Pest Megyei Hírlap, 1992. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-24 / 226. szám
MAGYARORSZAG PEST MEGYEI HÍRLAP 1992. SZEPTEMBER 24., CSÜTÖRTÖK 3 ] MAGYAR-LENGYEL TÁRGYALÁSOK Kialakulóban a szabadkereskedelem (Folytatás az I. oldalról.) sőbbiekben a tágabb kíséret részvételével plenáris tárgyalást tartottak. Az elhangzottakat László Balázs foglalta össze. A kormányszóvivő elmondta: a terítékre került kérdések között szerepelt a Visegrádi Hármak néven ismertté vált magyar—lengyel—csehszlovák együttműködési keret jövője. Ügy vélekedtek, hogy e hasznosnak bizonyult együttműködést a változó körülmények — azaz, Csehszlovákia szétválása — közepette is folytatni kell. A kormányfők nyugtázták, hogy kialakulóban van a szabadkereskedelmi megállapodás előkészítésének menetrendje. Elképzelhető, hogy már novemberben sor kerülhet az egyezmény aláírására. A megállapodás életbe is léphetne jövő év januárjától, kétoldalú alapon, Magyarország és Lengyelország között, ha addig nem tudnának Csehszlovákiával megegyezni. Mind a magyar, mind a lengyel kormányfő hangsúlyozta, hogy tudomásul veszik Csehszlovákia szétválásának folyamatát. Közös érdeknek tartják, hogy Szlovákia ne szigetelődjön el a nemzetközi színtéren, hanem mielőbb integrálódjék az eddigi regionális és európai együttműködési szervezetekbe. Felvetődött egy vegyes, TANÁCSKOZÁS a kábítószer kereskedelemről r / r Magyarország még nem számít főútvonalnak a kábítószer-kereskedelemben, de hazánk is tranzitút, s ez megnöveli a magyar rendőrség felelősségét. Ezt Bo- ross Péter belügyminiszter jelentette ki a Kriminálky- nológia ’92 című nemzetközi szakmai-tudom'ányos tanácskozás megnyitóján szerdán, a Magyar Honvédség Művelődési Házában. A miniszter rámutatott arra, hogy a kábítószer-kereskedelem vissza- szorítása érdekében a különböző országok bűnüldözési szervezetei között közvetlen kapcsolatok kiépítése szükséges. A háromnapos tanácskozákon 25 ország szakemberei elsősorban arról cserélnek véleményt, hogy a kábítószer-kereső kutyákat miként lehet a jelenleginél hatékonyabban alkalmazni, illetve a kutyaképzést fejleszteni. Ezzel kapcsolatban Kacziba Antal vezérőrnagy, az ORFK bűnügyi főigazgatója utalt arra, hogy a magyar rendőrség örömmel adja át tapasztalatait a kutyaképzésről. Külföldön Is árusítják Dízelmotoros Opel Astrák A szentgotthárdi Opel- gyárban szerdától dízelmotorokkal is szerelik az Opel Astrákat — tájékoztatták az MTI szombathelyi tudósítóját. A gyártási program szerint 1700 köbcentis katalizátoros dízelmotorokat építenek be az 5 ajtós és a Caravan változatú autókba. Ezeket a motorokat nem Szentgotthárdon gyártják, hanem Németországból szállítják a hármas határ menti városba. A dízelüzemű személygépkocsik első szériája mintegy 4 hét múlva kerül a házai kereskedőláncba; az ötajtós ára 1 millió 123 ezer 200 forint, míg a Caravané 1 millió 231 ezer 600 forint lesz. A Szentgotthárdon szerelt dízelüzemű gépjárműveket az Opel saját hálózatán keresztül külföldön is árusítja majd. magyar—lengyel bank létrehozásának gondolata. A gazdasági kapcsolatokról úgy vélekedtek, az árucsere-forgalom nagyon mélyre süllyedt. A kormányfők szerint a kapcsolatok szintje, fejlettsége nem maradhat el az EK és az EFTA-országokkal kiépülő kontaktusoktól. A NATO- hoz és a Nyugat-Európai Unióhoz fűződő kapcsolatok alakulásáról is szó esett, valamint a térség helyzetéről, különösen a jugoszláviai eseményekről. A kormányfői tárgyalások után Hanna Suchocka és Antall József jelenlétében aláírták a beruházásvédelemről, illetve, a kettős adóztatás kizárásáról szóló megállapodásokat. Az egyezményeket magyar részről Pongrácz Tibor, a Pénzügyminisztérium köz- igazgatási államtitkára, Lengyelország nevében Iwo Byczewsky, külügyi helyettes államtitkár látta el kézjegyével. Hanna Suchockát a déli órákban fogadta Szabad György, az Országgyűlés elnöke, a programnak megfelelően a lengyel miniszterelnök asszony találkozott a magyarországi lengyelek képviselőivel. ÁVÜ JÁVOR BÉLA AZ IGAZGATÓTANÁCS TAGJA Antall József miniszter-, elnök kinevezte az ÁVÜ igazgatótanácsának kilencedik tagjaként Jávor Béla ügyvédet. Ezenkívül még két üres hely van a testületben — közölte tegnap Bajkó Erika, az ÁVÜ sajtófőnöke az igazgatótanács ülését követő sajtótájékoztatón. KORMÁNYÜLÉS Adótörvények, útalap i betétvédelem Az MTI információja szerint a kormány csütörtöki ülésén ismét napirendre kerülnek az adótörvények. A korábbi tervekkel szemben várhatóan mégsem adóztatják meg a családi pótlékot, s megmaradnak a gyermekkedvezmények is. A még formálódó elképzelések szerint a forintbetétek után a jövőben is 20 százalék marad a kamat; adó, a devizabetétek pedig továbbra is adómentesek maradnak. A közlekedési tárca tervei szerint viszont emelkedik az üzemanyagárba beépített útadó mértéke, mintegy 1,80-2 forinttal. Ez természetesen kihatna a benzinárakra is. Napirenden lesz az 1996- os budapesti világkiállítás előkészítése, valamint a megvalósítás és az üzemeltetés finanszírozása is. E téma megvitatására meghívták Demszky Gábort, Budapest főpolgármesterét. Minden bizonnyal szó lesz az Expóhoz kapcsolódó fővárosi beruházásokról, így a metróépítésről is. A kabinet előterjesztést hallgat meg a betétvédelmi rendszer továbbfejlesztéséről, s várhatóan létrehozza az Országos Betétbiztosítási Szabad György finnugorokat fogadott Szabad György, az Országgyűlés elnöke szerdán fogadta a Parlamentben az Orosz' Föderáció Legfelsőbb Tanácsa finnugor tagozatának küldöttségét, melyet Nyikolaj Medvegyev társelnök vezetett. A parlamenti sajtóiroda tájékoztatása szerint a találkozón véleményt cseréltek a finnugor népek világ- kongresszusának előkészítéséről, az IPU finnugor szekciója létrehozásának gyakorlati teendőiről. Az orosz parlamenti delegáció ezt követően megbeszélést folytatott a magyar Országgyűlés finnugor tagozatának tagjaival. ROBBANTÁSOS FENYEGETÉS Repül az emlékmű? Az önmagát Magyar Akció Bizottságnak nevező szervezet levélben közölte Demszky Gábor főpolgár-- mesterrel: távirányítással felrobbantják a Szabadság téri szovjet emlékművet, ha azt a főváros szeptember BESZÉLGETÉS MŰSOROKRÓL Győri Béla, Chrudtnák Alajos, Pálfy G. István és Katona Tamás lesz a vendége annak a rendezvénynek, amelyet szeptember 26-án, szombaton, 17 órától tartanak a Kereszténydemokrata Néppárt budapesti székházában, A XI1. kerületi Nagy Jenő utca 5. alatti összejövetel házigazdája Varga László, a KDNP elnökhelyettese, és a párt kerületi szervezete minden érdeklődőt szeretettel vár. 25-ig nem távolíttatja el helyéről. A robbantás előtti utolsó figyelmeztetésnek szánt levél arra is felhívja a főpolgármester figyelmét, hogy továbblépnek Pong- rátz Gergely, illetve a többi 5G-os követeléseinél. Demszky Gábor az MTI- nek szerdán elmondta: a napokban kapott kézzel írt levelet átadta Bodrácska János rendőrfőkapitánynak az ügy kivizsgálása érdekében. A főváros vezetése a fenyegetés ellenére sem tervezi az emlékmű lebontását, arról ugyanis csak a fővárosi közgyűlés határozhat. Az emlékmű őrzése ebben a helyzetben a rendőrségre tartozik. Tflfakoxás Tetteket várnak Az Ifjúsági Demokrata Fórum Környezetvédelmi Csoportja és III. kerületi szervezete tiltakozását fejezte lei az óbudai lakótelepre .(Miklós tér és környéke) tiltottan behajtó kamionforgalom elten. Támogatja a szerda reggel megkezdődött demonstrációt. Követeli, hogy a kerület SZDSZ- es vezetése és polgár- mestere a választási ígéretekhez híven a tettek mezejére lépjen, és biztosítsa a terület lakóinak nyugalmát. Egyetlen napirendi pontként, vita nélkül és egyhangúlag általános vitára bocsátotta a nemzeti és etnikai kisebbségek jogállásáról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés alkotmányügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi bizottsága tegnapi ülésén. A törvényjavaslat nyár elejére elkészített ezen újabb változatát nagyrészt támogatják a kisebbségek is — mondotta a kormány képviseletében jelen lévő Báthory János, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnökhelyettese. Az országmozgósításról és a védelmi felkészítésről tárgyalt tegnap — zárt ülésen — az Országgyűlés honvédelmi bizottsága. Annus Antal, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási Az országgyűlési bizottságok üléseiről államtitkára elmondta, semmi rendkívüli tényező nem indokolta e téma tárgyalását. Az országmozgósításra viszont csak békeidőben lehet felkészülni. Nem először tárgyaltak e kérdésről, de a védelmi felkészítésnek is alkalmazkodnia kell a piacgazdasági körülményekhez. Az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsági ülésén szó esett a bősi vízlépcsőről. és arról, hogy a testület támogatja a magyarszlovák közös parlamenti bizottságok megalakítását. Az ülés részvevői szükségesnek tartották azt, hogy a közös bizottságba delegált képviselőik az Európa Parlamentben és az Európai Közösségek országainak törvényhozásában ismertessék a magyar—csehszlovák államközi szerződés megszüntetésének okait. Az Országgyűlés emberi jogi bizottságának ülésén a képviselők foglalkoztak a túrái, kétegyházi tragikus eseményekkel, és a múlt héten, a pozsonyi Slovan Stadionban történtekkel. Kelemen András, kül- ügyminisztériumi államtitkár a rendelkezésére álló dokumentumok alapján megállapította, az ügynek politikai vetülete is van, indokolatlan volt a szlovák rendőrség, illetve a kommandósok fellépése. A médiatörvény tervezetéről tárgyalt az Országgyűlés kulturális bizottsága szerdán Visegrádon. A képviselők a Médiahajó ’92 programjára tekintettel tartottak kihelyezett ülést a Duna-parti városban. A testület tagjaival az Igazságügyi Minisztérium szakembere ismertette a polgári törvénykönyv alapítványnyal foglalkozó részének tervezeti módosítását a törvénnyel összefüggésben. Alapot. Erre. azért is szükség van, mert az 1992. december 31-e után elhelyezett lakossági betétek visz- szafizetésére megszűnik az állami garancia. A kormány a tervek szerint 800 millió forint garanciát vállal a Vetőmag Kereskedőház Rt. számára, hogy hitelt vehessen fel a jövő évi termést megalapozó minőségi gabonavetőmagvak biztosítására. A távirati iroda értesülése szerint a kormány a hét végén rendkívüli ülést tart, amelynek napirendjén a jövő évi költségvetés szerepel. Ismételt megvitatása azért sürgető, mert a tervezetet a kabinet a törvényes határidőig, szeptember 30-ig be akarja nyújtani a parlamentnek. Önök szerint talp vagy arc? A 168 óra jegyzetírója szerint ostromlott állapotban van a Rádió, hiszen oda a közelmúltban is behatolt néhány illetéktelen országgyűlési képviselő. Jegyzetében, mely olyan hófehérre festi az intézményt, amilyen fehér már nincs is, szerénységemet is idézi a szerző. Egy nyár eleji szűk körű beszélgetést kap elő, amelyen uram bocsá, maga a miniszterelnök is részt vett, olyannyira, hogy ő hívott meg. Igaz, ott elmondtam az idézett mondatot, azaz a kormánynak kézbe kellett volna vennie a Rádiót meg a Tévét. A jegyzetíró ezt bolsevista kitörésnek vette tőlem, ám arról megfeledkezik, hogy ez a kormány azért csak-csak nem azt a bolsevista ideológiát kívánja hangoztatni a mikrofonon át, amelyhez a jegyzetíró olyannyira hozzámelcgedett .kádári rádiós múltja alatt. Ila a nemzeti, magyar, szabad rádió megszólal majd egy bizonyos pillanatban. az nem biztos, hogy kormányellenes lesz, hisz a kormány is magyar. Vajon miért lenne baj ez az egybeesés? Vajon miért elképzelhetetlen, hogy a rádióból ne csak a földárverés körüli bonyodalmakról halljunk, hanem arról is, mit tegyen a földigénylő, hogy a pártállam faluban rekedt urai ne fosszák ki. Jeles, egynémely tévébeszéige- téskor oly ideges pályatársam bizonyára hídja: ügyeskedik. Kacsingat minden politikai tényezőre, hisz mit lehet tudni, mit hoz a holnap. Talpon volt tíz éve, és talpon van ma is. Önök szerint tán holnap nem lesz a talpán? Dehogynem! Csak, kedves Havas Henrik, reggelente nem talppal fordulunk a borotválkozótükör felé. Bele kell nézni. (Vödrös)