Pest Megyei Hírlap, 1992. augusztus (36. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-03 / 182. szám

Északon a Szeiiiciidrc nyert Egyből kettőt lépnek Opei Combók, rádiótelefonok A „sárga angyal” is fejlődik Még a legkorszerűbb autók vezetőit is veszély fenyegeti. No nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni. Elég baj az is, ha útközben ér utol a tech­nika ördöge, és lerobban a járgányunk. Nem minden­ki tud gyertyát, ékszíjat kereket cserélni és még ke­vesebben tudunk rájönni arra. hogv mi okozza, és hol keressük a hibát. Ilyen­kor ritkán segít az égiek- hez való fohászkodás. Prak­tikusabb. ha a piheszárnyú angyalka helyett egy má­sik angyalt hívunk: a sár­gát, azaz o Magyar Autó­klub segélyszolgálatát, ame­lyet éppen az így bajba került autósok megsegíté­sére hoztak létre. Fohász helyett pedig elég, ha te­lefonálunk értük. Nem késik a se ff íisé ff — Több mint 4 ezer ki­lométeres útszakaszt fel­ügyelünk, segélyszolgálati szerelőink 80 segélyponton érhetők el, vagy éppen a forgalomban cirkálva ve­szik a segélykérő hívást — mondja Laczkó László, a Magyar Autóklub műsza­ki osztályának vezetője. — Igyekszünk a lehető leg­gyorsabban odaérni a baj­bajutotthoz, és legalább annyi segítséget adni. hogy az elromlott kocsi újra me­netkész állapotba kerül­jön. Alapelvünknek meg­felelően — a segítségün­ket kérő autós és kocsija nem maradhat az út szélén — el tudjuk végezni az alapvető menetkészséget helyreállító és szervizmű­helyt nem igénylő javítá­sokat, és ha nagyobb a baj. a járművet szervizbe, vagy szakműhelybe vontatjuk, illetve szállítjuk. — Csakhogy ki fogja őket vontatni, hiszen a Traban­tok erre nem valók? — Éppen ezért igyek­szünk minél gyorsabban korszerűsíteni segélykocsi­parkunkat. A fővárosban és a nagyobb vidéki váro­sokban már 24 Opel Corsa üzemel, és idén újabb It Opelt, ezúttal Combo típu­sút állítunk be a szolgá­latba. Az Opel Combókkal az autópályák segélyszol­gálatát kívánjuk erősíteni, mert 1,7 literes dízelmo­torjukkal vontatásra is al­kalmasak. A városi segélyszolgálat kocsiparkja is korszerűbbé válik —, még idén 3 darab összkerék-meghajtású Su­baru teszi könnyebbé Pécs, Eger és a főváros hegyvi­déki útszakaszain, főleg télen, a bajbajutottak se­gítését. Közvetlenül hívhatók — Nyár lévén, gondolom a Balatonhoz vezető utak és a tó környékének for­galma adja a legtöbb mun­kát a sárga angyalok­nak ... — Az autópályák és a tranzitutak mellett a nyá­ri szezonban a legnagyobb igény a segélyszolgálat­ra a Balaton környékén van — bizonygatja Nagy­ma jtényi János, az orszá­gos segélyszolgálat vezető­je. — Ezért már május kö­zepétől beindítottuk a meg­levő segélyszolgálati he­lyeken felül az idényjelle­gű balatoni körszolgála­tunkat. A körszolgálatot teljesítő két kocsinkat rá­diótelefonnal is felszerel­tük, így azokat bármelyik utcai távbeszélő-állomásról lehet hívni. — Akkor érdemes leírni: a Balatonon éjjel-nappal szolgálatot teljesítő se­gélykocsik közvetlenül el­érhetők az északi parton: a 06 60 15-217, a déli parton pedig a 06 60 15-218-as te­lefonszámon. | A közlekedés világából — A többi kocsi CB-n hívható? — Természetesen, hiszen a központi diszpécserállo­másaink így tartják az úton levő szerelőkkel a kapcsolatot, de a közvetlen kihívás sokkal gyorsabbá teszi a segítséget. Van még egy új hívási lehető­ség, igaz, egyelőre még csak Szolnok, Pécs és Szé­kesfehérvár körzetében. Aki a 088-as számot tár­csázza, annak a hívása azonnal a legközelebbi szervezethez fut be. ahon­nan rövid időn belül út­nak indul a szerelő. A 088-as segélyhívó számon folyamatosan kapcsoljuk az Autóklub szervezeteit, az egész országra való ki- terjesztése várhatóan 1993- ra befejeződik. Ez a se­gélyhívó szám a Magyar Autóklub számára van fenntartva, és hogy orszá­gos kiterjesztése nem megy azonnal, annak csak anya­gi okai vannak: a postai vonal nagyon drága, és a segélynyújtás önmagában is igen költséges szolgálta­tás. Modern segélyautóink­ban mintegy félmillió fo­rint értékű alkatrészt visz­nek magukkal a szerelőink, az országúti segélyszolgá­lat igénybevételéért pedig klubtagjainknak munka­díjat nem kell fizetniük. Jó tudni, ki ajánikozik Ez bizony gyógyír a baj­ban, már csak ezért is ér­demes a szépen szaporodó országúti segélyszolgála­tok közül az Autóklub sze­relőitől várni a segítséget. De ugyanezt ajánljuk a nem klubtagoknak is, mert egy nemrég elvégzett kí­sérlet, amelyre az Autópiac szerkesztősége vállalko­zott — bebizonyította, hogy egy egyszerű hiba felisme­rése, kijavítása, a segélyhí­vástól eltelt idő, és nem utolsósorban a számla .ér­téke, ugyancsak eltérő le­het, attól függően, hogy ki érkezik a kihívásra. A Ma­gyar Autóklub „sárga an­gyalai” előnyös feltételek­kel dolgoznak, az összeha­sonlítás valamennyi para­méterét tekintve. Ezért nem árt óvatosnak lenni, és az érkező segélyszolgá­latosról nem árt meggyő­ződni, hogy az Autóklub sárga angyala-e. Ha ezt megteszik a bajbajutottak, kellemetlen meglepeté­sektől óvhatják meg magu­kat. — Azonban nemcsak a honi utakon, hanem a kül­földön bajbajutottaknak is segítséget tud nyújtani a klub... — Igen, mégpedig a nemzetközi segélyhívó központunkon keresztül, amelynek telefonszáma: 11-51-220. Díjmentesen hív­ható éjjel-nappal. A hitel­levélen feltüntetett szol­gáltatásokon felül bárki­nek információkkal és ta­nácsadással is készséggel rendelkezésre állnak az Autóklub munkatársai. Schöffer Jenő Csapatvezetők a megyei díjkiosztó után. Jobb szélen ■ két szentendrei, Michna István, az ifi- és Mezei Miklós« a felnőttcsapat edzője Í V IIÁ D I Ó~»j S TV WI KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli krónika. — 8.20: Törvénykönyv. — 8.30: Hangszemle. — 9.00: Hírek. Időjárás. — 9.05: Napköz­ben. — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.05: Szonda. — 11.33: Közönségszolgálat. — 11.35: Őszi kavargás. — 12.00: Dé­li krónika. — 12.30: Vendég a háznál. — 12.45: Füleljen! — 12.50: Külpolitikai figyelő. — 13.00: Hírek. Időjárás. — 13.05: Ki nyer ma? — 13.15: Falurádió. — 13.2": Kö­zönségszolgálat. — 13.30: Hitélet. — 14.00: Hírek. Időjá­rás. — 14.05: Klaszikusok mindenkinek. — 14.55: Vers. — 15.00: Hírek. Időjárás. — 15.05: Kossuth-klub. — 15.55: Cégér. — 16.00: Délutáni krónika. — 16.13: Barcelona ’92. — 16.30: Mindennapi gazdaság. — 16.40} Zenés játékok­ból. — 17.00: Hírek. Időjárás. Ütközben. — 17.05: Ma­gyarországról jövök... — 18.00: Esti krónika. — 18.30: Ráadás. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.08: Barcelona ’92. — 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! — 19.35: Könyvek, ha éjszaka felriadsz... — 20.00: Hírek. Időjárás. — 20.05: A népzene hagyományőrzői. — 20.30: Határok nélkül. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.05: Kossuth-klub. — 21.55: Ajánlott levél. — 22.00: Késő esti krónika. — 22.30: Fó­rum. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.05: Kis éji zene. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.05: Himnusz. — 0.10: Műsor- lárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Napindító. — 8.00: Mai műsoraink. — 8.05: Kölyök- rádió. — 8.35: Hernádi Judit és Kútvölgyi Erzsébet éne­kel. — 8.50: Apró-cseprő. — 9.00: Hírek. Időjárás. — 9.03: Királyné kedvence. — 9.30: Halló, itt Barcelona! — 13.00: Hírek. — 13.05: Hogy teszik lenni? — 13.30: Idő­sebbek hullámhosszán. — 14.00: Kettőtől ötig. — 17.00: Hírek. Időjárás. — 17.03: Halló, itt Barcelona! — 23.10: Napforduló. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 6.45: Falutévé — törvénytippel. — 6.00: A Reggel. — 8.30: Közjáték. — 8.35: Rongybabák. — 8.55: Itt Barce­lona! — 12.25: Walt Disney bemutatja. — 14.10: Képúj­ság. — 17.00: Délutáni egyenleg. — 17.10: Megveszem ezt « nőt. — 17.35: Képújság. —17.40: Mini klip-mix. — 17.50: „Veletek vagyok mindennap”. — 18.00: Dimenzió. — 18.30: Pénzvilág. — 18.40: Istenek szigete — Sri Lanka. — 19.00: Bűvös hatos. — 19.15: „Engedjétek hozzám!” — 19.20: Esti mese. — 19.30: Cimbora — Balatonalmádi. — 20.00: Híradó. — 20.30: Telesport. — 20.40: Goya. — 21.35; Közjáték. — 21.45: AKTuális. —- 22.10: Arizonapló. — 23.05: Kortársaink. — 23.20: Késő esti híradó. — 23.25: BBC-híradó. TELEVÍZIÓ 2. MŰSOR 17.00: Hírek. Időjárás. Műsorismertetés. — 17.10: Ma­gyarországi néptáncok. — 17.20: Közlemények. — 17.25: Kérdezz! Felelek. — 17.45: Regionális híradó. — 18.00: Híradó. — 18.12: Időjárás. — 18.20: Csacska macska. — 18.45: Egy fehér lovacska. — 18.50: Itt Barcelona! — 23.00: Esti egyenleg. — 23.20: Időjárás. RTL PLUS 6.00: Híradó. — 7.00: Halló, Európa — jó reggelt, Német­ország! — 8.56: Owen Marshall. — 9.50: Gazdag és szép. — 10.15: Dr. Marcus Welby. — 11.00: Tic Tac Toe. — 11.30: Családi párbaj. — 12.00: Magazin. — 12.30: Az élét játékai. — 13.20: Kalifornia klán.— 14.15; A Springfield- .sztori. — 14.55: A Főnök. — 15.50: CHIP’S. — 16.45: Ri­zikó. — 17.15: Forró nyeremény. — 17.45: Nyereményjá­ték. — 18.00: Fiatalok magazinja. — 18.40; Híradó. — 19.13: Robbanékony. — 19.45: Jó idők, rossz idők. — 20.15: Gyilkosság a hobbija. — 21.10: A nadrággomb-ügy. — 22.55: Kulturális magazin. — 23.20: Férfimagazin. — 23.50: Hírek. — 24.00: Borzasztó kedves család. — 0.30: Légifarkas. — 1.30: A Főnök. — 2.30: Dr. Marcus Welby. —: 3.30: Robbanékony. — 4.00: CHIP'S. — 4.50: Jó idők, rossz idők. — 5.15: Fiatalok magazinja. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! — 8.30: Szomszédok. — 9.00: Hírek. — 9.05: Állatok olimpiája. — 9.30: Enterprise űrhajó. — 10.20: Lujza királynő, kerék. — 12.40: A nap tippje. ­13.09: Hírek. — 13.05: Telebörze nap alatt. — 14.30: Szomszédok. A megyei II.. osztá­lyú labdarúgó-bajnok­ság Déli csoportjának a győztesét, az Örkényi csapatot már bemutat­tuk. Most az északi aranyérmes, a Szentend­rei Petőfi következik. A szentendrei gárda jó néhány 10 éven át szere­pelt az első vonalban, ahonnan az 1990/91. évi küzdelemsorozat végezté­vel búcsúznia kellett. Igaz, őszi gyengélkedése után az edző, Mezei Miklós irányí­tásával rákapcsolt, sorra gyűjtögette pontjait, de az első félévi nagy hátrányt már nem tudta ledolgozni. Ilyen előzmények után rajtoltak csaknem egy esz­tendeje a II. osztály Északi csoportjában, ahol szoros küzdelmet vívtak a szom­szédvár Pomáz gárdájával, ősszel a Pomáz vezette a sort két pont előnnyel, ta­vasszal azonban a Szent­endre volt a jobb 27 pont­tal, néggyel megelőzve ve- télytársát. A Szentendre a gólrekorder 90 találattal. Otthon és idegenben is ez a két csapat szerepelt a legjobban. Szentendréről két csapat döntetlennel, másik kettő — Nagymaros, Pomáz — győztesen távo­zott. Vendégségben viszont csak öt pontot vesztett a bajnok, három döntetlen, valamint az őszi verőcei vereség miatt. — A versenyfutás kissé idegesítette a csapatot, en­nek ellenére sikerült célba érni — emlékezett vissza Mezei Miklós edző, meg­említve, »hogy az utánpótlás is sikerrel helytállt. Az ifi­csapat Michna István irá­nyításával a második, a körzetben játszó serdülő együttes Bagyinszki Tibor edző vezetésével bronzér­mes lett. Mezei Miklós ezután a csapatnévsort ismertette. Kapusok: Puzder János, Gróf István, mezőnyjáté­kosok: Zirko Miroslav 12 gólos, Kosznovssky Gábor, Kult Ferenc, Miskolczi Bé­la csapatkapitány, Lakatos Tamás, Kovács Ferenc, Korcsog Ferenc, Hollós István, Kiss Mihály 18 gó­los, Szávai Károly 17 gólos, Oláh Attila 12 gólos, Ke­mény Gábor 14 gólos, Ko­vács Tamás 11 gólos, Bog­dán Endre, Szász Dániel. A legidősebb labdarúgó a 37 esztendős Kovács Fe­renc, ő néhány társával egyetemben ősztől a helyi öregfiúk együttesében ját­szik majd. Az első csapat — mint beszámoltunk arról — nem egyet, hanem kettőt lép. A Szentendre ugyanis egyesült a Honvéd Budai SE, azaz a Hargita gárdá­jával, átvette annak NB III-as helyét. Ezzel tovább növekedett a Duna-csoport Pest megyei csapatainak a száma. — Nem kötünk megálla­podást a Hargita SE lab­darúgóival. Közülük több játékosnak amúgy is lejár a katonaideje, leszerel. Kö­zöttük van Berecz, a Volán korábbi kapusa is. Egyszó­val, a bajnokságot nyert szentendrei együttes tagjai szerepelnek majd, néhány új játékos társaságában. A mezőtúri Bodó László mel­lett, Horváth Gellért, a REAC labdarúgója is ná­lunk szerepel. Fiatalokat is beépítünk, Horváth Csaba, Szabó György, s a kapus Varga Zsolt, valamint Fá­bián Zsolt az első csapat jelöltjei. Lehetőség van ar­ra is, hogy behívott kato­nákat is foglalkoztassunk. — A régiek közül néhá­nyban elmennek, Gföf Ist­ván kapust a Szigetújfalu igazolta le, Bogdán Endre pedig Pomázra megy. Mér­kőzéseinket továbbra is az izbégi pályán vívjuk. A legutóbbi bajnokságban 200 volt az átlagnézőszám. re­mélhetőleg ez a magasabb osztályban növekedni fog. Az egyesületet a városi önkormányzat, valamint az ATI támogatja, melynek vezetője, Potássy János egyben a klub elnöke is. Reitter László Sakk 1522. sz. feladvány Fritz Hoffmann (NDK) Sakkélet '87 12.00: Szerencse- 12.45: Telebörze. — — 13.35: Kaliforniai ___________ 15.05: Hotel. — 16.00: Mi ndent vagy semmit. — 18.15 MacGyver. — 17.05: Mindent vagy semmit. — i go. — 13.45: Híradó. — 19.20: Szerencsekerék. Időjárás. — 20.15: Halló, Heina! — 21.15: Két jusban. — 22.55: Hírek. — 23.00: Újdonságok és történe­tek. — 23.45: Filmkészítők. — 24.00: MacGyver. — 0.50: Műsorismertetés. Bin — 20.05: szív má­í I £ .. • 1 % Éül iü I 1.... 1 j-. a H m x í i- m g HÉ Siíi Í iäfii IS ÉK m 1 Ä á; & . feli 1 nián 2 lépésben Világos: Kg2, Ve3, Fc4. Hd2, Fg5, Hg7, Bh5 gy: bi, c3, c4, e4 (11). Sötét: Ke5, Vafi, Hb5, Bb6, Bd8, IIcT, Fg3, Fg8, gyi <J7, f7, g4, gti (12). A feladvány megfejtését 1992. október 15-ig Sólymos! László (2120 Dunakeszi, Hunyadi u. 20.) címére kérjük elküldeni. Érté­kelés negyedévenként, és az el­ső bárom helyezett 200 forintos vásárlási utalványt kap. Czipp János (Érd)—Jakab András (Gyömrő) 0:1. 1. d4, d3. 2. c4, C6. 3. Hc3. HfG. 4. Fg5. Ild7. 5. e3, Fe7. 6. IIf3, 0-0. 7. Fd3, e6. 8. 0-0, 1)6. 9. Ff4, dxe. 10. Fxc4, Hdá. 11. He2, H7Í6. 12. He5, 111)3. 13. IId.7, IIxhf4. 14. IIex£4, Hxf4, 15. Hxf4, Fd6, 16. VÍ3, VfS, 17. Hh5, Vxf3, 18. gxf, bO, 19. Radl, Fb7, 20. e4, Bfd8. 21. Bd3, B£d7, 22. Bfdl, Bade, 23. Hg3, KC8, 24. Ilc2, b5, 25. Fb3, c5, 26. dxe??, Fxh2f, 27. Kxlí2, Bxd3, 28. IIc3, Bxdt, 29. Fxdl, b4, 30. Fa4, bxc, világos feladta. A szövetségi nap augusztus 27-én, csütörtökön 17—18 óráig lesz (Budapest. Steindl I. u. 12. I. emelet 49. szoba). S. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom