Pest Megyei Hírlap, 1992. augusztus (36. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-05 / 184. szám

Aiilókcr-Uuilapesi rali Mogyoródi gyorsasági E*iy furcsa kajakospár Pest megyeiek a vízen A Rártfai Krisztián, Rajna András kajak kettes (Hfincsovszki János felvétele) Olimpia ide, olimpia oda. a/. Autóker-OSC autósport- szakosztálya ragaszkodik a jól bevált augusztusi idő­ponthoz, s a hét végén ren­dezi meg a 7. Autóker-Bu- da peat , ralit, a M itropa Kupa magyarországi futa­mát. amely egyben .a Hun­gária Biztosító serlegéért kiírt országos bajnokság egyik fordulója is, Többek között azért is e feltétlen hűség az időpont­hoz, mert jövőre ugyan­így, augusztus első felében már Európa-bajnoki ju­támnak szeretnének - ott­hont adni. be már most, pénteken is hatalmas me­zőny vág neki az útvonal­nak, összesen 111 páros nevezett, s a 2:1 külföldi között japán, brit, német, olasz, osztrák és csehszlo­vák versenyzők is talál­hatók. A ralifutam legna­gyobb favoritjának a Mit­subishivel hajtó japán— brit Miyoshi, Kennard ket­A megyei labdarúgó-baj­nokság sorsolásának elké­szítését többek közöt az is akadályozta, hogy csak e héten tisztázódott a másod­osztályú csoportbeosztás. Négy együttes ugyanis — Vácszentlászló, Túra, Isaszeg s az újonc Délegyháza — egyaránt a Déli-csoportban szeretett volna játszani. Mivel a csapatok nem tud­tak egymással megegyezni, a négy érdekelt együttes képviselőinek jelenlétében sorshúzással tisztázták a kérdést a szövetségben. E szerint Délegyháza Északra került. Északi csoport: Aszód, Budaörs, Törökbálint, Per­bál, Göd, Verőce, Nagyma­ros, Budakalász, Letkés, Taksony, Tököl, Halászlé­Kelet-Közép-Európából első­nek a magyarokat veszik fel az öt világrész rendőrsportolóit egyesítő nemzetközi szerve­zetbe. Erről tájékoztatja íUor- vay István belügyin inisztériu- mi államtitkár az MTI wa­shingtoni tudósítóját. Morvay a rendórspörtolók olimpiájára érkezett az ame­rikai fővárosba. Az öttagú ma­gyar csapat a puska- és a pisz­Véget ért a nyaralás a solymári Penü-llonvéd el­ső osztályú férfi kézilabda- csapata számára. A tavalyi gyengébb bajnoki szereplés után a régi-új edző. Htt- ny adkürti János irányítá­sával 16 játékos: Kárpáti, Belies, Nagy 2., Szabó L., Lakatos, Somogyi, Sodró, Lehel, Becskereki, Dobro- vics. Vecsernyés, llolnár, Béres. Gávai, Reményi, Elek kezdte meg a felké­szülést az új idényre. Behovits Miklós szakosz­tályelnök elmondta, hogy minden a legnagyobb rend­ben van a csapat háza tá­ján. Mindenki egészséges, Itabas, Kontáram Edzőm eecsck Futószalagon játsszák előké­születi találkozóikat a bajno­ki rajtra váró labdarúgócsapa­tok. Az \B I élcsapata, a Vác FC-Sarasung ma 17 órai kez­dettel Dabason mutatja be fel- készültségét, a „friss” NB in­as Solymár pedig, komiromi edzőtáborozása részeként az egyik helyi együttessel méri össze erejét. iős ígérkezik, velük kell felvennie a harcot a leg­jobb magyaroknak, a Han­ga, Büki, valamint a szin­tén Lanciává! menő EB- bronzérmes váci Ferjáncz, dr. Tandari párosnak., A mezőnyre pénteken egy hagyományos Dózsa György úti—■városligeti gyorsasági szakasz vár, de a nap folyamán még ho­mokos,- földutas, aszfaltos szakaszokkal is rheg kell birkózniuk a pilótáknak. Szombaton 7 órakor rajtol az líjabb' „adag”, az erő­próba össztávja 684.2 ki­lométer, ebből a 15 gyor­sasági szakasz együttes hossza 194.2 kilométer. Ér­dekesség. hogy a 3. és fi. gyorsasági szakasz 24 ki­lométerét a Hungarorin- gen futják a versenyzők, első ízben bekapcsolva az idén felújított mogyoródi versenypálya aszfaltját.. lek. valamint újoncként Pilisesaba, Erdőkertes, Rád és Délegyháza. Déli csoport: Úri, Hei­néd. Sülysáp, Vácszentlász- ló. Túra, Aboriy, Tápiósze- cső, Isaszeg, Ináres, Űjhár- tyán, Kakucs, Kóka, Péte­ri. valamint újoncként Gyömrő, Farmos és Tábor­falva. A megyei első osztályú bajnokság augusztus 23-i ny i lányának párost tása: Üllő—Nagykőrös, Hévíz­gyöik—Pilis, Iklad—Sziget- újfalu, Nagy káta—Bugyi. Pilisvörösvári SC—T á pi ó­szentmárton, Főt—-Örkény, Pomáz—Maglód. Mivel a gödöllői egyetemista csapat első két mérkőzését később vívja, a GEAC—Karlal ta­lálkozót elhalasztották. tolylövészetben indul, a szak­értők szerint jó esélyekkel. Az államtitkár, aki Magyar* ország hivatalos felvétele után tagja lesz a nemzetközi szerve­zetet irányító tanácsnak, java­solta: rendezzenek versenyt az európai országok részére Ma­gyarországon 1996-ban, a világ­kiállítás idején. A kezdeménye­zést nagy érdeklődés fogadta. és ugyan még csak könnyí­tett edzéseket végeznek a játékosok, de mindegyik becsületesen hajt. A prog­ramban sincs változás. Augusztusban két svájci csapát látogat Solymárra, akikkel edzőmérkőzéseket játszanak, majd szeptem­ber elején részt vesznek az Elektromos tornáján. Mi­vel az igazolások az elkép­zeléseik szerint alakuljak, így a céljuk továbbra is az alapba.inakságban az első négy közé kerülés. Sz. Z. A :?2. hót Totótippek 1. L.ASK—Sturm Graz 1 2. YVorwärts S.-—A. Wien x 2 3. Mödling—Innsbruck 2 4. Rapid Wien—Stahl Linz 1 5. Düsseldorf—Meppen 1 6. Rostock—FC Homburg x 2 7. Stuttg. Kick.—Mannheim 1 x 8. Leipzig—Braunschweig x 9. Freiburg—Jena 2 10. Hannover—Chemnitz 1 2 11. F. Köln—Hertha BSC x 12. Wolfsburg—Remscheid l 13. Unterhaching—St. Pauli x 2 14. Young Boys—Lausanne x biegyvi Hírlap Eredmények Az ökölvívók negyeddön­tőjében a magyar Mizsei György (71 kg), valamint Béres Zoltán (81 kg) egy­aránt nyert, tehát mindket­tő már érmes. Kovács Ist­ván este 'épett szorítóba. Hétfő esti vízilabda: Spa­nyolország—Magyarország 8-5. Három forduló után a spanyolok 100 százalékos teljesítménnyel 6 ponttal vezetnek, 2. Olaszország 5, 3. Magyarország 3 ponttal. Elekes Endre kiesett, Kiss Sándor is sajnos úton van a búcsú feié, továbbá Nagy János és Gombos Zsolt is csak kivételes bravúrok árán menekülhet meg. Rosszul sikerült a magyar szabadfogású birkózók kedd déieiőttje, mindössze Óváry László nyert. ☆ Először szerepel az olimpiák programjában a tollaslabda, és mindjárt sporttörténelmi győ­zelem született. A női egyes döntőjében az indonéz Susi Su­san ti legyőzte koreai ellenfelét, és megszerezte országának az olimpiák történetében az első aranyérmet. Utolsó csoportmérkőzé­sén játszott először elfo­gadhatóan a magyar férfi kézilabda-válogatott. A 10. percben már 6-2-re ve­zettek Joósz Attila „tanít­ványai” a csehszlovákok ellen. Utána azonban be­következett a szinte szo­kásos kihagyás, és végül csupán egvgólos (9-8) ma­gyar vezetéssel zárult a félidő. Szünet után ismét Kedden újból nagyüzem volt a vívóversenyek szín­helyén, a Palau de la Me­tallurgia csarnokban: két fegyvernem küzdelmei folytak párhuzamosan. A férfi tőrcsapatok megkezd­ték csatározásukat, a nők pedig folytatták, s eljutot­tak a bajnokavatásig. A magyar férfiak — akik Szöulban bronzérmesek voltak, de abból a váloga­tottból már csak Érsek Zsolt, Busa István és Gátai Róbert szerepel Barceloná­ban — a britekkel és a vi­lágbajnok kubaiakkal ke­rültek egy csoportba. Reg­gel a britek ellen kezdett a csapat, s a Kiss helyett be­állt. Németh segítségével 9-7-re nyert Ezzel már a nyolc közé, a szerdai foly­tatásba jutott az együttes, annak ellenére, hogy Ku­bától 9-3-ra kikapott a ma­gyar csapat. A nők a negyeddöntőben az olaszokkal találkoztak, Mincza Ildikó, Stefanek Gertrud, Pusztai Ildikó és Jánosi Zsuzsa kezdett. A vetélytárs 4-1-es vezetésé­nél jött Mincza és Trillini, és az MTK-PILU 23 éves vívója nullra verte az olimpiai bajnokot szép, öt­letes vívással. Kár, hogy csak egy Mincza van a csa­patban . ..! A harmadik kanyarban Slefaneket Lantos Gabriel­la váltotta fel, és éppen Trillini ellen! Á fiatal ví­vónő nem igazán a vívással törődött, iijjtább a rekla­málással, hiába próbálták őt csitítani társai, s meg­győzni, hogy tényleg a Pályafutásukat Pest me­gyében kezdő vízisportolók vizsgáztak tegnap. A váci Gyulay Zsolt,. Fidel László, DóniLsz Éva, a szentendrei Mészáros Erika, valamint a jelenleg is Váci Hajó-szí­neket képviselő Barijai Krisztián versenyzett. Kedden — az első napi 500-as futamok után — az 1000 méteres viadal előfu­tamait bonyolították le a kajak-kenu pályán, s mindjárt akadt magyar ér­dekeltség. A kajak egyesek harmadik futamában szállt vízbe az olimpiai és világ­bajnok Csípés Ferenc. Vé­gig az élbolyban haladt, s a dán Nielsen mögött má­sodikként érkezett be, így egyenesen a középdöntőbe került, minden „reményke­dés” nélkül. Teljesítette feladatát a kenus Zala György is, aki a lapockatáji izomsérülés­sel és bordaközi idegbeesí- pődéssel bajlódó Pulai Im­re helyére került be a hosszabbik C—1-es távon. A nap „kivételes” számá­ban, 'az egyetlen nem 1000 méteres versenyben kellő­képpen megijesztette ve- télytársait a magyar női kajak négyes. Legalábbis jó volna, ha így lenne, mert a Dónusz Éva, Czi- gány Kinga, Mészáros Eri­Horváth, Borsos és Éles szórta a gólokat (10. perc: 14-10), majd újra felzár­kóztak a csehszlovákok. Döntőnek bizonyult, hogy a magyar együttes még emberhátrányban is . gólt tudott szerezni. A győze­lem ellenére sem sikerült a legjobb négy közé ju­tás. Magyarország—Csehszlo­vákia 20-18 (9-8). bírónak volt igaza, s nem neki. Amikor leesett nem­zetiszín karszálágja, to­vábbrúgta, s csak figyel­meztetés után vette fel .. . A mérkőzést 9-2-re az olaszok nyerték. Igaz, hogy papírforma-győzelem szüle­tett, de ilyen megalázó ve­reségre senki sem számí­tott! A csapat az alsóbb ré­gióban folytatta tovább sze­replését. ka, Kőbán Rita összetételű kvartett az erősebbik fu­tamban is nyert. Egy „furcsa pár” követ­kezett: a válogatott legfia­talabb és legöregebb tagjá­ból kialakított K—2-es egység. A Váci Hajó spor­tolója, a 13 éves Bánfai Krisztián és a 32 esztendős Rajna András hatalmas harcot vívott a norvég Ki­be, Rounder és az 500 mé­teren már 1984-ben (!) is olimpiai bajnok, s e címét négy esztendeje Szöulban megvédő új-zélandi Fergu­son. MacDonald kettőssel. Végül kis különbséggel harmadik lett a magyar duó. A délutáni reményfu­tamból győztesként jutot­tak a középdöntőbe. Román, francia, magyar volt a befutási sorrend a kenu kettesek 1000 méte­A barcelonai olimpián ma 12 számban avatnak bajnokot. A műsor magyar vonatkozású eseményei. atlétika. 9 éra: tíz próba (Szabó Dezső, Munkácsi Sán­dor), rúdugrás selejtező (Bu­gyuta István), női 1500 m, 100 m gát előfutamok. 17.15: női súlylökés selejtező. tízpróba, 100 m gát középdöntő, női 200 m elődöntő, férfi 200 m elő­döntő. férfi távol selejtező, 3000 m akadály elődöntő, férfi 5000- m előfutam és döntő, va­lamint bajnokavatás öt szám­ban : férfi diszkoszvetés, 400 m, 800 m, női 400 m gát és 400 m. BIRKÓZÁS. 10 óra: szabad­fogás, selejtező 57 kg (Nagy Béta). 82 kg (Dvorák László), 90 kg (Tóth Gábor), 48 kg (Óváry László), 74 kg (Négy János) plusz 100 kg (Dombos Zsolt). 52 kg, 63 kg (Elekes Endre), 100 kg (Kiss Sándor); 17 óra: a szabadfogású selej­res küzdelmének második futamában. A világbajnok Pálizs Attila új párjával, Kolonics Györggyel ezúttal nem tudta megismételni előző napi teljesítményét, amivel másodikok lettek, s közvetlenül a fináléba ju­tottak. Harmadik helyezett­ként viszont még egy kö­zépdöntős próbára kény­szerültek. Csípés Ferenc, Gyulay Zsolt, Fidel László, Ábra­hám Attila, vagyis gyakor­latilag az 1000 méteren Szöulban ötkarikás arany­érmet szerzett kajak né­gyes következett (azért gyakorlatilag, mert időköz­ben egy változás történt az összetételben: Hódost he­lyére Fidel került). A célba háromnegyed hajóhossznyi előnnyel elsőként érkezett be az aranykvarlett. tezők folytatása és döntők há­rom súlycsoportban: 52 kg, 68 kg, 100 kg. KAJAK-KENU. 9 óra: 500 mé­teres számok, elődöntők, fér­fiak: kajak egyes (Gyulay Zsolt) kenu egyes (Pulai Im­re) -kenu kettes: (Kolonics György, Pálizs Attila), nők: kaják egyes (Kőbán Rita), ka­jak kettes: (Kőbán Rita, Dó­nusz Éva). VÍVÁS. 9 óra: párbajtőrcsa­pat selejtező (Kovács Iván, Her gedűs Ferenc, Kulcsár Krisz­tián. Totola Gábor, Kolczonay Ernő. II óra: férfi tőrcsapat, direkt, kiesés (Érsek Zsolt, Kiss Róbert, Busa István, Né­meth Zsolt, Gátai Róbért). 20 óra: férfi tőrcsapat döntő. VÍZILABDA. 18.45: B cso­port: Görögország—Magyaror­szág. a Érkezés A szerdán Barcelonából ha­zatérő olimpikonok fogadására a korábbi hírekkel ellentétben nem az olimpiai csarnokban kerül sor, hanem a Ferihegy H-n. A két gép érkezési idő­pontja 20.35 és 21.00 óra. A ha-, zaérkezők között lesznek tor­nászok — Ónodi Henriettával az élen —, és az evezős-, íjász-, kerékpáros, sportlövő-, vitorlá­zó-, öttusa-,, súlyemelő-, műug­ró- és cselgáncsválogatptt — Kor váes Antal aranyérmes is! — tagjai. Királyi fogadás Az „America 500” elneve­zésű vitorlásrendezvényen hajóba ülő Kopár István Huelva városában részt vett azon a fogadáson, amelyet János Károly király adott. A bátor versenyző, aki a Föld körüli hajózást siker­rel teljesítette, látogatási tesz az olimpia városában is. Az a vitorlás, amellyel majd a legújabb vállalkozás során próbálkozik Kopár István, látható lesz Sevillá­ban, a magyar nemzeti na­pon, ugyanis kiállítják majd a magyar pavilonban. 15 4.Iiima vagy Anszf i'ália Új hajnal hasad Szerda este játsszák le az olimpiai futballtorna két elődöntőjét. Egészen bizonyos (akármi is lesz a két vég­eredmény), hogy új kontinens szerez érmet e sportág ötkarikás történetében. Európa jelentős kihívás élé néz. A rendező házigazda spanyol legénység, amelynek egyik edzője Kubala László, 19 órakor Ghánával küzd, 21.30 órától pedig Lengyelország—Ausztrália összecsapásra kerül sor. Sem Ausztrália, sem Ghana nem jutott még a dobogósok kö­zé a múltban. Ha „elbukja” is ez a két, Európán kívüli ország legénysége a szerdai mérkőzéseket, a bronzére­mért sorra kerülő találkozókon egyikőjük biztosan nyer, tehát vagy Afrika, vagy Ausztrália lép be a medálszerr ző kontinensek közé. Ausztrália a kontinentális rájátszásban, a barcelonai 16- os döntőbe való bejutásért „elhúzta” Hollandia együttesé­nek nótáját. Ghánát (fiataljaikat nemes egyszerűséggel csak „Fekete Meteorodnak” nevezik Afrikában) sokan titkos esélyesként emlegették már a rajt előtt is. Guido Tognoni, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szóvivője úgy nyilatkozott, hogy szerinte „új haj­nal hasad majd Barcelonában”. Ez alatt azt értette, hogy a ghanai legénység elviheti a bajnoki aranyérmet. Az af­rikai válogatott a negyeddöntőben példátlan fizikai ere­jével (hja, kedvez nekik az óriási hőség . . .) a hosszab­bításban törte meg Paraguayi, bár a csoportmérkőzések során két döntetlen is becsúszott. A német edzővel készülő afrikaiak különösen Nii Lamp* tevben bíznak. A. belga Anderiechtben idegenlégióskodó, J974-es születésű csatár a leglényegesebb „atomja” a „Fe­kete Meteornak”. Mellette Emmanuel Duahra is oda kell figyelniük majd a spanyoloknak. A ghanaiak betörése persze csak első pillantásra meg- leoetés, hiszen pontosan ugyanaz a csapat nyerte meg ta­valy olasz földön a 17 évesek világbajnokságát, elhódítva ezzel a JVC Kupát. Fiatalok, fáradhatatlanok — bajno­kok lesznek . . . ? N. A. Sorsb úzávviiI (I»iii öit ek A Délegyháza Északon Washingtoni verseny Lőnek a rendőrök Kialakult a rsapal Solymáron Vendégek Svájcból Csoporthúesii győzelemmel Elfogadható játék Lanios botrányos viselkedése Megalázó vívóvereség Ttieatnyi bajnok»! avatnak Barcelonai műsor

Next

/
Oldalképek
Tartalom