Pest Megyei Hírlap, 1992. október (36. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-01 / 232. szám

1992. OKTOBER 1., CSÜTÖRTÖK Kultúrmorzmk Biatorbágy 800 éves A biatorbágyi faluház — noha e minőségében úgy­szólván csecsemőkorát éli a hajdani állomásépület — igazi kultűrcentrum lett a községben. Rövid fennállá­sa óta nemcsak a korábbi hagyományok folyamatos­ságát biztosítja, de a fala­kon belül új önképző cso­portok is szerveződtek. A napokban alakult meg a német nemzetiségi dalkör, mely a népi folklór hagyo­mányait szeretné felszínen tartani. A tagok az első megbeszélésen úgy döntöt­tek, hogy kéthetente meg­rendezendő közös próbái­kon nem csupán a már is­mert dalokat csiszolják előadásra alkalmassá, de újakkal Is bővítik reper­toárjukat. Az idősek klubja is csu­pán néhány hónapos múltra tekinthet vissza. A rövid nyári szünet után végre be­indult az igazi élet: két íz­ben kirándultak a Dunán­túl déli részére. Segítségük­re volt a Viadukt Sportegye­sület, mely . kölcsön adta autóbuszát. Ezzel az országjáró túra­sorozat még nem fejeződött be: folytatása következik az Alföldön. ★ Lezárult a község fenn­állásának 800. évfordulóját ünneplő szeptemberi ren­dezvénysorozat. A zárókon­certen az Erkel Ferenc ka­marazenekar művészei nyújtottak zenei élményt a nagyközönség számára a II. számú általános iskolában. Az ünnepségsorozat záró­akkordjaként fölcsendült Britten Simple Symphonyá- ja, Rossini A-dúr szonátája és Csajkovszkij Vonóssze renádja. (tó-dor) Patkói ni kell a Bársonyt m A tisztaság újraélése Domahidy Miklós drámái Nem jártam még a Genfi­tó partján, nem tudhatom, hogy az 1956-tól Svájcban élő író — civilben borász szakember Domahidy Mik­lós — müven pótlólagos él­ményekkel töltődhetett föl. Ellenben jártam gyermek­korom boldog szigetén, Szatmárban (a leszakított- ban is), azon a földön, ame'y Móriczot, félig-med- dig Adyt és Dsidát is szülte, fülembe tiszta beszédük, puritán kálvini fordula­tokkal ele népdalaik dalla­ma ... No és, tudok már egyet s mást magáról az íróról is — ha máshonnan nem. h't Szakolczay Lajos kitűnő u 'szavából, mellyel a nemrég Szép Ernő-díjjal jutalmazott Patkolni kell a Bársonyt című drámagyűj­teményt ellátta. Az öt drámai mű — van köztük hangjáték és bohó­zat is — mintha „töretlen ’, tehát egyazon élményvilág­ból született volna; a gyer­mekkor megannyi jeleneteit rejtő vidéki Magyarország világából — ahol a történel­mi-társadalmi tragédiák hullámverései általában partra szokták vetni az ál­dozatokat. Még akkor is, ha egyik-másik írás jelenetei történetesen a Földközi-ten­ger partjára, avagy a nizs- níj-turai fogolytábor lélek­fagyasztó barakkjaiba te­vődnek át. A partiumi élményekkel felruházott (jóllehet, Buda­pesten született) Domahidy az emigrációban is azok vi­lágát vállalta és faggatta, akik idehaza is a maguk sa­játos emigrációjában éltek. Legyen az patkolókovács, író vagy erdőőr. A maku­látlan lélek, az erőszakosan eltiport, de hitében nyakas racionalista kisember min­dég is a magyar drámaírók kedvenc hősei közé tartoz­tak. Domahidy írói világa általuk nem színesebbé, ha­nem igazabbá és kiáltóbbá válik. Leírták már szer­zőnkről, hogy a mai ma­gyar írásművészet egyik leg :agyobb mestere. Az a drámai helyzetek között vergődők lélekábrázolásá- nak is! Érdekes, hogy e Móricz földjén felcsepere­dett művész mennyire nem móriczi eszközökkel éri el A katarzishatást. Rossz szájak úgy véleked­nek, hogy (úgymond) Do­mahidy Miklósnak a sors megadta (fogság, emigráció stb.) az eredendő emberi tisztaság újraélésénelc a le­hetőségét. Szép lehetőségek! Visszatérése, melyre e kötet is garancia, mindenképpen a magyar próza- és dráma­írás nyereségével jár. Vajon a színpad emberei mikor fedezik fel? (bágyoni) Rostás-Farkas költői estje Amit a cigányokról tudni kell címmel rendezik meg október 2-án 16 órakor a fővárosban az írók boltjá­ban Rustds-Farkas György költő, publicista író-olvasó találkozóját. Közéleti sze­mélyiségek is részt vesznek a találkozón, többek között Bánffy György színművész ad elő Rostás-Farkas György prózai írásaiból és verseiből. A helyszínen kapható könyveit a szerző dedikálja. Grafikák a Vigadóban Tér címmel grafikai tár­lat kezdődik ma (délután 5-kor) a fővárosi Vigadó Galériában. A kiállításon, amelyet a Kereskedelmi Bank Rt. támogat, a Vili. Országos Tervező Grafikai Biennalen már bemutatott alkotásokat lehet megte­kinteni. Megnyitó beszédet Barsiné Pataky Etelka cím­zetes államtitkár, a világki­állítás főibiztosa mond. NÉPFŐISKOLÁK TALÁLKOZÓJA Jövőnek szóló befektetés Érdi bemutató Találkozás Szabó Istvánnal Művész — közönség cí­met adták annak a találko­zónak, amely az érdi mű­velődési központban kezdő­dik ma este 7-kor. A szer­vezők Szabó István Oscar- díjas filmrendezőt látják vendégül. A találkozót kö­vetően bemutatják az Édes Emma, drága Böbe című filmet, Szabó István alkotá­sát. A Budapest környékén működő népfőiskolák veze­tői és szervezői találkoztak tegnap déielőtt Szentend­rén a megyei közművelődé­si információs központban, hogy kicseréljék tapaszta­lataikat. Újvári Irén, a Bu­dapest Környéki Népfőis­kolái Egyesület Szövetségé­nek elnöke bevezetőjében elmondta, milyen körülmé­nyek között indultak 1989- ben, ki mindenki segítette őket ösvényt vágni ezen az elfeledett területen. Egyik legaktívabb segítő­jük, a tiszteletbeli elnök Réthei Prikkel lMjos a múltról szólt, amikor diák­ként bekapcsolódott a KÁLÓT népfőiskolái moz­galomba, ahol édesapja a modern gazdálkodásra, ő pedig népdalokra és nép­táncokra oktatta a hallgató­kat. Amikor — negyven év elteltével — ismét lehető­ség nyílt a népfőiskolák új­bóli megszervezésére, bol­dogan vállalta a segítség- nyújtást. Budai József, a Nógrád megyei Erdőkürt népfőis­koláját mutatta be, melyet a néhai kanonok, Kozár Gyula unszolására kezdtek szervezni 1987-ben. A rend­szerváltás előtt ellenzéki­nek számítottak, az akkori reformmozgalom vezetőit hívták meg előadónak, Andrásfalvy Bertalantól Vitányi Ivánig sok neves politikus fordult meg a kis falu népfőiskolájának ka­tedráján. A dabasi népfőiskolát Ta- podi Katalin képviselte. Beszélt a három eltérő adottságú településből ösz- szevont város gőndjairól, s arról, hogy próbáltak ezen segíteni a helyi népfőiskola szervezésével. Két évvel ezelőtt hagyományőrző kur­zust és falukutató tábort szerveztek, idén októbertől egy három hónapos, négy­száz órás gazdaképzővel próbálkoznak. Bertalan Béláné, Pócs- megyer polgármestere a he­lyi népfőiskola egyik elin­dítója volt 1988-ban. A fő célt akkor a község nép­rajzi és szociológiai adott­ságainak feltárásában lát­ták, ma ők is a gazdasági vonalra álltak. A tanácskozáson megje­lent — az információs köz­pont vendégeként — Ger­hardt Klett, a ludveigsburgi tartomány népfőiskolájának igazgatója is. aki azért ér­kezett Magyarországra, hogy megyénk és a lud­wigsburgi tartomány együttműködési lehetősé­geit felmérje. Mint el­mondta, odakint más felté­telekkel működnek a nép­főiskolák, mint nálunk, a járások és tartományok támogatásával dolgoznak, főállású és óraadó tanárok az előadók, s a legtöbb tanfolyam pénzbe kerül. Ez az összeg azonban nem ak­kora, hogy egy átlagos fi­zetésből élő munkás ne tudná megfizetni, s külön­féle kedvezményekre is Van lehetőség. Igen nagy súlyt fektetnek a reklám­ra, s ezt illusztrálta is né­hány vastag kiadvány se­gítségével. „Meg kell értet­ni a politikusokkal, hogy az oktatásra költött pénz a jövőnek szóló befektetés!” — hangsúlyozta többször is előadása folyamán. l’achncr Edit A játék — mint segédeszköz Kiadvány óvónőknek is V esszőparipáink elneve­zésű sorozatában újabb ki­adványt jelentetett meg a Kiss Áron Magyar Játék Társaság. A kecskeméti székhellyel öt éve működő országos egyesület, amely a hazai játékkultúra érté­keinek felkutatását, to­vábbfejlesztését tűzte ki célul, mostani kötetében a múlt század kiemelkedő játékpedagógiai eredmé­nyeit ismerteti. A közérthetően fogalma­zott, nem csupán szakem­berek — érdeklődésére szá- mottartó kiadványban egye­bek között a XIX. száza­di Nagykőrös játékkultú­rájáról, Zala megye óvo­dáiban gyakorolt játékos nevelés jellegzetességeiről és a Miasszonyunkról el­nevezett Kalocsai Szegény Nővérek kisdedóvó tevé­kenységéről is olvashatók elemző írások. ILLYÉS GYULÁRA EMLEKEZVE A tihanyi fejedelem Lehet-e valakiről olyan emlékkiállítást rendezni, ahol az ünnepelt személye szinte csak a környezetén hagyott nyomaiban, a kor­társak, barátok láttatásá- ban van jelen, ő maga vi­szont legfeljebb néhány fényképfelvételen, kézira­tok, levelek lapjairól moso­lyog vissza ránk? Ügy tű­nik, a Veszprém megyei múzeumi szakembereknek — Flóra asszony és lka (a költő feleségének és lányá­nak) kívánságára — sikerült egy ilyen tárlatot megal­kotni. A tihanyi múzeum­ban október végéig látható az Illyés Gyula 90. szüle­tési évfordulójára szánt összeállítás. A három egymásba nyíló terem első részében a láto­gató arra kaphat választ, hogy vajon mi vonzotta (s vonzza ma is) a művésze­ket Tihanyba, mi „kény­szerítette” ki belőjük mű­vek egész sorában az elra­gadtatott csodálatot, miért választották közülük oly sokan alkotó-pihenő-búvó- helyül ezt a tájat. Kazinczy Ferenc „kis Cyprus”-nak becézi Tihanyt, s az 1055-ös keltezésű tihanyi apátsági alapító levél másolata mel­lett méltó körítést adnak a múlt századi metszetek, a Csokonai-, Vörösmarty-, Garay- János-idézetek, az egykori kolostori életet, a történelmi múltat, a halász­falut idéző relikviák. A másik terembe lépve már e század elején talál­juk magunkat, a 30-as évektől idegyökeresedő, rövidebb-hosszabb ideig itt vendégeskedő alkotók mun­kái között. Vass Elemér európai rangú festő csend­élete, Sass Brunner Erzsé­bet — később Indiában le­telepedett művész — tiha­nyi tájképei Indítják a sort, hogy szervesen csatla­kozzanak hozzájuk Borsos Miklós, Gáborjáni Szabó Kálmán, Iván Szilárd, Szi­tás Erzsébet és Bartha László művei. Amelyekhez kivétel nélkül apró törté­netek, legendák, barátságok kötődnek. (Vass Elemér vi- rágcsendéletóhez például Illyésük kertje nevelte a modellt, és Borsos Miklóst pedig Illyés Gyula A tó cí­mű verse ihlette illusztrá­cióra.) A kiállítás azt sugallja, hogy Tihanyban Illyés Gyula soha nem volt egye­dül. Az ő tihanyi házának ajtaja nyitva állt a rend­szeres, vagy alkalmi ven­dégek előtt. A kevésbé is­mert fényképeken Szabó Lőrinc, Németh László, Ke- resztury Dezső, Déry Ti­bor látható, legtöbbször az étkezésre, poharazgatásra, faképp írásra használt kő­asztal körül. Egy-egy pilla­natra feltűnnek a „messzi­ről jött” barátok is: Georges Charaire, aki láto­gatása emlékére anagram­mús verset is hátrahagyott, Paul Éluard, akinek Illyés. Rimbaud verseit olvasó magyar pásztorként mulat­ta be Szabó Lőrincot... Mert a Tihanyban „emig­rált” művészek megannyi apró ugratástól idővel szer­tartásossá vált bolondozás­tól sem idegenkedtek. Vass Elemér, Borsos Miklós és természetesen Illyés Gyula megalakították a „tihanyi fejedelmek klubját”. A tré­fás ötlet mellett bizonyára praktikus oka is lehetett annak, hogy a tihanyi kis ház látogatói sajátos ven­dégkönyvbe, a mennyeze­tet borító deszkákba róhat­tak nevüket, amint arról szintén több felvétel is ta­núskodik. A kiállítás „Illyés-szo- bá”-ja a kéziratokon, a ti­hanyi verseken, prózai munkákon túl egyéb, a köl­tő keze. nyomát őrző tár-: gyakkal is szolgál. Több szőlőgyökér szobrocska áll valódi posztamenseken, a költő sétái során gyűjtött, saját kezűleg kiigazított ter­mészetes „kisplasztikák”. A kőasztal mögötti fal kö­zéppontjában a „Megfeszí­tett ős”, a kereszten halálos görcsbe tnerevült gyökér­alakzat. Kedvenc Balaton-felvidé- ki néprajzi tárgyai is he­lyet kaptak a terem egyik sarkában, a faragott szék, a pécselyl fcöVácsműhely­Borkústolás a tihanyi pincénél bői átmentett cégér, a há­romlábú ló,*míves .vasdí­szek ... Jelezve, hogy Illyés Gyula a remekművek alko­tása, a magasan szárnyaló repülés közben is ezen a földön élt, ragaszkodott ebhez a tájhoz, az itt élő emberekhez. S bár a tiha­nyi kiállítás egy születés- napi köszöntő „első mon­datának” is felfogható, ér­demes idézni a tihanyi táj­tól való búcsújának néhány sorát: Ez hát a rozs. A baltiéin. A len. A fű. S ezek az ujjaim. Most barátkozhatnánk csak össze, Isten hozzátok mindörökre. J. F.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom