Pest Megyei Hírlap, 1992. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-24 / 226. szám

Összcgalialyodoii élhwtrok Cegléd a krosszcél Utolsó fordulójához érkezik a hétvégén a Magyar Motorkerék­páros Szövetség által kiírt Motokrossz Kupa küzclclcmsoro^gta, amelynek minden versenye Pest megyében zajlott. A hetedik, befejező crőróbát, ezúttal a megszokottól eltérően, szeptember 26-án, — szombaton! — Cegléden rendezik meg, a 4-es müut Ábony felé vezető szakasza mellett kialakított új krosszpáiyán. Mag;«ror$>zá^-Izracl Ö-O Már ellenfelet sem könnyű választani Sporttörténeti esemény színhelye volt tegnap este a Ferencvá­ros Üllői úti stadionja: a magyar és az izraeli labdarúgó-váio- gatott először mérte össze erejét, felkészültségét. Erre mind­össze 2300 néző volt kiváncsi. E keveseket is alapos hidegzu­hany érte, mert a hazai utánpótlás-válogatott lélektelen, lassú és körülményes játékkal, s ennek megfelelő 1-0-s vereséggel „hálálta” meg az érdeklődők bizalmát. A keserű felvezető után a „nagyok” az osztrák Steiudl játékvezető Sípjelére a következő összeállításban próbálták meg feledtetni a fiatalok „alakítását”. A két héttel ezelőtti — felcserélődött — utolsó előtti fordulóban, talán minden eddiginél izgalmasabb, szín­vonalasabb, küzdelmesebb versenyt láttak a szurkolók, és ennek köszönhetően ha­sonlóra számíthatnak Ceg­léden is. Egyetlen kategória kivételével ugyanis nem dőlt el semmi, sőt még jobban összegabalyodtak aZ élbolyok. A 125 köbcentiméteres géposztályban Zsíros Zoltán (Tápiőszentmárton) pont­veszteség nélkül már most kupagyőztes, de ígérete sze­rint Cegléden sem fog lazí­tani. A veresegyházi „vi- hárcsapat” egyik tagja, Jakob Béla, 31 ponttal előzi meg a nagykátai Kocsi Sándort, aki a Tápióbics- kén rendezett második fu­tamban kiállni kényszerült Vladár Zoltán (Molior) elé került két ponttal. A negyedliteres géposz­tályban még ennél is na­gyobb a tülekedés a dobo­gó különböző fokaiért. A tavaly még licenccel'ver­senyző Borka János (Hód­mezővásárhely) csak három Tatán az öreg-tavon ren­dezték az evezősök nyílt vi­déki bajnokságát, amelyen a Váci Hajó fiataljai jól sze­repeltek. Egypárevezősben a leány ifjúságiaknál Kor­bei harmadik, a serdülők­nél Genzelmann második lett. A fiúknál a tanulók me­zőnyében egypárevezősben Újhelyi Péter megnyerte futamát, s a nyolcasban is a Kézilabda-er edm ény ek NB 4/B Férfiak Nyugati csoport: Duna- földvár—Pilisvörösvár 28-25 (12-10), Gödöllő—Siklósi Pelikán 30-29 (16-14). Ld.: Raniák (10), Bartos (6), ill. Ambrusits (7)., Pilisvörös­vár—H. Szondi SE 22-25 (9-12). Ld.: Králl (13), En- 1 gert (5), ill. Halmai (9). Du- naföldvár—Dunai Kőolaj 24-23 (15-15). Ld.: Orova (10), ill. Gábor (8). A lista­vezető otthonában minimá­lis különbséggel maradt alul a Pest megyei csapat. Nők Keleti csoport: Sasad— Debreceni Sí 21-17 (10-11). Ld.: Varga (9), Horváth (7), ill. Prippon (7). Akárcsak a férfiaknál a Gödöllő, a nőknél az újonc budaörsi Sasad is most sze­rezte első győzelmét. NB II Férfiak Északnyugati csoport: Váci KSE—MÁV Előre 21-17, Tököl— Győri Vertikál 20-18, Marton- vásár—Gyömrő 25-15, Domony— Pénzügyőr 23-16. ★ A megyei kézilabda-bajnok­ság 4. fordulójában meglepetés a csoportelsőségre Is pályázó Mogyoród hazai veresége a GEAC eilen. A nőknél hasonló meglepetés az Isaszeg hazai ve­resége. A forduló legjobb dobói: Kiss Gy. (Nagymaros), Kántor (Budakalász). Fodor (Szent­endre), Molnár L. (Vecsés), ponttal előzi meg a gváli Kohlt Tamást, aki hét ponttal vezet a másik ve­resegyházi „viharfiú”, a krosszmotort. először tavaly próbált Tárgyéi Imre előtt. Ebben a kategóriában valóban minden megtörtén­het. A CZ-MZ mezőnyben a szintén korábbi profi, Ege- di Józsefnek (Abony), két „amatőrre)”, a tiszavárko- nyi Berkó Lajossal és a dabasi Karlik Istvánnal kell megküzdenie a végső győzelemért. Az utóbbia­kat egyetlen pont választja el egymástól. A 80 köbcentiméteres kategóriában a monon ifj Véger JánosnaK eleinte csak ő maga és a motorja volt az ellenfele. Időközben azonban 29 jjontra meg­közelítette őt a veresegyhá­ziak által feltüzelt csomádi Cserepka i Csaba és 35 pontra a Gyurászik Kálmán edzette ráckevei Éliás Ta­más. De akár dobogóra ke­rülhet még a ceglédi házi­gazdák ifjú' versenyzője, Kecskés Ferenc is ... Az MMSZ Mo tok ros sz váciak győztek, (Vastag, Mácsik, Varga, Czene, Din­ka, Bayer, Tóth, Soltész, a kormányos: Prohászlsa). i illa eh ban kilenc ország harmincöt klubja vetélke­dett a kétnapos nemzetközi viadalon. A tanulóknál a váci Márta Éva nyerte fu­tamát, a győztes magyar kormányos nélküli négy- párevezősben pedig a váci Korbei és Szerletics is in­dult. 10-10 góllal, Ili. Ferencsik (Vác Terra II.), Bellér (Cegléd) 8-9 góllal. Férfiak ÉSZAKI CSOPORT Erdőkertes—Nagymaros 13-23 (3-12). Ld.: Kékesi P. (7), 111. Virág (7), Nagymaros—Domony n. 26-23 (14-13). Ld.: Kiss Gy. (10), ill. Remenár, Pauló (5-5). Mogyoród—Budakalász 26-21 (10-9). Ld.: Gyulai (7), Hl. Kán­tor (10), Veresegyház—Erdőker­tes 27-24 (11-10). Ld.: Czene (9), ill. Kékest P. (7), Mogyo­ród—GEAC 22-23 (8-10). Ld. : Kamaras I. (7), ill. Szabó I. (3). GF.AC—Szentendre 18-26 (11-11). Ld.: Szabó I. (9), ill. Fodor (10). GEAC—Túra 14-14 (8-5). Ld.: Pillinger, Pataki, Szabó (3-3), ill. Tóth I„ Stro- bán (5-5). DELI CSOPORT Vecsés—Abony 21-25 (12-13). Ld.: Molnár L. (10), ill. Takás (5). Ifjúságiak : F.rdőkertos—Nagy­maros 17-16. Veresegyház—Er­dőkertes 16-24, Vecsés—Abony 19-22. Nők ÉSZAKI CSOPORT Isaszeg—GSC Spart. II. 21-22 (11-7). Ld.: Szli'káné (7), ill. Károly (7). Maglód—Váe Terra II. 15-30 (6-!6). Ld.: Jandó (6), ill. Ferencsik (9). DELI CSOPORT Martonvásár—Tóalmás 15-11 (4-6). Ld.: Szente (5), ill. Ko­vács (4). Cegléd—Érd 22-26 (8-13). Ld.: Bellér (9), ill. Dus- nokiné (8). Tápiószele—Tököl 211-18 (10-9). Ld.: Patai, Kácsor- né, Kiss, Lendvai (4-4), ill. Vukov (9). Érd—Vecsés 19-10 (9-4). Ld.: Bariba <7), ül. Strohmayer (5). Ifjúságiak: Martonvásár—Tó­almás 25-8, Gyömrő—Tápiószele 6-25, Cegléd—Érd 21-13, Isa­szeg—GSC Spart. 22-4, Tápió­szele—Tököl 30-12. Maglód— Erdőkertes 16-12, Érd—Vecsés 16-16. Berthóty Attila Egy jellemző pillanat az előző fordulóból: Jakob Béla (34) a levegőben is lökhajtásosként húz el az orosházi Dénes István (98) mellett... Kupa utolsó fordulója tehát szombaton reggel nyolckor a gépátvétellel kezdődik, 10 órakor az edzésekkel folytatódik. A döntő futa­mokat 13 órakor indítják. Kép és szöveg: Vereszki János Kelemen András külügyi államtitkár a konzuli be­számolók és a videofelvé­telek alapján azt a követ­keztetést vonta le, hogy a magyar szurkolók objektíve képtelenek lettek volna bármiféle támadásra, mint­hogy nem volt náluk sérü­lés okozására alkalmas esz­köz. Ezért elfogadhatatlan­A pártolóklub 1800 druk­kert vitt volna a magyar fővárosba, de most azt ajánlja a Slovan híveinek, hogy ne utazzanak el egyé­nileg sem. Ladislav Polka, a szlovák parlament biz­tonsági bizottságának el­nöke ugyanezen az állás­ponton van. Szerinte a ma­gyar fél minden jóalcarata ellenére sem lesz képes megakadályozni „a szur­kolók fizilcai kontaktusát” — idézte a Rudé Právo a parlamenti bizottsági el­nököt. A Lidové Noviny a „Szeptember 16. Komman­dó” budapesti létrejöttéről szóló hímek tudja be a szlovák szurkolóik szerve­zett utaztatásának lemon­dását. A lap meginterjú­volta Pintér Sándort, a ma­gyar rendőrség vezetőjét, aki elmondta: vizsgálják a „Szeptember 16. Komman­dó” ügyét, de szerinte nincs ok az aggodalomra. A Ferencvárosi Torna dub tájékoztatója szerint csütör­töktől vásárolhatók jegyek az FTC—Slovan Bratislava lab­darúgó BEK-mérkőzés buda­Uj kapitány A Magyar Kézilabda Szövetség elnöksége Kovács Ijászló mesteredzőt bízta meg a férfiválogatott szö­vetségi kapitányi teendői­nek ellátásával. Megbízatá­sa a jövő évi világbajnok­ság végéig, 1993. március 21-ig szól. Mpgyéi tnin Egy hetes A megyei sportrejtvény- pályázat 5. fordulójára 461 darab szelvény érkezett be szerkesztőségünkbe. Telita­lálat nem volt, a maximu­ma: a hetes jelentette, ame­lyet egy pályázó ért el, s ő kapja a 80 darab totószel­vényt: Papp Attila (1144 Budapest, Gvadányi u. 32—34.). Sorsolással 10-10 darab totószelvényt nyert: Gere Józsefné (2310 Sziget- szentmiklós. Dobó István u. 11.), özv. Nyári Józsefné (2461 Tárnok, Rákóczi út 9.). Erdei futás A Futapest Klub október 4-én-..11 órától a Normafa mel­letti Anna-réten rendezi meg az ősz egyik nagy futóverse­nyét, a Richtofit-sport futást. A rajt a Normafa síház kö­zelében lesz, a részvevők er­eid utakon teszik meg a hét- kilométeres távot. A viadal utáni sorsoláson Riehtofit ter­mékek találnak gazdára. A nevezési díj 14 éves korig 10, 14 év felett 70 forint. nak tartotta a szlovák rend­őrség indoklását, hogy egy súlyosabb incidenst kíván­tak csírájában elfojtani az úgynevezett gyorsreagáló egység bevetésével. Az ál­lamtitkár bejelentette, hogy a tárca az ügyben további információkat. gyűjt be a pozsonyi magyar főkonzu­látustól. pesti visszavágójára. Az üllői úti stúdión elővételi pénztárá­ban szeptember 24-én és 25-én 11 és 18 óra között árusítják a belépőket, 26-án szombaton viszont szünetel a jegyeladás! Azt is jó, ha tudják a szur­kolók, hogy az FTC 1902. őszi idényére pénzért vásárolt bér­letek a szokásos helyekre szól­nak, nem érvényes viszont semmilyen bérlet, belépő, éves FTC-tiszteiét jegy a 30~i mér­kőzésre. Keszthelyen az országos futócéllövő-bajnokságon a férfi ifjúságiak mezőnyé­ben négy aranyérmet hódí­tottál! el a szentendrei Kos­suth KFSE versenyzői. Futócéllövés, normál: 1. Löbmann Csaba (KKFSE, edző: Fodor László) 572, 2. Pásztor 560, ... 5. Bobák 539. Csapatban: 1. Kossuth KFSE (Löbmann Csaba, Bobák Csaba, Pásztor Ist­ván, edző: Fodor László) 1671. Futócéllövés, vegyes: 1. Magyarország: Balogh Tamás — Páling, Telek, Lőrincz — Illés, Nagy Ti­bor, Sallói, Balog Tibor, Cseh — Kiprich, Hámori. Izrael: Ginzburg — Co­hen, Shimon, Klinger, Amar — Banin, Bercovich, Hazan, Nimny — Tikva, Zohar. Csak Kiprichen múlt, hogy mindössze három perc elteltével nem perdült táncra az addig búskomor lelátó, de a Feyenoord ide­genlégiósa hiába dolgozott ki magának két százszáza­lékos gólhelyezótet, e röpke idő alatt, ha mindkettőt az izraeli kapusba vágta. Az így megijesztett vendégek­nek egyébként jó negyedóra kellett ahhoz, hogy maguk­ra találjanak, de akko/ a kelleténél valamivel job­ban is elkapták a fonalat, mert nemegyszer megvic­celve a komplett hazai vé­delmet, képességei fiíogla- tására kényszerítették az otthon zöld gyepét élvező Balogh Tamást. A 26. perc hozta az újabb magyar helyzetet: Páling jobb oldali beívelését Ginz­burg elvétette, a kipattanó labdára érkező Cseh kapás­lövése alig szállt mellé. A magyarok szinte csak a tá­madásra koncentráltak, a védekezésről megfeledkez­tek, így aztán az izraeli kontrákban mindig ott rej­Pénlekt&l vasárnapig az UTE margitszigeti sportte­lepén rendezik meg a hazai teniszezők Adidas-mester- versenyét, amelyen már csak azok indulhatnak, akik az előviadaiokon szer­zett pontszámok alapján bejutottak a legjobb nyolc közé. Tíz számban avatnak majd győztest, gyermek, újonc, serdülő-, ifjúsági és felnőttkategóriában zajla­Mőr írtunk a fővárosban, a Szilágyi utcában rendezett ser­dülő B kategóriás országos at­létikai bajnokságról. Most ösz- szesítve közöljük a Pest me­gyei fiatalok eredményeit. A legjobban a Soroksári TE szí­neiben versenyző kiskunlaehá- zi atléták szerepéitek, öt baj­noki címet hódítottak el Ba­Löbmann Csaba 383, 2. Bo­bák 374, 3. Szabó K. 362, 4. Pásztor 361. Csapatban: 1. Kossuth KFSE 1118. ★ A fővárosban tartott lég- puskúsviadalon a lányok­nál második lett a százha­lombattai együttes, s lég- pisztoly bajnokságon ötö­dik helyet szerzett a battai fiúgárda. Á Bp. Honvéd meghívá­sos versenyén a serdülő lá­nyoknál a battai Becsek nyerte a légpuskásviadalt. tőzött a gólveszély. Zohár távoli lövésénél Baloghnak hihetetlen bravúrra volt szüksége, pedig a kapus egyébként sem panaszko­dott tétlenségre. A második félidőben sem változott gyökeresen a helyzet, hiába cserélt Jenei Imre, Lipcsei, Dúró vagy Sallói, Kiprich, Hámori, és aki még arra járt, egysze­rűen képtelenek voltak a kapuba találni, fölé, mellé, alá fejeltek, lőttek és tü­zeltek, s naggyá tették Ginzburg kapust. Lőrincz fejelt ugyan egy lesgólt, de az izraeliek előtt is nyílt gólszerzési lehetőség bőven, szerencsére ugyanúgy el- ügyetlenkedték a ziccerei­ket, mint a magyarok. így a sporttörténelmi meccsgoi nélküli döntetlent, s Jenei Imrének további kérdőjele­ket hozott, hogy kiket is vessen be a görögök elleni VB-selejtezőn. Barátságos mérkőzésen: Magyarország—Izrael 0-0. Sárga lapok: Balogh (33.), illetve Zohar (11.), Banin (31.), Klinger (91.). Cserék: Cseh helyett Dúró (46.), Illés helyett Lipcsei (46.), Balog helyett Horváth Csa­ba (69.), Páling helyett Wukovics (73.), illetve Zo­har helyett Ravivo (46.), Bercovich helyett Álon Harazi (46.), Tikva helyett Ronan Harazi (76.). nak a küzdelmek. A névadó Adidas Budapest Kft. 1,2 millió forintot ajánlott fel a viadal összdíjazására. A legjobb nyolc közé ju­tottak névsora, férfi egyes: Barátosi Levente (Vasas, 750 pont), Fekete Rudolf (UTE, 560), Rajó Balázs (PÁ-RA, 510), Krocskó Jó­zsef (NYVSC, 500), Nagy Viktor (Vasas, 410), Makray Péter (ápítők, 390), Nándori Levente (Vasa 350), Bibza Csongor (PÁ-RA, 260). logh László és Foki Vilmos edző tanítványai. Fiúk 15 évesek. 100 m: 1. Kandár Zoltán (OVSK) 11,2, 2. Kiss Gábor (Dunakeszi VSE) 11,2. 200 m: 1. Kiss Gábor (Duna­keszi VSE, edző: Kundlya Já­nos) 23,2. 13 évesek. 80 m gát (76,2 cm): 1. Varga Viktor (Albértirsai SE, edző: Ecsedi László) 11,9. Diszkosz (1 kg): 1. Győri Fe­renc (Soroksári TE) 36,48. Ge­rely (600 g): 1. Zakar Miklós (Váci Reménység, edző: Ma­gyart József) 37.26. Lányok 14 évesek. Súly (3 kg): 1. Schinogl Katalin (Soroksári TE) 12.39. Diszkosz (1 kg) : 1. Kácser Bea (Soroksári TE) 31,46, 2. Schinogl (STE) 30,72. Gerely f600 g): 1. Juhász Krisz­tina (Soroksári TE) 38.96. 13 évesek. Gerely (600 g): 1. Baranya Edina (Soroksári TE) 37.24, 2. Kontha 34.64, 3. Ko­vács 33,10 (soroksáriak). Súly: 2. Baranya 10.75, 3. Kovács 10.38. ■+r Balassagyarmaton a fiatalko­rúak gyalogló-csapatbajnoksá­gán az ifjúságiak 10 kilométe­res távján második lett a GEAC fiúcsapata. A Testvériség Kazi Aranka- ejnlékversenyén a férfi disz­koszvetést Kónyi (GEAC) 46,80 méteres dobással nyerte. B. L. Jól siklói! n Váci Hajó Öreg-tavon a fiatalok A Külügyi szerint Indokolatlan, brutális Az Országgyűlés Külügyi Bizottsága indokolatlan, bru­tális rendőri beavatkozásnak minősiti a múlt szerdai pozsonyi labdarúgó-mérkőzésen történteket. A bizottság súlyának megfelelően kívánja kezelni az ügyet, ugyan­akkor elengedhetetlennek tartja, hogy a történtekből a szlovákok levonják a megfelelő következtetéseket. Kézilabda több fronton Akik először nyertek Nem jönnek a szlovák szurkolók 7 A Rudé Právo és a Lidové Noviny című prágai lap szerdai száma egyformán címoldalon számolt be arról, hogy lemond­ták az összes olyan autóbuszutat. amelynek keretében a Slo­van Bratislava pártolóklubja a pozsonyi csapat szurkolóit szál­lította volna Budapestre, a Ferencvárossal vívandó, jövő szer­dai BEK-visszavágómérkőzésre. Keszthelyi futócéllövés Löbmann aranyai Mestcrtcnisx n Margitszigeten Rajó, Bibzá Érdről Taroló megyei serdülök Soroksári mesterötös

Next

/
Oldalképek
Tartalom