Pest Megyei Hírlap, 1992. augusztus (36. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-18 / 195. szám
GÖDÖLLŐI Drága a zöldség Ki viszi d a hasznot? XIX. ÉVFOLYAM, 195. SZÁM 1992. AUGUSZTUS 18., KEDD Az elmúlt héten tartották Gödöllőn a II. művelődés- antropológiai szemináriumot. A háromnapos programot a Tudásvilág Gyarapítók Társasága szervezte olyan humán szakemberek számára, akik napi intenzív kapcsolatban állnak a fiatalokkal: elsősorban pedagógusoknak és népművelőknek. Már maga a „közönség” is magas szellemi színvonalat képviselt — csupa egyetemet, főiskolát végzett értelmiségi —. nem is beszélve az előadókról, akik között akadémikusok, egyetemi tanárok, pszichológiai és szociológiai kutatóintézetek vezető szakemberei voltak. A téma ezúttal: a megértés és az ifjúság. S hogy miért éppen ez? — Azért fontos a megértés és az ifjúság problémakörének összekapcsolása, s egy ilyen szemináriumon történő feldolgozása, mert a fiataloknak egy nagyon szűk elit rétege, és egy kicsi, ám annál látványosabb margón levő rétege között van egy olyan nagy tömegű csoport', amelynek problémáival nem igazán foglakozik a társadalom, legfeljebb néhány pedagógus fordul az ő emberi gondjaik felé. — Márpedig a gondok jelentkeznek elsősorban a pályakezdés éveiben — indokolta a témaválasztást a szeminárium főszervezője. dr. Gelencsér Katalin, így folytatva: — A legnagyobb gond a munkanélküliség. Szeptemberre várhatóan 35 ezerre nő azon fiatalok száma, akik kikerülve az iskolából, sehol sem tudnak elhelyezkedni. Ezek a fiatalok meg kell, hogy találják önbecsülésük, saját létük értelmének kapaszkodóit, részben önmagukban, részben egv külső, társadalmi segítségben. SEGÍTSÉG be. Sajnos a mai magyar társadalomban teljesen a perifériára került a fiatalok jelenének problémája, akik így nem találnak támogatókra, ahhoz pedig túlságosan agyongyámolí- tó intézményekben nőttek fel, hogy önmagukat megszervezzék. Ezért fontos a fiatalokkal való foglalkozásban a szemléletváltás: a fiatalok önsegítő lehetőségeinek előtérbe helyezése. IORMAK dől? Milyen segítségre gon— A felkészítő intézményeknek — a különböző iskoláknak kellene olyan segítséget adniuk önértékelésükhöz, önmegértésükhöz, hogy tudják, milyen szituációkba kerülhetnek, mi is vár rájuk, s miféle segítséget vehetnek igényVárosi filmszínház: Alvajárók (Sleepwalkers). Színes, amerikai horror. 18 és 20 órakor. — Ehhez kaptak irány- mutatást a szeminárium részvevői? — Igen, égyrészt abban, hogy ismerjék meg jobban a valóságos, az egyszemé lyes gyermeket, és lássák, mennyiféle tényezőtől lesz más és más egy gverek; az öröklött tényezőktől kezd ve a legkülönfélébb magatartási, viselkedési formákon át a benne dúló érzelmi viharokig. Azonkívül tanulják meg a pszicholó giától, a pszichiátriától azt, hogy miféle zavarok észlelhetők egy gyereken a be szédmódban, a kapcsolat tartásban, a különböző szó- és testk ifejezési formákban, amire oda kell figyelnünk azért, hogy a gyerek észrevegye, hogy észrevették. — Elvont, magas szintű téma ez. Mekkora volt az érdeklődés? — Mivel előadóink több sége a kérdéskört nem elsősorban a magas tudomány, hanem a praxis oldaláról igyekzett megközelíteni, úgy vélem, mindenki számára érthetőek, él- vezhetőek és hasznosíthatók voltak az előadások. — Az állandó részvevők száma 40 felelt volt (ez duplája a tavalyinak), de egy- egy különösen érdekes előadáson — mivel azok nyitottak voltak — hetvenen is megjelentek. Én azt gondolom, hogy akik nyáron, a legnagyobb hőségben a szabadságukból három naM0GYGR0D0N Magyar Kupamérkőzés Mogyoródon augusztus 19-én, szerdán fél ötkor Magyar Kupa-mérkőzés lesz az országos 64 közé jutásért. Az NB Il-es Dorog lesz a hazai csapat ellenfele.' 10 A SARTEX KFT. szeptember 1-jétől keres magas színvonalú export- és bérmunkára szakmailag jól képzett varrónőket Az érdeklődő hölgyek forduljanak bizalommal Vargyai úrhoz, cím: Gödöllő, Rét utca 19/A. Tel.: (28)-10-695. pót — plusz az oda-vissza- utazás — áldoznak arra, hogy munkájukhoz új információkat szerezzenek, tevékenységüket ezáltal hatékonyabbá tegyék, azok valószínűleg igen igényes szakemberek, mélyen érdekeltek a témában. Bizonyára nem is csalódtak, hiszen elsőként hallhattak itt olyan kutatási eredményekről, amelyek szélesebb körben csak ősszel vágj7 télen látnak majd nyilvánosságot cikkek, tanulmányok formájában. VIDEÓN — Az előadásokat egyébként videón rögzítettük, a kazettákat a környék iskolái megrendelhetik, ha azt szeretnék, hogy munkaközösségeik körében is hassanak az itt elhangzott információk, gondolatok. I*. É. Már a nyár utolsó heteiben járunk, de még mindig zsebet kifosztóan drága a zöldség, a gyümölcs. A fővárosban is, vidéken is. Azt hittük, hogy a piaci viszonyok kiszélesítése kedvez majd nekünk, a vevőknek. A bőséges kínálat (mert az van) letöri az árakat — reménykedtünk. Egyelőre erről szó sincs. Vajon miért? Egyszerű lenne kijelenteni: azért, mert a termelők és a forgalmazók elsősorban abban érdekeltek, hogy az árak az égbe szökjenek, .s tartósan ott is maradjanak. Mert a zöldségpiacon még mindig dúl a háború termelő é.s eladó között, s ennek költségeit velünk, fogyasztókkal fizettetik meg. — A jó termés, a túlkínálat előnyét elsősorban az ügyeskedők élvezik. és nem a fogyasztók — summázta véleményét a túrái „kis Bosnyák” egyik elkeseredett termelője. A névtelenség biztonságát választó beszélgetőtársam tovább mondta panaszát: Bizony, a kereskedők két- háromszáz százalékos árrése nemcsak a vevőt, de a termelőt is elkeseríti. DUPLÁZÓDHAT Július utolsó tíz napjában többször megfordultam a jászapáti piacon. Nyolc forintért kínálták kicsiben! — a dinnye kilóját a termelők. Hogy a kereskedő mennyiért vásárolta meg nagy tételben, azt nem tudom, az viszont tény, hogy a strandon tizenkét forintért mérte a nyolc-tízkilós igen finom ízű dinnye kilóját. Az őszibarackkal már más volt a helyzet. Amíg a Mána-szimbólumok A Szent István-napi ünnepségek mintegy előfutáraként kerül sor Kátai Géza gödöllői plébános Má- ria-gyűjteményének bemutatására. A hazánkbéli. illetve külföldről származó Mária-szimbólumokat bemutató tárlatot Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató nyitotta meg — Lovász Irén népdalénekes közreműködésével — augusztus 15-én, szombaton 17 órakor a Gödöllői Galériában. Az érdekes magángyűjteményt szeptember 6-ig tekinthetik meg az érdeklődők. piacon harminc forintért öntöttek egy kilót a kosaramba. a strand medencéje mellett már hetvenért kínálta a láncokkal, karpereccel meg gyűrűkkel ékesített szőkeség. Néhány éve azt magyarázta egyik termelőszövetkezeti vezető, hogy az alacsonyabb értékű termékeknél, mint például a négyötforintos, káposztánál a termelői ár lehet fele a fogyasztóinak. Csakhogy a különbözet döntő hányada itt költség: — egy forint a szállítás, egy forint a göngyöleg stb. Bár igaz, az értékesebb termékeknél is megduplázódhat az ár akkor, ha több kézen megy keresztül. Tény, hogy néhány éve még hosszabb volt az áru útja: — a termelő átadta az ÁFÉSZ-nek, az a vidéki Zőldértnek, s így került fel a zsámboki paprika, a túrái paradicsom stb. a fővárosba, ahol még legalább két ..szocialista” cég rárakta a maga hasznát, mielőtt eljutott volna a termény a fogyasztókhoz. KÜLÖNBÖZET Az áru útja mára lerövidült, de a zöldségkereskedelemben érdekeltek egyértelműen állítják, hogy a piacon ma is jelen van a lánckereskedelem a maga árfelhajtó szerepével, ezért lesz egyes termékek fogyasztói ára két-három- szorosa az eladási árnak. Az pedig emberileg telítsen érthető, hogy a kialakuló magas fogyasztói ár nemcsak a vásárlókat, hanem a termelőket is irritálja. A minap Révfülöpön, Tihanyban, lialatonfüreden sétálgattam és néztem a zöldség-gyümölcskereske- dők kínálatát. Óriási az ajánlat, széles a választék, és lehet is választani, még válogathat is a kedves vevő, de az árak elgondolkodtatóak. Hogy lesz a jászapáti nvolcforintos piaci árból huszonhét forintos dinnyeár a magyar tenger partján? Hogyan lesz a túrái piacon felvásárolt tizenhat forintos őszibarack kilója a tihanyi mólónál nyolcvan forint? Nyilván, virágzik a spekuláció, megkárosítván mindannyiunkat. Amikor a zöldség- és gvümölcspiaccal kapcsolatos észrevételeimet fogalmazom, közben azokra a Galga menti asszonyokra gondolok, akikkel a főváros minden piacán találkozhatunk. Vannak, akik irigykedve, mások elismeréssel szólnak róluk. MÁSOK Azt senki sem vonhatja kétségbe, hogy milyen önkizsákmányoló, már-már emberfeletti munkát végeznek, amikor megtermelik a zöldséget, aztán piacképessé teszik és pénteken, szombaton ott kínálják első osztályú árujukat piaci standjukon. Télen és nyáron. Hőségben és fagyban. Sokuknak ismerem az életét. Piaci ismereteiket nem egyetemen szerezték, ám azt tudják, s ehhez ragaszkodnak: jó és szép árut visznek a piacra. Már így piacoztak az őseik is, akik lovas lógattál poroszkál- tak az újpesti, rákospalotai piacokra. — Az a baj — hallottam többüktől —, hogy az embereknek egyre kevesebb a pénzük. Amit néhány éve még pár óra alatt eladtunk, most két napon át kínáljuk. Ha meg kereskedőnek adjuk oda a portékánkat, elúszott a hasznunk. Azt kellene már valahogy elérni, hogy ne mások gazdagodjanak meg abból, amiért mi dolgozunk. Tanulságként okos, további tűnődésre alkalmas szavak. Fercsik Mihály Szent István-napi programok a környékben Ünnep földön és égen Erdőkertesen augusztus 19-én. 18 órakor alkotmánynapi ünnepséget tartanak, ahol Horn Gyula, az MSZP elnöke mond köszöntőt. A műsorban Péter Pál József Attila- és Illyés Gyula-versekből ad elő, fellép a galgamácsai Hagyományőrző Népi Együttes. Az ünnepség előtt Ar- muth Gábor fotóművész kiállítását Kerekes László grafikusművész fogja megnyitni. Hányban augusztus 20-án egész napos programmal várják a helybelieket. Lesz családi futás, melyre fél kilenctől lehet jelentkezni a focipályán; asztalitenisz-. sakk- és aszfaltrajz- versenyt a Pesti úti iskolában rendeznek, nevezni kilenc órától lehet. A tenisz- versenyre 20 óráig várjuk a jelentkezőket, míg a dá- nyi tóparton a „fortunás” horgászlagok már hét órától benevezhetnek az értékelhető fogás reményében. S hogy a kerékpárosok se maradjanak ki a jóból, a focipálya és a gépállomás között kétórás ügyességi versenyen vehetnek részt. A Szent Imre téri iskola udvarán a 14 órakor kezdődő programban aerobic- és divatbemutató, a népdalkor és Szekeres István műsora látható, de lesz Alcoholic Anonym us-koncert. és fellépnek a Tüvé-Tevök is. Este nyolctól a Gyöngyvirág étteremben batyusbált rendeznek, melyen a Tükör együttes fog muzsikálni. Isaszegen délelőtt kilenc órakor szentelik fel a Sportcsarnokot, a műsorban az ünnepi beszédet követően az asszonykórus és a Csata táncegyüttes, a helyi általános iskolások zenés sportbemutatója, valamint karatebemutató lesz látható. Tízkor az új létesítmény elől startol a kerékpárverseny mezőnye — itt minden induló ajándékot kap. Ugyanekkor a sportpályán családi és csapatsportprogramokkal várják az érdeklődőket. Délután ötkor a kerékpárverseny eredményhirdetésére, valamint ejtőernyős ugrás és gálám bröptetés megtekintésére lesz lehetőség. A felnőttek fél hatkor kezdődő futballmérkőzését, követően 19 órától a nyugdíjas vasutaszenekar koncertjére kerül sor. Este tíztől (rossz idő esetén a művelődési otthonban) diszkó zárja az isaszegiek programját. Kartalon délután két órakor a játszótérre várják a helybelieket, ahol az ünnepi fesztivál megnyitója után a dömsödi népi együttes táncol, majd Budai Ilona énekel és a Remix zenekar muzsikája következik. A Kőbányai Sörgyár Gödöllői Dreher Ki- rendeltsége bemutatóval, kérdezz-felelek és ügyességi vetélkedőre invitál. A Kistarcsai Fésűsfonógyár Kft. kötőversenyén a benevező lányok és asszonyok értékes fonalakért versenyezhetnek; eszközöket a rendezőség biztosít. Az Aerocaritas gépe a rendezvény légterében ötven léggömböt fog útjára bocsátani, némelyiküket értékes n.vereménylehetőség- .gel. Lesz még munkakutyabemutató, kispályás foci, pingpong, ügyességi játékok gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. A fesztivál 19 órakor a művelődési házban folytatódik. ahol a magyarnótaes- ten Máté Ottilia, Szolnoki Gyula, Nógrádi Tóth István és Siliga Miklós szerepel. A napot a Remix zenekar talpalávalója mellett bállal zárják Kartalon. A VAROSBAN Szemétszállítás A gödöllői Városüzemeltető és Szolgálató Intézmény értesíti a tisztelt lakosságot, hogy augusztus 20-án és 21-én. a szemét elszállítása a megszokott rendben történik. A kábeltévé műsora Szerdán 19 órakor a Gödöllői Városi Televízió int formációs csatornáján ismét jelentkezik az STV műsora. A tartalomból: Az augusztus 20-i programokról; A vállalkozók érdekében; a Beatrice Veresegyházon; A csángó találkozó margójára. Gödölljjj ápjóhird.étósl¥- ' Kiadó Gödöllő, Erzsébet parknál 2 szobás, összkomfortos öröklakás. Telefon: 138-0822, hétfőtől . csütörtökig. (120 412/ 2K) GÖDÖLLŐI HÍRLAP Gödöllő, Szabadság tér 10. A szerkesztőség vezetője: Balázs Gusztáv. 0 Munkatársak: Pillér Éva és Midi Szilveszter. 0 Postacím : Gödöllő, Pf. 14. 2100. Telefax és telefon: (28) 20- 796. 0 Szerkesztőségi fogadóóra : hétfőn 10-től 13 óráig. 0 Hirdetésfelvétel: munkanapokon 8.30-tó| 13 óráig a szerkesztőségben. AZ ELIT ÉS A MARGÓ KÖZÖTT LEVŐKÉRT Stúdium a megértésről és az ifjúságról