Pest Megyei Hírlap, 1992. október (36. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-13 / 242. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP 19D2. OKTÓ3ER 13., KEDD 13 KpBMpag A héfkcsazcapa kas os'ümBk otthonában Pörög az idő orsója Fiatalságunk delén nem sokat gondolunk az öregségre és az elmúlás­ra. Naponta küzdünk a megélhetésért, a talpon maradásért, és közben kitöröljük tudatunkból azt, hogy az elsuhanó évek maguk alá gyűrik létünket, és belőlünk, erős if jakból is megtört arcú anyókák és apók lesznek. Ezek a lehan­goló felismerések csak akkor érnek utol ben­nünket, ha találkozunk egy-egy lassan tipegő öregecskével. A tiszte­letre méltó idős embe­rek együtt élnek a min­dennapok küzdelmeivel. Ki így, ki úgy éli meg az idős kort, de legtöb­ben arra ítéltetnek, hogy családtól távol kortár­saik sorsával fonják össze a sajátjukat. A szociális otthonok ké­pe változatos. Van vidám, van fájdalmat ébresztő, de akármilyen is, az ott élók soha nem adják fel a re­ményt. Minden egyes nap meghozza a maga kis örö­mét. Erdőkertesen ilyen örökifjak laknak, akik ki­használják a hátralevő idő minden pillanatát. Már az udvaron szinte kézzel tapintható a békes­ség. Nem csönd van, ha­nem nyugalom. Századelőt idéző zene, majd Karády hangja ébreszti az emléke­ket. Szorgos kezek munká­ja látszik a szobákon, ame­lyek magukon viselik la­kójuk egyéniségének je­leit. Az első ember, akit meglátok, a nap felé for­dítja ráncoktól barázdált arcát, nem tudni, mikor lesz ismét ilyen kellemes délután. Feri bácsi toló­kocsiban kerekezi végig az udvart. Ez az életmód már nem terhes számára, úgy érzi, ennek is megvannak a maga szépségei. Nem messze tőle madár- csontú asszonyka ücsörög a kerekes kocsiban. Cerbe­rusként védelmezi a bejá­ratot, de természetesen szí­vesen vált egy-két szót az érdeklődőkkel. Ciliké néni fehér hajjal keretezett bá­jos arca csupa élet. Számá­ra ajándék minden perc. A szavakat lassan, tagol­tan formálja: — Volt olyan idő, ami­kor feladtam minden re­ményt. Sclerosis multiplex­ben szenvedek, de örülök, hogy ismét látok és tudok beszélni. Ennek az alatto­mos betegségnek egyik leg- átkosabb tulajdonsága, hogy kiszámíthatatlan. Nem olyan rég, pár évvel ezelőtt még azt hittem, soha nem lát­hatom többet a virágaimat. Nem elég, hogy vakon él­tem, beszélni sem tudtam. Nagyon sok türelemre volt szükség, hogy ismét meg­tanuljam a szavakat for­■ < iim Feri bácsi szomorúan mutatja a nemrégen még hasznos fészer maradványait. Tűz pusztította cl az ott tárolt autó­val cs telószékekkel együtt. A cím feletti képen: igazi családi hangulatot teremtett magának Ciliké (jobbra) és Stefi néni. Melegség jellemzi a kis szobát, ahol nyolc éve laknak együtt (Vimola Károly felvételei) málni. Szerencse, hogy itt is találtam egy igazi tár­sat. Tizenkét éve lakom itt, nyolc éve egy szobában a Stefivel.- Azt hiszem, ilyen páros nincs még az otthon­ban. Soha nem vitatko­zunk, még politikai felfo­gásunk is megegyezik. — Az ám! — szól közbe Stefi néni. Mi nemcsak él­degélünk egyik napról a másikra, nekünk is meg­van a véleményünk a vi­lágról. Stefi néni igazi nagyma­ma típusú asszony, örök­mozgó, úgy tűnik, egy pil­lanatra sem áll meg. Szo­bájuk tipp-topp, rendezett. Maguk hímezték a térítő­két, már amikor még jól láttak. Stefi néni most már majdnem teljesen vak, de irigylésre méltóan életvi­dám. — Idén elrúgom a ki­lencvenet. nem sokat vá­rok én már az élettől. Ami rosszat kiszabott rám az Isten, azon én már túl va­gyok. Átéltem két világhá­borút, ’56-ot. és a saját kis családi tragédiáimat. A legrosszabb az egészben az, hogy nekem, az anyának kellett eltemetnem mind­három gyermekemet. Egye­dül voltam, mint az ujjam, de hála a fennvalónak, Ci­liben igazi társra leltem. Nem nagyon gondolunk a jövőre, mert semmi újat nem tud már hozni. Meg­békéltem az elmúlással, olyannyira, hogy már a saját temetésemet is meg­szerveztem. Ez az előrelátás nem tű­nik morbidnak. Nem lát­szik rettegés az arcukon, amikor a Nagy Kaszásról beszélnek. Lehet, hogy megbarátkozhatunk a ha­lál gondolatával? Ezeknek az embereknek sikerült. Húsz év kellett ahhoz, hogy össze tudják spórolni azt a 20 ezer forintot, ami a majdani hamvasztáshoz szükséges. Mindketten ki­jelölték már azt a helyet, ahol a feltámadás remé­nyében pihenhetnek. Most igazán érzem, nincs jogunk elfordulni öreg­jeinktől. Mi is elérjük azt a küszöböt, amikor már minden reggel örömet hoz, és boldogsággal tölt el, hogy ismét láthatjuk a napfelkeltét. Amikor még fiatalok vagyunk, már fi­gyeljünk arra a generáció­ra, amely megtanult vala­mit. Azt, hogyan kell mél­tósággal élni és felkészülni az elmúlásra. P. A. Torténetma emtékSdézá A tragédia előtt Angii ztus 17. Hétfő. Tizenegyre kell a kór­házba menni, addig lehet pihenni. Kilencig alvás, ak­kor ébresztek, de már nem alusznak. Délután pihenés, alvás. Rajtunk kívül senki sincs a kórházban. Este fél­órás vacsora az étteremben, és ismét itthon. Augusztus 18. Kedd. Megint csomagolás, gyors ebéd, és indulás vissza. Bú­csúzkodás és a főm. asz- szony kikísért minket a reptérre. Egy nagy Adler kocsival vittek ki. Elbú­csúzunk, és két órakor már a levegőben vagyunk visszafelé, fél 6-ra érke­zünk Nikolajevkába, a rep­terünkre. Itt is futballoz­nak. Németek laknak itt, közvetlen a mellettünk lé­vő sátorban. Pár napja, hogy idejöttek, öten-hatan lehetnek. Mit keresnek ezek itt, kérdezem Horváth Sándort, akivel egy sátor­ban vagyunk ketten. Egy­két napja itt vannak. Azt mondja, híradósok. Har­mati testőr törzsőrmester is csak annyit tud, hogy németek, és most jöttek. Szabó tábornok úr nincs már itt, Ortutay hadnagy úr.sem tud róluk semmit. Augusztus 19. Szerda. A főméltóságú úr azt mondja nekem, hogy hol­nap megkezdi a szemlét a magyar csapatoknál. Tízkor a tegnapi géppel indulunk, első utunk a szombathelyi páncélosoknál lesz, akik­nek par.-ságát Szabó táb. úr vette át. (Szabó László vezérőrnagyot a 7. könnyű hadosztály parancsnokává nevezték ki. — A szerk.) Szeptember elején pedig megyünk haza. Nagyon magunkra maradtunk. A főm. úr délután kiment megnézni a gépét, amelyen kisebb javításokat végeztek távollétünk alatt. A gépet rendben találta. Estefelé kér egy üveg pálinkát, az­zal megy Csukás őrnagy úrhoz kártyázni. Tíz óra felé jön vissza azzal, hogy fél ötkor ébresszem, mert még egy utolsó bevetésre Paizs Tibor Talpig őszben Most tetőzik az élet, mint a szökőár buggyantja édes levét a körte, ízeit menekíti a Nap gyöngyöző szőlőfürtbe. Roppan a kukoricaszár, kardos levelén az évszak rőt vöröse, suska alatt a csutka színarannyal van leöntve. Pityókos felhők ténferegnek, napszámba lopják a napot, hanyatló fejjel áll a forgó, nem lenget hetykén kalapot. Zöld köntösét vedli a dió, féltett kincse már érett, s puha pólyába rejti a fény a pádon ülő nénikéket. A bolsevikok nem kegyelmeztek1 VENDÉGKÉNT KEZDTE - TÁBORBAN VÉGEZTE Az orosz hatóságok újabb két brit állampolgárról ad­tak át adatokat, akik szov­jet táborokban pusztultak el, miután hatvan évvel ezelőtt Moszkvába mentek a kommunizmust megsegí­teni — közölték Londonban hivatalos forrásból. George Henna és William Wiledenna a Komintern aktivistái voltak, és a har­mincas évek végén, az úgy­nevezett tisztogatások köz­ben tűntek el. Egyiküket kivégezték, a másik lega­lább húsz évet töltött mun­katáborban. Hadifogság a halálig A Szovjetunióban eltűnt nyugati állampolgárok, kü­lönösen második világhábo­rús, azután Koreában és Vietnamban szolgált kato­nák ügyét Jelcin orosz el­nök említette föl júniusban washingtoni látogatásán. A brit védelmi minisztérium azóta 130 olyan brit katona névsorát adta át, akikről Londonban sejtik, hogy né­met fogságból szovjet mun­katáborokba kerültek. A volt szovjet védelmi minisz­tériumban fölfedezett egyes dokumentumok szerint azonban legalább 1400 brit katona vesztette életét a szovjet táborokban. Két héttel ezelőtt az orosz biztonsági minisztérium már áda tokát szolgáltatott két brit katonáról. Az egyik, Michael McKay hadnagy a második világháború alatt egv repülőgépeket szállító hajókonvojt kalauzolt Mur- manszkba. Utána meghív­ták egy szovjet hajóra, megünnepelni a sikeres szállítást. Soha többé nem került elő. Az új adatok szerint 1954-ben meghalt egy északkelet-oroszorszá­gi táborban. Egy orosz ta­nú szerint a másik, Gerard Phillips felderítőtiszt 1962- ben még életben volt egy Novocserkasszk melletti tá­borban. Néma statisztikák Orosz adatok szerint 31 ország körülbelül 2000 ál­lampolgára került doku­mentálhatóan szovjet tá­borba a harmincas évektől. Ez az adat azonban nem tükrözi a valóságot, hiszen sok százezer kivégzett, vagy bebörtönzött nyugat- és ke­let-európai, valamint ame­rikai munkás és kommu­nista nem szerepel a kül­földiekről szóló statisztikák­ban, mert túlnyomó többsé­gük fölvette a szovjet ál­lampolgárságot. Közülük több tízezren lehettek bri­tek, de további sorsukat a brit hatóságok sohasem fir­tatták, mert a kettős állam­polgárok technikailag nem álltak brit védelem alatt — írta a The Guardian című brit íap. Anatolij Krajuskin orosz vezérőrnagy úgy nyi­latkozott a The Guardian- nek, hogy sokkal több em­ber esett az önkény áldoza­tául, mint amennyiről mos­tanában a nyugati lapjeien- tések szólnak. Azt mondta, hogy csak Oroszországban 448 ezer szovjet állampol­gár ügyét vizsgálják jelen­leg, és jövőre legalább eny- nyi rehabilitáció várható. gépnél vannak és beteme­tik, hogy ne égjen el. Futok az őrnagy úrhoz, aki a sát­ra előtt áll pizsamában, csizmában, köpenyben, sapka a fején. „István, in­dítson, hogy melegedjen a motor” — mondom a so­főrnek. Gyorsan beülünk a terepjáró Horch kocsiba, és toronyiránt, a napra­forgótáblán ót érünk a helyszínre, ahol a gépet már leföldelve megtalál­juk. Senki a közeibe nem mehet, robbanásveszély áll fenn. A fényképezőgépem kéznél van, és senkitől sem zavartatva fényképe­zek. Később visszatérünk, ekkor már sokan vannak ott magas rangú német és magyar tisztek. A holttest nekem könnyen felismer­hető. A tárgyakat én azo­nosítom, és bizonyítom, hogy az övéi. Koporsót a nikolajevkai kórház kapu­jának anyagából készíte­nek. Augusztus 21. Péntek. Indulás hazafelé a 21-es úton, a 21-es mentőkocsi­val, 21-én. A németeket nem látom a közelünkben. De már nem is érdekel lek. (Folytatjuk.) elmegy. A pálinkát bontat­lanul visszahozta azzal, hogy senki nem kért. — Az őrségnek szólt, hogy engem 4 órakor ébresszenek. Augusztus 20. Csütörtök. Négykor ébresztenek. Gyorsan öltözöm. Egy ter­mosz kávét hozok a szaká­csoktól. Fél ötkor ébresz­tés. Gyorsan felöltözik. A kocsi kiállt. Nemeslaki van itt, és még valaki, akiket kávéval kínál. Nem kérnek. Nekem annyit mond, a napi program nem válto­zik. Értettem. Van időm még bőven csomagolni. Felzúgnak a gépek, és egy szokásos kö~ a tábor fölött. Még a gépből visszaintett. A nap már felkelt. Ülök a körtefa alatti pádon, ami­kor futva jön Fehér zászlós úr, engem keres. Alig tud szóhoz jutni, úgy mondja, hogy a kormányzóhelyettes úr lezuhant és meghalt. Most telefonáltak a bom­bázók, már a mentők is a öíven éve, 1942. augusztus 20-án, az ilovszkojei repülő­tér felett lezuhant Horthy István korniányzóhelyettes. Özvegye közreadta Farkas György dokumentumértékű harctéri naplóját — ebből közlünk részletet —, vala­mint a szemtanúk visszaemlékezéseit, illetve a maga emlékeit. A kötetet az Auktor Kiadó publikálja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom