Pest Megyei Hírlap, 1992. augusztus (36. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-27 / 202. szám
Úi K&MPUTER7QMÚGR Időben jelez a készülék A baleseti sebészeti gyógyítás korszerűsítését, a nonstop betegellátási rendszer kiterjesztését szolgálja a jövőben az a komputertomográf, amelyet kedden adott át rendeltetésének Demszky Gábor főpolgármester a Szent István Kórházban. Az új Exel Sprint 2000 típusú, csúcsminőségű izraeli CT használatával magasabb színvonalú ellátásban részesülhetnek a főváros kelet-pesti régiójának és Pest megye néhány körzetének — például Dabas térségének — lakói. \ Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottsága az elmúlt évben döntött három CT- készüiék beszerzéséről. A telepítések közel három- százmillió forintos költségéhez a társadalombiztosítás is hozzájárult. Az elképzelések szerint két műszakban vizsgálják majd a betegeket, a János, az István és a csepeli kórházban lévő tomográfokkal. Dr. Jakab Klárától, a Szent István Kórház röntgen és CT-osztályának vezetőjétől azt kérdeztük, mennyiben segíti a gyógyítást az új készülék, s hogyan jelentkezhetnek a betegek erre? Közegészségügyi gondok Nehéz helyzetbe került a közegészségügyi és járványügyi szervezet, mert az új tulajdonformák belépésével a rengeteg vállalkozássá alakított egység nehezen ellenőrizhető — mondotta szerdán Szombathelyen a Magyar Hygié- nikusok Társasága 25. vándorgyűlésének megnyitása előtti sajtótájékoztatón Kertai Pál professzor, országos tiszti főorvos. Szerinte a hirtelen megnövekedett társadalmi különbségek, a létminimumon élők táplálkozási helyzete, a menekülttáborok kényszerű kialakításával összefüggő betegségfajták megjelenése, a határok átjárhatósága új közegészség- ügyi problémákat vet fel. Az Európai Közösséghez csatlakozás is új feltételeket követel. Emiatt, az egyébként kitűnő hagyományokkal és szervezettel rendelkező szolgálatnak bőségesen megnövekedtek a tennivalói. A szombathelyi vándorgyűlésen, éppen e feladatokból kiindulva, több szekcióban tekinti át mintegy 300 hazai szakember a járványügy, a kórházi fertőzések, a munka- egészségügy, a táplálkozás és élelmezés, valamint a környezetszennyezés helyzetét. MEGEMELI A CASCQ-DÍJAKAT AZ ÁB-AEGÖN (Folytatás az 1. oldalról.) hosszabbítja meg a biztosító, új casco-biztosítást pedig nem köt. Ameny- nviben az ügyfél a módosított díj fizetését nem vállalja, a szerződés azonnal is megszüntethető — mondta Kcpecs Gábor, az ÁB-AEGON vezérigazgatója. A felmondásokkal egy időben a társaság felgyorsítja egy új biztosítási módozat kifejlesztését, amely a kialakult helyzethez jobban igazodik. Nevezetesen ahhoz az áldatlan állapothoz, hogy a gépkocsilopások száma az utóbbi három évben négyszeresére emelkedett, s a nagy értékű gépkocsikra specializálódott tolvajok a fővárosban és környékén különösen aktívak. Ez év első félévében csaknem egy milliárd forint vesztesége volt a biztosítónak a casco üzletágban. Nem kívánják azonban a vidékiekkel megfizettetni a fővárosban felgyűlő károkat, ezért állapítottak meg területileg eltérő díjtételeket — mondta a vezérigazgató. A főváros és agglomerációján kívüli területen a 40 százalékos díjemelés a régi és az új kötésekre egyaránt vonatkozik. Vidéken tehát nem mondják fel a biztosítást. Arra a kérdésre, hogy a kidolgozandó új biztosítási forma vidékre is érvényes lesz-é, a vezérigazgató egyelőre nem tudott választ adni. Véleménye szerint elképzelhető, hogy a fővároson kívül lakók választhatnak a két biztosítási forma között. AZ ORSZÁGGYŰLÉS KULTURÁLIS BIZOTTSÁGÁNAK ÜLÉSE Az Országgyűlés kulturális bizottsága szerdai ülésén megkezdte annak a csaknem félezer módosító indítványnak az áttekintését, amelyet a képviselők a rádióról és a televízióról szóló törvényjavaslathoz nyújtottak be. Ä bizottság tagjai először azokat a javaslatokat, szövegszerű módosításokat tárgyalják meg. amelyek a törvényjavaslat műszaki, technikai és szakmai természetű pontjait érintik. Ennek megfelelően a szerdai bizottsági értekezleten főként a műsorszórás, a műsortovábbítás területét érintő módosításokkal foglalkoztak a képviselők. Áttekintették ugyanakkor azokat az indítványokat is, amelyek a televíziós és rádiós műsor- készítéssel kapcsolatban javasolják az előterjesztett törvényszöveg korrekcióját. Megtudtuk, hogy a belső szervek, a központi ideg- rendszer vizsgálataira alkalmas a tomográí. Ha felmerül a rosszindulatúság gyanúja, bizonyos elváltozások esetében a korai szakaszban korrekt és gyors diagnózist eredményez. Ez a vizsgálat igen bonyolult, része egy összetett orvosi tevékenységnek. Tehát, meg kell hogy előzze a röntgen-, az ultrahangvizsgálat. A beteg maga nem kérheti azt, hogy ezzel az új készülékkel vizsgálják meg, erről az illetékes családi vagy körzeti orvos és a szakorvosi konzílium dönt. A betegek érdeke kívánja ezt, mivel ez az eljárás is sugárzással jár, akárcsak a röntgenvizsgálat. A szakorvos hozzátette, sokan hiszik azt, hogy egy új készüléknél minden egyszerű. Belép a beteg a szerkezet elé, s az eredmény már kész is, jöhet a gyógyszer. Ez nem ilyen egyszerű, s a gépeket, bármilyen jók, korszerűek, nem kell „túlmisztifikálni". Hatásos eszköz, ami nem helyettesíti a diagnózis felállításához szükséges vizsgálatokat, csupán konkretizálja azokat. S ily módon segít a gyógyulás-gyógyítás folyamatában. Mert van olyan helyzet, amikor az is sokat számít, hogy időben észrevették a szakorvosok, milyen betegséggel állnak szemben. J. Sz. I. Megyénkből több mint kétezren Mu befejeződik a bevonulás Az eddigi gyakorlattól eltérően, a katonák nem gyülekeznek egy adott elosztóponton. hanem a behívóparancs értelmében közvetlenül a laktanyákba, katonai szervezetekhez, kiképzőbázisokra vonulnak be. Újdonság a bevonulással kapcsolatban, hogy a szülők elkísérhetik gyermeküket a bevonulás helyszínére, megismerkedhetnek a leendő parancsnokkal, tájékoztatást kaphatnak az egység életéről, kérdéseket ' tehetnek fel gyermekük jövendő életét illetően. A háromgyermekes családapákat egyáltalán nem hívják be, a kétgyermekeseket igen, de csak hat hónapra. Ugyanabban az időben nem hívják be egy családból a második gyermeket, az ikreket viszont igen, de csak egy helyőrségben szolgálhatnak. Nem. hívják be azokat a munkanélkülieket sem, akik már megkezdték valamilyen átképző tanfolyamot. ★ — Pest megyéből most több mint kétezer fiatal vonul be — mondja Horváth László ezredes, a hadkiegészítő parancsnoka. — Ötven katonai egységhez és hat határőrigazgatósághoz irányítjuk az újoncokat. Mivel igyekszünk figyelembe venni a KI EMLÉKSZIK OMSZKRA? Legszűkebb családi körömből az egyik nagybátyámról biztosan tudom, hogy halála napjáig nem felejtette el az Omszk melletti lágert, de tulajdonképpen nem róla akarok írni. A napokban levelet hozott a posta és igencsak elcsodálkoztam a gyűjtemény tartalmán: omszki magyar küldött élet jelt magáról és az ott élő emberekről. A levélből megtudtam, hogy Omszkban is demokrácia van, most már nyílt várossá nyilvánították, és annyi a külföldi érdeklődő és üzletkötő, hogy az már szinte nem is igaz. A levélíró nosztalgiával írt azokról a hajdan volt szép kapcsolatokról, amelyek még akkor alakultak ki, amikor elvtársnak szólították egymást a vezetők és az internacionalista barátság jegyében illett lábon maradni a tizedik pohár vodka után is. Ismeretlen levélíróm viszont hangsúlyozta, hogy nem a nagy elmaradt ivászatok és evészetek után nosztalgiázik, hanem egyszerűen nem tudja, miért szakadt . meg minden kapcsolat Pest megye és Omszk között. Valamikor pedig be sokat beszéltek a testvéri kapcsolatokról! Szinte tülekedtek — igaz, utasításra és egy néhány napos ingyenül reményében — mezőgazdasági termelőszövetkezeti elnökök, iparvállalatok vezetői, de a látszat kedvéért a köznép képviselőinek is megadatott néhanapján a távoli utazás gyönyöre. Az Omszkban élő magyar levélíró azt szeretné, ha közvetíteni tudna a hajdan testvérmegyéknek kikiáltott Pest és Omszk között, örvendene, ha magyar mezőgazdasági termékeket lehetne vásárolni az ottani piacon, és leveléből azt is megtudtam, hogy ott, messze tőlünk, igencsak kelendőek a magyar cipők, a hűtőszekrények, a ruhaipar termékei, de nem vetnék meg a jóízű barackpálinkát sem. Az omszkiak kereskedni és együttműködni szeretnének nemcsak az érdeklődő nyugati gazdasági szakemberekkel, hanem a régóta megismert magyar vállalatokkal is. Ök azt mondják, nyitottak. Nem tagadják, hogy csak az első lépéseket tették meg a piacgazdaság útján, de nagyon remélik, hogy új alapokra lehet építeni a rég elfelejtett gazdasági kapcsolatokat. Tudom én jól, hogy most mindenki azt szeretné, lia összes termékét a nyugati piacon tudni értékesíteni, azt is tudom, hogy mind többször hangzik el a volt nagy keleti piac visszaszerzésének szükségessége, sőt most már aét is hangoztatják, hogy ránk vár az a hálás szerep, hogy előkészítsük a nagy nyugati piacot Ukrajnában és a többi új államban. Szerkesztőségünkben bárkinek átnyújthatjuk az omszki gazdasági ttál- falatok címjegyzékét, akik görcsösen kapaszkodnának minden feléjük kinyújtott baráti együttműködési lehetőségbe. de valami azt mondatja velem, hogy nem lesz jelentkező. Pedig most is lehetne vodkát inni egy nyereséges üzletkötés után. Papp János jövendő honvédek szociális és egyéb helyzetét, el kell mondanom, hogy több mint nyolcszáz szolgálat- halasztasi kérelmet kaptunk. Ebből négyszáztíz volt a tanulmányi szolgálathalasztást kérő beadvány. természetesen valamennyit elfogadtuk. Kaptunk háromszázötvenhat egyéni szolgálathalasztási kérelmet — e kérelmeket általában szociális indokokkal támasztották alá — ebből kettőszázhetvenet tudtunk elfogadni. Megérkezett hozzánk huszonhárom olyan kérelem is, ahol családfenntartók kívánták elhalasztani szolgálatukat, ezt is méltányoltuk. Mindössze 8 alternatív katonai szolgálat iránti kérelem érkezett hozzánk, ezt feljebbvalóinknak továbbítottuk. H. Z. DÖNTÉS AZ ÁV RT.-RŐL ÉS AZ ÁVÖ-RŐL A privatizációs törvények, július 28-án, azaz e héten pénteken lépnek hatályba. E jogszabályok írják elő az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság létesítését, meghatározzák feladatát, valamint az Állami Vagyonügynökség jogállását. Intézkednek az Állami Vagyonügynökség tisztségviselői kinevezésének módjáról is. Ennek alapján az ÁVÜ ügyvezető igazgatóját a privatizációt felügyelő miniszter javaslatára a miniszterelnök nevezi ki. Az MTI értesülése szerint a Gazdasági Kabinet szerdai ülésén, illetőleg a kormány csütörtökön foglalkozik a témával. így hamarosan döntés születik arról, hogy ki az ÁV Rt. vezetője, illetőleg az ÁVÜ jelenlegi ügyvezető igazgatóját, Csépi Lajost megerősítik-e jelenlegi posztján. Csorbítatlan a tekintély Aktív szerepvállalással (Folytatás az l. oldalról.) mezőgazdasági fejlesztések és kutatások, valamint az együttműködések koordinálásában és menedzselésében. Ennek minden feltétele adott: elsősorban készenlétben áll a hadra fogható, jól képzett szakembergárda. A miniszter bejelentését támogatási készséggel fogadták a részt vevő felek, hozzátéve: valamennyi ország kivenné részét a közös munkából. Óriási tartalékok rejlenek ugyanis az együttműködésben, melynek lényege: új alapokra helyezni a FÁO munkáját. S a mai folyamatok egyértelműen jelzik, józan politikával és okos mértéktartással az eddiginél többre lenne képes a szervezet. A találkozó ugyanakkor arra is jó alkalom volt, hogy a térség országainak új vezetői találkozzanak, s megismerve egymást, szót értsenek mind a politika, mind a gazdaság nyelvén. Magyarország iránt változatlanul nagy az érdeklődés, s mint Gergátz Elemér hangsúlyozta, ismét bebizonyosodott, hogy hazánk tekintélye csorbítatlan. Segítő szándékkal figyeli a világ lépéseinket, elismerve eddigi küzdelmeinket. Va. É. Igazodva a világpiachoz Szeptembertől olcsóbb a benzin (Folytatás az 1, oldalról.) as oktánszámú benzin 69 forintba, a 95-ös oktánszámú benzin 67 forintba, a 92-es benzin pedig 66 forintba kerül az áfor-ku- taknál. A motorikus gázolaj, az ipari tüzelőolaj és a háztartási tüzelőolaj ára változatlan, tehát a motorikus gázolajért 43 forintot kell fizetni. Ae ipari tüzelőolaj és a háztartási tüzelőolaj 18 forintba kerül literenként. Szeptember elsejétől megszűnik az a literenkénti 1,50 forintos árengedmény, amelyet a MÓL adott azoknak, akik azonnal fizettek. Megszűnik az addig díjmentes házhozszállítás is. A kedvezményes akciót a MOL a nyári időszakban alkalmazta július elejétől. A hírre reagálva Mosonyi György, a Shell Interag vezérigazgatója arról tájékoztatta az MTI munkatársát, hogy a motorbenzin fogyasztói árát szeptember 1-jétől a Shell is 1 forinttal olcsóbban kínálja. A mintegy 70 töltőállomással rendelkező Shell a magyar- országi üzemanyag-forgalmazásból 23-24 százalékkal részesedik. A nyersolaj világpiaci ára az utóbbi hetekben viszonylag alacsony volt, augusztusban a Brendt típusú kőolaj barrelenként átlagosan 19,7G dollárba került. A motorbenzin, ha nem is azonnal, de követi a kőolaj árát, tehát, ha az felfelé kúszik, a motorbenzin is drágább lesz, és fordítva. A benzin mostani árcsökkenéséhez az is hozzájárul, hogy az üzemanyag idénycikk, nyáron a turistaforgalom miatt ára mindig magasabb, őszszel és télen viszont a világpiacon is kevesebb'»! kérnek érte. vJfírlan