Pest Megyei Hírlap, 1992. október (36. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-15 / 244. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP SZŐKÉBB HAZÁNK 199* OKTÓBER 15., CSÜTÖRTÖK JOGKÖVETELŐK Ki arat Makódon? Mostoha körülmények között kezdték meg az őszi munkálatokat a makádi földeken a helybeliek. De már az is óriási eredménynek számít, hogy legalább szántani tudnak, hiszen mind a mai napig nem sikerült elszakadniuk a ráckevei Aranykalász Mgtsz- től. A szeptember 18-i közgyűlésen ugyan visszakapták a földek egy részét, de egyetlen saját gépük, szerszámuk nincs, amely alkalmas lenne mezőgazda- sági munkák végzésére. Pedig Vásárhelyi Nagy Antalné polgármester, aki korábban 17 évet töltött el az Aranykalász Tsz-ben, most mindent megtesz, hogy Makád ' visszakapja • vagyonát. — Ráckevétól a különválás közigazgatási és gazdasági szempontból igen nehéz — mondja a polgár- mester asszony. — Nem akarják tudomásul venni, hogy a kicsinek is van joga. Atyáskodni akarnak fölöttünk, pedig nem tartunk rá igényt, sőt kifejezetten visszautasítjuk. A szántást még csak- csak meg tudják oldani a makádi lakosok saját gépeikkel, de a vetőmag beszerzése óriási gondot jelent. A bank nem akar szerződést kötni velünk, garanciát kér: lakatlan ví- kendházat, nyugati típusú gépkocsit. Ugyanilyen feltételei vánnak a Gabonaforgalmi Vállalatnak is. Az 1992. július 17-én csaknem két évig tartó szervezés után megalakult Makádi Mezőgazdasági és Ipari Szövetkezetnek azonban nincs kézelfogható vagyona. Az új szövetkezet bejegyzéséről még meg sem érkezett az értesítés a cégbíróságtól, a makádiak jó részének már kezében van a szerződés, amely szerint 1993. január 1-jétől beviszik földjeiket a tsz-be. Az új tagok most megelégelték a sok huzavonát, és összefogtak: saját maguk adják össze a pénzt a vetőmagra, így még a héten elkezdődhet a vetés. A helybeliek nem nézik jó szemmel, hogy míg ők óriási küzdelmet folytatva azt akarják bizonyítani, hogy megállnak a saját lábukon, mások még mindig jogot formálnak a makádi földekre. Bár minden követ megmozgattak, az Ag- rokeve Kft. még mindig veti a kárpótlásra kijelölt területeket. Teszik mindezt annak ellenére, hogy a földrendező bizottság elnöke a kárpótlásra jogosultak felhatalmazásából, az új szövetkezet elnöke pedig a tagi részarány- tulajdonosok megbízásából írt. levelet a 'tsz-nek, hogy ezeken a földeken a gabonabetakarítás után ne kezdjék meg a munkálatokat. — Nálunk vethet, de aratni nem fog, mert nem rendeltük meg nála a munkát — fogalmazza meg Vásárhelyiné, aki biztos benne, hogy működni fog az új típusú szövetkezet. A tervek szerint a saját földeken megtermelt árukat részben feldolgozva, félkész és kész formában fogják majd értékesíteni. Hogy hány embernek fog ez majd munkát adni, azt egyelőre nem lehet tudni, de sokan bíznak benne, hogy a falu el fogja tartani önmagát. Ehhez persze az kell, hogy a legközelebbi közgyűlésen, amely két-három hét múlva várható, megegyezés szülessen, és az önállósulni vágyó alig több mint 1200 lakosú település megkapja 134 millió forint értékű vagyonát. Halász Csilla Friss az áru, mégsem veszi senki — panaszkodnak a fóti nyugdíjasok a Templom téren. Bevihetnék Palotára, de még a buszjegyre sem lenne elegendő a keresetük. — De búsulásra nincs okunk — mondják —, Isten megsegít legalább egészségben. Vásárlókra várnak, míg idesüt a nap (Erdősi Agnes felvétele) MEGÉRI A H Nem kockázatmentes de ez a jövő útja A hatalmas tábla a betonút mellett kezdődik, a végét nem látni, a távoli erdőig húzódik. Messziről olyan, mint egy zöld, enyhén hullámzó tenger, ám közelről sem tudom megállapítani, mi is az a sáslevelű zöld, amit nők, férfiak gyűjtögetnek kosárba, műanyag rekeszbe. — Póréhagyma — világosít fel a munkavezető. — Aszálytól visszamaradt, azért olyan keskeny, vá- nyadt a levele, de ' ennek nincs jelentősége, hiszen amúgy is szárítják, s ételízesítőt készítenek belőle. Vége a pórénak Harminc hektár póréhagyma jelentős mennyiség, s bár legalább százan szorgoskodnak a sorok közt, kell egy hét, mire végeznek. — Ha nem több. Pedig sürget az idő — mondja Jaksa Mihály, a háztáji ágazat vezetője. Ez a tábla, meg ami az út jobb oldalán van, a dömsödi Dunatáj Tsz-hez tartozik, s kárpót lási területnek van kijelöl ve. Október végéig szabaddá kell tenni. Szemre látszik, jó föld, ráadásul közel a csatorna ideális hely zöldségtermesztésre. — Azt meghiszem, 18-20 arany koronásak errefelé a földek, aki itt kap területet, az jól jár. — Maga nem itt kért? Jaksa Mihály sóhajt. A váci mezőgazdasági tech nikumban végzett 26 évvel ezelőtt, azóta egyfolytában a dömsödi tsznél dolgozik. Szövetkezeti tag, de a belépéskor nem vitt be földet, így az átalakuláskor mindössze 30 aranykoronát jussok — Jó esetben másfél hektárnak felel meg, ennyi területen csak a kertészkedésből lehet megélni. Azt sem tudom, hol fogják majd nekem kimérni. Aggódnak is — Van már elképzelése, hogy mit fog termeszteni? — Most kezdem felmérni a piacot. Hiába foglalkoztam annyi éven át a zöldségtermesztéssel, az értékesítésben nincs gyakorlatom. Egy kicsit félek. Van egy barátom, régi, tapasztalt zöldségtermelő. Tavaly 500 ezer forintot fizetett rá a káposztára, kint rohadt el a földben. Igaz, az idén meg kétmillió a tiszta nyeresége, csak káposztából. Neki volt tőkéje, nem fektette két vállra az előbbi veszteség. De ha én ugyanúgy járnék ... rossz rágondolni is. Jaksa Mihály nincs egyedül a félelmével, mások is aggódnak. A nagy többség helyzetét, gondolkodását egy öreg paraszt bácsi mondta ki. — Olyanok va- g"unk, mint a rokkant ember, akinek újra kell tanulj nia a járást. Retteg az első lépéstől. szorongatja a mankóját. Egyszer majd eldobja, de ahhoz idő kell. Ott a dömsödi póréhagymás táblán meg azt mondta valaki: Szabad akaratból — Ez az utolsó munkám a tsz-nél. Elég volt belőlük. Az én apám szegény ember volt, kevés földje volt, de soha senki nem szabta meg neki, hogy mit csináljon, mit vessen a földbe. Én is így akarok élni. Szabad akaratomból dönteni, cselekedni, még akkor is, ha ez veszéllyel jár. Mit mondhat erre a krónikás? Adjon az Isten szerencsét! (—matula—) Termőföld-árverési hirdetmény! A Pest Megyei Kárrendezési Hivatal Majosliáza, községben, o dunavarsónyi Petőfi Mgtjz által kijelölt termőföldterületre árverést tűz ki Az árverés helye: Majosháza, kultúrház. Az árverés ideje: november 2-án 9 óra. Az árverésre kerülő nagyüzemi tábla: Község: Helyrajzi Terület: Művelési AKszám: ha: m5 ág: érték: Majosháza 023 25 0935 szántó 155,1 028/2-ből 10 szántó 111,5 033-ból 33 szántó 364,5 048/2 31 1231 495,2 050 32 7631 szántó 736,1 053 31 3044 szántó 693,0 073 70 659 szántó 1814,8 Korlátozó intézkedés nincs! Budakeszi Önkormányzata közhírré teszi, hogy pályázati igény nyújtható be ingatlan megvételére Az ingatlan nyilvános versenytárgyaláson kerül értékesítésre, 3 éves beépítési kötelezettséggel, családi ház építése céljára. Az ingatlan helyrajzi száma: 2408/3., alapterülete: 773 m2. Indulóár: 2 319 000 Ft. A pályázati igényeket november 15-éig lehet benyújtani a polgármesteri hivatal műszaki osztályára, cím: Budakeszi, Fő u. 179. 2092. Vandálok Idény végi leltár Évekkel ezelőtt egy víz- parti sufnira bukkantam a Duna—Tisza-csatorna partján, Némedi határában, amelyet a tulajdonosa úgy ügyeskedett össze, hogy a víz felőli részt szabadon hagyta, s így esőben-nap- fényben fedél alól lehet belőle horgászni. Ama kis sufnit, amiről beszélek, egy kiszuperált kamion oldalfalaiból szabta össze a gazda, majd le- pingálta zöldié. Az előtte húzódó partszakaszt megerősítette ócska talpfákkal, nyilván azért, hogy a víz ne mossa alá a partot. Mindezt azért írom le ilyen részletesen, hogy bárki megértse, az ismeretlen horgásztárs időt, energiát és pénzt nem kímélt, amíg így kialakította a tanyáját. Nem véletlen, hogy ismeretlent írtam. Mert bár évek óta jogcím nélkül használom a kis sufnit, mindeddig nem találkoztunk. Pedig jó lett volna vele összefutni, hogy megköszönjem „vendégszeretetét”. Túl a horgászat élményein, amelyek e helyhez kötődnek, van egy szomorú, ám mégis kedves emlékem e sufniról. Három évvel ezelőtt na^y beteg anyám arra kért, vigyem ki utoljára valami olyan helyre, ahol van vadvirág, madárcsicsergés és sok fa. Oda, a csatornapartra fuvaroztam ki egy májusi délelőtt. A kocsival egész a vízig mentem, majd ölben vittem Édest a sufniba. Halat 'nem fogtam, mindvégig vele törődtem. Nagyokat beszélgettünk, örültünk a napfénynek. Anyám egy hónap múlva meghalt. Csendben, megnyugodva ment el. s ebben talán része volt annak a májusi napnak is. amit kettesben ültünk végig a sufni lócáján. Utoljára ez év májusában jártam a sufninál, akkor még minden rendben volt. Aztán tegnap, hogy újra kimentem, nem akarr tam hinni a szememnek! Valakik kiszakították az oldalfalait és tüzet raktak belőle! A megszenesedett deszkadarabok mellett ott volt a nyárs, a hagymahéj s az üres sörösüvegek. Más jeleit is felleltem a vandalizmusnak. A sufni mögött jegenyesor húzódik, tíz-tizenöt éves zöld felkiáltójelek az enyhén kanyargó vízparton. Sima törzsükbe kétszázas ácsszegeket vertek a „vendégek”, erre aggatták a holmijukat, a két fa k ^zt kifeszített madzagon pedig ruhák száradtak. Ottmaradtak a csipeszek. Van ezekben a szegekben valami képletes: az ember keresztre feszíti a természetet, s ezáltal megöli önmagát. — gyé —
