Pest Megyei Hírlap, 1992. október (36. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-28 / 254. szám

XXXVI. ÉVFOLYAM, 251. SZÁM Ára: 18..»0 lóriul 1992. OKTOBER 28., SZERDA UTAZOTT Pest megyei világkiállítás Vállalkozók, figyelem! Ha ön lehetőséget lát szűkebb hazánk, Pest me­gye gazdasági életének fellendülésére, akkor ne mulassza el áttanulmá­nyozni holnapi számun­kat. Nyolcoldaias világki­állítási mellékletet jelen­tetünk meg, számtalan fontos közérdekű infor­mációval. Mások mellett nyilatkozik lapunknak Inczédy János, a megyei önkormányzat elnöke, ki­fejtve, hogy az Expó he­lyi rendezvényeinek meg­valósításában, a szerte­ágazó beruházásokban feltétlen számít vállalko­zóinkra. Megismerked­hetnek olvasóink az elő- és utóhasznosításra egy­aránt készülő Expó-fal­vak tervével, és a műem- lék-kotcepcióval. A mező- gazdaságban dolgozók számára is kecsegtető az 1996-os világesemény. Kontinensünk nyugati fe­lén mára szinte egyed­uralkodóvá váló bioter­mesztés mesterfogásaiba is be kívánjuk avatni ol­vasóinkat. A megyei mun­kaügyi központ illetékese elmondta, hogy átképzés­sel, tanfolyamokkal mind nagyobb számban képez­nek ki idegenforgalmi szakembereket. Lapunk munkatársai riportokban, interjúkban szólaltatják meg azokat, akik már eddig sem tét­lenkedtek, hanem elkép­zeléseik megvalósításán dolgoznak. Bővíteni ké­szülnek vállalkozásukat, új munkahelyet teremte­nek, mint például a híres érdi Pataki cukrászda tu­lajdonosa. A sződligetiek hajókikötőt szándékoz­nak építeni, így csalogat­va magukhoz az egyik legpénzcsebb turistaréte­get. Figyelem! Holnap 24 oldalas lesz a Pest Megyei Hírlap. Olasz léke Százhalombattán történő telepítéséről. Ebben az olasz vállalkozók 51 százalékos tulajdonrésszel lennének érdekelve. Az elvhez tartozó beruházásra fordítandó - pénzeszköz nagyságát egymillió német márkára tervezik. Bővebben mindkét kér­désről az olaszok viszontlá- togatása során tárgyalnak. DAGAD A LÉGGÖMB Fújják a levegőt az elmaradt Göncz-beszédből gömbölyített politikai lufiba. Láthatjuk a tévében, olvashatjuk számos lapban, mily sokan tüleked­nek egy-egy nagyobb lélegzetű fújásra. Hadd da­gadjon szép kövérre, ország-világ örömére. Élenjáró ellenzékiek Balkánt és Weimárt emle­getnek, hűséges sajtókutyusaik pedig azt vakkant- ják a fülünkbe, hogy a Nyugat mit és hogyan ten­ne akkor, ha egy köztársasági elnököt arrafelé a Kossuth térihez hasonló inzultus érne. El akarják hitetni velünk, hogy Göncz Árpád emlékezetes döntései az állampolgárokból nem válthatnak ki jogos indulatokat. El akarják hitetni, hogy a tap­soló, fütyülő, elnöklemondást követelő tömeg szél­sőséges nézetekkel rokonszenvező emberek gyüle­kezete volt. El akarják hitetni: ez az eset elegendő okot szolgáltat arra, hogy a közszolgálati média éjjel-nappal napirenden tartsa, az Országgyűlés ülésének egy napját tönkretegye és felborítsa. Kohl kancellárt a minap tettleg inzultálták. Nincs tudomásunk arról, hogy az ügy a miénkhez hasonló botránykővé dagadt volna, miként arról sincs, hogy az ottani parlament emiatt feláldozta volna egy munkanapját, Nem vitás, váratlan hely­zetek megváltoztathatják a parlamenti menetren­det. Például, ha egy szomszédos ország elterel egy határfolyót. Az igen! Azért már érdemes napiren­det borítani. Vajon nem tudja ezt a mi pattogó el­lenzékünk? Bizonyára nagyon is tudja. Talán ép­pen a figyelmünket akarják másfelé terelni, mi­ként a szlovákok a Dunát. Hogy majd a számukra kedvező pillanatban egy másik ülésnapot döntse­nek romba, Szépen sorban, ahogy illik, ahogyan az a forgatókönyvükben írva vagyon. Es mi sem természetesebb, hogy az elhúzódó parlamenti döntésekért is a kormányt fogják hi­báztatni. Bánó Attila Antall József kedden dél­után Londonba utazott. A kormányszóvivői irodától kapott információ szerint a miniszterelnök részt vesz John Major brit minisz­terelnök és Jacques Delors, az Európai Közösségek bi­zottságának elnöke, vala­mint a visegrádi csoport országai szerdán lezajló ta­lálkozóján. A miniszterel­nök külön találkozik John Major-rel is. Az egynapos csúcstalál­kozóra a miniszterelnököt elkísérte Jeszenszky Géza külügyminiszter, Kupa Mi­hály pénzügyminiszter, Ká­dár Béla, a nemzetközi gaz­dasági kapcsolatok minisz­tere, Martonyi János kül­ügyi államtitkár, valamint Martinovich Endre kabi­netfőnök. Antalpcter Tibor hazánk londoni és Gra- n osztói György brüsszeli nagykövet Londonban csat­lakozik a kísérethez. Antall József miniszter- elnök szerdán a késő esti órákban tér haza. Négy százhalombattai önkormányzati képviselő járt az olaszországi San- nazzaro de Burgundi vá­rosban, mely testvérváro­si kapcsolatban áll Százha­lombattával. A delegáció tagjai részt vettek a város védőszentjének tiszteletére rendezett kétnapos ünnep­ségen, ismerkedtek a helyi szokásokkal, megtekintet­Szapnál megjelent a víz Bőstől Kedden reggel két hely­ről is érkezett már víz az eredeti Duna-mederbe. Nemcsak a dunacsúni el- rekesztésnél épített zsilip­nél bocsátottak át vizet a szlovákok, hanem a Bősig vezető felvíz-, illetve az erőmű alatti alvízcsator- nán keresztül Szopnál is víz folyt a Dunába. Az Észak-Dunántúli Víz­ügyi Igazgatóságtól kapott tájékoztatás szerint Duna- csúnynál is stabilizálódott az öreg-Duna-mederbe adott vízmennyiség, mint­egy COO köbméter/másod- perces mennyiséggel, ked­den nem tapasztaltak itt további vízszintesést a szakemberek. A Duna jelenlegi, mint­egy 1300 'köbméteres vízho­zamából a 600 köbméteren felüli rész tehát — a folyás irányában jóval lejjebb, mintegy 40 kilométerre — Szapnál jut a folyóba. Az alacsony vízszint végigvo­nul a folyón, de a kiegyen­lítődés miatt Budapestnél .már kevésbé lesz érzékel- . hető. Mint ismeretes, a szom- . bati elrekesztést követően hétfőn délután 152 centi- méteres vízszintesést mér­tek, nem messze Duna- csúntól, Dunakilitinél. A vízszinteséi nagyrészt va­sárnap estétől kezdve volt megfigyelhető, amikor már jobban zárt a Duna el- rekesztésére épített gát, és nagyobb vízmennyiséget tudtak fordítani a szlová­kok a tározótér, illetve az üzemvízcsatorna feltölté­sére. tek egy textilüzemet és egy szupermarketet, ellátogat­tak néhány szociális in­tézménybe, és tanulmá­nyozták az önkéntesmen- tő-áilomás működtetését. A helyi képviselőkkel való tárgyalások középpontjá­ban is elsősorban szociális és környezetvédelmi kérdé­sek szerepeltek, s elvi dön­tés született egy szorosabb együttműködésről e két fontos témában. A búcsúbanketten San- nazzaro de Burgundi vál­lalkozóival találkoztak a magyar vendégek. Két együttműködésről esett szó. Ezek egyike a Sannazzaro de Burgundi—Százhalom­battai napok megrendezése a BMK területén és az Európa étteremben. Az ese­mény magában foglalná az olasz vállalkozók termék- bemutatóját és az olasz gasztronómia bemutatkozá­sát a magyar közönségnek. Konkrét beruházási együttműködési javaslat is elhangzott, három szuper­market Százhalombattára KmiÁTOZÁSRA I Verőcénél dokkolnak Ha a Duna vize tartósan, napokig az Országos Víz­jelző Szolgálat által hétfő este kiadott szerdai előre­jelzésnek — 45 centiméter — megfelelően alakul, ak­kor várhatóan vízkorláto­zások lesznek a fővárosban — tájékoztatta az MTI-t Cséry Pál, a Fővárosi Víz­művek igazgatója. Hozzá­tette: az eddigi negatív re­kordnál ez hat centiméter­rel alacsonyabb vízszint­nek felel meg. Emiatt elő­ször az ipari fogyasztóknál csökkentik majd 10-25 szá­zalékkal a vízszolgáltatást. Mivel a kutak vízadó ké­pessége is jelentősen le­csökken, számítani lehet arra, hogy a magasabb A Duna bősi elterelése miatt szünetel a hajóforgalom. Képünk Verőcemaros magasságában készült, ahol több teherhajó várja, hogy ismét „jó” vizeken hajózhassanak (Vimola Károly felvétele) épületek felső szintjein is előfordulhat akadozás. Csé­ry Pál elmondta: mindezek egyelőre még csak vélel­mezett gondok, amelyek megszűnnek, ha Szlovákiá­ban a Duna elterelése, il­letve a tározó feltöltése be­fejeződik. A Fővárosi Vízművek igazgatója lapunk érdeklő­désére elmondta, hogy Pest megye a fővárostól két át­adóhelyen — Vácott ét Dunakeszin — vesz át vizek Innen látják el a két város mellett Érdet és Tökölt. A négy települést nem fogja érinteni a korlátozás, noha a közműves vízellátási sza­bályzat és szerződés szerint íővárosi korlátozás esetén arányosan csökkenteni keli az ide átadott víz mennyi­ségét. Vácott, Érden, Du­nakeszin és Tökölön vi­szont jelenleg összesen na­pi 12 ezer köbmétert fo­gyasztanak. Ez a mennyi­ség az egyharmadát sem éri el a szerződésben meg­állapított 40 ezer köbmé­ter víznek. A Fővárosi Víz­művek további 20 Pest me­gyei települést közvetlenül lát el, természetesen rájuk sem vonatkozhat a korlá­tozás. Cséry Pál elmondta még: egyelőre csak felké­szülnek a szükségintézke­désekre. Ha 10 napon ke­resztül 40-50 centiméteres lesz a vízszint, akkor lép­het életbe korlátozás, de a lakosságot ez csak végső esetben érintheti. T. F. MA SZIKES TELEMAfiAZlN CSÚCSTALÁLKOZÓ ANTALL JÓZSEF LONDONBA Ha tovább apad a Duna

Next

/
Oldalképek
Tartalom