Pest Megyei Hírlap, 1992. október (36. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-05 / 235. szám
Olcsó a szőlő, s édes a leve Kedvező évj árat PORTHÍREK Jó újoncrajt A szomszéd vonzáskörzeti községben férfikézilabda-csapatot alakítottak, és az mindjárt el is indult a megyei bajnokság Déli csoportjában. Ifjúsági csapatuk még nincs, de az újoncoknál a rendező szerv most eltekint ettől. Kocséri SK—FC Magiád 28-19 (15-10). A kocsétiak- rtak még nincs szabályos méretű játékterük, és így Abonyban rendezték az első fordulóban, pálya választóként mérkőzésüket. A fiatal, újonc csapat biztatóan mutatkozott be és végig vezetve megérdemelten nyert. Góldobók: Hriagyel (!)), Pintér P. és Táj ti- L. (6-6), Pintér B. (5) és Mo- csai (2). A Biokontakt SE ifi—Kocséri SK mérkőzés elmaradt, mert a ceglédi fiatalok ugyan id.e neveztek, de változtatva most már az NB-s utánpótlás- bajnokságban : szerepelnek.• Kocséri SK-—Vecsési SE 23-17 11-6. Idegenbeli, keményt iramos, és kétperces kiállításokkal tarkított találkozón az újonc, helyzeteit jobban kihasználó fél bravúros gvőzeimet aratott. Gólok: Tajti L. (10), Barabás (G), Moesai (3), Pintér P. (2), Fehér és Hriagyel (1-1). ★ A IV. korcsoportos diákolimpia kisterületi döntőit nemenként külön színhelyen rendezték, 0-6 csapattal. A lányok szabadtéri betonos pályán játszottak. . A Nie. Petőfi is helytállt, Gyomra ellen 16-10Nagykőrösi közlemények Streamline 3 Öestimation an- golnyel v-taíifolyam első megbeszélését október 8-án tartjuk 16 órakor a tanítóképző épületében. Részvételi díj: 4100 Ft. — (127 610/2K) *— NAGYKOROS! HÍRLAP >s, Széchenyi szerkesztőség 5 alia i Ottó. M tér veN'agykőrös, 17. • A zetője: Ballal Katars: Miki ay Jenő. • Postacím: 2750 Nagykőrös, Pf. 23. Telefax és telefon: (53) -51-308. • Hirdetésfelvétel kedden 10—13, csütörtökön 14—16 óra között. • Híreket, információkat munkanapokon 8-tól 1« óráig várunk. re győzött. A vendéglátó inár.csiaktól 16-12-re és a helyosztón Hermádtól 15-7- re alulmaradt. A negyedik helyhez Deák 10, Körlési7 és Sebestyén 5 góllal, Gén - esi kapus jó védésével járult hozzá. A Nk. Kossuth- isk. fiúk Újhartyánban, rossz minőségű pályán is igyekeztek, de több ziccert és hetest is kihagytak, s ötödikek lettek. LABDARÚGÁS Megkezdődött az 1992— 93. évi összevont körzeti labdarúgó-bajnokság is. Idegenben. Vecsési FC— Kocséri SK 9-2 (4-1). A magasabb osztályból ide jutott fél nagyon jól játszott. Góllövők: Benyus és Sánta. A szomszéd községben: Kocséri SK—Monori SE 0-0. Jó, küzdelmes, kemény játékban alakult a döntetlen, az NB III-as tartalékjai ellen. Idegenben: Monori-erdei KSK—Kocséri SK 2-0 (0-0). ‘A vendéglátók jobbak és veszélyesebbek vol- ' tak. MAI PROGRAM Kosárlabda. Kiskunfélegyháza : K. TK ifi—Nk. ' Kosárlabda Klub II., felnőtt férfi megyei bajnoki mérkőzés. Labdarúgás. Kinizsi-sporttelep. 16 óra: Ede SC— Lendület SK, 17: Kék Nefelejcs Szerviz—PIK Kőrös Kft., Október 23. téri pálya, Í6: Delicatesse—Favorit, 17: Remix Telco (Tiszakécske)—Pedagógus 'rangadóé városi bajnoki .mérkőzés,, S. Z. Vasár Olcsó áruk A városi Vöröskereszt- szervezet a napokban kezdte meg az Arany János Művelődési Központban levő irodában a legutóbb kapott és rendkívül olcsón árusított felsőruházati cikkek. vásárát. Szintén olcsó ruhákról kaptunk hírt a SZETA szervezetétől is, ezt is jelképes áron árulják a Zrínyi utca 2. szám alatt. NAGYKŐRÖSI XXXVI. ÉVFOLYAM. 2.35. SZÁAl 1992. OKTOBER 5., HÉTFŐ A FESZ- vágyó n jegyek Ki nem vonható Tisrtújítás a Kisgazdapártban Segítik a kárpótlást Vonalban Holnap délután Adóklub A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság városi szervezete október 6-án, kedden délután 4 órakor az MTESZ székházában (Kossuth L. u. 18.) kezdi meg a már lapunk által is beharangozott adóklub- fóglalkozásokat. Az SZVT várja a már jelentkezettek és más érdeklődők részvételét. > A Kisgazdapárt szervezete a napokban tartotta vezetőség- és küldöttvá- laszló taggyűlését. Az új pártalkóírnáhy 'értelmében a most megválasztott vezetőség mandátuma a következő országgyűlési képviselő-választásig érvényes (eddig évenként volt választás). Elnök Kustár Tamás lett, alelnökök Pozsár János és Illés Sándor, titkár Hasznost László. Mellettük képviselői, gazdaköri, ifjúsági, női és nyugdíjastagozatok alakultak. Az új testület a pártpolitika eddigi irányvonalának megtartása, mellett, a korábbi vezetőség. eredményes munkáját viszi és fejleszti tovább, fiatal és új erők bevonásával. A kisgazda képviselők legfőbb tisztsége és kiemelt 'feladata a párton belül, a városért és választóikért végzet i munka. Készül a Kisgazdapárt a rövidesen sorfa kerülő megyei választmányra is. A tagság és vezetőség megfogalmazta állásfoglalását a küldőitek részére: Megyei és országos szinten szorgalmazni kell a pártegység mielőbbi helyreállítását. A jelenlegi körülmények közölt az országgyűlésben nincs biztosítva a Kisgazdapárt képviselete olyan mértékben, ami a taglétszám ■ alapján reális lenne.. Tárgyalásokon kell tisztázni a nézetkülönbségeket és az egymáshoz tartozást erősíteni, nem a polarizálódást. A figyelmet most a kárpótlási törvények lehetőség szerinti legkedvezőbb végrehajtására, az újrakezdés segítésére kell irányítani. Legyen a Kisgazdapárt legfőbb segítője a mezőgazdaság megmenté- .sértek, működésbe hozásának, az újonnan földhöz jutott régi tulajdonosok — valamint . mindazok, akik megélhetésüket innen kívánják biztosítani — érdekeinek védelmezője. Karsay Istvánná Zsilpaci csoda A táblák hiányoznak V ■ ■ . V ■ A kábelfektetésekkel, a légvezeték-építésekkel egy időben néhány, már működő vonal is rakoncátlankodni kezd. Szívós Lajos, a Magyar Távközlési Vállalat szakembere a Kecskeméti úti telefonelosztóban hibaelhárítási végez- (Varga Jrgn felvétele) Szokatlan jelenségnek le- í betett tanúja az, ‘aki októ- I bér első napján kilátogató! t a Kálvin térre. Délután' 3. órakor mar hűlt helyit találta a bolhapiacnak. A röviddel korábban még a ponyvákra) autók motorházára kirakott töméntelen eladni valót visz- sza gyömöszölték a kocsikéba,. autóbuszokba a-vendég- árusok, . és . káromolva az intézkedő hatóságot.,- elgu-. ruhák a piacéról. Érvényt kapott a zsibpiac nyitvatartásinak szabályozásáról szóló -rendelet, á környék-; beliek megelégedésére. A szabályozásnak azonban van egy szépséghibája, amit a közrend intézkedő őrei is megjegyezlek, és amire az árusok hivatkoztak: hiányoznak a piac nyitva tartásáról tájékoztató táblák. Nem ártana ezeket ,is kihelyezni, egyrészt a szabályosság okán, másrészt pedig így mindjárt el lehetne oszlatni, a kételyekét a helyi rendszabályok valódiságát illetően.-y. -őOktóber 5-én a nagyteremben: Örült Stone, avagy 2003 a Patkány éve. Színes, szinkronizált amerikai sci-fL Előadás .6 és 0 órakor. . . iJííriav 9 valóban korrekt s a körülményekhez képest előnyös együttműködés alakult ki az évek során. Idén 300 tonna Szőlő átváltására szerződtünk — hallottuk Szabó Károly ágazatvezetőtől. — A többletet hova te-. szik? — A becslések szerint mintegy 150 tonna marad fölösben, amit közvetlenül innen, a szőlészetből szeretnénk értékesíteni, készpénzzé tenni. Ez régebben is így volt, amikor nagyobb termést adtak a tőkék, most annyi a változás, hoev közvetlenül a helyszínen lehet fizetni, akárcsak a piacon. — Érdemes ide kijönni? — Ki-ki • eldönti majd. Az árakon kéthetenként módosítunk. Jelenleg'- -az ezerjót 12, az olaszrizlinget 14, a kövidínkát 10, a kadarkát pedig 9 forintért adjuk, de 15 mázsa felett 1-2 forint engedményt adunk. Ha pedig valaki ennél is többet szeretne spórolni, a sorok közé állhat, s leszedhet; a termést, ' így 2 forinttal olcsóbban jut hozzá a bornak való hoz. Érdemes lesz tehát idén megtölteni az üres hordókat, annál is inkább, mert a szőlő minősége is elég jó, 17 és 18 cukorfokot mértünk legutóbb. A szőlővásárt hétköznapokon 9—13 óra közt bonyolítjuk. nem lesz gondja a beszerzéssel, és még csak a drágaságra sem panaszkodhat. Jó két hete a Mészáros Tsz közel százhektáros szolőskerljében . is megkezdték a korai fajták szíi- retelését. Az összesen négy fajtát nevelő hangácsi homokon sem egyformák a hozamok, átlagosan 5 tonnát becsülnek hektáronként. Ezen belül bőségesen termett az ezerjó, amely 8-3,3 tonna fürtöt ad idén egységnyi területről. A nagy kérdés ebben a gazdaságban is az, hogyan váltsák csörgő forintokra a venyigék kincsét. — Á teljes mennyiség közvetlen értékesítésére sajnos .nincs mód már évek óta. Gazdaságunk a katonatelepi pincészettel tartja már régóta a kapcsolatot, a termés zömét átveszik tőlünk, de a szőlő értéke csak a feldolgozás, piaci átfutás után realizálódik. Ügy gondolom, ismerve napjaink szőlő- és borválságát, az ilyen jellegű együttműködés is nagy jelentőségű, annál is inkább, mert a katonatelepiekkel ügy látszik, a vénasz- szonyok nyara nem bírja kihúzni a szüret befejeztél g. Ha tartósan esős marad az Időjárás, az idei szőlőtermés sem .mondható majd jó évjáratúnak, pedig annak ígérkezett. Ha nem is általánosan, de az ország középső részén kedvező volt a tavasz a szőlőre, a környékbeli kis- és nagygazdaságok többségében jónak mondják a hozamokat. A száraz, forró nyár elfojtotta az ősi ellenséget, a peronoszpórát is, igaz. a lisztharmatnak viszont jelentősen kedvezett. Aki az utóbbival néni szár mólt kellőképpen, annak kertjében a tőkékről most aszott fürtök csüngenek. Sajnos a gond a mostani őszön is ugyanaz, mint tavaly. A bornak váló fürtök nehézkesen és alacsony áron értékesíthetők. Bács- Kiskun megye északi részén a gazdák például 10-12 forintos áron kínálják a legjobb homoki fajtákat, de ahol nagyon eladó, ott már 8-9 forintért is megszámit- ják. Aki tehát jóféle házibort akar készíteni, annak Nagy szerencse, hogy a törvények alkotói különbséget tettek a szövetkezeti vagyonok felosztásának célszerű módjai között. Máskülönben negyede-harmada országot aprópénzre váltotta volna a névlegesből tényleges tulajdonossá lett tagság. Nem véletlen tehát, hogy a kereskedelemben és szolgáltatásokban jelentős szerepet játszó ÁE'ÉSZ-ek vagyonának felosztása, pontosabban annak kezelése, sze mé ly i t u I a j dó ni ás á n a k módja is korlátok közé szorított, éppen a működőképesség megőrzése érdekében. Ugyanakkor a mező- gazdasági szektorban, sajátosságaiból következően,. sokkal több lehetőség van I a fizikai értelemben való elkülönülésre. Ennek ellenére, még napjainkban is igen sok félreértés van a vagyonfelosztás. körül. Meglehetősen szép számmal érdeklődtek már a Nagykőrös és Vidéke ÁFÉSZ tagjai közül is, mikor és milyen formában vonhatják ki részüket a szövetkezetből. — A vagyonjegyeket október 15-én kezdjük osztani, .és az esztendő utolsó napjáig lehet átvenni. Csak személyesen adjuk át. vagy pedig jogszerű meghatalmazás ellenében az érdekelt megbízottjának — hallottuk Bekö Jozsefné igazgatóság elnöktől. — Mit lehet majd kezdeni a vagyonjegyekkel? — Nos, az ÁFÉSZ-ek esetében, ellentétben a mező- gazdasági szövetkezetekkel, a tagok egyénileg nem, csak csoportosan vonhatják ki vagyonrészüket. Nálunk kollektív kilépés nem volt. Kocséron ugyan felmerült ilyen szándék, de végül is az ottani tagság is a szövetkezetben való maradás mellett döntött. — Eladható az értékpapír? — Természetesen, éppúgy, mint bármely más hasonló okmánynak, napi forgalmi értéke van. Megjegyezném azonban, hogy a szövetkezetnek mindenkor elővásárlási joga van, de egyelőre ezzel az előnyével nem kíván élni. Aki megtartja, az tulajdonos lesz a szövetkezetben, és a vagyonrész értékének megfelelő mértékben év végen osztalékot kap, a szövetkezet nyereségének függvényében. Aki viszont értékesíti a részjegyét, ettől a jövedelemtől megfosztja magát, de természetesen a tagsági viszonya továbbra is érvényben marad. A lényeg tehát az — s ezt azért szeretném újra hangsúlyozni, mert tapasztaljuk, hogy nem egyértelmű — a vagyonrész nem vonható ki, de az értékpapírpiacon pénzzé tehető. —?.y