Pest Megyei Hírlap, 1992. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-15 / 218. szám
MEDVECZKY ÁGNES KIÁLLÍTÁSA Kalina a templom előtt Nagy íróink között is különös hely illeti meg Tárnáit Áront, aki ha élne, idén, szeptember 19-én töltené be 95. életévét. Azok közül való, aki „egy nép két országát” lakta — és a világ valamennyi magyarul olvasó polgárának reményt nyújtott — vidám, olykor vaokor-fainyar fogódzóul a túléléshez. Öróla is — mint megany- íiyi elődjéről — eléggé egyoldalú képet rajzoltak meg az irodalomtörténészek, vagy tán inkább; irodalompolitikusok. A nagy magyar betűtengerben ő volt a székely tutajos, a biztos révész; a lentről érkező tantervek jószerint csak a ke- délyeskedő, esavaratos eszű prózaírót célozták meg. öccsétől, a Vadon nőtt gyöngyvirág szerzőjétől, Tamási Gáspár bácsitól hallottam az író hamvainak hazavitelekor ezeket a szavakat; „Áron sírt és vívódott egész életében, s mégis mindég az Ábelt várták el tőle!” Ha élne, valószínű ismét elgondolkozna író- és szerepvállalás dolgában, reánk zúduló bajok és az abból való kilábalás ügyében. 1944. március 15-én a kolozsvári Mátyás Diákházban mondott beszédében így fogalmazott; „Megállni sorsunk és akaratunk.” De megváltás „csak belülről Jöhet”, hangsúlyozza, „csak megújult lélekből” alakulhat ki megbízható közösség, -amely „a magyarságnak a nemzetek között méltó helyet biztosít”. Íme. a vívódó Tamási Áron. Feljegyezték róla, hogy második felesége (Magdó) származása miatt folytonos bizonytalanság- érzettel küszködött, s lélekben felkészült a közös üldöztetésekre is — „árja párja” miatt. Említett, egyetemistákhoz szóló beszédét is csupán barátai rábeszélésére vállalta. Amikor (1944-ben) egy levelezőt!) felszólítja, hogy álljon ki a placcra, és mutasson irányt; megsértődik, hiszen ő szükségből, és nem politikai szándékból vállalta a 0 íVÁ , # "Ú « A Gödöllői Galéria üvegajtaján szecessziós stílusú pla'kát invitálja a nézőt a kiállítóterembe. Grafikája a kiállító művész, Med- veczky Ágnes műve, aki így is reprezentálja, hogy szellemi rokonságot vállal a századforduló stílus- irányzatával, mely Gödöllőt is híressé tette. A teremben körben üvegfestmények, néhány grafika és meseillusztráció fogadja a látogatót. Élénk, foltokban fogalmazott színek és díszítőelemek sokasága jellemző a képekre, függetlenül az alkalmazott technikától és a verbális mondanivalótól. Az üvegre készített képek festékanyaga lakkal kevert olaj, a kiállított grafikák többsége tus és quasch technikával készült. SZOMORÚ KEPEK, VIDÁM SZÍNEK Medveczky Ágnes képei nem sorolhatók a nálunk manapság divatos irányzatok egyikébe sem. Bár első pillantásra illusztratívnak tűnnek, ezt a benyomást csak a figurális megfogalmazás okozza. Emlékek, érzések lenyomatai e kompozíciók, ahol a ragyogó színvilág és a szigorú belső szerkezet ellensúlyozza a melankolikus, szomorú, sokszor kétségbeesett hangulatokat. Persze vannak „vidám” képei is, de saját bevallása szerint inkább a melankóliára hajlik. Valószínűleg jócskán része van ebben régi otthona elvesztésének, s az ottani konfliktusoknak is. A képein gyakran bukkannak fel orosz népművészeti elemek, utalások, motívumok, a kényszerűségből elhagyott hazai tájak emlékei. Belsőépítész bátyja után, 1991-ben települt át Kárpátaljáról Magyarországra, azóta szülei is átköltöztek, de a barátokat, hegyeket, apró falusi házakat és templomokat csak emlékeiben tudta magával hozni. Ottjártamkor még az utolsó simításokat végezte a kiállításon. ' Együtt néztük végig a képeket, megismerhettem születésük körülményeit, az eredeti szándéktól a megvalósulásig vezető utat. Sajnálom, hogv helv hiánvában csak néhány kiragadott példát tudok idézni: — Az „Orosz tea” eredetileg egészen másnak indult. Nagyon szeretem az ipar- és népművészetet — az ungvári iparművészeti szakiskolában két szemeszteren át népművészetet tanultam —, azért is díszítek mindent. Az oroszoknál gyakori a foltokból, rongyokból összevarrt takaró, egy ilyet akartam lefesteni, szamovárral. El HAGYOTT FALU Aztán a takaró zavarni kezdett, egyre nagyobb felületet borítottam be belőle. Rákerült a matrjoska babától kezdve minden, a takaró alig látszik.- A másik kép egy falut ábrázol, az előtérben egy asszonnyal, aki kenyeret nyújt. A címe: Kalina. — Ez egy régi, elhagyott falu, hat romos házzal és egy gyönyörű fatemplommal, ahonnan az embereket leköltöztették a völgybe. Mi a barátaimmal véletlenül fedeztük fel, azóta rendszeresen feljártunk, ott sátoroztunk. Amennyire tőlünk tellett, rendbe hoztuk a templomot. Ez az asszony, Kalina — úgy látszik. nem tudott elszakadni a szülőfalujától —, mindig felköltözött, amikor az időjárás engedte. Hozzánk nagyon barátságos volt, kenyeret, tejet hozott nekünk. Az az érdekes, hogy az orosz térképek már fel sem tüntetik ezt a falut, itt Magyarországon pedig egy régi térképen megtaláltam ! A kis fazsindelyes templom nagyon sok képén felbukkan, hol egy madár szárnyai közt, hol egy női torzóban, hol a hegyek közt megbújva. A „Honvágy” című kép fekvő női alakjában a régi templom mellett ott ragyognak az e'hagyott színek, fények, házak, emberek, hegyek és mezők. Erről a képről nem tudott sokat beszélni. Nemrég járt odaát — már csak látogatóban —, nem akarta felidézni az utat, csak annyit mondott: „fájdalmasak az emlékek!” Kiskun kulturális napok Kiskunlaoházán ma kezdődik, a Kiskun kulturális napok rendezvénysorozata. Délelőtt fél 11-kor a középiskolában élménybeszámolókra kerül sor, öreg diákok jelenlétében, az Ünnepeljünk együtt — negyedszázad egy iskola életében című program keretében. Ezt diák—tanár futballmérkőzés követi, a Munkácsy Mihály Általános Iskola felső tagozatos részlegén. Az általános iskolások részére 2 órakor futóversenyt rendeznek. Á délutáni program a felnőtteket is érinti; két kiállítás nyílik fél 5-kor. Egyik Töredékek szülőfalum múltjából és jelenéből (fotók, tárgyak, emlékek) címen; ezzel párhuzamosan kerülnek kiállításra Tabaj- di István népi fafaragóművész munkái. A tárlatot megnyitja Énekes János tanár, közreműködik a szabadszállási Kiskun Énekkor. Községünk 720 éve címen ünnepségek lesznek a művelődési ház nagytermében. 6-kor egy általános iskola ünnepélyes átadására kerül sor, majd 7 órától Lukács Sándor érdemes művész pódiumműsora tekinthető meg a színházban. FÁJDALMAS EMLÉKEK Megpróbálja nálunk otthon érezni magát. Most Budapesten lakik, Gödöllőn dolgozik, de hamarosan a bátyja . Pilisborosjenőn épülő házába költöznek mindnyájan. Állása is van már, a Marczibányi Téri Gyerekházban fog kerámia szakkört vezetni, és tervezi, hogy technikát vált: az üvegfestésről áttér a temperára és az akrilra. Már csak azért is érdemes megnézni a gödöllői tárlatot — hátha nem készít több üvegfestményt (amit én, személy szerint szívből sajnálnék). A kiállítás október elsejéig lesz nyitva, hétköznap délután háromtól hétig, szombaton és vasárnap 10-tól 18 óráig. er—cd Megnyitotta kapuit Kodolányifőiskola Tanévnyitó és névadó ünnepség keretében megnyitotta kapuit Székesfehérvár első önálló s egyben az ország első állami diplomát adó alapítványi, illetve magánfőiskolája, a német és angol szakos nyelvtanárokat képező Kodolányi János Alapítványi Főiskola. Székesfehérvár első önálló főiskolája a helyi ön- kormányzat, valamint a Comenius Tanulmányi Társaság által életre hívott alapítvány segítségével, igen széles körű összefogással jött létre. Német és angol nyelv szakos tanárak képzésére vállalkozott. Az első tanévben 140 fiatal kezdte meg tanulmányait falai között. A hallgatók tandíjat fizetnek, az 1992— 93-as tanévben még félévente 45 ezer forintot, de később várhatóan csökkenhet ez az összeg. A székesfehérváriak egyébként 1794 óta dédelgették egy önálló főiskola létesítésének a tervét. Mindeddig azonban a városban csak kihelyezett főiskolai karok működtek. A Kodolányi János Főiskola létrehozásától azt várják, hogy az ezeréves város ismét szellemi, kulturális központ lesz. HIÁNYZIK A SZAKIRODALOM Hernádi csillagok Egy kis falu művelődési háza elsősorban az ifjúságra épít. Nincs ez másképp Hernádon sem, ahol a kultúrával foglalkozók legfőbb partnere és szövetségese az általános iskola. Közösen szervezik az ünnepségeket, rendezvényeket, az iskolában kapott helyet a községi könyvtár, a művelődési ház szervezte szakkörök résztvevőinek döntő többségét pedig az általános iskolások teszik ki. MOZDULNI, DE MERRE? A művelődési ház — egy éve kinevezett — vezetője, Zsírosné Pallaga Mária éppen a felnőttek jelenlétét hiányolja. Próbál olyan programokat kínálni, melyek talán felkeltik a nagykorú hernádiak érdeklődését is. Ilyen lesz a ..Kimozdulunk” elnevezésű kör, melynek keretében rendszeres színházi járatot indítanak a környékbeli városokba. Ügy tapasztalta ugyanis, hogy a régebben vvakran színházba járók is kénytelenek visszafogni igényeiket, olyan drága lett a benzin. A tömegközlekedés pedig—ami egyébként szintén nagyon megdrágult — nem igazodik a későn hazatérőkhöz. Nagyobb programokat önállóan nem szervez, fél, hovv kevés lenne az érdeklődő. Tavasszal, március 15-e tiszteletére próbálkozott esv ünnepi műsorral, de elkeserítsen kevesen voltak rá kíváncsiak. Maradnak tehát a klubok és a szakkörök. Egyelőre még tart a jelentkezési idő — októberben kezdődnek a programok — csak találgatni lehet, melyik szakkör kelti fel a gyerekek érdeklődését. Egyetlenegy kivételével, az viszont biztos siker! CSILLAG ÉS BÁBU * Szkeptikusabb olvasók talán el sem hiszik, hogy a hernádi művelődési ház le"sikeresebb szakköre a csillagászoké — ők az egve- düliek, akik már szeptemberben elkezdték a munkát. A sikerhez persze szükséges egy olyan jó vezető, mint a helybéli amatőr csillagász. Karai László, aki 10 éve már vezetett itt hasonló szakkört, és egy vállalkozó kedvű népművelő — Pallaga Mária —, aki gyermekkorából emlékszik rá. Hosszú szünet után tavaly fordították ismét a csillagos ég felé távcsöveiket a hernádi gyerekek. A hagyományos, jól be- vált tanfolyamokon és klubokon kívül mint a nyugdíjas- és kismamaklub, a fotó-, balett-, karate- és KRESZ-tanfo- lyam) két új szakkörrel próbálkozik idén a művelődési ház. Az egyik a báb szakkör — amit a ház igazgatója vezetne —, a másik a kézműves szakkör, melynek vezetésére egy környékbeli iparművész vállalkozott. Kérdés, hogy lesz-e elég jelentkező. Az igazgatónő bizakodó, hisz, mint mondja, a csillagász szakkör is új volt tavaly, mégis hogy megszerették! Hasonlóképpen reménykedik az október negyediki „Fut a falu” elnevezésű sportnap és a novemberi kulturális seregszemle sikerében is. A maga részéről minden tőle telhetőt megtesz, úgy érzi, nagy mértéiben rajta és szervezőtársain múlik a siker, mert a falú ön- kormányzata maximálisan támogatja. VIGYE, AKI AKARJA Egyetlen olyan problémája van, amit sem ő maga, sem az önkormányzat nem tud megoldani, mégpedig a szakirodalom hiánya. E kiadványok korábbi gazdája, a Múzsák Közművelődési Kiadó fel - s- ’ ’olás alatt áll, s amikor nemrég náluk járt, azzal fogadták, hogy könyveiket a MÉH szállította el. Ennél még az is jobb lett volna, ha kiteszik az utcasarokra: vigye, aki akarja. Az a néhány új kiadvány, ami egyáltalán kapható, méreg drága. Holott szakirodalomra feltétlenül szükség van, főleg a Hernádhoz hasonló, elzárt, kis falvakban, ahol hiányos az infrastruktúra, a helyi népművelőnek nincs sok kapcsolata a „külvilággal”, s jóformán csak a szakirodalom az egyetlen segítség! (er—ed) politizálást. Mi több, 1944 nyarán papírra veti végrendeletét is. Hogy miként alakult további sorsa, arról már többet tudunk; a maradék-Ma- gyarországon telepedik meg — tudván, hogy a Székely- ség, Erdély otthagyása után kényszerpályára kerül minden ott született író. Keveset ír, a zsdanovi politika nem tűri a nemzeti önvizsgálat és önépítés gondolatával foglalkozó írót. 1949- ben a tisztogatással megbízott Horváth Márton egyik cikkében Tamásit a „népies irányú fasizmus foltozott irhájú zsoldosának” titulálja — olyan nevek társaságában, mint Németh László, Bibó István, Kodolányi vagy Sin ka. Igen, mintha önmaga nyomdokaiban járna az irodalomtörténet kereke — Tamási sorsa akár példázat is lehet. Példázat arra, ahogyan írót és művészetet nem volna szabad figyelni; arra, hogy az egyoldalú beállítások óriási károkat okozhatnak kultúránknak. Es persze arra is, hogy az utókornak bizony kötelességei vannak nagyjai iránt. Valószínű, a Tamási Áron szülőfalujában rendezendő, (szeptember 20-i) ünnepségen majd ezekről is szót ejtenek a megemlékezők. És reméljük, nem csupán ott. Bágyoni Szabó István Gondolatok egy új Tamási-kép elé