Pest Megyei Hírlap, 1992. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-16 / 219. szám
GOD QUO1 KzfCMu Dányi örömök XIX. ÉVFOLYAM, 219. SZÄM 1992. SZEPTEMBER 16., SZERDA A KARIKA-TELEPIEK ERDEKEBEN Megszűnik egy veszélyforrás „Ml, a Marika-telcp lakói 1980 óta kénytelenek vagyunk elviselni a közelünkben lévő szenny víztározó és a mellette található dögkút működéséből eredő környezeti ártalmakat” — írták nemrégiben a Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi Felügyelőség osztályvezetőjének a panaszosok, akik bizony joggal ragadtak tollat. Az egykor ideiglenes jelleggel létesített tározóba ma is ellenőrizetlenül kerül a szennyvíz, s a szemét — vizsgálatok szerint veszélyes hulladékot is tartalmazva —, a dögkút pedig folyamatosan ontja a bűzt s a füstöt. A lakók a talajszennyezés, s a lég- szennyezés megszüntetése érdekében a leürítő-telep és a dögkút azonnali bezárását követelik. Panaszoslevelük alapján az illetékesek részvételével megbeszélésre került sor a napokban a polgár- mesteri hivatal városüzemeltetési irodáján. Itt a lakók nevében Horváth László elmondta: az előírt ezer helyett mindössze kétszáz méterre van házaiktól a szennyvíztelep, amely már megfertőzte kútjaikat, mellette pedig a dögkút, amelynek émelyítő, égett szagától undorodnak, a füst elől pedig elmenekülnek. Ez az állapot 11 éve tart. Kezdettől jelezték, kérték, követelték az ' intézkedést eredmény nélkül. — Mi történt 11 éven át?! — kérdezte felháborodva. — Tíz évig semmi, az elmúlt évben viszont sok minden — válaszolta Horváth József, a városüzemeltetési iroda vezetője, aki elmondta: először különféle műszaki megoldásokkal próbálkoztak. A szennyvíztározót bekerítették, az odavezető útra sorompót állítottak, a dögkutat pedig lefedték. Ám hiába. mert illetéktelenek a kerítést szétbontották, a fedlapot lefeszítették. - Intézkedéseik tehát nem hoztak eredményt. A szintén a lakókat kép- selő dr. Hatalyák Zoltán szerint e tények mindany- nyiuk számára ismertek, ők azért vannak itt, hogy megtudják, milyen lépések történnek az ügy végleges megoldása érdekében. Az irodavezető konkrét, biztató információkkal tudott szolgálni. Tájékoztatása szerint a szippantott szennyvizet a jövőben a szennyvíztisztító telepen fogják elhelyezni egy e célra két lépcsőben épülő objektumban. Első lépésként gyorsan, viszonylag kis beruházási költséggel épül meg Erzsébet Királyné Alapítvány Lezárják a jelentkezéseket Mint korábban hírül adtuk, a gödöllői Városi Múzeum kezdeményezésére november 19-én ünnepélyes keretek között létrejön az Erzsébet Királyné Alapítvány. A királyné emlékének ánolását, a monarchikus idők történettudományi kutatását és a gödöllői kastély múzeumi hasznosítását célul tűző alapítvány iránt országszerte nagy az érdeklődés. Noha számos külföldi, elsősorban német GÖDOl.LÖI hírlap Gödöllő, Szabadság tér 10. • A szerkesztősé* vezetője : Balázs Gusztáv. • Munkatársait: Pillér Éva és Hidi Szilveszter. § Postacím: Gödöllő, Pl. 14. 2100. Telefax és telefon: (28 ) 20- 796. O Szerkesztőségi fogadóóra: hétfőn 10-től 13 óráig. • Hirdetésfelvétel: munkanapokon 8.30-tól 13 óráig a szerkesztőségben. nyelvterületen működő vállalkozás, intézmény és magánszemély is szóba jön az alapítvány pénzügyi forrásainak megteremtése érdekében, a kezdeményezés alapvetően hazai értékek ápolására szerveződik. A Városi Múzeum ezúton is kéri mindazokat a jogi és természetes személyeket, akik alapító tagok kívánnak lenni, hogy szeptember végéig jelezzék szándékukat a múzeum címén (2100 Gödöllő. Szabadság tér 5.), mivel bizonyos adminisztratív teendők miatt az alapító tagok körét rögzíteni kell. (Az alapítványhoz való csatlakozás természetesen a későbbiekben is lehetővé válik.) V. K. Mozi 10 Városi filmszínház: Utolsó asszony. Színes olasz film. 18 és 20 órakor. Aszód, autósmozi: A véres angyal. Színes amerikai krimi. Este 9 órakor. az előülepítő rendszer első medencéje. A gyakorlatban a megvalósulás időpontja egyrészt attól függ, elkészülnek-e a tervek az ígért két héten belül, másrészt, hogy kitart-e a fagymentes időszak a munkák ideje alatt. Amennyiben igen, úgy az új létesítmény már decemberben fogadja a szennyvizet. A dögkút kérdésében is reménytkeltő választ kaptak az érintettek: mihelyt befejeződik az engedélyeztetés, megkezdik a szeméttelepen a hagyományos te- metéses megoldást, vagyis az állati tetemek gépek segítségével történő elfölde- lését, a jelenlegi dögkutat pedig többmázsás betontömbbel örökre lezárják. A későbbiekben aztán az egész gyepmesteri telep elköltözik jelenlegi helyéről. Mindezekhez a környezetvédelmi felügyelőség képviseletében megjelent Zöldi Irma hozzáfűzte: nemcsak megszüntetni kell az eddigi állapotokat, hanem azt követően a terület helyreállításáról is gondoskodni kell. A megszűnés utón azonnal meg kell kezdődnie a rekultivációnak. — Jó hallani, hogy önök másképp állnak az ügvhöz, mint a volt tanács. Ha az előd csak tizedennyit tett volna, már nem itt tartanánk — reagált az elhangzottakra a lakókat képviselő Horváth László, bizakodását kifejezve, hogy 11 évi ígérgetés utón végre valóban pont kerül az ügy végére. P. É. Van okuk örülni a dányiaknak. A tavalyi képviselőtestületi döntést követően gyorsan és kedvező összegért végezte el a gázhálózat kiépítését az Infraservice Kft. A mintegy huszonhat kilométeres hálózatot 24 millió forintért létesítették. Képünkön a község vezetői és dr. Skultéty Sándor köztársasági megbízott látható az ünnepélyes átadáson Az általános iskola lapos tetejének javítását ügyes megoldással tetőtérbeépitéssel toldotta meg az önkormányzat. Mintegy 5 millió forintért három tantermet, valamint egy könyvtárhelyiséget nyertek. A kivitelező egy helyi kisiparos volt, de segítettek az erdélyi testvérközség, Gyergyócsomafalva lakosai is. (Vimola Károly felvételei) Ttuuírokmik, szülőknek Pedagógiai akadémia Jeles szakértők szakmai védnökségével, segítségével tervezi pedagógiai akadémia indítását a gödöllői művelődési központ. Számos országos jelentőségű pedagógiai kísérlet helyszíne Gödöllő. Ezekről a nevelők és a szülök egyaránt szeretnének többet tudni és a jó megoldásokhoz önmaguk nevelési értékeit. módjait viszonyítani. alakítani. Változóban van az iskolák oktatási szabadsága, felelőssége, ezért szükséges lenne, hogy a bevált kísérletek új együttműködéssel tegyék hatékonnyá a gödöllői oktatásnevelés folyamatát. Mindezen célt szolgálja az október elsején kezdődő akadémia, melyen a hazai pedagógiai kutatás eredményeit ismertetik. További felvilágosítást dr. Gelencsér Katalin ad. A féléves tagsági díj 200 forint. OLVASÓINK FÓRUMA Nem Kálmán! Már hosszabb ideje őszinte tisztelője vagyok Fazekas Mátyás sajtólevelező társamnak. Sajátos hangulatú és körültekintő alaposságú, korrekt írásai értékes színfoltjai lapunknak. Eme sort erősíti a legutóbbi „Negyven éve kérdezem” című karcolata is. Távol áll tehát tőlem az akadékoskodó szándék (a „kioktatás” pedig még inkább!), mégis ellent kell mondanom záró konklúziójának. Ugyanis az általa citált Kemény — nem Kálmán, hanem Kázmér! Nevezett kitűnő szórakoztatózenész és szólóénekes. Híres arról, is hogy — absztinens lévén — zenekaraiban is a szénsavas üdítőket kedveli, lévén korábbi „bandája” a Pepsi zenekar, a jelenlegi pedig a Canada Dry . . . Ezenkívül megszállott Fradi-szur- koló, a szebbik nem rajongó hódolója és önzetlen, melegszívű bohém. Úgyhogy nem elképzelhetetlen, hogy majd egykor egy zegzugos utca névadója lesz valahol ... Sajnos. Matyi bácsi kérdése továbbra is válaszra vár! Tisztelettel: Brezovich Károly, 1600 Vác, Flórián u. 16. KERESZTYEN TA1ÁLK0Z0 Mái fesztivál Országos keresztyén könnyűzenei találkozó és fórum színhelye lesz Gödöllő szeptember 26-án és 27-én, amely lehetőséget ad keresztyén zenei együtteseknek a szolgálatra, az ismerkedésre, a bemutatkozásra. Az első napon délelőtt Gödöllő forgalmas terein hívogató műsorok lesznek. Este 7 órakor nyitják meg a művelődési központban az I. Jubál fesztivált. Igét hirdet Takaró Tamás református lelkész. A megnyitóra és a találkozó további rendezvényeire a belépés díjtalan. Kispályás labdarúgás Lesz még mit behozni Az I. osztályban négy, a II-ben öt forduló után a Gépgyár és a MÉMMl kettővel, az Építők és a Ti- gáz egy-egy mérkőzéssel adós. Az ATE I. még nem lépett pályára, lesz mit behoznia. Az I. osztály eredményei : III. forduló: Viktória— KJK 4-2, ER-TÉ—Építők 2-2, Schermann BT—Tigáz 0- 0, ATE—Gépgyár elhalasztva, Old Boys—MÉMMl 5-2, Un'itas—Tangazdaság 4-0. IV. forduló: Old Boys— Unitas 2-8, MÉMMl—ATE elhalasztva, Gépgyár— Schermann BT 3-3, Tigáz— ER-TÉ 2-3, Építők—Viktória 8-3, KJK—Tangazdaság 1- 3. A bajnokság állása 1. Unitas 2. ER-TÉ 3. Schermann BT 4. Viktória 5. Old -Boys G. Gépgyár 7. Építők 8. Tangazdaság 4 4 - - 24-4 4 3 1 - 20-9 4 2 2 - 11-5 G 42-2 17-19 4 42-2 12-18 4 2 1 1 - 9-4 3 3111 11-8 1 41-3 12-19 2 ». Tigáz 3-12 1-7 1 1(1. MEM.MI 8 - - 2 2-14 11. KJK 4 - - 1 5-2» 12. ATE ... - 0-0 II. osztály: IV. forduló: ATK—ATE II. 1-8, Fortuna—Lakusz Autó 2-4, Orange—Archi- tekton 4-1, Humán—Nimra 0-3, Medián—Pannónia 3-1. King-Boys—Rekord 3-0, Pedagógus—Volánbusz 3-3. V. forduló: Pannónia— Pedagógus 1-5, Nimra— Orange 2-3, Architekton— Fortuna 1-2, Lakusz Autó —ÁTK 5-2, Rekord—Medián 2-2. ATE II.—King Boys 3-4, Volánbusz—Humán 3-6. A bajnokság állása 1. Oraage 5 5 - - 21-7 10 2. King Boys 5 4-1 31-12 8 3. Humán 5 3 11 17-12 7 4. Nimra 5 3 11 18-14 7 5. ATE II. 5 3 - 2 39-17 6 6. I.akusz Autó 5 3-2 17-13 6 7. Fortuna 5 3-2 17-19 6 8. Itekord 5 2 1 2 25-15 5 9. Medián 5 2 1 2 9-9 5 10. Pedagógus 5 t 2 2 16-15 4 11. Architekton 5 2 - 3 8-13 4 12. ATK 5-14 8-21 1 13. Volánbusz 5-14 13-31 1 14. Pannónia 5 - - 5 6-47 0 Csiba József Az új énül lenéiről Hat színház, tizenhat előadás Hála a lelkes szervezőknek, Gödöllőn évek óta nívós színházi kínálattal várja a közönséget a művelődési központ. Az idei tervekről érdeklődve megtudtuk, hogy várhatóan hat vidéki színház vendégszerepei majd a városban, összesen 16 darabot bemutatva. A kaposvári Csiky Gergely Színház a következő négy produkcióval érkezik: Brecht: A kaukázusi krétakör; Shakespeare: Rómeó és Júlia; Gorkij: Az utolsók és Horváth Péter: Csao, bambino! A rendezők sorrendben: Ba barczy László, Lukáts Andor, Ascher Tamás és Bezerédy Zoltán. A szolnoki Szigligeti Színház a tervek szerint Pozsgai Zsolt: Szerellek, cirkusz; Gábor Andor: Dollárpapa; Brecht: A nevelő úr és Williams: Üvegfigurák című darabját mulatja be Molnár György, Ács János, Fodor Tamás és Taub János rendezésében. A veszprémi Petőfi Színház társulata Hrabaí: Bambini di Praga; Asztalos— Kovács: Börtönmusical, és Jeles András: A nap már lement című előadását hozza Gödöllőre. Két-két darabbal érkezik majd a Szegedi, illetve a Miskolci Nemzeti Színház, Előbbi Wesker: A konyha, és Moliére: Don Juan, utóbbi Büchner: Woyzeck és Német Ákos: Júlia és a hadnagy című darabját adja elő. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Csehov Cseresznyéskertjét mutatja be Ivó Krobot rendezésében. Mindezeken kívül az „ínyencek” számára kétnapos Beckett-szeminárium is lesz színházi előadással egybekötve, s immár hagyományosan idén is megrendezik Gödöllőn az országos stúdiószínházi találkozót. Végül, de nem utolsósorban felhívjuk a figyelmet az első előadásra: október 20-án A kaukázusi krétakör című Brecht-darabot mutatja be a kaposvári Csiky Gergely Színház társulata, a főszerepben Kul- ka Jánossal és Bezerédy Zoltánnal. Jegyeket szeptember 21-től lehet vásárolni a művelődési központban 150 és 200 forintos áron.