Pest Megyei Hírlap, 1992. október (36. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-10 / 240. szám

M Obl O R1 wwfa Egy úr a felhők közül XXXIV. ÉVFOLYAM, 210. SZÁM 1092. OKTÓBER 10., SZOMBAT Igen, nem, tartózkodás. .’; Nehezen, de döntöttek öt gyönyörű inakéit volt a tanácskozóterem közepén, amikor megkezdődött a monori képviselő-testület leg­utóbbi — hét közepi — ülése. Kampfl József szobrász­művész, a város szülötte ötféle tervet készített, hogy a képviselők kiválaszthassák, melyek és hová kerüljenek, hogy méltóképpen emlékeztessenek a 11. világháború és az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozataira. A képviselők szemláto­mást nagy dilemmában vol­tak. Segített ugyan a dr. Marton Aurél polgármester által, felolvasott képzőmű­vészeti lektorátusi szakvé­lemény — mégis hosszan vitatkoztak és hosszan sza­vaztak. Eszmei szemponto­kat és pénzügyi megfonto­lásokat egyeztettek, s vol­tak képviselők, akik úgy gondolták, a döntést lakos­sági közvéleménykutatás­nak kellene megélőznie. Sőt, egyesek olyannyira nem ke­rültek „döntésképes'’ álla­potba, hogy tartózkodást jelző, szavazataikkal — el­sőre legalábbis — patthely­zetbe juttatták az ügyet. Végül csak megszületett a határozat: a képviselő-tes- tület az egyes számú terv elkészítésére ad megbízást Kampfl József szobrászmű­vésznek, s a II. világhábo­rús emlékmű így a jövő esztendőre elkészülhet. Az 1956-os áldozatoknak állí­tandó emlékmű az ezt kö­vető évben kerül majd fel­állításra. S hogy milyen is lesz? Hol lesz? A szobrászművész, Monor központját többször is kör­bejárva felmérve a szóba jöhető helyeket, tereket, a II. világháborús emlékmű­vet a katolikus templom melletti leendő parkba ál­modta — több változatban is. Amit a Képző- és Ipar­művészen Lektorátus első­sorban javasolt, s ami a képviselőknek is legjobban tetszett, négy méter magas, gótikus ívtöredékkel záruló kőelem előtt menekülő anyát és gyermekeit idéző bronz szoborkompozíció, A forradalom évfordulóján Cserkészavatás Mozgalmasan teltek a nyári hónapok is a gyom­ról cserkészek számára. A nyarat 3 napos domony- völgyi gyalogtúrával zár­ták, Szeptembertől pedig újból beindultak a fog­lalkozások a helyi műve­lődési házban. Ezeket továbbra is szom­bat délelőttönként 9—12 óráig tartják a jövőben is Dunai István irányításával. A gyömrőiek ott voltak a közelmúltbeli monori cser- készavaláson és a cser­készotthon alapkőletéte­lénél. Most ők készülnek „új eserkészek” avatására, amelyre az 1956-os fórra­Monori közlemények Köszönetét mondunk mind­azoknak. akik drága jő térjem, édesapám és nagyapánk. Já- vorszki Sándor temetésén Mo- noron részt vettek, sírjára vi­lágot helyeztek. Részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni próbál­ták. A gyászoló család. (128 356/ lKj Köszönetét mondunk mind­azoknak. akik szeretett tériem, édesapánk, nagyapánk. I.en- gyeli József temetésén, Mono- ron, megjelentek, fájdalmunk­ban osztoztak. A gyászoló csa­lád. (128 486/1K) dalom 36. évfordulóján, október 23-án kerül sor a falusi református templom­ban. (é) amely kiegészül a neveket hordozó fekete, svéd gránit­lapokkal burkolt oszloppal. Az oszlop tetején örökzöl­dekkel beültetett virágtartó áll. „Az emlékmű nem­csak a világháború borzal­maiból váló menekülést idézi fel, hanem a humá­numhoz való menekülést is. Nem a katona sémaszerű felmagasztalását, hanem az itt maradottak fájdalmát mutatja fel mementóként. Jelentős lesz a kisugárzás akkor is, amikor a közvet­len, személyes kötődéseit megszűnnek. Olyan drámai erővel szól, hogy az utókor számára is hordoz monda­nivalót,” Így szó! a lekto­rátusi szakvélemény, s bár az alkotás még csak makett formájában látszik, máris nyilvánvaló, hogy méltó emlékműve lesz a kegye letnek, az emlékezésnek. A másik emlékmű a re formátus templomkertbe kerül majd. Anyaga bulgár mészkő, fehér márvány, vö­rös és zöld gránit. A két és fél méter magas, három elemből álló. felfelé legye- zőszerűen szétnyíló kompo­zíció felső harmadát áttö­rik a színes gránit és már- ványsávok, amelyek a nem­zeti zászlót idézik. A ne­mes anyagok és a visszafo­gott megformálás drámai hatást nyújt. Hogy mibe kerül ez a vá­rosnak, s hogy milyen kér­dések, felvetések körül zaj­lott a vita az emlékművek elkészítésével kapcsolato­san, arra a későbbiekben visszatérünk. — ez — A. kapitány A vendéglő különtermében fiist volt, és félhomály, a sült húsok és köretek illata pántlikaként ölelte körbe a vörös- és fehérboros palackok nyakát. A léi szemem többnyire ott volt. llát láttam, hogy a kapitány megtar- tóztatja magát a gasztronómiai és bacchusi gyönyörök­től. Ez a hivatás egyik ára. gondoltam, egyszersmind azonban az én szerencsém: könnyebb lesz elragadni az asztaltól egy beszélgetésre. Nem hagyhattam ki. Neu­mann Mihály a Malév egyik legkorszerűbb gépének ura és parancsoltja. A „civilt”- persze már megfertőzték a filmek: ha kóstolt egyet az Airport sorozatokból, egy másikat a Top Gunból, már össze­keveri a szezont a fazon­nal, és megpróbálja a saját elképzelésére szabni a ka­pitányt, aki viszont... mi­lyen is? Ha nem tudnám, hogy egy Boeing parancsnoka, azt mondanám: jóképű, karcsú férfi a negyvenes éveinek közepén, puha, mogyorószfnű bőrdzseki- beh, mint akárki más jó karban levő középkorú úr az utcáról. De mért tudom, hogy kapitány, azt is tudni vélem — erre egyébként .a beszélgetésünkkor, bizonyí­tékokat is kapok —, hogy fegyelmezett, megfontolt, komoly, magabiztos. És mintha körbelengené vala­mi titokzatosság. Ez vi­szont már a hivatás miszti­fikációjából eredeztethető. — Hát persze! A kívül­állók — de korábban elő­fordult, hogy maguk a pi­lóták is — misztifikálták ezt a foglalkozást — nevet Neumann Mihály. — En azonban egyáltalán nem érzem másnak, különbnek magam bárki emberfiánál, ötven olyan foglalkozást tudnék hirtelen, ami izgal­masabb, mint az enyém. Például újságírónak lenni, hát nem érdekesebb? Ezt talán hagyjuk, mon­dom, mert erről minden­féle eszembe jut, amiről hajnalig beszélhetnénk, holott arra vagyok elsősor­ban és nagyon kíváncsi: hogyan lesz egy vecsési srácból pilóta? Mert ami­kor ugye Vecsés fölött át­dübörögnek a gépek, hogy a lakosságnak valamennyi- alkotóeleme t beleremeg, olyankor az anyukák nem azt szokták mondani a'gye- rekeknek, hogy látod, kis­fiam, milyen gyönyörű do­log ez; legyél pilóta, ha megnősz. Hát Neumann Misi anyu­kája se ezt mondta az egyetlen gyerekének. Ami­kor megtudta, hogy a fia a barátaival rendszeresen kibiciklizik a repülőtér ke­rítéséhez megcsodálni a gépeket, nem lelkesedett,' és igyekezett elterelni a figyelmét. De nemigen si­került. Viszont Misi mégis­csak eltöprengett. . Látta, hogy a külföldi gépekből kiszálló személyzet milyen fiatal, csupa húszon-, leg­feljebb harmincegynéhány évesek, a magyar gépekből előkerülök viszont mind éltesebb, ötvenes urak. Te jó ég, gondolta, ha ehhez a hivatáshoz előbb meg kell öregedni, mikor lesz belőle kapitány? • Mindenesetre mégiscsak nekifogott a dolognak. A monori gimnáziumban le­érettségizett. a^tán el­ment repülőgépszerelő-ta- nulónak, majd a Malévhoz repülőgép-szerelőnek. A szándék: fedélzetre kerül­ni, egyre erőteljesebben sürgette. Nyíregyháza’ kö­vetkezett tehát, a repülő­mérnök-képző főiskola, az oklevél: „repülőgépet ve­zethet”. De persze nem akármilyet. Egyelőre. Úgy­hogy Baja környékén szór­ta a műtrágyát a levegő­égből, miközben bekövet­kezett az is, hogy „meg kellene nősülni'’. De erre a vándoréletre? Kapóra jött, hogy a men­tőszolgálat repülős egysé­génél embert kerestek. Neumann Mihály merit betegeket szállítani, mert esténként mégiscsak haza tudott szaladni a feleségé­hez. A Malévnál közben rá­jöttek, hogy egyszerre so­kan mennek nyugdíjba, fiatalításra lenne szükség. A szóba jöhető repülősök közé került , Neumann Mi­hály is, és sorba állt, de közben persze újabb sűrű és hatalmas tanulási hul­lámmal borított időszakba került. Navigációs ismere­tek, meteorológia, angol nyelv társalgási szinten, meg ez, még az ... Először 1984. október 27-én repült kapitányként, egy TU 134-est parancsno­kolt. Ez az út a legkülön­félébb keserveket hozta; félnapos csúszást a fel­szállási engedélyt illetően, hóvihart az eredetileg kijelölt . leszállóhelyen, Moszkvában, egy utas hisz­térikus kirohanását a légi utaskísérők „modortalansá- ga” miatt, legvégül Hnn- ecker elvtárs váratlan láto­gatását, aki miatt lezárták Ferihegyét, s a TU 134-es csak körözött és várt, hogy leszállhasson. S még a ha­gyományos virágcsokor is elmaradt, amivel az újsü­tetű kapitányt üdvözölni szokták. De hát mindez már a mo­soly ogtató múlt. Neumann Mihály azóta többször át­repülte az Egyenlítőt, járt minden olyan földrészen, ahová Malév-gépek közle­kednek. Született két gye­reke. akik ritkán látják a papát, és ezért eszük ágár ban sincs repülősnek men­ni. • Egyszerű hétköznapi em­ber vagyok — mondja. Az­tán ecsetelni kezdi, milyen is az, amikor olyan felhő­zetbe kerül, amire képen látva azt mondaná az em­ber, hogy merő giccs, s amilyet a földről soha nem látni. Szóval a kapitány imádja a hivatását. Kérde­zem, mi mindent áldozott ezért, mi mindenről kell lemondania. Sorolja. IIosz- szan. Mégis megéri? —, kérdezem újra. n — Mindent megér! ^ K. 7.9. , MONORI HÍRLAP Manor, Kossuth u. 71. • A Mrrkeszlőség vcietöj*: Vereszki Janos. • Munka­társak: Gér József és Köb­lén« Zsuzsa. • Postacím: Monor, Pf. *1. 22(1, Tele­fon: 157, • Fogadóórák és hirdetésfelvétel: hétfőtől ' péntekit l-idt 11-1*. 8 gátján Az ember, kora sze­rint inkább lehetett vol­na nagyapám, mint apám. Mégis, amikor megállt mellettem az utcán, kopottas bicikli­jével, úgy szólt rám: — Bátyám! Tartozik nekem egy beszélgetés­sel. Régen nem járt mi­felénk. A „mifelénk” azt je­lentette: az utcájukban, mostoha}iánál, akit vagy egy évtizede mondhatok barátomnak. Egyszer a háza építésén segédkez­tem, akkor ismertem meg az új papát. Két koros, magányos özvegy kötötte össze élete fona­lát, hogy — mint mond­ták — eltámogassák egymást, az út hátrale­vő szakaszán. Barátom sem bánta, hogy édes­anyja új társra talált, jól kijöttek az öreggel. Es talán sejtette, hogy neki is könnyebb lesz a maga bajaival birkóz­nia. Az öregember szor­galmas újságolvasó volt, rendszeresen kritizálta a mi lapunkat is. Ha sokáig nem találkoz­tunk, mindig ugyanúgy kezdte: „Bátyám! Tar­tozik nekem egy beszél­getéssel.” Mint legutóbb is. Akkor megígértem, és az egyik szép verőfé­nyes őszi délután el is mentem hozzájuk. Élet­tár sa a mama, akivel megegyeztek, hogy nem bonyolítják házasságkö­téssel a kapcsolatukat, előhozta a ház mögötti pince kulcsát, poharakat tett a lugas alatti asz­talra, és néhány csendes szó után magunkra ha­gyott minket az öreggel. Párja fejcsóválva nézett ut ánna: iiiiiiimimHmHitmmimiiiiititHiiiiiu Tartozás wiiittiiimtniiniiiiiimimiiiiiiummti — Belefonnyad ő is, mint ezek itt — söpört le néhány rozsdabarna szőlőlevelet a lócáról. — Bántja, nagyon bántja a fia dolga. Barátommal is régen találkoztam már, kíván­csian vártam hát a foly­tatást. — Tudja, hogy a srác sohasem foglalkozott politikával. Elismert, jó szakember volt, nem szorult rá azelőtt sem valamiféle párt főnök támogatására. Haladt előre, gyarapodott. Volt persze neki is ellensége, az egyik munkatársa folyton piszkálta. De nem ért föl hozzá, pedig az még egykor munkás- őr is volt. El is ment más céghez.., Utána jöttek ugye. a változá­sok, privatizálások, meg mit tudom én. Üj főnö­köt kerestek a srác cé­géhez, pályázat útján. Solcan próbálkoztak, a nevelt fiam is... De a volt kollégája nyert. Mondják, most is poli­tikai vonalon futtatják. Csakhogy egészen más oldalról, más irányból. Két hét sem telt bele, kikészítette a fiút. Meg­kereshetné, mert nagyot csalódott, nagyon el­hagyta magát. Nem volt benne, de örült a válto­zásoknak. Reményke­dett. Most meg arra sem hajlandó, hogy új mun­kahelyet keressen. A ré­giek vannak mindenütt, azt mondogatja... En tartom a mamában a lelket. Megkerestem a bará­tomat, de beszélni nem tudtam vele. Pontosab­ban nem hiszem, hogy érdekelte mit mondok. Ugyanazt hajtogatta, mint az öregnek. Azért megígérte, hogy már csak az anyjára tekin­tettel is. keres új mun­kahelyet ... Mentem volna a vi­gasztaló hírrel, azután mégis halogattam. Eltelt egy hónap. Senki sem nyitott kaput. A szom­széd szólt ki: „Elmentek az öregek. Előbb a ma­ma, két héten belül a papa ... Álltam és néz­tem a lugas alatti szá­raz szölőleveleket. Elen­gedtem a kilincset, de a hátam mögül mintha azt hallottam volna: „Bátyám! Tartozik ne­kem egy beszélgetéssel”. Vereszkl János Különdíjakat nyertek A főváresban rendezett országos összkorcsoportos klicker rendszerű kyoku­shinkai versenyen Pilisről hat karatéira vett részt. A gyermekkorosztályban utoljára szereplő Illés Ti­bor és Csernák Péter a csaknem 300 tagú mezőny­ben kitűnően megállta a helyét: Illés Tibor a má­sodik, Csernák Péter a harmadik lett. Jövőre már ők is a ser­dülők közt indulnak, mint most Hugyák István, aki holtversenyben az ötödik- nyolcadik helyet szerezte meg. Pontosan ugyanígy szerepelt az ifik között Dráboczi Sándor. A lányok között Illés Erzsébet báty­jához hasonlóan szintén második lett, sőt ezenfelül a rangos mezőnyben^ a leg­technikásabb serdülő illet­ve gyermeklány különdíját is elnyerte. i. Október 16-17-18-ón, Monoron, a Fő téren , gépkocsi-bemutatót és vásárt tartunk A bemutató alkalmából különleges kedvezményeket kínálunk. Rendkívüli akció indul, amelynek keretében minden, kétütemű gépkocsit — érvényes forgalmi engedéllyel, névre szólóan — százezer forint értékben beszámítunk oz újonnen vásárolt, Renault típusú gépkocsi árába. Szeretettel várjuk az érdeklődőket! RAZDIRA BT. MÁRKAKERESKEDÉS, a Renault gyári, Pest megyei képviselete

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom