Pest Megyei Hírlap, 1992. október (36. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-31 / 257. szám
Hitet s igazságot kaptunk örökül .... AZ IGAZ EMBER A HITE ÁLTAL ÉL...” (HAB A KEIK KÖNYVE 2,1-4) Luther Márton A reformáció lutheri vezérigéjének ősforrásához vezet bennünket a habaku- ki Ige, mely így hangzik fel a róma'i levél 2. fejezetében <17. vers): „AZ IGAZ EMBER PEDIG HITBŐL EL!” Egyaránt válságos világ- is társadalmi helyzetben szólalt meg Habakuk, Pál, Luther szava, akárcsak most, 1992. október 23. és október 31. közötti magyar valóságunkban. Ez az Ige, mint az éjszakai villám delejes fénye mindent bevilágít és Isten elé állít. Idegen bálványistenek igáját vette le rólunk az Isten, hogy elhívott népként, az igazság népeként vezessen bennünket az ígéret földjére. De mint annyiszor, most sem tudtunk élni a kegyelmi idővel, a kapott szabadsággal. Az isteni magasságok helyett a széthúzás pokoli mélységei vonzanak minket. A hit helyett a hiszékenység hódít közöttünk. Az őszinte megtérés és megújulás helyett (reformáció — visszaalakítani, megújulni) a tékozlás útjain járunk, a „sö- téílő árnyak utcáján”. Most mégis profétálnunk kell bibliás hittel 1517 reformációi életiga;ságát: az istenhez térés, az igei forrásokhoz való hajolás szükségességét, hogy valóra ne váljon a költői apokaliptika: ......s mint oldott .kéve, sz éthull nemzetünk .. betetőzve Mohács és Trianon pusztítását. Luther mondja, hogy ahol Isten Igéjét nem hirdetik, ott elvadul a nép. De ott se jobb a helyzet — tehetjük hozzá —, ahol az süket fülekre, megkeményedett szivekre talál. Így volt ez Habakuk próféta korában is. Ügy érezte, hogy hallgat az igazság, hallgat az Isten, mert „pár és versengés” támadt mindenütt, az Ószövetség népe királyaival az élen a szabadságot szabadosságnak értelmezte, letért az élő, igaz Isten útjáról, áligéket hirdettek az Ige helyett. Igazi reformációs élethelyzet, melyből csak felfelé, Isten felé lehet kitörni. S ahelyett, hogy az Űr igei vezetésére bíznánk magunkat, hajlamosak vagyunk életszínvonal-kérdéssé degradálni a kegyelmi időt, a szabadságot, oktalanságunkban, türelmetlenségünkben visszakívánkozunk az egyiptomi szolgaság bilincsei közé, a húsosfazekak mellé. Betegek vagyunk, mert beteg a lelkünk. Túl vagyunk már a sivatagi vándorláson, közel az ígéret földje, s mégsem kérünk onnan felülről erőt, hitet, megtartatást. Pedig „aki kéri, annak adatik”. S az igazi prófétai-refor- mátori magatartás ez: ha hallgat az igazság és az Isten is, én nem hallgathatok. „Itt állok, másként nem tehetek! (Luther Márton), „a testet megölhetitek, de a lelket nem” (Zwingli Dirik), „szívemet égő áldozatul Istennek ajánlom" (Kálvin). $oli Deo gloria (Egyedül Istené a dicsőség) — üzen a reformáció egi/ik alapgondolata, s felel rá a Bethlen Gábor jelmondatává vált páli Ige, mely a kálvinista egyház címermondata is: ,J4a az Isten velünk, kicsoda ellenünk” (Róma 8,31). Minden reménytelenség ellenére őrhelyünkre kell állni, prófétáim, kiáltani kell az igazságot, mert hamarosan meg nem határozott időben — beteljesedik az Isten kijelentése. Hisz tudnunk kell: az Isten nem azért hallgat, mert érzéketlen az igazságra, hanem azért, mert így próbál bennünket, így akar tűzben edzett acéllá formálni. S a prófétai-reformátori látás lényege éppen ez: tudni, hogy pillanatnyi kudarcaink nem jelentik Isten ügyének az elbukását. A mi feladatunk az, hogy teljesítsük a küldetést, kiáltó szó legyünk a pusztában, világító fáklya, szövetnek. S ha meghalunk is, az Urban halunk meg, mint a hit bibliás és történelmi hősei. mint 1956 fiai és leányai: „élek többé nem én. hanem él bennem a Krisztus ...” „Megkerestem az Urat, és meghallgatott engem” — szól a zsoltáros a 34. zsoltárban. S jön a pillanat, amikor már nem kiáltanunk kell, hanem Lélekkel telten elcsendesedni. Hogy szólhasson az Űr, hogy szabaddá tehessen bennünket, hisz „ahol az Urnák Lelke, ott a szabadság” (II, Ko- rinthus 3,17). Aliért sikkasztódnak el mindig forradalmaink? Miért az öngyilkos megal- . kuvások mélységeit választjuk ahelyett, hogy hittel néznénk Telteié, a kereszt Krisztusára? Miért, hogy a magyar golgotán, soha nincs megváltás? Hogy még a könnyek sem tisztítanak meg minket? Mert mi nem szolgálhatunk egyszerre két úrnak. Az élő, igaz Istennek s a pogány bálványoknak. Az igazság és az igazságtalanság között mi nem lehetünk az arany középszer emberei, mert „a langyosat kiköpi az Isten” (Babits). Isten most sem engedte meg, hogy új korszakot nyissunk úgy, hogy nem zárjuk le Kálvin János bűnvallással a múltat, hogy nem valljuk be júdási árulásainkat, pátert tagadásainkat, hanem ellenkezőleg: tovább meszeljük a meszelt sírokat... Nem tértünk meg az Evangélium forrásvizeihez, abban Naá- mánként nem merítkeztünk meg hétszer, hogy elmúljon poklossúgunk. S így nem is gyógyultunk meq. S mégis nekünk szól az ígéret az Űr megjelenéséről: „Témán felől jön az Isten, Párán hegyéről a Szent. Fensége beborítja az eget. Dicsőségével megtelik a föld. Ragyogása, mint a napé ...” (Hab. 3:3—4). A világ belefúlhat saját őrületébe, önzésébe, de az igaz ember hite által tovább él, mint Npé, s a Kit hősei. S igaz az, aki bűneit lerakta Jézus resztje alá. A világ, tengődik, forr saját levében, hitetlenül haláltusáját vívja, de az igaz ember onnan felülről kapja az Igét, a Kegyelmet, az éltető fényt és világosságot. S tudja a reformátorokkal együtt: már nem a cselekedetek a legfontosabbak, mert azok sokszor tisztátlanok, elkárhoztatnak, hanem a HIT. Sola fide, egyedül hit által — szól hozzánk a reformáció üzenete fénylő, messzi századokból. A hit embere ezért mindig felfelé néz, a kereszt Krisztusára. S „akik őreá néznek, azok felvidulnak, és arcuk nem szégyenül meg” (Zsolt. 34,6). Pápai Szabó György Szebik Imre evangélikus püspök a reformáció szerepéről • • Összetartó protestánsok A reformáció napja alkalmából interjút készítettünk Szebik Imrével, az északi evangélikus egyházkerület püspökével, aki ma a Kálvin téri református templomban a budapesti protestáns egyházak emlékünnepélyén beszédet mond. ■ Milyen körülmények segítettek elő Magyarországon a reformáció elterjedését? — A Wittenbergben tanuló diákok és a Németországba kijáró magyar kereskedők hozták Magyarországra Luther Márton kilencvenöt tételét. Viszonylag korán, 1519-ben már ismertek voltak hazánkban ezek a tételek. Rövid idő alatt az ország lakosságának kilencven százaléka vallotta magáénak a lutheri tanokat. ■ Mi vezetett az evangéiikusság későbbi térvesztéséhez? — Az ellenreformáció azt a törvényt vezette be, hogy akié a föld, azé a vallás. Ez azzal járt, hogy ha a földesúr áttért a katolikus hitre, akkor a birtokain dolgozó földműveseket megkérdezésük nélkül ugyanerre a hitre térítették át. A katolikus egyház sokat telt azért, hogy minél több földbirtokost bírjon rá a visszatérésre, és alig száz nagybirtokos visszatérítésével az ország lakosságának nagy része ilyen módon katolikus lett. Né- hányan megmaradtak a protestáns hiten, és a Bocskai- féle mozgalom révén a protestánsok, azon belül a re- formátusság helyzete megerősödött. Luther halála után, különösen az úrvacsora kérdésében inkább a kálvini tanok terjedtek el. H Mi volt ennek a legfőbb kiváltó oka? — Bocskai István nagy szabadságot biztosított a saját területén élőknek. Fejedelmi jogköre jó lehetőséget biztosított számára, hogy a kálvini tanokat erősítse. ■ Közismert, hogy az ellenreformáció erősen visszavetette a protestantizmus pozícióit. — Ebben a történelmi időszakban földalatti búvópatakként élt a protestáns meggyőződés nagyjából száz esztendőn keresztül. II. József türelmi rendeletével egy időre lehetővé tette a protestáns egyházközösségek szervezését, ahol legalább száz család tartozott egy-egy valláshoz. A magyar társadalom meglepetéssel vette tudomásul, hogy egy évtized alatt közel ezer protestáns gyülekezet keletkezett. Gomba módra nőttek ki a föld alól a templomok, iskolák, paplakok, ugyanis a lehetőséggel együtt járt a templomépítés kötelezettsége is. A gyülekezetek éltek a protestáns nevelés szabadságával. Ennek is tulajdonítható, hogy az ország számos pontján kialakultak az ismert szellemi központok. ■ Miben nyilvánult meg leginkább a protestáns ösz- szefogás? Ráday Pál Szcnczi Molnár Albert — A Habsburg-ellenességben, a haza függetlenségéért vívott harcban. Politikailag ez volt a leglátványosabb összefogás. Más területen viszont a tudományok felkarolása, magas színvonalú iskolák létrehozása és a protestáns értelmiségnek, a teológiát nem végzett személyeknek az egyházi életbe való bekapcsolása területén. ■ fis a vallási ideológia kérdésében? — Százötven évvel ezelőtt mar voltak olyan törekvések, hogy a két egyház között jöjjön létre például az úrvacsorái közösség. Ez azt jelentette, hogy ha egy helységben nem volt evangélikus lelkész, akkor relormátus társa szolgáltatta ki az úrvacsorát,- illetve fordítva. Ez az együttműködés az oktatásra is kiterjedt. Még a század elején is voltak közös protestáns gyülekezetek, amelyek a későbbiekben hitvallásuk szerint önállósultak. H Bcszclhetünk-c ma is protestáns szolidaritásról? — Természetesen, hiszen a katolicizmus, élén a római pápával, alkotja a kereszténység egyik nagy részét, a másik az ökumenikus világszervezetek alá tömörült protestáns felekezetek tábora, a genfi székhelyű Egyházak Világtanácsa. Ez nem két rivalizáló tömörülést jelent, de különbség van közöttük a tekintetben, hogy a katolicizmust a tradíciókhoz való erőteljesebb ragaszkodás, a protestantizmust pedig a Bibliához való markánsabb ragaszkodás jellemzi. ■ Miben látja ma az evangélikus hitben való gondolkodás és létezés legfőbb értelmét? — Az evangélikusokat mindig a nyitottság jellemezte. Megértéssel fordulnak más felekezetek, a másfajta gondolkodás felé. Magyarországon általában a híd szerepét töltötték be, jelképesen ez abban is tükröződik, hogy templomainkban van oltár. Ez a katolikusok felé mutató kapcsolatként is felfogható. A templomainkban található szószék pedig a református testvéreink felé mutató kapcsolat szimbóluma is. Bennünket gyakran a közép egyházának neveznek. Mi mindkét egyházat magunkhoz öleljük, és a testvéri összetartozást erősítjük. ■ Az evangélikusoknak ezt a szerepét, illetve helyzetét elfogadják az érintettek? — Jó tapasztalataink vannak erre nézve. Nemcsak Magyarországon, hanem a világ más térségeiben is hasonló a feladatunk, és hasonlóképpen értelmezi a szerepét az evangélikus egyház. Bánó Attila
