Pest Megyei Hírlap, 1992. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-21 / 223. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1992. SZEPTEMBER 21, ÍIÉTFÖ 5 REGIONÁLIS KDNP-TANÁCSKOZÁS GÖDÖLLŐN HATSZÁZAN A RÉGIÓBÓL ERDŐKERTESEN A terhek nem növelhetők Örökifjak találkozója A kistarcsai nyugdíjasklub népi táncos „lányai" a Egy héttel a Keresztény- demokrata Néppárt Pest megyei küldöttgyűlése után ismét Gödöllő adott otthont a párt egyik regionális ta­nácskozásának. Az Iposz- székházban a megyei szer­vezet kezdeményezésére 14 megye KpNP-vezetői talál­koztak. A megbeszélés egyik alapvető célja az volt — tá­jékoztatta lapunkat dr. Szilágyiné Császár Terézia alelnök, a Szabolcs-Szatmár megyei szervezet elnöke —, hogy folytatják a felkészü­lést a KDNP közelgő, két­fordulós nagyválasztmányi ülésére. A párt kinőtte alapszabályát, a tagság úgy látja, hogy az 1994-es vá­lasztásokon való sikeres szerepléséhez feltétlenül szükséges a módosítás a különböző területek hatás­köréről, összetételéről, lét­számáról. A gödöllői ta­nácskozás résztvevői sze­rint a hétfős országos el­nökséget tizenöt tagúra kell bővíteni. Hatékonyab­bá kell tenni az intéző bi­zottság munkáját is. A párt politikai program­ját e testületekben, a par­lamenti frakcióban, továb­bá az önkormányzatokban és a helyi szervezetekben kell megvalósítani, vála­szolva egyben a társadalom mindennapi problémáira. Az alelnök kiemelte, a KDNP-ben megjelentek a fiatalabb korosztályok Is. Feladatokat kell adni szá­mukra. Az országos bizott­ságokban már van szakmai bázis, ezt ki kell építeni az alsóbb szinteken is. A párt elnökségének ki­egészítése azért is szüksé­ges, mert két és fél évvel ezelőtt még nem voltak olyan jelentős nemzetközi kapcsolatai a KDNP-nek, mint napjainkban, szögezte le Varga László elnökhe­lyettes. Részt vesznek az Európai Demokrata Unió, a Nyugat-Európai Keresztény Unió, az Európai Néppárt és a Keresztény Pártok Nemzetközi Szervezetének munkájában. A házigazdák nevében Mészáros Gyula, Pest me­gyei elnök elmondta, hogy nem az első alkalommal szerveztek regionális érte­kezletet. Most is komoly politikai műhelymunkát végeztek, s ezt az országos vezetés figyelembe veszi. Sokkal nagyobb a súlya egy-egy állásfoglalásnak, ha azt nem egyetlen megye képviselői fogalmazzák meg. Az első választás haj­rájában a KDNP-nek 3500 tagja volt, most több mint húszezer. Ilyen dinamikus növekedés más pártban nem mutatkozott. Javasla­tuk az elnökség kibővítésé­re összetett. Az új tagok egy része régiókat képvi­selne, mások adott felada­tokat látnának el. A tanácskozás résztvevői további két kérdésben ki­alakított véleményüket is a nyilvánosság elé kívánták tárni. Ezeket Birkás János, Hajdú-Bihar megyei elnök tolmácsolta. Eszerint a gaz­dasági* átalakulás terheit tovább növelni nem lehet, a társadalom jelentős része teherbíró képességének végső határához ért. Elfo­gadhatatlan, hogy az alap­vető fogyasztási és létszük­ségleti cikkek forgalrhi- adó-körbe kerüljenek. A Gödöllőn képviselt megyék felkérik a KDNP-frakciót, hogy az ilyen tartalmú kor­mányjavaslatot utasítsa el. A közszolgálati rádió és televízió működésével kap­csolatban Varga László kérdésünkre többek között kifejtette: a józan elemek között elismert, hogy az ellenzéknek van televíziója és rádiója, a kormánynak nincs. Mi azt szeretnénk — hangsúlyozta —, ha egyik­nek sem volna, hanem a rádió és a televízió az igazságra törekvőén és tár­gyilagosan — mint az an­gol BBC — közölné a hall­gatósággal mindazt, ami az országban történik. Szilá­gyiné Császár Terézia ezt azzal egészítette ki, hogy a Rádiónak, Televíziónak se­gítséget kellene adnia az állampolgároknak az őket közvetlenül érintő, lénye­ges kérdésekben, mint pél­dául a kárpótlásban. Balázs Gusztáv Bár szombaton és vasár­nap elsősorban a nagykö­zönség számára tartott nyit­va az őszi BNV, az üzleti megbeszélések sem szüne­teltek. A vásárváros konferen­ciaközpontjában tartotta vasárnap első kongresszu­sát a Magyar Órások Ipar- testülete. Havadtői József, a testület elnöke beszámo­lójában hangsúlyozta: a mintegy 1000, órajavítással és -forgalmazással foglal­kozó céget és magánvállal­kozót tömörítő szervezet célja elsősorban az órások érdekképviseletét ellátni a kormányzati szerveknél, minisztériumoknál. Véle­ménye szerint az újonnan alakult kamarák és ipar­testületek legfontosabb fel­adata, hogy védjék a gaz­daságot, a gazdálkodókat a politikai vezetés túlkapá­saitól, I keresztülvigyék, hogy a gazdaság öntörvé­nyei érvényre juthassanak. A kormány feladata az, hogy a működéshez szük­séges feltételeket biztosít­sa — jelentette ki. Az ipar- testület kongresszusára meghívták számos külföldi cég — többek között a Sei­ko, a Casio, a Citizen és a Swatch — képviselőit, el­sősorban azért, hogy felve­hessék a kapcsolatot ma­gyar kollégáikkal a javí­táshoz szükséges alkatré­szek biztosítására, illetve hogy Magyarországon Is A Gödöllő közeli három és fél ezres Erdőkertes köz­ség mostanában egyre gyakrabban szerepel la­punkban. Két héttel ez­előtt a Jász-Nagykun-Szol- nők. Pest és Nógrád me­gyékből alakult központi régió újságjainak, újság­íróinak találkozóit rendez­ték meg a művelődési ház­ban. szombaton pedig a három megye 25 nyugdí­jasklubja találkozott kul­túrműsorral, ebéddel, elő­adásokkal. vitával egybekö­tött hangulatos összejöve­telen. önkéntelenül is föl­vetődik a kérdés, hogy e viszonylag kicsi település miért, mik^-t tud ilyen ré­megteremthessék a garan­ciális feltételek teljesítésé­nek hátterét. Az Amfora vezetői arról tájékoztatták az újságíró­kat, hogy — noha fő tevé­kenységük továbbra is üveg-, porcelán- és mű­anyag áruk forgalmazása — új vállalkozásba fogtak, mert e területeken a bel­földi kereslet az utóbbi években folyamatosan csökken. 5 millió forintos alaptőkével Aquamarin néven Egerben egy kft.-t alapítottak, amely napi háztartási-vegyiárukat for­galmaz egyebek közt a Caola és a Henkel termé­keiből, s megpróbálják a konkurenciánál olcsóbban értékesíteni ezeket a cik­keket. Elsősorban az új magánkereskedők ellátásá­ra törekednek, s arra szá­mítanak, hogy a cég így ismét eléri a korábbi, évi mintegy 3 milliárd forintos forgalmát. A Hungaropen Kft.-nél elmondták: a cég — amely azelőtt a Pevdi írószergyá­ra volt — a korábbi 5-6 vevő helyett mintegy 800- zal van üzleti kapcsolat­ban, az export visszaesett, s megnehezült a belföldi értékesítés is. A vásárra mintegy 300 külföldi és ha­zai partnerüket hívták meg, s arra számítanak, hovv esetleg vissza tudiák hódítani elvesztett kelet- európai partnereiket is. giókra kiterjedő találkozó­kat rendezni. Dániel Kor­nél, a művelődési ház igazgatója adja meg a vá­laszt: — Ennek a községnek az évszázad első évtizedében 104 lakója volt. Most 35- ször annyian vagyunk, nyu­godtan kimondhatjuk, hogy ez egy folyamatosan for­málódó közösség. Az itteni emberek fogékonyak min­denre, ha nem lépünk ki a faluból, akkor is élénk a művelődési ház. Az pedig, hogy az egész régióra ki­terjedő találkozókat,, kiál­lításokat szervezünk, abból ered, hogy a helyi közigaz­gatás és a művelődés szak­emberei komolyan veszik: a jövőben nem egy me­gyében, hanem egy régió­ban kell gondolkodni. — A művelődési intéz­mények manapság megle­hetősen szegények. Honnan van pénz egy ilyen nagy­szabású találkozó megren­dezésére? — Mi ezt beterveztük az idei költségvetésünkbe. Hatszáz embernek termé­szetesen nem tudunk ebé­det adni, az önköltséges lesz, de minden egyebet állunk. Miközben a színpadon egymást váltották a vers­mondók, szólóénekesek, tánccsoportok, alkalmam volt szót váltani néhány résztvevővel. Bugyi Lajos Jászapátiból iött. a Velemi Endre Nyugdíjasklub tagja: — Hatvantagú klubunk nem egyszerűen beszélgető­pódiumon (Vimola Károly felvétele) klub; van hagyományőrző csoportunk, kertbarátkor és honismereti munkacso­port is. Nagyon szívesen jöttünk ide, mert az erdő- kertesiekkel régen kapcso­latban vagyunk, gyakran találkozunk, amikor ők jönnek hozzánk a meleg­fürdőre. A Nógrád megyei Mohó­ra községben élő Székely Imre már furcsább, kemé­nyebb dolgokról beszél. — A mohorai nyugdíja*- klubnak 30 tagja van, eb­ből húszán egyben az MDF tagjai is vagyunk. Sajnos elég sokan kereszt­be tesznek nekünk azért, mert politizálni merünk n kormány mellett. Az erdőkertesi, 80 tagú nyugdíjasklub vezetője a 72 éves Majoros András, a Láng Gépgyár egykori tur­binaszerelő csoportvezetője. — Klubunk most már kép­viselteti magát az önkor­mányzatban. öregen is al­kotó embernek érezzük ma­gunkat, számíthat ránk a polgármester s a község más vezetői. Segítettünk most is megszervezni a ta­lálkozót, s azt hiszem, so­káig emlegetjük még ezt a naw-szerű rendezvényt. Kora délután Pálffy Ilo­na, a köztársasági megbí­zott hivatalának helyettes vezetője szólt a résztve- vőkhöz. Beszélt a régió szeretjéről, arról, how mennyire szükséges az új rendszerű közigazgatásban a megyehatárok feloldása. H.Z. Szeressük a vadászokat? A pártállam idején vadásznak lenni kiváltság volt. Ez ma már olyannyira megváltozott, hogy bárki kaphat fegyverviselési engedélyt, ha vizsgát tesz. Ezért úgy gon­dolták az FM vadászati főosztályán és a Vadászati Kul­turális Egyesületben, hogy országos vadásznapokat ren­deznek. A megyei esemény Gödöllőn kezdődött egy hete, s a befejező programot szombaton Dlósdon, a Mavad lőterén tartották. A koronglövő és íjászversenyeken profi vadászok versengtek. A díjak az eseményhez illően lő­fegyverek voltak. Képünk a nyílpuska-bemutatón készült (Vimola Károly felvétele) „Kiseprűzték” Gödöllőt Nagyszabású köztisztasági napot tartottak Gödöllőn szombaton. Az eseményt támogatta a „Házat, Hazát Ala­pítvány”. Az Iskoláskorúaktól a meglett apákig közel kétszázan seperték az Erzsébet parkot s a többi köz­teret, vagy takarították a temetőt (Vimola Károly felvétele) Hétvége a BNV-n Versenyben a vásárló éri

Next

/
Oldalképek
Tartalom