Pest Megyei Hírlap, 1992. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-17 / 220. szám

NAGY UGRÁS A SZABADPIAC FELÉ Pest Msgye Önkcs’inányzata Kockázat nélküli kockák Az ABBA abbahagyja Egyetlen kislemez erejéig visszatér közönsége körébe a svéd ABBA együttes — jelentette a Daily Mirror című londoni lap. A hír Agnethától, a csa­pat egyik nőtagjától szár­mazik. Elárulta egy stock­holmi dizsinek (disc jockey-nak), az pedig vi­lággá kürtölte, hogy az ABBA ismét együtt dolgo­zik egy kislemezen, amely októberben jelenik meg, de az már tényleg a legesleg­utolsó lesz. Aki a közelgő őszre koc­kás kosztümbe, blézerbe, kis- vagy nagykabátba öl­tözik, semmi kockázatot nem vállal. Mert minden­féle méretű és variációjú kockás textil a divat élvo­nalába emeli viselőjét. Kis és nagy kockák, pepiták és tyúklúbminták. Esterházi- kockák, szabálytalan sotti- sok, egyaránt divatosak, többnyire két színben, és leggyakrabban a pirosat feketével vagy a feketét fe­hérrel párosítják. A kocka­folyamatokat olykor gir­land és virágminták szakít­ják meg, az uralkodó szí­nekben. A kockás kelmék divatja először az 1800-as évek ele­jén tobzódott. Akkoriban minden alkalomra előszere­tettel használták a kockás gyapjút: kabátnak, utazó­ruhának, sportöltözéknek. A hosszú nappali ruhák kockás kasmírból készültek. A szalagokkal, művirággal díszített selyem kockás es­télyi ruhák is kedveltek voltak a hölgyek kőiében. szakirányú egyetemet, főiskolát végzett nuinfcafárs&kat keres ellenőrzési, revizori feladatok ellátására, fő- és részmunkaidős foglalkoztatással. A pályázatokat — szakmai önéletrajzzal, az iskolai végzettséget bizonyító okirattal, három hónaposnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvánnyal — a megjelenést követő 30 napon belül lehet benyújtani Pest Megye Közgyűlése elnökének, cím: Budapest V., Városház u. 7. (Pf.: 112. 1364). Szombaton és vasárnap olcsó árukat kínálunk a város szívében, a szerkesztőség előtti parkolóban — a lílaha Lujza téren.' Részlet az árlistából: rizs 42 Ft, vöröshagyma 14 Ft, fokhagyma 75 Ff, burgonya 13 Ft, száraztészta 37 Ft, tojás 4,20—5,70 Ft. A mindkét nap reggel Ü tői délután 5-ig tartó rendez­vény nemcsak az olcsó áruk, hanem az egészségügy je­gyében is zajlik. A Péterfy Sándor Kórházzal, az. Orszá­gos Onkológiai Intézettel s más egészségügyi és karitatív szervezettel különböző akciókat is szervezünk a Hírlap­kiadó Vállalat épületében: ingyenes egészségügyi szolgál­tatással állunk a nagyközönség rendelkezésére: lesz kom­puteres szemvizsgálat, vérnyomásmérés, onkológiai szű­rés. Tekintettel a kórházak krónikus vérhiányára, mimic- nekelőlt a véradásra hívjuk fel a figyelmet. Mindenkit, aki felelősséget érez polgártársaiért, idr várunk. Várunk azzal (is), hogy emlékeztetünk rá: mi magunk ugyancsak kerülhetünk szorult helyzetbe, gyermekeinknek, unoká­inknak az éleiét mentheti meg a vér. Az egészségért és a szociális biztonságért elnevezésű akciónkra eddig olcsó áruikkal, a következő cégek jelez­ték részvételi szándékukat: Nova Pack Csomagolóanynggyár (WC-papfr, szalvéta, papírzsebkendő), Eduscho (kávé, csokoládé), Visoram (ingyenes szem vizsgálat, olcsó szemüvegkeret, bizsui, En­ter Kft. (diahrtikus élelmiszerek, bébiételek), Colgate Palmolive Hungary (testápoló, sampon, Aiax-tisztílósz.e- rek), Egyesült Vegyiművek (Ultra-terniékek), Pelyvás pékség (kenyér, péksütemény, száraztészta), Ihingarokert Kft. (zöldség, gyümölcs, élelmiszer). Mindkét napon gyűjtést rendezünk a horvátországi menekülteknek. Várjuk a további jelentkezőket a 266-0552-C* Iclcfoti­számon, Fax: 138-4550. Mese- és ifjúsági filmek a Tv 1-cn Jönnek a lovagok Műpónik és gumimacik úján igazi templomos lova­gok! Vagyis, valami egé­szen más, mint eddig. A franciák ötlete nyomán elevenedik meg majd ti­zenöt részben a régvolt történet. Tizenöt alkalom­mal huszonöt percre a messzi, a régi korokba me­rülhetünk. Az epizódok köz-ül nyolcat a franciák forgattál? országukban, Spanyolországban, Bulgá­riában — s a hét hátrama­radt történetet mi — im­máron magyar szereplőkkel is —. Magyarországon* A lovagkorban a legenda szerint is lovagok éltek. Ügy hírlik, zavaros idők jártak akkoron. E férfiak jó szolgálatokat tettek, hő­sök voltak, bátrak, a nők­kel gálánsak, szerelmesek. A Szentföldre vágytak, s ne­mes cselekedetekre. De sok­féle rendjük volt. Köztük egy a templomosoké. Őket az összes többi lovagtól az különböztette meg, hogy kereskedtek is. Az üzlet az üzlet. Kellett a haszon. Kellettek a kincsek, s ha voltak, akkor nyomukra kell akadni. Telhetnek közijén az évszázadok. Morin úr történelmet ta­nít a huszadik század végi Európában, diákjai rokizni járnak, diszkóba, s Coca- Colát isznak a hamburger mellé. De a tanár úr úgy véli — nem alaptalanul —, hogy kincsért utazni érde­mes, még olyan „sötét” he­lyekre is, mint Közép- Európa. A tét nagy, hiszen a kincs, amit keresnek, a legendás templomos lova­goké. A magyar epizódo­kat Mihályit Sándor ren­dezte, s a szereplők közül méltán említhetjük Né­methit Ferenc, Bessenyei Ferenc és Bus Kati nevét. De hát nem csak temp­lomos lovagok voltak. Szü­letett n ár e korból az if­júság számára egv rajz­film, u népszerű Kriszto- fóró, * most jön a folyta­tás. Tizenhárom alkalom­mal ez a remek rajzfilm­figura oldja meg a külön­böző történetek különböző megpróbáltatásait. Az elő­ző sorozat tapasztalatait felhasználva — okulva mindabból, ami kevésbé volt gördülékeny, Izgalmas —, az alkotók Igyekeztek mindenre szellemesebb és változatosabb, meglepeté­sekben gazdag, izgalmas megoldásokat találni. Ked­vesek a rajzok, érdekfeszí­tők a történetek és a han­gok — Harkányi Endréé. Farkas Antalé, Usztics Mátyásé. Gálvölqyi Jánosé, Tahi-Tóth Lászlóé — csa­logatok. Érdekes lehet tán az a történet is. amelyben nincs lézerfegvveres harc. meg űrmanó, * nem a jö­vőbe, hanem a múltba ka­lauzol. Józsa Agnes Klasszikus összeállítás: fekete-fehér kockás blézer fehér blúzzal, fehér gyöngysorral, fekete szoknyával Ez a mindent elárasztó kockás divat van visszaté­rőben manapság. Amikor a cipőtől a kalapig, a haris­nyától a kézitáskáig min­den kockássá lesz. De ter­mészetesen elsősorban a ru­hák és a kabátok. Persze nem elég felvenni egy kockás kosztümöt, ka­lapot. Kell hozzá egy kis rafinéria is. Az egyik alap­szín további hangsúlyozása a blúzzal, a pulóverrel, az ékszerekkel, s a kiegészí­tőkkel. Kernek ötlet a gal­lér keretezése, a gombok megkeverése (egy fekete — egy fehér), egy gyöngysor, egv kitűző, egy cipőklipsz csodákat tehet az összhang megteremtése érdekében. Mert természetesen a koc* kák nem mentenek fel a harmónia keresése alól. S ezt legkönnyebben a szí­nek diszkrét ismétlésével érhetjük el. Alakításhoz, ruhatárunk felújításához egy kevés kockás textil is jó segítség lehet. Gallér. plasztron, vállbeállítás egy megunt egyszínű darabot is feldob, divatossá tesz. Csekély be­ruházással is megoldható a kockásodás, egy sál, egy kendő, egy kalap, egy mel­lény kellő környezetijeit megidézi a kockás divat­hullámot. (kádár) j Az MO-s körgyűrű csepel-halászteleki •s] leágazása mellett, újonnan épülő Volkswagen és Audi- márka- szervizbe -várjuk 4 gyakorlott, a német műszaki nyelvben jártas raktáros fF" jelentkezését, raktárvezetői munkakörbe Jelentkezni lehet a 111-5212-es vagy o 111-4888-as telefonon. ./ZZANAK1’ A LATIN- AMERIKAI PIACOK ÚJ GENERÁCIÓ JUT HATALOMRA márkaszervizbe várjuk gyakorlott autószerelő, autóvillamossági szerelő, karosszérialakatos és fényező szakmunkások jelentkezését. A német nyelv ismerete előnyt jelent. Jelentkezni lehet a 111-5210-es vagy a 111-4888-as telefonon. Szövegelés Kíváncsiság. „Az ameri­kaiak mindig tudnak meg­lepetést okozni. Legutóbb például azt kérdezték tő­lem: Ugye, maga a dzsun­gelben, az oroszlántól ta­nult meg futni?!” O. Adeniken nigériai atléta Az igazit keresi. „Nem hi­szem, hogy találnék hoz­zám fogható embert. Ka igen, valószínű megölném.” Madonna Béke velünk. „Hogyan le­hetne elvárni, hogy a Eöld lakói békében éljenek egy­mással, amikor a házmes­terre! sem jövünk ki, nein is beszélve a szomszédaink­ról.” Alain Delon szí nesz "íMírlav *3 Az MO-s körgyűrű csepel-halászteleki leágazása mellett, újonnan épülő Volkswagen és Audi­Piros és fekete, ezúttal kosztümben. Fekete tiikiirgallér- ral, piros pulóverrel, harisnyával, kesztyűvel HATÁSA A SZEGÉ­NYEKRE ÉS A POLITIKÁRA Ml LESZ AZ AMERIKAI VÁLLALATOK HASZNA?

Next

/
Oldalképek
Tartalom