Pest Megyei Hírlap, 1992. október (36. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-28 / 254. szám
Azonos mércével Most tudjuk csak igazán, mi a hátulütője annak, hogy vasárnapi napon ún. „kormányközeli” lap még csak véletlenül sem jelenik meg hazánkban! Ellenzéki, liberális azaz „szabad, független” orgánum viszont annál inkább. (A vasárnapi ebéd után eme „mérgek” hatnak!) (Vasárnapi Hírek, Mai Nap, Kurír!) Én már ugyan jó ideje csak egyet veszek meg ezekből a liberálbolsevik v sárnapi újságokból (még az is sok!) nevezetesen a Mai Nap-nak vagyok hetente egyszer kényszerű olvasója .. . Ahogy az (elvárható volt az október 23-i események után, a Mai Nap (is) fröcsögte a Göncz Árpád melletti harcos kiállás produktumait. Ezek sorában is kiemelkedő volt Andrassew Iván „Csuklyában” című för- medvénye. A. I. urat már ismerjük a tömény kozmo- politizmus és kőkeményen elfogult liberálbolsevizmus apostolaként, elég, ha csak egy korábbi, Hernádi Gyulával készített riportját idézzük, ahol Németh László munkásságát nemes egyszerűséggel „lábszagú nacionalizmus"-ként aposztrofálta!? íme, most sem tagadja meg alulmúlhatatlan önmagát: Az október 23-i, esti, Parlament előtti ünnepség jelenségeit a belügyminiszter számlájára írja, sőt nyíltan vádol burkolt illetve nyílt „fasizmuspártolással” köztiszteletben álló politikusokat illetve újságírókat (Zacsek, Csurka, Grosits és Stolmár G. Ilona!). Csupán azért, mert hazánk kétségkívül nem pártok felett álló köz- társasági elnökét, az ott jelenlévő „nép” egy része nem tartotta méltónak beszéde elmondására. Érdekes, hogy ugyanezen orgánumok ugyanezen publicistái, a taxisblokád terroristáit, a közoktatással elégedetlen diák-suhancok ízetlen seregét („Berci — jó most a Marci?” stb.), sőt a szeptember 24-i össz-li- berál-bolsevik demonstráció résztvevőit „nyugodt, méltóságteljes tömegként” azaz a „nép” képviseleteként hirdették a világnak. A taxisok elleni demonstrációt, a szeptember 19-i médiatüntetés „néhány ezer” résztvevőjét, s uram bocsá’ Árpi bácsi október 23-i kifütyülőit természetesen (?) fasiszta csőcselékként, jobb esetben félrevezetett vidéki középosztálynak igyekeznek beállítani!? Hangsúlyozom, hogy demokráciában minden véleménynek helye van, de ha egy közjogi méltóság hatalmi helyzetén többszörösen és önkényesen túlléA RADIO ES TV MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli krónika. — 8.20: Törvénykönyv. — 8.30: Hangszemle. — 9.00: Hírek. Időjárás. — 9.05: Napközben. — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.05: Válogatott perceink. — 11.35: Tom Jones. — 12.00: Déli krónika. — 12.30: Vendég a háznál. — 12.45: Füleljen. — 12.50: Külpolitikai figyelő. — 13.00: Hírek. Időjárás. — 13.05: Ki nyer ma? — 13.15: Falurádió. — 13.30: „Dicsérjétek az Urat!” — 14.00: Hírek. Időjárás. — 14.05: Klasszikusok mindenkinek. — 14.55: Ajánlott levél — vagy vers. — 15.00: Hírek. Időjárás. — 15.05: A Határok nélkül naplója. — 16.00: Délutáni krónika. — 16.15: Mindennapi gazdaság. — 16.30: Zenefórum. — 17.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 17.05: Magyarországról jövök... — 18.00: Esti krónika. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Sportvilág. — 10.25: Jó éjszakát, gyerekek. — 19.35: Sándor Iván összeállítása. — 20.00: Hírek. Időjárás. — 29.05: Népzenei emlékeim. — 20.30: Határok nélkül. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.05: Kossuth-klub. — 21.55: Ajánlott levél. — 22.00: Késő esti krónika. — 22.30: Fórum. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.05: Kis éji zene. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.05; Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Napindító. — 8.05: Sportreggel. — 8.20: Rivaldafényben. — 8.50: Apró-cseprő. — 9.00: Hírek. Időjárás. — 9.95: Zene-szó. — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.05: Napóra. — 12.00: Régi nóta, híxes nóta. — 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 13.00: Hírek. — 13.05: Derűre is derű. — 13.30: Pihenőidő (zenés délután nyugdíjasoknak). — 15.00: Hírek. Időjárás. — 17.00: Hírek. Időjárás. — 17.05: Napóra. — 17.50: Rádiót nyerhet, ha Petőfit hallgat. — 18.00: Rockhullám. — 18.30: Segíthetünk? — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Kölyökrá- dió. — 19.35: Népdalkörök és citerazenekarok felvételeiből. — 20.00: Tövisek és virágok. — 20.40: Visszaszámlálás. — 21.00: Hírek. Időjárás. —• 21.05: Más-világ. — 22.00: Magnósok, figyelem! — 22.30: Dzsessz. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.03: Sporthíradó. — 23.10: Napforduló. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 5.40: Jó reggelt, Magyarország! — 6.00: A reggel. — 8.05: Az inkák földjén. — 8.35: Közjáték. — 8.40: Napközi. — 12.05: Képújság. — 17.00: Délutáni egyenleg. — 17.10: Folyt. köv. — 17.35: Képújság. — 17.40: Mini klip-mix. — 17.50: Pénzvilág. — 18.00: Most. — 18.30: Kultúrfelelős. — 18.45: Álljunk meg egy szóra! — 18.55: Napközi. — 19.15: Játék. — 19.30: Reklám. — 19.35: Esti mese. — 19.50: Erzsébet-díj. — 19.55: Reklám. — 20.00: Híradó. — 20.25: Reklám. — 20.30: Telesport. — 20.35: Reklám. — 20.40: Hűd. — 22.10: Közjáték. — 22.15: Reklám. — 22.20: Krétakör. — 23.50: Debreceni dzsesszfesztival. — 0.20: Késő esti híradó. TELEVÍZIÓ 2. MŰSOR 6.00: Nap Tv. — 16.00: Műsorismertetés. — 16.05: Hírek. Időjárás. — 16.10: A chateauvalloni polgárok. — 17.05: Teleszák. — 17.20: Reklám. — 17.25: Dominó. — 17.45: Regionális híradó. — 18.00: Híradó. — 18.12: Időjárás. — 18.17: Reklám. — 18.20: Gyerekeknek. — 18.44: Zöldpont. — 19.05: Titkos császári rendelet. — 20.40: Reklám. — 20.45: Az én mozim. — 21.35: Esti egyenleg. — 21.55: Benfica—Vác FC-Samsung. — 22.45: Időjárás — 22.48: Reklám. pett, és esküvel ígért politikai függetlenségét már sokszorosan megcáfolta, nem számíthat a „nép” jóindulatú elnézésére, a „kötelező” tiszteletre pedig egyáltalán nem! Amikor a kormányt és személy szerint Antall Józsefet a sajtó és az elektronikus médiák, valamint az ellenzék számtalanszor gyalázta, betegségével gúnyolódott és egyéb ízléstelen „politikai játékot” űzött, vajon Göncz Árpád úr hányszor kelt a védelmükre. illetve ennek elmaradását hányszor hiányolta a „demokratikus, szabad, független” magyar (?) sajtó??? Majd ha azonos mércével mérnek meg politikusokat és politikai szituációkat, akkor fognak eltűnni em: hármas kérdőjelek, s akkor olyan idilli béke lesz a közéletben, hogy napirend előtti kirohanásoktól lesz mentes a parlamenti küzdőtér is! De akkor már valóban független és objektív lesz a magyar sajtóélet is! Tisztelettel: Brezovich Károly Vác Ne herdálják el a kiúiisség pénzét! Hírül adta a Magyar Rádió, hogy Budapest XXII. kerületében ötvenmillióért létrehozzák azt a szoborparkot, amely az elmúlt idő „levitézlett” szobrainak gyűjtőhelye lesz. Ebben szekciónként lesznek csó-- portosítva a szovjet, a munkásmozgalmi, a Lenin- stb. emlékművek. A szoborparkot — írja a Népszava — kerítéssel veszik körül, talán még őrizni is fogják. Sztálin barokk kapuzatát timpanonnal, oszlopokkal díszítik majd. Két oldalán két fülkeszerű térben a Jászai Mari téri Marx—Engels-, illetve a Dózsa György úti Len in-szobor fogadja majd a látogatókat. Budapest eddig is élen járt a bolsevista kövületek megőrzése lehetőségeinek keresésében. Ügy látszik, az SZDSZ-es városvezetés ki-, mutatja igazi arcát. Hol van már a választási kommu- nistaellenességük? Akárcsak a tavalyi hó, úgy eltűnt! Ez addig az 6 ügyük, amíg nem kerül ez az „ötletük” a költségvetés ötvenmilliójába, de mint állampolgár igen is hangos szóval tiltakozom pénzünk ily módon való herdálása ellen ... A szobrok alkotóit pedig eltiltanám az új magyar demokrácia művészeti alkotásainak elvégzésétől, hogy legyen ez személyüknek szóló megvetésünk jele, amiért oly készségesen kiszolgálták a pártállamot. Nyilván nem kevés pénzt kerestek ezen munkáikkal, SZOLGÁLTATÁS SAT 1 8.30: Szomszédok. — 9.05: Drops. — 9.30: Népzenei parádé. — 10.20: Rezdülések. — 12.00: Szerencsekerék. — 12.45: Tévétőzsde. — 13.35: Kalifornia napja alatt. — 14.30: Szomszédok. — 15.05: Hotel. — 16.00: MacGyver. — 17.05: Menj az egészre! — 18.15: Bingo. — 18.45: Híradó. — 19.00: Sporthírek. — 19.20: Szerencsekerék. — 20.15: Népiesfilm-est. — 21.55: AKUT. — 22.25: Margarethe Schreinemakers show-ja. — 23.30: Hírek és sporthírek. — 23.35: A végrehajtó. — 1.30: MacGyver (ism.). FALUTÉVÉ Csütörtök reggel Ismét kukorékol a kakas 5.40-kor, a Tv 1-en. A műsorból: Népi csíziók, időjárás, úthelyzet, lapszemle, faluhírek, agrárújdonságok, vállalkozó gazdáknak, iparosoknak, kereskedőknek, orvosoknak, pedagógusoknak — a vidéki Magyarország polgárainak. A tervezett témák: — A Kert-Ész tanácsai. — Pécsváradi leányvásár. — Kárforintok. — Queen Gil öntözőberendezés. — A Kakashálózat hírei. — Nárcisz-napi nóta. Szerkesztő műsorvezető: Präger György. Ibusz Fortuna Az Ibusz Fortuna Kft. tájékoztatása szerint a 44. heti Ibusz Fortuna alapjátékban találat nem volt. Az ezekre jutó nyeremény- összeg a 46. játékhétre kerül át. A Fortuna pluszjátékban 50 forintra jutó nettó nyeremény 597 forint. A közölt adat végleges. A nyertes kombinációk: B—10, C—4, 1—2, L—5, Z—2. A nyeretlen szelvények közötti negyedévi jutalomsorsoláson, november 24-én összesen mintegy félmillió forint értékű Csemege- Meinl ajándékutalvány vár a játékosokra. A Fortuna és Két Lotti szelvények megtalálhatók, folyamatosan leadhatók az Ibusz-irodákban, kijelölt vidéki postahivatalokban, a zalaegerszegi Centrum Áruházban, valamint a budapesti értékesítőhelyeken. A következő, 46. heti Ibusz Fortuna sorsolás november 10-én lesz. AZ AUSZTRIA-LOTTQ NYEREMÉNYEI A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint a 43. játékhét eredményei a következők: 6 találatos szelvény nem volt. A 3 darab 5 plusz 1 találatos szelvényre egyenként I 288 695 sehillinget fizetnek. 5 találatos szelvény 218 darab volt, ezekre egyenként 26 601 schillin.get fizetnek. 4 találatos szelvény 12 495 darab akadt, nyereményük egyenként 618 schilling. A 241 063 darab hármasra egyenként 40 sehillinget fizetnek. A nyertes számok: 10, 23, 25, 31, 30, 45, pótszám: 38. A dzsókerre fizetett nyeremény 3 464 481 schilling. A dzsókerszám: 841 166. így legalább most ne keressenek jó pénzt az új magyar demokráciában. Kimondom kereken: kezük munkája ne becstelenítse meg az új magyar műalkotásokat! Javaslatom pedig: nem szoborpark létesítése, hanem az elbontott szobrok alapanyagként használtassanak fel az új létesítményeknél. Az ötvenmilliót pedig fordítsák annak a két kórháznak a fenntartási költségeire, amelyeket — a városvezetés előrelátható prognózisa szerint — pénzhiány miatt be kellene zárni, mely nagy szégyene lenne az SZDSZ vezette fővárosi vezetésnek. Véleményem szerint a szoborpark „úri passzió”, melyet a lakosság érdekeinek rovására találtak ki az egykori kommunista nagyságok és csemetéinek kedvtelésére. Forgó László Vác Pirul a pirula? Elcsépelt, de igaz: a legnagyobb kincsünk az egészség! (A mai nehéz világban olyan sok kincsünk, főképp a 70 felettieknek, mint jómagam, mint az egészségünk, ami maradt, nemigen maradt.) Figyelünk hát ugyancsak minden közleményre, ami annak megvédéséről szóL Hallgatjuk, látjuk, amit vérünkről mondanak: nézzük a Klinilca-sorozat professzor-színészének, népszerű színészünknek és sokaknak másoknak intelmét egy csodatabletta ügyében. Rohanunk a patikába — és kiderül, hogy a csodaszernek félezer forinthoz közeli az ára. Szédülünk a legnépszerűbb kereskedelmipénzügyi szakemberről elnevezett agytisztító tabletta láttán-hallatán. De a patikába már nem is megyek. Hallgatom-nézem a csodatevő fogkrémek valódi (?) és álfogorvosait, a bemutatott csodafogkrémek csodás hatásait (bár ez az én mű- fogaimnak már ugyancsak mindegy!...) Figyelünk és csodálkozunk: mi folyik itt a médiában? Egészségvédelem vagy reklámkampány? Mert ha ténylegesen egészségünket akarják védeni : hozzanak forgalomba olyan pirulát, ami elvonja a zsírt, tisztítja az agyat és a fogat — mindenki által nagyjából elérhető áron, . remek gyógyszergyáraink produktumában és társadalombiztosításunk támogatása mellett! Mert a nagypénzű kevesek által elérhető árú és agyonreklámozott szerek láttán csak felizgulunk. És már vehetem is be az Ele- niumot. Ami ugyan már szintén 45 forint! Fazekas Mátyás A Szovjetunióban haltak meg Folytatjuk annak a névsornak a közlését, amely a IX. világháború alatt és után a Szovjetunióban — hadifogolyként, a Gulag börtöneiben, kényszermunkatáborokban — elhunytak föllelhető adatait tartalmazza. A névsorban található rövidítések, hdf: hadifogoly, km: kényszermunka. Csillaggal azt jelezzük, hogy nincs adat. Ha bárki a hozzátartozójának, rokonának a nevét vélné a névsorban felfedezni, forduljon a Magyar Vöröskereszt városi, körzetközponti szervezetéhez, ahol kitöltheti azt a keresőlapot, amelyet majd a helyi szervezet eljuttat a Magyar Vöröskereszt budapesti központjába, ahol megkezdik az azonosítást. Ha ez sikerrel jár, a hozzátartozó a Magyar Vöröskereszt kereső- szolgálatától postán hivatalos értesítést kap. Felhívjuk a' hozzátartozók -figyelmét, hogy minden, az elhunytra vonatkozó dokumentumot — például olyan vöröskeresztes levelezőlapot, amelyet felismerni vélt hozzátartozója a fogolytáborból (de nem a frontról!) küldött —, annak másolatát vigye magával. Egyúttal felkérjük megyénk lakosságát, az érdekelteket és a humanitárius érzésektől vezérelteket egyaránt, hogy a nem kis kiadással járó munkát anyagilag támogassák. Adományaikat a Magyar Vöröskeresztnek a Magyar Kereskedelmi Banknál vezetett 203—29 725—7007 számú számlájára. „Az Oroszországban elhunyt foglyok azonosítása’* megjelöléssel szíveskedjenek befizetni. Még egy megjegyzés: a névsorban nem szerepelnek azok a nevek, amelyek mellől hiányzik a szülő-, illetőleg lakóhelyre vonatkozó adat. Listánk tehát csak azokat a neveket tartalmazza, amelyekről biztosnak látszik a Pest megyei illetőség. Név Szül. helye, v. lakóhelye Szül. éve Rangja Fogság Elhunyt jeli. Nagy Gábor, Monor 1911. honvéd 1943. 03. 17. hdf. Nagy Pál, Tápióság(?) 1900. honvéd 1946. 03. 20. hdf. Nagy Pál, Cegléd 1908. honvéd 1946. 01. 29. hdf. Nagy Márton, Tóalmás 1913. honvéd 1945. 10. 31. hdf. Nagy Menyhért (Pest m.) tűzmester 1945. 07. 05. hdf. Nagy László, Nagykőrös 1906. honvéd 1947. 02. 11. hdf. Nagy László, Pest m.(?) 1923. honvéd 1946. 06. 03. hdf. Nagy Mihály, Gödöllő Nagy Mihálv, Nagykáta(?> 1922. alhdgy. 1946. 03. 23. hdf. Szentmártonkáta(?) 1906. honvéd 1946. 02. 13. hdf. Nagy Adolf, Főt 1915. honvéd 1943. 02. 22. hdf. Nogula József. Érd 1924. honvéd 1945. 01. 10. hdf. Nagy I.ászló, Gödöllő 1903. honvéd 1945. 11. 05. hdf. Nagy Antal, Ráckeve 19! 9. honvéd. 1S45. 03. 03. hdf. Nagytőth István, Pest m. Nagy Sándor, 1920. honvéd 1945. 05. 25. hdf. Tápiógyörgye 1922. 1945. 05. 04. hdf. Nagy Sándor, Pest m. 1909. 1915. 05. 04. hdf. Nadasdi Pál, Pest m. 1921. honvéd 1945. 01. 26. hdf. Nerad József, Pécel 1902, honvéd 1945. 07. 27. hdf. Nyerges István, Pomáz Nyerges Ambrus, 1923. honvéd 1946. 08. 06. hdf. Nagykőrös 1921. honvéd 19-45. 09. 17. hdf. N er eszi István, Bugyi 1911. honvéd 1945. 04. 25. hdf. Német János, Pest m. 1903. honvéd 1945. 12. 04. hdf. Nemes József, Aszód 1916. honvéd 1944. 12. 29. hdf. Petró József, Pest m. 1909. 1946. 07. 06. hdf. Petrovics Béla. Farmos 1913. honvéd 1945. 08. 12. hdf. Peczek Lajos, Vác Petrányi András, 1915. honvéd 1945. 03. 06. hdf. Üjhartyán Petrányi Tamás, 1919. honvéd 1947. 08. 03. hdf. Üj hártyán 1901. 1945. 12. 22. km.