? 1960 körül Makiári József mun­kabírásának a zenitjén ta­nulja a kórus Kodály Zol­tán Mónár Annáját, a Mát­rai Képek-et és az itáliai barokk kórusművek soro­zatát. 1966 májusában Kodály Zoltán és felesége a Vox Humana zeneakadé­miai hangversenyén hallva a műveket, úgy nyilatkoz­nak, eleddig a legjobban előkészített előadásokat hallanak. 1977-ben Vásárhelyi Zol­tán egy kórusminősítő hangversenyen mindezt le is írja (Cohors generosa 1978. 54-55 p.) — Hogy en­nek a remek időszaknak nem történt lemezfelvétele, elsősorban Bors Jenő szám­lájára írhatjuk, aki a kó­rusnév után valami egyhá­zi együttest látott. Ebben az évben tüntették ki Makiári József Liszt­díjas karnagyot a Magyar Köztársaság Tisztikereszt­jével. A jövő évben lenne a Vox Humana alapításának 55. évfordulója, és annak, fél évszázada vezet egy kórust. Nincs már a Hun­garoton élén Bors Jenő, az új igazgató, kebelbarát, Ella István orgonaművész. A kórussal, orgonakíséret­tel számtalan hangversen ve volt a városban, az ország­ban. Miért nem gondolt a jubiláns karnagy olyan megtiszteltetésre, hogy ter­vezett volna a kórussal egy lemezkiadást? Amikor Réti József meg­halt, a magyar lemezki­adást méltó bírálat érte. Nem vették fel vele a Mah­ler- és a Wolf-dalokat. A Vox Humana lemezfelvéte­lének hiánya is pótolhatat­lan. A még Győri Béla ál­tal szerkesztett Vasárnapi Újságban Tóth Sándor folytat beszélgetést Makiári Józseffel. Az alapító kar­mesterre is kitérve, milyen bölcsen nyilatkozik: „a kö­telesség más helyre szólí­totta.” Bizony, a vox hu­man» az elődnek is kijár. Petővári Gyula Események? 1956. október 23-1 kez­dettel megértük, megéltük szép forradalmunkat, ki így, ki úgy ... Azután bekövetkezett no­vember 4-e, a megtorlás, amikor elbizonytalanítottak bennünket, hogy mi is tör­tént, legalábbis a hivatalos megítélésben. És akkor az október 23-i eseményeket kezdték(tük) emlegetni. Majd megszületett a megfellebbezhetetlen állás­pont: ez ellenforradalom volt a legjavábóH?). Mert volna valaki is, személyes szabadsága veszélyeztetése árán nyilvánosan mást deklarálni! Jöttek az átalakulás évei: 1989-ben ismert politikai úttörőnk a repülőgépről le- szállva népfelkelésről be­szélt. majd nemsokára ki­mondtuk és a mai napig is mondjuk hogy 1956 forra­dalom volt. November 4. és folytatása pedig a bün­tetőjog szemében (s a mi szemünkben is) háború! Három éven át felhőtle­nül ünnepeltük köztársasá­gunk megalakulását és az 56-os forradalmat. Mígnem az idén a Kos­suth Lajos téri ünnepet nem várt események zavar­ták meg. És most parla­menten belül és kívül vita van arról, ki. mi váltotta ki az 1992. október 23-i ese­ményeket. Tessék már felvilágosíta­ni engem: ezt hívják mó­kuskeréknek? Fazekas Mátyás Veresegyház Nem jön a pénz 1906. november 25-én születtem. 1944 júliusától 1948. november 20-áig vol­tam a Szovjetunióban ha­difogoly. Mindvégig bányá­ban dolgoztam. Sajnos, ed­dig még semmi pénzt nem kaptam, pedig sokan már három éve rendszeresén kapják. Akárhány levelet írtam, még egyre sem kap­tam választ. Az elsőt két és fél évvel ezelőtt küldtem, és azóta még körülbelül tízet. A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége 1991 áprilisában megkeresett egy levéllel, amiben küldtek egy adat­lapot. amit kitöltöttem. Be­fizettem 120 forint tagsági díjat, ezután megküldték a tagsági könyvemet. Azt ígérték, hogy szeptember­re megkapom a pénzt. Már a következő szep­tember is elmúlt, de pénzt még mindig nem kaptarp. Hallottam, hogy a Kürt ut­cában rendezik ezeket az ügyeket, a Kárpótlási Hi­vatalban. Májusban ott jár­tam. és újra minden adatot kitöltöttem. Azt mondták, várjak nyugodtan, majd küldik a pénzt. Nem tu­dom. hogy meddig váriak. Tanácstalan vagyok. Ügy tudom, volt, akinek három hét alatt elintéződött az ügye. Szeretném, ha segí­tenének. Sára József Vácszentlászló, Zsámboki u. 17. DEi REGINY NÉMETH KAIMAN A tűzmadár A bukovinai székelyek regénye 2. Égett a venyige ... És egyre újabb darazsak érkeztek ismét, ezrével, új csoportokban. Ezek is ugyanúgy visel­kedtek, mint az elégett rajvonalak. Izgultan röpködtek. Mintha még szitkozódtak is volna a nézőközönség, a bá­muló székely angyalkák felé, a semleges pap felé, a ludas és engedelmes kocsis felé... És különösen édesapám felé, aki ezt a pusztító tüzet meggyújtotta. De csak az volt a sorsa ezeknek a darazsakból álló zászlóaljaknak, hogy beleröppentek mind. együtt a tűzbe. — Mit tanultunk most, fiam? — ? — Nézd, mennyire szeretik ezek a darazsak egymást. — Nézd csak, mennyire szeretik a hazájukat... Ide te­mess el, fiam. ahol ma annyi, de annyi szeretetet meg­gyilkoltam ... Akkor még közelebb ment a parázshoz, mely a tüzek legszélén kezdett már kihűlni, és szürke színű hamuvá változni. A cipőjével szabályos keresztet karcolt a ve­nyige hamujába. Másnap meghalt Édesapám. A román orvos azt mond­ta, hogy szívszélhűdés ölte meg. A főszolgabíró, a dom- nule Primpretor azt mondta, hogy semmiképpen sem lehet a cinterembe, a darázskaszárnya fölé temetni. Ah- hez bukaresti engedély kellene. Édesanyám semmit sem mondott, mert sokáig sehog.yse tudtuk feléleszteni. Ké­sőbb mondta el. hogv apám, addig, az utolsó napig soha, soha a halálról nem beszélt. Csak én beszéltem, a halálról is igen sokszor. Hiszen a hivatásom sokszor a temetőbe vitt. Ahol mintha élő szíveken kellett volna járnom. Most megnémultam. Míg a józseffalvi énekkar valahol, igen távol, halotti énekeket próbált, valahová a bokrok közé, a berekbe jól elbúj­tam. Tudtam, hogy nagyobb veszteség sohase érhetett már, mint mikor ezer kis tanácstalan angyallal itten hagyott a földön Édesapám. Legjobb barátom, könyvem, klu­bom, könyvtáram, tanácsadóm. ÉDESAPÁM... Keressük meg -Józseffalvát. Egy kicsit félrébb fehére- . dik a többitől. De sorsában mégis egy a többivel. Az a sorsa, hogy az apai tenyérről. Szent István kezéről le van vágva, kegyetlenül. Bukovinában mindenki ismerte a lezuhant, az Isten­től megsajnált Lucifer legendáját. Elvesztette a Meny- nyek Országát. Távoznia kellett volna, de nem volt sem­miképpen „mehetnéke”. A jó angyalok ellökdösték, egé­szen a Mennyországnak a legszélére, de még akkor is megfogódzkodott a kedves Égnek a szépséges párká­nyába. Beléragaszkodott görcsösen. Ekkor az Úristen Öszentfelsége nagyon megsajnálta az ő elbukott szolgá­ját. A haragos angyalokat vísszaparancs lta! Meghagy­ta nékik, hogy ne metéljék le a Fényesség megbukott angyalának az ujjait. Inkább vágjanak le egy félország- nyi selymet, körös körül az égnek csillagos, kék bárso­nyából. Hadd legyen néki ejtőernyője s túlságosan meg ne üsse magát a zuhanásnál. Ez a szépséges kék bár­sony: ez, Erdély! Ez Magyarország! Nem született még olyan magvar Bukovinában, aki álmaiban ne próbálta volna magára húzogatni az Isten bársonyát, aki ne vágyott volna dolgos-nappalon és hi­deg éjszakán: haza. haza. Haza. henderikázni a kék paláston, melyre Gyulai-nérvárnál maga Szén: István illesztette fel egy ősrégi templommal az első díszt — az első aranyos keresztet, Bukovinában csak egvszer kellett elmondani a ..Leme­télt ujjak”-nak egy másik legendáját Másnap már bal­ladába volt szőve a Debreceni kapitány úr véres esete, akinek tulajdon fia takarította le az ujjait az apai te­nyérről. Az eset az újságok szerint a következőképpen történt: ...Trianon következtében Kolozsvárral. Kassával, Áladdal. Sopronnal, Szabadkával: lemetélődött „öt ujj” az apai tenyérről. Szent István kezéről. Debreceni hon­védszázados is. Kolozsvárott.* sok ezer másik magyarral: kenyér nélkül maradt. De ő nem ijedt meg! Mihelyt kitakarodhatott a felleg- vári fogságából: könyveket kezdett kötni egy rozsdás, ócska gépen, amit megvehetett megmaradt krajcárjain. Kisfia segített volna neki. álmosan és kedvetlenül. Se­hogyan sem volt neki ínyére az inasmunka. Édesapja többször mondta, kérlőleg: — Vigyázz a kezemre, kisfiam...! Itten van most a te tandíjad, a te ruhád, a kenyered és az orvosságod! Le ne vágd egyszer az édesapád ujjait! Egész Kolozsvárt megrázta a reggeli újságok híre: — Debreceni honvédszázados ujjait véletlenségből le­vágta egy rozsdás könyvkötő-gépnek a kése alatt a tu­lajdon kisfia. így történt, A képzelet, ki tudia. merre járt? Valahol a bizonytalan magyar jövő sikátoraiban és zsákutcái­ban. A búsuló diákszem. ki tudja, merre tekintett? Szó­rakozottan megrántotta a fiúcska a gép vas-karját. Ép­pen akkor, amikor édesapjának két keze a kések alatt volt. Tíz ujja közül nyolc belehullt a papírhulladékok kosarába. Egy időben szalasztottak papért és orvosért. Az orvos már elvégezte nagyban a munkáját, amikor a pap meg­érkezett, A százados két -reze: két hófehér bunkót mu­tatott. A papot kérte a mentőkocsihoz, melynek éppen akkor záródott be az ajtaja: — Szentatyám, kérem, szaladjon a kisfiámhoz . . . Ké­rem. öntsön lelket az én elárvult fiacskámba. Nehogy belebetegedjék abba. hogy ma levágta a jövőjét, az édes­apja ujjait. A fiúcska éppen akkor szedegette ki édesapja ujjait a szemeteskosárból, amibe a levágott papírszeletek hul­lottak addig. — Doktor úr ... Doktor úr ... összeszedtem. Szépen kérem, varrja vissza. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom