Pest Megyei Hírlap, 1992. augusztus (36. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-19 / 196. szám

||«> i v í S ii i a ni k é n t r o n «•*«! erbt Dömsödi krosszközpont Ifjú Szabó József képünkön még krosszautója mellett ül, holnap azonban már a volán mögött hajt az Aulóhíd és a Bell Kupáért Dömsödöu (Iiancsovs/.ki János felvétele) (•«'Nxtrlrlűl Biatorbá^r!^ Mai kupameccsek Épphogy elült a Forma—l-es szuperautók zaja Mogyoródon, holnap már egy másik, igaz, jóval szerényebb szakág ver­senyzői csapnak össze Dömsö- dön. A hazai autókrossz-bajnok- ság sorrendben ötödik futamá­ra kerül sor, amelyet az Autó- híd és a Bell Kupáért írták ki. Az esemény' persze a helyiek­nek nem jelent kuriózumot, hiszen Dömsöd a magyar autókrossz egyik fellegvárának is mondható. A helyi szakosztály min­dig is remek versenyzőket adott a szakágnak, s idén a Dömsödi Dózsából kivál­va, önálló egyesületként, Autócross SC néven rende­zik az OB 5. l'utamát. A pá­lyát társadalmi munkában építették, a tsz és az ön- kormányzat segítségével, de a nehéz gazdasági helyzet miatt még így sem tudtak volna „megélni”, ha nem találnak rá a szponzoráló Autóhíd Kereskedelmi Szol­gáltató Rt.-re. A dömsödiek négy ver­senyzőt indítanak a holnapi futamon, közülük az 1600 köbcentiméter feletti kate­gória legesélyesebb je, ‘ az egyéves kihagyás után visz- szatérő ifjú Szabó József. 1986 óta meghatározó sze­replője e poros szakág ver­senyeinek, két évig szere­pelt a másodosztályban, az első volt a tanulóév, a má­Kedden megérkeztek szer­kesztőségünkbe az első levelek a megyei sportrejtvénypályzat hétvégi nyitányára Tizenöten küldték be tippjeiket, közülük nóhányan több szelvénnyel pá­lyáztak. A inegyel sportrejtvény- pályázalon a nagy totóhoz ha­sonlóan hazai győzelem esetén egyest, döntetlent tippelve X-et, vendégsikerre számítva pedig kettest kell az oszlopokba beírni. Nyolc főmérközés van, a pótmeccsek akkor jönnek szóba, ha az első nyolc találko­zó közül valamelyik elmarad. Csak abban az esetben érté­keljük a fordulót, ha legalább hat figyelembe vehető találko­zó van. Ha nincs nyolc találat — a hetesé, illetve a hatosé a jutalom. A maximumot elérő, illetve elérők kap(nak) a 100 jutalom­szelvényből. Annak érdekében, hogy többen részesüljenek ezekből, bizonyos esetekben A labdarúgó-bajnokság hét végi rajtja előtt a PLSZ megtartotta szokásos liga- értekezletét. A megyei baj­nokságban játszó együtte­sek képviselőit dr. Rans- burg Gábor, a PLSZ elnö­ke köszöntötte, majd arról beszélt, hogy nem egyen­rangúak a körzeti bajnok­ságok. jelentős az eltérés az erőviszonyok között, ezért átcsoportosítás szükséges. Sajnos viszont, több csapat nem akar változtatni je­lenlegi helyzetén, azaz nem akar más körzetbe átmen­ni. Hídvégi Csongor, a PLSZ főtitkára, az új bajnokság küszöbén felhívta a csapat­vezetők figyelmét arra, hogy az NB-s, valamint a megyei I. és II. osztályú együttesek kötelesek ifjú­sági és serdülő csapatot in­dítani, s ezeknek a baj­nokságot végig kell játsza­ni. Tavaly sok volt a sport­szerűtlenség, a kiállítás és a botrány. Ezek csökken­tése érdekében a most raj­toló bajnokságban szigo­rúbb fegyelmi ítéleteket hoznak majd, különösen érvényes ez a visszaesők­re. Tihanyi Ferenc, a szer­vezési és versenybizottság vezetője a nevezési lapo­kon beérkezett időpontké- relmeket ismertette. A me­gyei I. osztályban a Nagy­kőrös, a II. osztályban a Budakalász, a Göd. a Ha­lásztelek és a Péteri jál­sodikban azonban minden futamot megnyert, s egy kategóriával feljebb léphe­tett. Az első osztály 1600 köbcenti alatti csoportjában Zsiguli-motorral az abszolút negyedik helyig jutott, . s 10íJ9-ben ismét elérkezett az egy fokozattal feljebb vál­tás ideje. Az 1600 köbcen­sorsolással talál gazdára tíz, il­letve húsz szelvény. Ha egy nyertes van, a győztes nyolc­vanat kap, 2X10 szelvényt pe­dig kisorsolunk. Két nyertes­nek 40-49 darab jár, s kétszer tízet ugyancsak kisorsolunk. Ha hárman tippelnek jól, m i n dán n y fa u ha rm in c- ha rm i n c szelvényt kapnak, a fennmara­dó tíz pedig a már ismertetett módon talál gazdára. Ha tíz nyertesnél több van, akkor kisorsoljuk közülük a tíz győztest. A jutalmakat nem egy-egy forduló után, hanem három-négy hét elteltével ösz- szesítve küldjük el. Felhívjuk a pályázók figyel­mét a határidő pontos betartá­sára, és a levelek megfelelő bérmentesítésére. Csak azokat a szelvényeket vesszük figye­lembe, amelyek a kitűzött idő­pontig beérkeznek, és a postai előírásoknak megfelelnek. Az idény kezdetekor mindenkinek szerencsés tippelést, jó szóra­kozást kívánunk. szik szombati napokon. Ugyancsak ekkor rendezi otihoni mérkőzéseit, dél­előtt 11-kor a Nagykőrösi Toldi DSK ifigárdája. Mivel jövő hét szombaton. augusztus 29-én munkanap lesz, azok az együttesek, amelyek szombaton játsza­nak, a kitűzött időpontnál egy órával később rendez­hetik mérkőzéseiket, az ifi­meccset lő.30. a felnőtt-ta­lálkozót pedig 17.30-kor. Két csapat pályaépítés miatt albérletben játszik. Mint beszámoltunk arról, a Törökbálint a Flóra Szál­ló játékterén rendezi rhér- kőzéseit. A régi pálya öl­tözőjétől autóbusszal vi­szik ót a játékosokat. A Túra Z sámbokon fogadja majd őszi ellenfeleit. Pados Jenő, a II. osztály Északi csoportjának fele­lőse lemondott tisztségéről, utódja Gallai József lett. Siile István is besegít majd a szövetség adminisztrá­ciós munkájába. Miklós János az átigazo­lásokról, Aranyosi Imíos pedig a játékvezetők fel­készüléséről, s az új sza­bályokról szólt. A Szolnok megyei JT-vel a költség­kímélés érdekében meg­egyeztek, hogy Abonyba, valamint Nagykőrösre on­nan is delegálnak majd já­tékvezetőket, illetve sző­kébb pátriájukból is kül­denek bírákat a szomszé­dos megyébe. — Reitter — 1990-ben abszolút második lelt, de a következő eszten­dő nemnogy a csúcsot, de a visszalépést jelentette. Mixel a versenyzőnek is meg kell valamiből érnie, S/.aoó József xallaikozásba logoit, Kisiiunlacnazan mű­ködő virágkertészete és auiooontoja jelzi, traemes volt befektetnie. Igaz, ezt az autókrossz banta, hiszen az extra képessegekkel bí­ró dömsödi versenyző lehe­tett volna az eg\ eben el­lenfele a szakág nazai kirá­lyának, Nagy Sanaornak. Ezen a dömsödi versenyen vizsgázik az az autó, ami­vel tálán jövőre, egy teijes idényt végighajtva sikerül­het bzabonas a trónfosztás. Az új krosszauló vázát Makón építették, a motort pedig Hollandiuban csinálta szabó József KB-aranyér- mes versenyzőtársa és ba­rátja. Az összkerék-meghaj­tású, 3800 köbcen limeteres autó Volkswagen-motor ja 270 lóerőt ad le, egyedi ki. vitelezésü, rengeteg munka­órája van benne a dömsödi versenyzőnek, és közel 2 millió forintja. A hazai futamon a két­szeres magyar bajnok Nagy Sándor mellett Őz László, Szabó Péter és Kiss Sándor lehet a dömsödi kiválóság ellenfele a 30 krosszautót felvonultató mezőnyben. Az edzések augusztus 20-án 10 órakor kezdődnek, a versenyre pedig 13.30 órakor kerül sor. A betét­futam is nagy érdeklődésre tarthat számot, hiszen 10-15 roncsautó derbije szórakoz­tatja majd a nézőket. Kö­zel kétezer érdeklődőt vár­nak, jegyek a helyszínen válthatók, felnőtteknek 100, gyermekeknek 60 forintért. A 34. Iié< Totói ippek 1. Kispest—BVSC-Novép 1 2. FTC—Békéscsaba 1 3. Diósgyőr—MTK 1 2 4. PMSC—Nyíregyháza 1 x 5. Rába ETO—Vác x 2 fi. Siófok—Videoton-W. 1 7. CTE—Csepel 1 8. Veszprém—Vasas x 2 9. l. FC Köln—Frankfurt 1 2 10. Bremen—Leverkusen 1 11. Bayern München— Kaiserslautern 1 x 12. Hertha BSC—Düsseldorf 1 2 13. Duisburg—Freiburg 1 x 14. Jena—Remscheid ] Nyitány Budán A budai körzeti labdarúgó­bajnokságban a nagy mezőny miatt elkezdődött a bajnokság. Eredmények: Pilisszentkcreszt —Hérceghalom 3-0, Csobánka— Pilisszentiván 2-3. Tahitótfalu —Szigetmonostor 3-0, Zsámbék —Biatorbágy 0-1 (félbeszakadt). Páty—Diósd 3-0. Pócsme- gyer—Tárnok I-l, Sóskút—Pi­lisszántó 5-0. Visegrád—Tiny- nye 2-0. A Dunabogdány—Bu­dakeszi meccset október 13-ra halasztották. A Magyar Kupában két elő­selejtezőt játszottak: Timivé— Budakeszi 1-3, Diósd—Her­ceghalom 2-3. Szeptember 2-án lesz az újabb kupafordu­ló, amelyen a 8 közé jutás a tét. A bajnokságban az ificsapa­tok a felnőttekkel párhuzamo­san játszanak, á serdülők szeptember 12-én kezdenek. Változás A kedden megkezdődött 12. Aranykalász Kupa nemzetközi ifjúsági labdarúgótorna műso­ra változott. Ezek szerint a cso­portselejtezők második fordu­lójának mérkőzéseit nem szerdán, hanem csütörtökön délután játsszák le A műsor tehát csütörtökön: A csoport: Bajor tartományi válogatott—Lengyelország, Rác­keve, 16 óra, Izrael—Törökor­szág, Ráckeve, 18 ó. B csoport: Ciprus—Horvát­ország, Kiskunlacháza, 16 óra, Magyarország—Svájc, Kiskun­lacháza, 18 óra. Kosarasok A Pest Megyei Kosárlab­da Szövetség megtartotta a nyári szünet utáni első ösz- szejövetelét, s ezen a baj­noksággal kapcsolatos kér­déseket beszélték meg. A szeptember 28-án induló küzdelemsorozat sorsolását szeptember 7-én tartják, a ligaülés pedig szeptember 14-én lesz. Újításként Meti- lik József-emléktornát is műsorba iktatnak, ez a rajt előtt lesz a Magyar Kupa mérkőzésekkel egyetemben. A labdarúgó Magyar Ku­pa országos selejtezőjének nyitánya ma lesz, 126 csa­pat részvételével. Az NB I-es együttesek automati­kusan jutottak a mezőny­be — köztük a Vác FC- Samsung együttes. A me­gyékben, valamint a fővá­ros lián előcsatározások ve­zették be az eseményt. En­nek alapján jutott a mai fordulóba a Dunavarsány NB III-ba előrelépett együt­tese, amely otthon fogadja az NB I-es Újpestet. A gyakorlatnak megfele­Szerdán kezdődik a né­metországi Riesenbeckben a 11. négyesfogathajtó-vi- lágbajnokság. Az ezt meg­előző tíz vb eddig magyar sikerektől volt hangos, hi­szen az összesített érem­táblázaton Magyarország az első 8—8 arany-, illetve ezüst-, és 6 bronzéremmel. A németországi viadalon szerényebb szereplés vár­ható, noha a csapatot most is világ- és Európa-bajno- kok alkotják. Bárdos György, Bozsik József (Tá- piószentmárton), Juhász A Vác FC-Samsung lab­darúgó-együttese ma 16.30 órakor Magyar Kupa-mecs- csen lép pályára Füzes­abonyban, ennek ellenére a futballisták sem akarnak kimaradni a város augusz­lően, az alacsonyabb osztá­lyúak a pályaválasztók, s ennek jegyében idegenben játszik az NB Il-es Gödöl­lő, valamint az NB Ill-as Százhalombatta. Mindket­tő megyei II. osztályú el­lenfélhez utazik. A mai Masyar Kupa-műsor, a mérkőzések Hi.M-kor kez­dődnek : Gesztelyi KSE—Gö­döllői LC. Nemesnádudvor— Százhalombatta SC. Biator­bágy—MÁV DAC. Mogyoród— Dorog Verőce—Pénzügyőr. Tá- boríalva—Gyöngyös, Halász­telek—BMTE. Kóka—REAC. Hernád—Kiskőrös. Dunavar­sány—UTE. Füzesabony—Vá­FC-Samsung. László és Molnár János hajtja a fogatokat. A magyar válogatott jú­lius 27-től az Üllő melletti Dóra-majorban készült fel a négynapos viadalra. Dr. Várady Jenő szövetségi ka­pitány, aki hosszú szünet után vállalta újra a né­gyesfogathajtók irányítá­sát, elmondta: az edzőtá­borban a versenyzők és a lovak is kemény munkát végeztek, és rendkívül so­kat javultak az eredmé­nyek. tus 20-i ünnepségeiből. Va­lóságos stadionshow-t ka- nyarítanak, hiszen a baj­noki és kupaezüstérmes gárda ellenfele a 17 óra­kor kezdődő, inkább barát­ságos. mint vérre menő ta­lálkozón a rockzenészek- színészek válogatottja lesz. ★ Az FTC öregfiúk-labda- rúgócsapata vendégszere­pei augusztus 20-án, csü­törtökön 18 órakor Gyom­ron, a helyi old boyokkal játszanak bemutató mérkő­zést. ★ Hévizgyörkön lejátszot­ták a Sápi István-emlék- torna előcsa tarozásait. Az első napon: Kartal—Aszód 1-0, Hévízgyörk—Iklad 2-1, a második napon: Kartal— Iklad 2-1, Hévlzgyörk— Aszód 4-1. Augusztus 20-án Hévizgyörkön 16 órakor a 3. helyért Aszód—Iklad, 17.30-kor az elsőségért Hé­vízgyörk—Kartal találkozó lesz. ★ Augusztus 20-án a kézi­labda NB ll-ben is meg­kezdődik az évad. A nőknél Gyömrő—Veresegyház me­gyei rangadó lesz 17 óra­kor. a gyömről férfigárda Kisbéren játszik 15 órai kezdettel. GÖDÖLLŐI ARANYCSAPAT. “Sr labdarúgó-aranycsapat, az NB III Mátra csoportjának bajnoka. AUó sor (balról jobb­ra): Molnár Tibor, Bajkai András, Botszki László, Seregi György, Kraszovszkij Szta- niszlav, Grezsák Zsolt, Lebek Miklós, Simon János, Stefkó János. Középen: Nagy Dá­niel, Horváth Géza szakosztályvezető, Ambrózy István vezető edző, Matuz Sándor ügy­vezető elnök, Vineze András gyúró. Szabó Zsigmond. Elöl: Tóth Márton, Sztriskó István, Ivanovics Károly, Horváth Tibor, Szász Ferenc, Somogyi Zsolt. A képről hiány­zik: Kiss Zoltán, Kaszás Attila, Zimonyi Gábor. Az NB II-bcn szép sikerrel, a sze­gedi 1-1-es eredménnyel, mutatkozott be az aranycsapat, amelyben szóhoz jutott a váci kölcsönjátckos, Balogh Csaba, valamint Brcznai Attila. timéter feletti kategóriában Pályázati tudnivalók Szigorúbb ícgvrliiirz«*»* Ligaülés a rajt elölt ,íl«<jvorőt! i rMÍcskíscrlcl Robogón robognak Az Autó-Motor szaklap szerkesztősége, a Jamoto céggel közösen 24 órás rokont felállítását kísérli meg a Iluugaroringen. Négy éve a csehszlovák Jawa-gyár biztosított Babctta típusú robogókat a próbázók ren­delkezésére. Akkor a legjobb duó — ugyancsak a mo­gyoródi pályán — 1031,54 kilométert tett meg egy teljes nap leforgása alatt. Most hasonlóra vállalkozik két ha­zai páros, méghozzá Yamaha GY 50 JOG típusú mo­pedekkel. Az egyik kettőst két ismert superbike-ver- senyző, Harmati Árpád (Hb Harmat-team) és Stefka Gábor (Speed Motorosklub), a másikat pedig az Autó- Motor szerkesztőség két munkatársa, Ocskay Zoltán és Gajdán Miklós alkotja. A kísérlet szerdán 11 órakor kezdődik, s 24 órával ké­sőbb zárul. Az érdeklődők előtt a kapu nyitva áll, bár­mikor ingyen mehetnek be a Hungaroringre. Foga I baj ió-vb Üllőn gyakoroltak kczilciick a kézilabdázók Váci stadionshow

Next

/
Oldalképek
Tartalom