Pest Megyei Hírlap, 1992. október (36. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-03 / 234. szám
Jönnek a vendégmunkások? Több munkanélküli, kevesebb munkakerülő 'A munkanélküliség gondja nemcsak a munkanélkülieké, hanem a munkanélküliséggel fenyegeíctteké is, vagyis, mindnyájunké — hangzott el a Pest Megyei Munkaügyi Tanács kihelyezett ülésén. A váci városháza nagytermében rendezett fórumra meghívást kaptak a térség polgármesterei, az üzemek, intézmények vezetői, képviselői is. A fórumnak otthont adó városban egy izázhúsz- száznegyvenezres lélekszámú körzet gondjai csapódnak le, ahogy a vendéglátó, Bartos Ferenc polgármester bevezetőjében mondta. S ha a körzetben bármilyen munkalehetőség adódna, a városra nehezedő nyomás csökkenne. Csak éppen erre nincs sok esély. Lselynöve lés Az ülés témája ugyan a helyi gazdaság- és foglalkoztatásfejlesztés volt, mégis — természetesen — a munkanélküliségről esett tö' ' szó. A megyei munkaügyi központ vezetője előadásában a változásokról szólt. Változást jelent, hogy -— a járadékok „kifutásával” — csökken azoknak az aránya, akik nem is akarnak munkát vállalni (felmérések szerint ez ma 25 százalék), és egyre több a munkából kieső szakképzett dolgozó. Számukra esélynövelő eszköz az előnyugdíj, a korengedményes nyugdíj, a közhasznú munka — és ez egyáltalán nem csak utcaseprést jelenthet —, valamint az átképzés. Ebben a félévben 168 tanfolyamon mintegy négyezren részesülhetnek átképzésben a megyében. A csaknem 43 ezer munkanélkülire azért jut 3200 betöltetlen munkahely, s ha minden kirendeltségen foglalkoznak „aktív munkahelyfeltárással”, kevesebb lenne a járadékos. — A váci kirendeltséghez tartozó 32 településről 3764 munkanélkülit tartottak nyilván szeptemberben, a bejelentett álláshelyek száma pedig 314 volt. Húsz üresen álló munkahelyről az egyik résztvevő részleteket is közölt. Elmondta, hogy a húsz dolgozó hiánya lassan a termelést veszélyezteti a váci üzemben (és ezzel a meglévő 190 ember kenyerét is). Minden kísérletük hiábavaló volt: sem a váci ki- rendeltségen, sem más megyék munkaügyi központjában nem sikerült húsz textilmunkást összeszedniük, aki vállalná a három műszakot 18-22 ezer forintos bérért. Némi döbbent csend követte kijelentését, hogy kénytelenek lesznek engedélyt kérni vendégmunkások foglalkoztatására. Szigorítások A munkaügyi központ vezetője szigorítások és szankciók bevezetését helyezte kilátásba; mint elmondta, vannak olyan javaslatok, hogy a járadék folyósításának ideje egy évre rövidül, s az év második felében már csak a minimálbér másfélszeresét kapnák a munkanélküliek. Szó van a szolidaritási járulék felemeléséről, a visz- szaélések elkerülése érdekében bevezetendő ellenőrzésről (amely az önkormányzatok feladata lenne). A térség északi részéről szép számmal jelen lévő polgármesterek elsősorban a munkahelyteremtés lehetőségeiről érdeklődtek, s ezen belül is arról, hogy milyen támogatást remélhetnek ehhez. Pályázat Mint elhangzott, munkanélküliek foglalkoztatása esetén pályázat nyújtható be a támogatás elnyerésére, ám, mint a konfliktusmegelőző és -kezelő központ képviselője elmondta, kitörni csak a helyi erőforrások aktivizálásával és a foglalkoztatáspolitika egyéb eszközeinek a felhasználásával lehet. (B.) VÁCI vtíiia XXXVI. ÉVFOLYAM, 234. SZÁM 1992. OKTÓBER 3., SZOMBAT Hozzászólás: utaztatásról, tájékoztatásról Miért nem kellett a visszapénz? Lapozgató T f 1 Z t •• 1 ZZ1 1 .. íz keres a szülőkhöz Megjelent a Váci Katolikus Tudósító, a váci katolikus egyházközségek értesítőjének idei harmadik száma. A vezető cikket dr. Katona István segédpüspök írta abból az alkalomból, hogy — a nagy paphiányra való tekintettel — átvette a székesegyház plébániájának a vezetését. Felhívja híveinek figyelmét, hogy nagyon figyeljenek oda a gyermekekre, a fiatalokra, a családokra. Törődniük kell az idősekkel, a betegekkel, a szenvedőkkel, a magányosokkal és a nélkülözőkkel. A tanévnyitás kapcsán i tíz kérést intéznek a szülőkhöz, hogyan neveljék katolikus szellemben gyermekeiket. Kétgyermekes édesapa, nyugdíjas nagymama, fiatal egyedülálló nő vall arról, hogy mit jelent számára az ima. az imádkozás. Bayer János beszámol arról, hogy Mühldorf- ban járt a váci székesegyház kórusa. Nagy sikerű hangversenyük műsorában szerepelt a többi között Varga László váci karnagy- atya Váci miséjének a bemutatása. Olvashatunk az első váci karitászcsoport megalakulásáról és a helyi Szent József-kollé- giumról. (Papp) Szeptember 24-én megjelent „Se utazás, se pénz” című írásunkra annak egyik résztvevője, Rés László, a Stafétaker Kft. ügyvezető igazgatója írásban reagált. Mint írja, olvasóink és az ő ügyfeléik objektív tájékoztatása érdekében. Tételesen megfogalmazott nyilatkozatukat olvasva, s azt összevetve a már megjelentekkel, bárki megállapíthatja, csupa olyan kiegészítést tartalmaz, amely az eredeti riportban is szerepel. Mitől lesz hát objektívebb ettől a tájékoztatás? Nem tudom. Hacsak attól az információtól nem, amiről a cikk megírásakor nem is tudhattunk, történetesen a pórul járt utazó döntéséről, aki végül nem volt hajlandó átvenni a számára borítékolt összeget. De lássuk a nyilatkozatot. Természetesnek tartva azt, hogy különböző vállalkozások egymás közt — bonyolult, esetleg tisztázatlan — pénzügyi, elszámolási problémái nz utazni vágyókat konkrétan nem érdeklik — írja a kft. vezetője, Ebből az alapgondolatból, a fogyasztói érdekvédelemből, és nem utolsó szempontként figyelembe véve — elkerülendő az üzleti hitelrontást — a Stafétaker Kft. összefoglaló, lényegre törő nyilatkozatát a következőkNyelvtudás és sportszereit oma Arany dipl Debrecenből Fejér Ferenc, a váci Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakközépiskola nyugalmazott tanára, a napokban Debrecenben vette át az aranydiplomát. Tanítványai, egykori munkatársai, sok váci ismerőse gratulált élete jelentős állomásához. A Hajdúság fővárosában végezte el a gimnázium nyolc osztályát. Kitűnő tanuló volt, és nagyszerű nyel vérzéke segítségével már középiskolás korában elsajátította a latin, a német és a francia nyelvet. Három év következett a debreceni Gazdasági Akadémián, majd a negyedik Kolozsvárott, ahol fél évszázaddal ezelőtt diplomázott. Tanított a Bácskában, Debrecenben, majd nyugdíjazásáig Vácott. A szaktárgyak mellett két kedvtelése volt: a nyelvtudás és annak továbbadása, valamint a sport. Megírta az Olimpiák történetét. Sok képpel illusztrált példányai megtalálhatók a váci középiskolákban, s egy kötet az Országos Széchényi Könyvtárban. Talán egyszer nyomtatott formában is eljut a népesebb olvasótáborhoz. r. R. VÁCI HÍRLAP Vác, Dr. Csányi László krt. 15. ® A szerkeSztöscg vezetője: Borgó János. 0 Munkatárs: Dudás Zoltán, e Postacím? Vác, Pf. S2.-2G01. Telefax és telefon: (27) 14-095. Telex: 282-297. 0 Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig, (i Hirdetésfelvétel a szerkesztőségbén naponta délelőtt S-től 1 l-íg, valamint a váci hirdetőirodá- ban (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután 14-től 17 óráig. Áz utolsó műsorszám A váci egyházmegyei kórustalálkozóról szóló szerdai tudósításunkban tévesen szerepelt a műsor bizonyos részére utaló adat. Az utolsó műsor szóm nem a székely himnusz, hanem Beethoven: Isten dicsősége című kórusműve volt. A Vajdaságból Erdélybe menekült Ha ppening órákon á t Október 5-cn és 6-án, két különböző napon más-más helyszínen, de egymással összefüggő, közös egységet alkotó előadást láthat a váci közönség. Lantos László, a szabadkai volt Abházi;* Színház alapítója, rendezője és művészeti vezetője, aki a Vajdaságból (Kis-Jugoszláviából az ismert okok miatt) Gycrgyószenlmiklós- ra menekült, és megrendezett egy olyan színdarabot, ami átélt sorsukról szól. Beckett Vígjáték című darabjából készült előadás, amely előjátékát körülbelül negyven percben, Pösz- mékör címmel adják elő a i Kék-ló-Fény kulturális kávézóban október 5-én, hétfőn 20 órai kezdettel. Abszurd szívküldi — szói a műfaji meghatározás, amely fónikus költeményeket és dalokat tartalmaz Sámuel Béckétt Szövegére. Figura Stúdió néven szerepelnek jelenleg, s a váci szereplés a magyarországi turné része. A Pöszmékör rendezője nemes egyszerűséggel Triceps néven mutatkozik be. Meghívójukon, többek között Szent Ágoston következő mondatát szerepeltetik: Ne csüggedjetek: az egyik lator üdvözölt. Ne bízzátok el magatokat: az egyik latör elkár- hozott. A második napon, amelynek helyszíne a váci Madách Gimnázium díszterme, mutatják be a négyórás, Koponyatorony című happeninget. A kedden 18 órakor kezdődő előadásról szintén idézetekkel árulnak el. valamit. Camus francia filozófus: Az a világ, amelyet érveléssel megmagyarázhatunk — bármily hibás legyen is az érvelés —, ismerős világ. Am egy olyan univerzumban, amelyből hirtelen kivesznek az illúziók és a világosság, az ember idegennek érzi magát. Jóvátehetetlenül száműZötté lesz, mert megfosztották egy elveszett haza emlékeitől, az eljövendő ígéret földjének reményét pedig nélkülözi. Ez a szakadás ember és élete, színész és díszlete között kelti valójában az abszurditás érzetét. Mindehhez Tr'iceps délvidéki rendező még hozzáteszi: A művészet kegyetlen — a művésznek is kegyetlennek kell lennie. Ezek után kíváncsian várjuk, mi várja a nézőket ezektől a kényszerűen kegyetlen művészektől. Jegyek elővételben is kaphatóak a gimnázium portáján, illetve a Kék-ló-Fény kulturális kávézóban. <1. z. ben adjuk közre: Ki térítse vissza a meghiúsult utazás költségét? Természetesen az a vállalkozó, jelen esetben a Domi Tours, aki a részvételi díj átvételéről szóló pénztárbizonylatot, számlát kiállította. Erről a meggyőződéséről ad hangot az újságcikk írója is — fogalmaz Rés László. A Stafétaker Kft. ezt az utat nem saját szervezésében bonyolította, csupán üzletszerzői tevékenységet végzett. A Stafétaker Kft. védve saját és vállalkozó- társai üzleti hírnevét, Lau- kó Margit utasának részvételi díjának visszafizetését felajániotta, aki nem volt hajlandó átvenni. Közölte, hogy kártérítési igényét bírósági úton kívánja érvényesíteni. Az újságíró úr e tájékoztatásomat a cikkből valamilyen oknál fogva kiVámosmikola Javában tart az aimaszüret Az idén szeptember első napjaiban kezdődött az Alagi Állami Tangazdaság vámosmikolai almásában a Szedd magad akció. Ahogy Sztankovics Nándor, az akció felelőse elmondta, szeptember 25-ig 50-51 vagon gyümölcsöt értékesítettek ilyen formában! A szedők többsége a jonatánt és a glosztert viszi, de sokan várnak arra, hogy az idared fajtát szedhessék, mert ez tartható el legtovább, a gyümölcs is szép és jóízű. Énnek szedé- si ideje október 7-ével kezdődik. Eddig a szedők kulturáltan viselkedtek, ritka az, aki fizetés nélkül akar gyümölcsöt elvinni. A legnagyobb forgalom a szombati és vasárnapi napokon van. Többen csodálkoztak, hogy a fák életben maradtak ebben a nagy szárazságban, és még szép gyümölcsöt is. adnak. Persze a többitől elkülönül az a rész, amely csöpögietős rendszerrel van telepítve, ott a gyümölcs is más, Szép termést ígér a három évvel ezelőtt telepített idared fajta, 20 hektáron. Pacziga Tibor, a gyümölcsös vezetője elmondta, hogy az akció addig tart, amíg az almásban gyümölcs lesz a fákon. A vezető bemutatta az egész gyümölcsöst. Egy részén a bérlők szedték a gyümölcsöt, konténerekbe rakták, amit a gazdaság a Hungarofruct részére ad el. De ha a bérlő az általa leszedett gyümölcsöt maga akarja értékesíteni, arra is lehetősége, sőt joga van. Az almásban elkezdték a fák egy részének átoltá- sát olyan fajtákra, amely versenyképes a világpiacon. Ezt a műveletet 1989-ben indították el, és eddig 10 hektáron végezték el. Amit 1989-ben átoltottak, már termést hoz. ma K. G. Az aradi 13 emlékére Kegyeleti váMutás Idén is lesz kegyeleti váltófutás. A hagyományokhoz híven az aradi 13 vértanú emlékére rendezi a városi önkormányzat és a Váci Reménység Egyesület. A sportesemény napja október 4-e, vasárnap. Indulás 10 óra 30-kor a honvédemlékműtől, ahonnan a kijelölt útvonalon át a fehérek templomának oldalában lévő hősök emlékművéhez érkeznek a futók. felejtette. Ügy érzem, ennek közié..> hozzájárult volna az olvasók teljes körű, hitelei: tájékoztatásához — fejezi be idevonatkozó mondanivalóját a levélíró. Ehhez cs ipán annyit, Rés László nem közölte velem, hogy az utas nem vette át az összeget, mert azután nem is beszéltünk. Az eset történtekor pedig a kézirat már nyomdában volt. A többi közlendő pedig — most már ellenőrizhetően — szerépei az újságcikkben is. De vajon miért nem kell az utasnak a pénz? Nem azt akarta? Ezen elgondolkodva csakis arra juthatunk, nemcsak az a bizonyos befizetett összeg kell, hanem mindaz a költség — biztosítás stb. —, ami az utazás előkészületeivel járt. Dudás Zoltán Díjkiosztás, technikai okok miatt, a városháza előtt lesz. Ünnepi beszédet mond dr. Nemes György piarista történelemtanár. —dz—