Pest Megyei Hírlap, 1992. augusztus (36. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-28 / 203. szám
Rajt újabb sportágakban Dunavarsányi rangadó A labdarúgó nemzeti baj- noKsagoan a harmadik forduló következik. Az Nß I-es Vac a Veszprémet fogadja, az Na II-bea a Bag a Kaua együttesét látja vendégül. A Go- dönó KisKörosre utazik. Az Nß Ill-ban ismét megyei rangadó lesz, a szombatra előrehozott Dmiavarsány—S/iget- szcmmikló.s találkozó. Mivel szombaton hivatalos munkanap van, a megyei szövetség engedélyezte, hogy az erre a napra kiirt mérkőzéseket a kiírásnál egy órával későbben, azaz 17.30-kor kezdjék. A program most is foghíjas, hiszen a GEAC csak a harmadik fordulóban kapcsolódik be, s így elmarad a Pomáz elleni hétvégi találkozó. Újabb sportágakban indul a bajnokság. Két NB I-es férfi asztalitenisz-csapatunk, a Ceglédi Vasutas és a Budaörs is megkezdi szereplését, az NB III-as Erdőkertessel és a Versessel egyetemben. A kézilabdázóknál is indul a nagyüzem. A Gödöllő női csapata a Budapesti Spartacus gárdájával egyesülve szombaton a Pécsi MSC-t fogadja. Az NB I B-ben valamennyi női együttesünk idegenben kezd; a Váci Forte Kiskunhalason, a Csepel Autó Szarvason, az újonc Sasad Sírokon lép pályára. A férfi NB II Északnyugati csoportjában megyei rangadó lesz, Vác—Gödöllő mérkőzés. A megyei bajnokságban is most lesz a rajt. SZOMBAT ASZTALITENISZ. NB I. Férfiak: Ceglédi VSE—SeM Eger (U). KÉZILABDA. Megyei bajnokság. Nők: Maglód—Verőce (16), Gyömrő ifi—Tóalmás ifi (17). Isaszeg ifi—Erdőkertes ifi (15), Férfiak: Budakalász—Nagymaros (17). LABDARÚGÁS. NB I. Vác FC-Samsung—Veszprém (17). NB III. Duna csoport: Esztergom—Dömsöd (16.30, Vámos), Dunavarsány—Sziget- szentmiklós (17, Illyés), Mátra csoport: Salgótarjáni KSE— Dunakeszi VSE (16.30), Török- szentmiklós—Monor (1G.30). Megyei bajnokság (ifi 15.30, felnőtt 17.30-kor). I. osztály: Nagykőrös—Kartal (Sxaesky). II. osztály: Halásztelek—'Tököl (Csorba). Budakalász— Perbál (Czingáli), Göd—Taksony (Geyer). VASÁRNAP ASZTALITENISZ. NB I. Férfiak. B csoport: Budaörs— Balaíonföldvár (lí). NB III. Férfiak: Alföldi Porcelán SK Hódmezővásárhely— Erdőkertes (11), ÉLESKER Szabadidősport Klub Gyula—Ve- csés SE (11). KÉZILABDA. NB I B. Nők: Szarvas—Csepel Autó (11). NB II. Férfiak: Vác—Tököl (16) , Gyömrő—Pénzügyőr (11). Nők; Gyümrő— Láng Vasas (17). Megyei bajnokság. Nők: Túra—Nagymaros (17). Marton- vásár—Cegléd (16), Úri—Tóalmás (10). Férfiak: Erdőkertes— Dabas (>. (10), Szentendre—Domony II. (lő), Tara—Veresegyház (14.36),; Tököl II.—Dabas VSE (11), A bony—Aibertirsa (11), K ócsér—Maglód (Abon y ba n, 13). Vecsés ifi—Cegléd ifi (10). LABDARÚGÁS. NB II. Keleti csoport: Bag—Kaba (17>, Kiskőrös—Gödöllő (17). NB III. Duna csoport: Lu- dens—Százhalombattai FC (XT., Hunyadi J. út, 11 óra. Arany), Solymár—Dreher Sörgyár (13, Dód). Érd—Nyergesújí'alu (16.30, Cseri), Szondi SE—Szentendre (Velence,. 16.3.3, Mészáros). Alföldi csoport: Dabas—Miske (17) , Orosháza—Cegléd (17). Megyei bajnokság (az ifjúsági előmérkőzések 14.30, a felnőtt-találkozók 16.30 órákor kezdődnek az elöl állók otthonában). l. osztály: Maglód— Főt (Kolosát'), Örkény—Pílis- vörösvár (Kollár) % Tápiószent- márton—Nagykáta (Móesai), Bugyi—lkiad (Tóth K.), Sziget- új falu—Hévízgyörk (Varga I. A.), Pilis—Üllő (Heves megyei játékvezetők). II. osztály. Északi csoport: Délegyháza—Piliscsaba (Pi- róth), Nagymaros—Erdőkertes (Szabó J.). Budaörs—Törökbálint (Stall er), Letkés— Rád (Czele), Verőce—Aszód (Tompái). Déli csoport: Úri—Abony (Martin), Kő ka—Kakucs (Csapó), Üjhartyán—Táborfalva (Fábián), Farmos—Túra (Von- ház). Vácszentlászló—Hernád Viezkó), Inárcs—Gyömrő (Deine) , Tápiószeéső—Sülysáp (Toldi). Péteri—Isaszeg (Horváth M.). R. L. 6Eas/ fölény mii a fronton is A dán medve a legjobb portás A Nemzetközi Labdarúgó Történeti és Statisztikai Szövetség (IFFHS) körkérdések alapján minden évben ismertéti a világ legjobb labdarúgó- kapusainak listáját. Az 1991 92-cs szezon eseményei és tapasztalatai alapján ezúttal a dán Peter Schmeichei lett a világ legjobb hálóőre. A dán kapus, aki a Manchester Unitedet is óvja a góloktól, hatalmas fölénnyel nyerte el a kitüntető címet. A választások a belga Jean- Marie Pfaff 1987-es győzelme óta nem voltak ilyen egyértelműek az elsőség kérdésének eldöntésében. A második helvet a 31 éves spanyol Andoni Zu- bizarreta szerezte meg, aki a Barcelonával a szezonban az Európa Kupa-győzelemig jutott. A harmadik helyen zárta az évet a holland Johannes van Breukelen, aki évek óta ott található a kapusok világranglistáján. Az év nagy kiugrása az orosz Dimitrij' Kharin nevéhez fűződik. A CSZKA Moszkva „portása** egy ponttal maradt le a harmadik helyről. Walter Zen- ga, az FC Internazionalc kitűnősége, aki 1989. és 1991. között háromszor állt a világ legjobb kapusait jegyző névsor élén, ezúttal kénytelen volt beérni a hatodik hellyel. A világranglistán megfigyelhető, hogy az olasz bajnokságban hálót őrzők igencsak cl voltak látva feladatokkal, amiket kitűnően oldottak meg. Zenga mellett Gianluca Pagliuca, Luca Mar- chegiani, Simoné Braglia és Angelo Peruzzi is ott tanyázik a legjobbak között. A legjobb európai és dél-amerikai kapusok közé a marokkóiak szolgálatában álló, 1992-ben Afrika-bajnokságot nyert Alain Gouamcnc is beverekedte magát. A világ legjobb kapusai 1991/92: 1. Peter Schmeichei (dán, Manchester United) 118 pont, 2. Andoni Zubizarreta (spanyol, FC Barcelona) 28, 3. Johannes van Breukelen (holland, PSV Eindhoven) 24. 4. Dimitrij Kharin (orosz, CSZKA^ Moszkva) 23. 5. Bodo Iligner (német, 1. FC Köln) 20, 6. Walter Zenga (olasz, FC Interna- zionale) 16, 7. Claudio Andre Taffaréi (brazil, AC Parma) 14, 8. Sergio Javier Goycochea (argentin, Olimpia Asuncion) 13, 9. Michel Preud’homme (belga, KV Mechelen) 10, 10. Alain Gouamene (marokkói, RAJA Casablanca) 8, 11. Gianluca Pagliuca (olasz, Sampdo- ria), Thomas Ravelli (svéd, IFK Göteborg), Christopher Woods (brit, Sheffield Wednesday) és Patricio Armando Toledo (chilei, I niversidad Catolica Santiago) 6-6. A mester feledékeny Ez a felvétel a magyar válogatottról lalán csak Vágj Tibornak szép emlék, egy gyönyörű találattal tette feledhetetlenné — s.ijat magának — ezt az estét (Koppány György felvétele) A magyar labdarúgó-válogatott ebben az évben hat mérkőzést játszott, háromszor nyert és háromszor veszített, tehát ötvenszázalékos a mérlege, de a mutatott játék alapján a közepes érdemjegyre sem szolgált rá. így volt ez szerdán Nyíregyházán is, ahol verejtékes győzelmet (2-1) aratott Ukrajna ellen, de a hozzá párosuló produkció csak a könnyen felejthető kategóriába sorolható. Talán megkockáztatható: még az Is jobb lett volna, ha vereséget szenved az együttes az újabb barátságos találkozón. Akkor tiszta, egyértelmű lenne az ábra, bátran ki lehetne jelenteni: a magyar labdarúgás lesüllyedt az európai mezőny aljára. így azonban ismét hallani hangokat, hogy ez a csapat nem is olyan rossz, mint amilyennek látszik. Biztosan akadnak olyanok, akik csupán a szépre emlékeznek, akik csak azt emelik ki a legutóbbi 90 percből, hogy a magyarok az utolsó percig nem adták fel a reményt, elszántán küzdöttek, rohamoztak, s lám az akarásnak meg is lett az eredménye, a végén egy szabadrúgásgóllal sikerült kiharcolniuk a győzelmet. Mindezek • ellenére Jenei Imre állítja, hogy a nem egészen két hét múlva sorra kerülő Luxemburg elleni, idegenbeli világbajnoki , selejtezőn könnyebb dolga lesz csapatának, mert az áz ellenfél nem olyan' erős, mint az ukrán nemzeti tizenegy. A statisztikák maradéktalanul őt igazolják, hiszen a magyarok eddig hatszor mérkőztek a luxemburgiakkal, s mindig győztek, ráadásul úgy, hogy négy gólnál kevesebbet egyszer sem rúgtak. A „mester” talán csak két dologról feledkezik meg: egyrészt arról, hogy az ellenük vívott utolsó mérkőzés, 1983 óta teljesen visszaesett a magyar futball, másrészt arról, hogy korábban az izlandiak ellen is hibátlan volt a magvar mérleg, aztán júniusban, nem idegenben, hanem itthon, a Népstadionban, éppen a világbajnoki selejtezőn jött az 1-2-es hidegzuhany. Megyei Hírlap SPORT Rekord Du n ak esz írói Hegedűs László, a Malév Repülőklub versenyzője „Jantar 2 B” típusú vitorlázó repülőgépével új országos rekordot állított fel a 300 kilométeres háromszögrepülésben. Az új csúcs 113,7 kilométer óra, amelyet Dunakeszi—Zabar— Egyek—Dunakeszi útvonalon teljesített. Jóságos Gyuri bácsi harmincötmilliója Rendkívül hosszú, mintegy két és fél órás sajtótájékoztatón ismertette csütörtökön Széchy Tamás, a Magyar Üsző Szövetség megbízott elnöke annak a belső vizsgálatnak az első eredményeit, amelyet elődje, Zemplényi György eltűnése után rendelt el. A szigorú pénzügyi vizsgálat első eredménnyé: Zempléni György nem hozott tízmilliókat, hanem ennél sokkal többet vitt el a kasszából. Már két órája tartott a beszélgetés, amikor Széchy végre — szigorú magángyanúként — hozzátette: valószínűleg a menedzsernek segítői is voltak, hiszen, mint hallotta, több szponzori pénzt az Idea Tours számlájára utaltatott a Barcelonában kámforrá vált jószándékú és nemes segítő. Ügy vélik: körülbelül 35 millió forint került a támogatóktól és az állami sporthatóságoktól Zemplényi Györgyhöz, aki — úgy tudták — ezt saját pénzével kiegészítve az úszókra fordította. A naponta özönével érkező számlák bizonysága szerint a menedzser elnök csak rendelt, de nem fizetett. A MŰSZ pecsét-eltulajdonítás és jogtalan levélhasználattal elkövetett cselekmények miatt feljelentést tett ellene, a kár pontos összegét azonban még ki kell deríteni. A sajtótájékoztatón előkerült egy kitöltetlen egyéni szponzori szerződésnyomtatvány. Valószínűleg ilyeneket íratott alá Zernp- lénvi az úszókkal, ezeket alkalmazva fizette ki viszonylag apró pénzzel a benne megbízókat. Érdekességként merült fel, hogy azért ment a válogatott kétszer is Mauritiusra, Bemutató és vásár Gödöllőn, a bútoráruházban augusztus 29-e és szeptember 12-e között, a Kanizsa Trend kárpitozott bútoraiból, a Gyulai Bútorgyártó Rt. szekrénysoraiból, a Tisza Bútor konyhabútoraiból. Nyitva: hétfőn 10-től 18 óráig, keddtől péntekig 9-től 18 óráig, szombaton 9-től 12 óráig. Nézzen be hozzánk I mert — mint utólag megtudták — a jól bejáratott ausztráliai edzőtábor Zemp- lényi számára elérhetetlennek bizonyult, mivel kitiltották az országból. Nem vett részt a beszélgetésen az előző MÜSZ-ap- parátus egyetlen munkatársa sem. így válasz nélkül maradt a kérdés: ki vagy kik, és hogyan segítették a menedzsert, ki vagy kik nem ellenőrizték anyagi tevékenységét? Széchy Tamás viszont elmondta: a MÜSZ 32 tagú elnöksége azért bízta meg Zemplényi Györgyöt ezen pénzek felvételével, mert ügy gondolták, a sajátjából tesz hozzá. A Zemplényi Györgyöt elnökké választó április 28-i közgyűlés pedig azért szavazott egyhangúan a „jóságos Gyuri bácsi” mellett, mert a szabályok szerint csak így juthatott ki hivatalosan Barcelonába — legalábbis a megválasztott ezt állította. Az elnök utolsó „húzása”: a júniusi fűzfői edzőtáborra felvette a MOB támogatását, majd az egyesületekkel „dobatta össze” a költségeket. Az óvatosan fogalmazó és a találgatásokat nagyrészt kerülő Széchy alaposan megkeményedett, és apró részletességbe ment át, amikor a sajtóban megje-< lent legújabb Zemplényi- ci kiteket bírálta. Zemplényi — finoman szokatlannak, az átlagtól eltérőnek nevezett — érdeklődését, a kérdést is ízléstelennek tartva, nem volt hajlandó kommentálni Széchy, hosz- szas előadást tartott viszont az alkotmány személyiségi jogot védő paragrafusáról. Később a megbízott elnök megoldást talált a sajtó szerinte sértő megjegyzéseire: úy vélte, fiatal toliforgatók baklövéseiről és jogsértéséről van szó. Széchy egyet nyíltan megmondott. Az úszók olyan támogatást kaptak az eredményességért, hogy alapvetően nem is szorultak volna rá Zemplényi menedzserségére. Arra már nem tudott válaszolni, hogy akkor hogyan kerülhetett teljhatalmú vezetői pozícióba a menedzser. Széchy csupán egyet hangoztatott: neki nem volt semmiféle megállapodása Zemplényivel. A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy július 31-vel mindenképpen véget ért Zemplényi megbízatása. A sok tízmilliós hiány láttán azonban senki sem tudott válaszolni arra, hogyan tovább? Segítséget kérnek az OTSH-tól és reménykednek a szponzorokban, így talán talpra állhatnak. Vagy talán jön egy új „menedzser” ,.. ? aztán valóban kicsit korainak tűnik, az NO Ill-ba soron kívül besorolt, a MOATSZ különengedélyé- vel induló együttesben a jövő „országverő” gárdáját láttatni. Csakhogy, nem akárkik gyülekeznek a „szent ügy” érdekében Erdőkertesen. Hogy a legnagyobb bombát említsem elsőként: Faházi János. A mindenütt csak Janikaként emlegetett világszám, egyszemélyes pingpongcirkusz, egyébként Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes, ötvenévesen tér haza németországi idegenlégiós szolgálatából. És első útja Erdőkertesre vezetett, Ha valamiért, hát már csak az ő játékáért, fűszeres dumával kísért labdameneteiért érdemes lesz az er- dőkertesi művelődési ház padsoraiba ülni. Aztán ott van Nagy Balázs, aki több NB I-es élcsapattal a háta mögött, a bernecebaráti verseny férfi egyes győzteseként, jó ismerőse a megyei asztalitenisz-rajongóknak. Futó Molnár Ferencet sem kell éppen bemu atni, hossí- szú évtizedek óla megszokott és elismert szereplője a megyei viadaloknak, büszkesége a beesésieknek. Pe-gel János a BVSC és az Egszöv után, több iné* gyei együttest segített sikeres szerepléshez, sőt idén az NB-s tízek bajnokságon is legyőzhetetlennek bizonyult. Fekete László a másodosztályban volt stabil játékos, az ifista Hányik Gábort pedig úgy emlegetik, mint a jövő nagy tehetségét Persze, sok jó játékos önmagában még nem elég. A helyes szakmai irányítás és a biztos anyagi alapok az eredményes szerepléshez nélkülözhetetlenek. És Erdőkertes talán éppen ebben emelkedhet vetély- társai fölé, mert van egy Hányik Jánosuk. Akinek mindene az asztalitenisz és mindene Erdőkertes. Hányik János, szakosztályvezető és menedzser egy személyben, még. játszani is beszáll majd, ha a csapat eredményessége és ideje engedi. De ebben sem lesz sok köszöneté az ellenfélnek, hiszen a? Ante- , rican Vans,- az Egyesült Államokban gyártott luxus- buszok kizárólagos hazai forgalmazásával foglalkozó kft. ügyvezető igazgatója és tulajdonosa egykor a Vörös Meteor NB I-es asztalitenisz-csapatában játszott. S mivel céljait sohasem szokta alább engedni, az NB Ill-ban most rajtoló, Erdökertes-American Vans elnevezésű együttes elé is a másodosztályba való feljutást jelentő 1-2. helyek valamelyikének megszerzését tűzte ki. N. A. Szentendrei szigetkerülő A Budapesti Természet- barát Sportszövetség vasárnap rendezi az őszi vízi túra idény első kirándulását, a Szentendrei-szigetet kerülő túrát. Jelentkezés és indítás délelőtt 9 órától a horányi egyes kútnál. TMrfau 15 E hosszas, és látszólag a tárgyhoz sehogysem kapcsolódó bevezető arra volt jó, hogy egy első hallásra igencsak meglepő kijelentést tegyek: elképzelhető, hogy egy-két év múlva az asztalitenisz hazai központja éppen Erdőkertes lesz. Jó, igen, tudom, Erdőkertesen csak most alakult a csapat, s a fiúk vasárnap játsszák első meccsüket Hódmezővásárhelyen. így Sfánrikkal. Faltáéival csak iiycrliHnck Feltörekvő Erdőkertes A magyar sport képzeletbeli térképén mostanában egy üj, de igen szerencsés tendencia figyelhető meg. Egész sportágak költöznek Budapestről vidéki fellegvárakba. Talán a kosárlabda a legkézenfekvőbb példa, hiszen egy-két évvel ezelőtt a férfiaknál Körmend, Zalaegerszeg, Baja, Szolnok vette át a hatalmat, a fővárosi, évtizedeken keresztül verhetetlennek hitt egyesületek pedig (Honvéd, Tungsram, MAFC, Ganz-M iVAGI hoppon maradtak. A hölgyeknél Pécs—Diósgyőr döntő volt az idei aranyért, az JV1TK, a BEACj a Tungsram visszaesett, nem IS beszélve a korábbi sikerévek után csak bukdácsoló BSE-röl. De hasonló vidéki előretörés figyelhető meg a röplabdában, kézilabdában, sót, ha a szombathelyi kalapácsvetö-eentrumra gondolunk, atlétikában is.