Pest Megyei Hírlap, 1992. október (36. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-29 / 255. szám
MONORI Man XXXIV. ÉVFOLYAM, 255. SZÁM 1992. OKTÓBER 29., CSÜTÖRTÖK A maglódiak címere A múlt és a jelen összekapcsolódik A közelmúltban mutattuk be Ecser község címerét. A napokban Maglódon újságolták ismerőseim, nekik is van címerük, amit augusztus 20-án — Szent István napján — mutattak be először, és avattak fel. A címert dr. Patkós József képviselő-testületi tag, a helyi önkormányzat köz- művelődési-, oktatási- és sportbizottságának elnöke tervezte. — Az önkormányzati testület elé került öt címertervet komoly levéltári kutatások előzték meg. E kutatások során fontos dokumentumok is előkerültek, egyebek mellett az 1800-as évekből származó pecsétrajz. E lenyomat osztott címerpajzs formájú Volt, rajta a főmotívum. A három búzakalász, és az ekecsoroszlya a település mezőgazdasági voltára utal — mondja dr. Patkós József. — Ezek a motívumok az új címerben is fellelhetők? — Természetesen, s már csak azért is, mert a régmúltra, Maglód község agrár jellegére a búzakalász és az ekevas utal a legjobban. A címert persze a jelen válóságával is ki kellett egészíteni, végül is az öt ajánlás közül a díszesebb kivitelű címertervet fogadta el a képviselő-testület. — Milyen tehát az új hivatalos címer? — Formáját tekintve azonos a régivel. A középütt függőlegesen osztott címerpajzs bal oldalán az említett, búzakalászok, s az ekecsoroszlya látható. Jobb oldalon Maglód legrégibb építményének, a haranglábnak, stilizált rajza, a Monori közlemények X. 30-án, pénteken a „MIKI” kocsmában 20 órától discót rendezünk. A -többi napon Kisvár! József zenél. Nyitva: 18— 04-ig. (130 481/1K) háttérben hármas domb- vonulattal. A honi szimbolikában oly gyakori hármashalomnak ez esetben nem „divatos” megjelenítéséről van szó, Maglód—Pécel között magasodik a három domb, a helyiek által Hármashegynek ismert terület kedvelt kirándulóhely ma is. A községünkön ősidők óta áthaladó kicsinyke patak is helyet kapott a címerben, a heraldika szabályai szerint hullámvonallal jelölve. A klasszikus vonalú címerpajzsot alul díszítő makkos tölgyfaág azt szimbolizálja, hogy Maglódot valamikor régen kiterjedt tölgyfaliget határolta. A Sülysáp Nagyközségi Önkormányzat polgármestere pályázatot hirdet gazdálkodásicsoportvezetői munkakör betöltésére. Pályázati feltételek: — közgazdaság-tudományi egyetemi vagy pénzügyi és számviteli főiskolai végzettség — legalább 2 évi, költségvetési szervnél szerzett szakmai gyakorlat. A pályázathoz mellékelje a jelentkező — az önéletrajzát, kiemelve a szakmai tevékenységét — hatósági erkölcsi bizonyítványát — a végzettségét igazoló bizonyítványának másolatát. A pályázat benyújtási határideje: november 20-a. A pályázat benyújtásának helye: Sülysáp Nagyközségi önkormányzat polgármestere. Sülysáp, Engels tér 1. 2241. — Milyenek a címer és a zászló meghatározó színei? — A hagyományosan kedvelt kék és sárga az uralkodó szín, mind a címerben mind a zászlón. — mondja dr. Patkós József. — Az előkészítés, a tervezés volt az én feladatom, Maglód címerének végső megjelenítése Péter László Belgrádban tanult grafikus- művész és mások munkája. A szép címerért őket illeti a dicséret. Jandó István A legutóbbi forduló szenzációját a ceglédberceliek okozták: kiütéssel aratták első győzelmüket a jóval esélyesebb pilisi fakók otthonában. TABELLA 1. Vecsés 8 í — 33-11 17 2. Ecser 7 — 3 29-11 14 3. Nyáregyháza 6 2 4. Monor II. 5 2 5. Albertirsa 8. Pilis H. 7. Monori-erdß 8. Csévharaszt 9. D.-szentm. 10. Törtei 11. Maglód FC 12. Mende 13. Kocsér 14. C.-bércéi 1 32-15 14 2 19-16 12 3 24-14 11 4 21-23 9 4 15-17 8 5 10-18 8 315 12-14 7 225 13-17 6 5 12-20 6 6 13-27 6 5 11-29 5 7 14-26 3 5 1 « 1 3 2 4 — Monor II.—Vecsés 2-3 (1-2). Monor, 200 néző. Vezette: Palik. Egy minden csapatrészében jó vecsési csapatot sikerült megszorítani a hazaiaknak a közepes színvonalú mérkőzésen. Gól: Solti L., Szelei, illetve Matheisz (2), Csőke. Jó: Csóti, Solti L., Marton, illetve az egész Vecsés. Kiállítva: Nagyfejed (Vecsés). Pilis II.—Ceglédbercel 0-4 (0-1). Pilis, 50 néző. Vezette: Molnár Gy. Hiába támadta végig a Gyorsított földosztás Tovább parcelláznak BARCELONÁÉRT Köszönet A monori képviselő- testület októberi ülésén köszönetét fejezte ki a I monori származású Sző- nyi Jánosnak, a magyar birkózóválogatott szövetségi kapitányának a barcelonai nyári olimpiai játékokon elért sikeréért, s a monori sportolók áldozatkész támogatásáért. A nyilvánosan elhangzott köszönet írásba foglalva is eljut a címzetthez — akiről egyébként úgy hírlik, hogy tárgyalásokat folytat a monori sportszékház bérleti jogának megszerzéséről. Költözik a kirendeltség Végre költözhet a Pest Megyei Munkaügyi Központ monori kirendeltsége. Rendkívül áldatlan állapotok között működött első perctől: szenvedés volt a munkanélkülieknek a sorállás az utcán, a polgár- mesteri hivatal előtt, szenvedés volt a kirendeltség dolgozóinak és a hivatal munkatársainak a közös- ködés. Hosszas vajúdás után született meg a megoldás: az önkormányzat a ÍJomo- ki-Nagy-féle házat a munkaügyi központ rendelkezésére bocsátotta, amely 5 millió forintot fizetett ezért. Mire írásunk megjelenik, a szerződés el is készült. Pakolhat és költözhet a kirendeltség a Petőfi utcába. Nemrégiben riportban számoltunk be a kárpótlás jogán megtartott földosztásról Űriből, amikor elsőként jutottak termőföldhöz néhányan a községben. A dombok között meghúzódó településen igen élénk az érdeklődés, sok a földvisszaigénylés, nem telnek tétlenül a helyi földrendező bizottság napjai azóta sem. Október közepén a kárpótlási jeggyel rendelkezők első csoportja — huszonhárom személy — jutott termőföldhöz. S mert a biztonságos tervezéshez idő kell, a jövő évi termés megalapozása a mezőgazdaságban halaszthatatlan tennivalót jelent, ezért vált szükségessé a gyorsított földosztás. Ideiglenes haszAz elmúlt héten három műszaki mentéshez vonultak a monori tűzoltóik, három esetben gépkocsik ütköztek össze. Egy súlyos baleset következményeként ki kellett szabadítani a sérültet, és megtisztítani az úttestet a forgalmi akadálytól. Két családi házban keletkezett tűz, gondatlanság miatt. Szerdán, október 21-én a 31-es főút 29. kilométer- szelvényében egy IFA és egy FIÁT gépkocsi karambolozott, szerencsétlenségére Szántai Zoltán süly- sápi lakos bentszorult az ülésen, úgy kellett feszítővassal kiszabadítani kritikus helyzetéből. Mentők szállították kórházba. Az útakadályt Varga Gyula nálatba adásról van egyelőre szó, mivel a végleges birtokbavételig még hátravannak a hivatalos tennivalók. A mostani kisebb-na- pvobb parcellákat az úgynevezett Hodály-táblán mérték ki, de erre a sorsra jut hamarosan a faluszéli Szőlörész, Messzelátó- dűlő, a Zsellér földekként ismert terület is. Megnyugodhatnak az érdekeltek, minden kárpótlásra jogosult számára — akik közül sokan még ma sem kapták kézhez kárpótlási jegyüket — marad termőföld Úriban elegendő. A földosztást folytatva újabb „harmincas csoport” szerveződött, hamarosan földhöz jutnak majd ők is. J. I. szolgálatparancsnok egysége hárította el. Még aznap Maglódra, a Rákóczi utca 61. sz. alá riasztották a monoriakat. A gáztűzhelyben olajjal sütöttek, amelytől meggyulladt a közelben lévő heverő és tévéasztal. A tűz továbbterjedését sikerült megakadályozni, a kár csekély. Szombaton, október 24-én Felsőnyáregyházán lobbant fel a tűz a Jókai utca 28- ban, és nagy pusztítást okozott. Az idős asszony a vegyes tüzelésű kályhába gyújtott be — segíteni a fiataloknak —, és felügyelet nélkül hagyta a kályhát. A kipattant szikra tüzet okozott. Leégett egy 5X10 méteres konyha és szoba. A tűz nagy és gyors kiterjedését segítette az időközben felrobbant PB- gázpalack. Varga Gyula egységének — a szomszédok segítségével — megfeszített munkába került, amíg megakadályozták a tűz továbbterjedését. A kár jelentős. (Október 25-én vasárnap a 4-es főút mono- ri-erdei szakaszán, egy Lada és egy Skoda személy- gépkocsi karambolozott, egy utas megsérült; egyet kimentettek a tűzoltók. Tűz — szerencsére — nem volt, az akkumulátorsarut gyorsan eltávolították a tűzoltók, és megszüntették a forgalmi akadályt. (hörömpő) Új rendeletek Városi ösztöndíj Monor város képviselő-testülete legutóbbi ülésén öt önkormányzati rendeletet alkotott, amelyek mind köz- érdeklődésre tartanak számot. Az egyik rendelet a középfokú oktatási intézményekben továbbtanulók számára odaítélhető városi ösztöndíjjal kapcsolatos. Ismét módosította a képviselő-testület az önkormányzat költségvetéséről és szerkezeti rendjéről szóló korábbi rendeletét. A szervezeti és működési szabályzatot is két helyen igazították ki. Az ötödik rendelettel pedig az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok bérbeadásáról intézkedtek. Valamennyi új rendelet teljes szövege az érdeklődőír rendelkezésére áll a polgármesteri hivatal irodáiban. A hét tűzesetei Kipattant a szikra Körzeti labdarúgó-bajnokság Nincs nyeretlen mérkőzést a hazai csapat, a lelkesen játszó vendégek kontrái életveszélyesek voltak. Megérdemelt a meglepő vendéggyőzelem. Gól: Holop L. (3, kettőt 11-esből), Sebes vári. Jó: a hazaiaktól senki, illetve az egész Ceglédbercel. Monori-erdő—Ecser 2-5 (0-3). Monori-erdő, 150 néző. Vezette: Motyovszki. A tartalékos hazaiak három potyagólt kaptak, s ez megpecsételte a sorsukat. Gól: Gáspár Gy., Mester I., illetve Szilágyi (3, mesterhármas!), Sinka, Bura. Kiállítva: Számwéber (Ecser). Mende—Dánszentmiklós 0-2 (0-2). Mende, 150 néző. Vezette: Gavló. Jobb volt a vendégcsapat, és megérdemelten győzött. Gól: Barcza, Sedró. Jó: Ge- cser, illetve Dézsi, Gál, Tűrések. Nyáregyháza—Törtei 1-0 (1-0). Nyáregyháza, 200 néző. Vezette: Lengvári. Szerencsés győzelmet arattak a tartalékos hazaiak a lelkes Törtei ellen. Gól: Molnár T. Jó: Mezei, Szentpéteri, Serfőző II., Rizmajer, illetve Szakter. Albertirsa—Csévharaszt 2-0 (1-0). Albertirsa, 150 néző. Vezette: Mészáros F. Kitűnő játékvezetés mellett megérdemelt a hazai siker. Gól: Bukovinszki, Vra- becz. Jó: Bukovinszki, Czerman, Vrabecz, illetve Farkas (a mezőny legjobbja). Kocsér—Maglód FC 1-1 (0-1). Kocsér, 100 néző. Vezette: l’app. Jó játékvezetés mellett a hazaiak sok helyzetet kihagytak] Gól: Ugi-Rácz (Kocsér). Jó: Várkonyi F., Boros, Vikor Zs. (Kocsér). Ifjúsági eredmények: Monor II.—Vecsés 2-2, Mende —Dánszentmiklós 0-0, Nyáregyháza—Törtei 5-0, Albertirsa—Csévharaszt 1-1, Monori-erdő—Ecser 3-2. Az élmezőny állása: 1. Albertirsa (11 pont), 2. Vecsés (10 pont), 3. Ceglédbercel (10 pont), 4. Dánszentmiklós (10 pont). Serdülőeredmények Gyömrői csoport: Péteri— Vecsés 1-2, Maglód—Monor 1- 10, Sülysáp—Űri 6-1, Gyömrő—Üllő 1-2. Ceglédi csoport: Albertirsa—Nagykőrösi Kinizsi 0-3, Abony—Nyáregyháza 2- 2, Pilis—Törtei 4-0. Gér József ÉRS^K TIBOR volt gyömrői kézilabda-játékos temetése október 30-án, pénteken 15 órakor lesz a gyömrői telepi temetőben. MONORI HÍRLAP Monor, Kossuth u. 71. • A szerkesztőség vezetője: Vereszki János. • Munkatársak: Gér József és Kob- lencz Zsuzsa. • Postacím: Monor, Pf. 51. 22*1. Telefon: 157. • Fogadóórák és hirdetésfelvétel: hétfőtől ' péntekig t-túé 11-tg.