Pest Megyei Hírlap, 1992. augusztus (36. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-18 / 195. szám
Hutánk nem vesz részt katonai akcióban A háborús helyzet Az osztrákoknak több mint a fele támogatja immár, hogy nemzetközi katonai beavatkozással próbáljanak véget vetni 3 boszniai háborúnak. A Die Presse című bécsi lap hétfői számában ismertetett közvéleménykutatási eredmények szerint a megkérdezettek 52 százaléka úgy véli. hogy egy kuvaitihoz hasonló nemzetközi katonai intervencióra lenne szükség. — A boszniai frontszakaszon lankadatlan erővel folynak az összecsapások: Szarajevóban és még öt boszniai városban hétfőn délelőtt légiriadók voltak, mert a szerb légierő gépei kétszer is megjelentek a térség felett. Szarajevóban vasárnap éjjel súlyos utcai harcok folytak. A szarajevói repülőtér közvetlen közelében levő Dobrinja lakótelepre a szerb alakulatok akkor nyitottak tüzet, amikor a segélycsomagokat osztották szét. A horvátországi frontszakaszokon Sla- vonski Brodnál hétfőn hatszor volt általános riadó, a várost boszniai területről ágyúkkal, tankokkal és aknavetőkkel lőtték. Magyarországnak eltökélt szándéka, hogy (a délszláv térségben) nem vesz részt egy esetleges katonai akcióban, mint ahogy az egyébként értelemszerűen jószolgálati jellegű békefenntartásban sem vettünk részt, éppen azért, mert úgy éreztük, egyesek ezt félreértették volna —' jelentette ki Jeszenszky Géza, a Nezavisni Indeks című újvidéki lapnak. A magyar külügyminiszter rámutatott, hogy Magyar- országnak Jugoszláviával, s Szerbiával kapcsolatos politikájában az a vezérelv, hogy az ott élő magyarság helyzetét mennyire látja kielégítőnek, s hogy ezt más, rajtunk kívül álló tényezők is hogyan látják. George Bush hátrányban van Hétfőn a texasi Houstonban megnyílt az Egyesült Államokban 1980 óta kormányzó Republikánus Párt választási kongresszusa. A négynapos, egyébként rutin jellegű tanácskozás jelentősége rohamosan megnőtt, amióta kitűnt: George Bush elnök számottevő hátrányban van demokrata ellenfele, Bili Clinton mögött a novemberi választási versenyben. Általános a vélemény, hogy az elnök csak akkor győzhet, ha a kongresszuson új, hatásos programmal áll elő, s annak talaján új lendülettel száll harcba. Segélyakció Bettino Craxi és a baloldali demokraták Bettino Craxi, az Olasz lista párt lapjában, az Szocialista Párt (OSzP) fő- Avantiban az OSzP cente- titkára közeledést javasolt náriuma alkalmából távla- az Olasz Kommunista Párt tilag közös program és cé- utódszervezetének, a Bal- lók kidolgozására szólította oldali Demokratikus Párt- fel a baloldali demokratának. A politikus a szocia- kát. Petrovszk'j Trípaliban Üzenet Kadhafinak Vasárnap este Tripoliba érkezett Vlagyimir Pet- rovszkij, az ENSZ főtitkárának helyettese. Butrosz Gáli küldöttje találkozott Ibrahim Mohamed al-Basa- ri líbiai külügyminiszterrel, és átadta neki a világ- szervezet főtitkárának, Moarner el-Kadhafi líbiai vezetőnek címzett üzenetét. Az AFP hivatalos forrásokat idéző jelentése szerint a levélben Butrosz Gáli ismerteti a Líbia és az ENSZ közötti vita legújabb fejleményeit, és beszámol a világszervezet álláspontjáról. Az üzenet részletéit nem hozták nyilvánosságra. Egyértelműen elítélik A hónap végén Londonban sorra kerülő Jugosz- lávia-konferencián egyértelművé kell tenni a szer- bek számára, hogy nem tarthatják meg az általuk elfoglalt területeket — jelentette ki Douglas Hogg brit külügyi államminiszter. A BBC-nek adott vasárnapi nyilatkozatában elmondta: a szerbeknek azt is tudomásul kell venniük, hogy a világ szégyenteljesnek tartja a nemzetiségi tisztogatás gyakorlatát, s ezért Éelgrád addig elszigetelt marad, amíg nem hagy fel politikájával. Washington hallgatott Az amerikai hírszerző szervezetnek június eleje óta pontos adataik vannak a bosznia-hercegovinai szerb fegyveresek által elkövetett kegyetlenkedésekről, azonban a washingtoni kormány nem akarta nyilvánosságra hozni értesüléseit — állítja a Guardian című brit napilap hétfői száma. Az amerikai illetékesekre hivatkozó írás szerint Washington azért választotta a hallgatást, mert nem tartotta elég meggyőzőnek a hírszerző szervezetek jelentéseit, amelyek egyebek mellett a horvátok és muzulmánok ezreinek kivégzéséről szóltak. Rend van Grúziában Szomáliáért A Szomáliái éhezők megmentéséért indított világméretű segélyakció első lépéseként hétfőn harminc- három amerikai katona érkezett Kenyába, hogy előkészítse mintegy 145 000 tonna élelmiszer eljuttatását az éhségövezetbe. Az Egyesült Államok a jövő héten szeretné elindítani első segélyszállítmányát, amelynek kiindulópontja az amerikai tervek szerint a Szomáliái határ közelében fekvő kenyai kisváros, Wajir lesz. Aláásott semlegesség Jasszer Arafat szerint George Bush aláásta az Egyesült Államok közel- keleti rendezésében vállalt semlegességét, A Palesztinái Felszabadítási Szervezet (PFSZ) Algériában tárgyaló vezetője azzal indokolta álláspontját, hogy az amerikai elnök támogatja az Izrael által kért 10 milliárd dolláros amerikai hitelgarancia megoldását, és Lawrence Eagleburgert nevezte ki ügyvezető külügyminiszternek. Sikeres küldetés Az iraki tömegpusztító fegyverek ellenőrzésével megbízott ENSZ-megíi- gyelő csoport hétfőn befejezte tíznapos küldetését Bagdadban. — A küldetés sikerrel járt. és ismét normális a viszony az ENSZ- megfigyelők és az iraki hatóságok között — nyilatkozta újságíróknak hétfőn Bagdadban a szakértői csoport vezetője. A következő ENSZ-megfigyelőcsoport, amely a nukleáris fegyverek ellenőrzésével foglalkozik majd, várhatóan augusztus végén érkezik Bagdadba. Lemondott a pártvezetó Közömbösséggel vádolták Walter Momper, a német Szociáldemokrata Párt berlini szervezetének vezetője hétfőn lemondott tisztségéről — jelentette a Reuter hírügynökség. Négyoldalas lemondólevelében Momper kifejtette: kollégái támadásai miatt döntött úgy, hogy egy berlini ingatlanügynökséghez távozik. Mompert pártbéli társai azzal vádolták, hogy közömbös maradt egy vesztegetési botrány során, amelybe szociáldemokrata szenátorok is belekeveredtek. Nem bírná ki a tárgyalás i Erich Honecker halálos beteg Erich Honecker, az egykori NDK vezetője májrákban szenved — közölte Ho- necker orvosa. Volkmar Schneider — akit a berlini ügyészség bízott meg annak kivizsgálásával, hogy Ho- necker egészségi állapota lehetővé leszi-e fogságban tartását és bíróság elé állítását — kijelentette: a politikus egészségi állapotáról múlt héten készített orvosi jelentés szetrint Honecker halálos beteg. Honecker ügyvédei szintén úgy vélekednek, hogy a 79 éves politikusnak már csak hónapjai vannak hálra, így nem bírná ki a hoisszadaimas bírósági tárgyalást. Eduard Sevardnadze, a grúz államtanács elnöke hétfőn egyenes adásban jelentette be a tbiliszi rádióban: helyreállították a grúz ellenőrzést a köztársaság területén. Nyilatkozatában ugyanakkor az állam szuverenitásának és területi egységének megerősítése érdekében további lépéseket helyezett kilátásba. ENSZ-segítséget kértek Kabulban Az afgán kormány megerősítette, hogy a hét végén az ENSZ segítségét kérte a Kabult ostromlók eljeni harcában. A fővárost egy hete rakétákkal támadó Gulbuddin Hek- matjar ugyanakkor óvta a nemzetek közösségét bármiféle beavatkozástól. Vasárnap a pakisztáni kormány is közvetetten értésére adta. hogy nem támogatja az ENSZ közbelépését, mert véleménye szerint az afgánoknak maguknak kell megoldaniuk problémáikat. í Külföldi I egy mondatfáén i: g Késedelmes csapatkivonás Oroszország csak 1995- ben lesz képes arra, hogy kivonja katonáit a Hokkai- dótol északra levő Kuril- szigetekről — közölte Borisz Jelcin orosz államfő, így az orosz csapatkivonás egyéves késedelmet szenved: Vatanade Micsio japán külügyminiszter májusban Moszkvában ugyanis arra kapott ígéretet, hogy Moszkva „egy-két éven belül” demilitarizálja e területeket. Jelcin közölte azt is, hogy szeptemberi tokiói tárgyalásán hajlandó megállapodásban rögzíteni a csapatkivonás időpontját. WASHINGTON ragaszkodni fog a bagdadi minisztériumok ENSZ-ellenőrzéséhez, és megtiltja az iraki légierő repüléseit az ország déli részén, hogy megvédje a síita lakosságot — írta a The New York Times. POKOLGÉP robbant hétfőn Karaesiban: a merénylet következtében a pakisztáni haditengerészet három tagja életét vesztette és negyvenen — köztük polgári személyek is — megsebesültek. NEM ENGEDETT az ellenzék nyomásának és nem mondott le posztjáról Levon Tér Petroszján örmény elnök. LEZUHANT KUVAITBAN az amerikai haditengerészet Harrier típusú vadászrepülőgépe: a pilóta életét vesztette. A KURD MUNKAPÄRT gerillái legalább négy embert megöltek és hetet megsebesítettek vasárnap késő este Dél-Törökországban. JAPÁN ÉS KlNA közösen munkálkodhatna Kambodzsában az ENSZ békefenntartó műveleteinek keretében — közli egy tekintélyes japán napilap. OROSZORSZÁG erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy Észak-Koreában ne jelenjenek meg atomfegyverek — egyebek között ezt tartalmazza az üzenet, amelyet az orosz államfő intézett a szöuli vezetőkhöz. Külügyi munkatársak rehabilitálása „Nagyon nehéz helyzetben van egy miniszter, amikor szembetalálja magát a történelemmel, azokkal, akik nagyon sokunknak tanítói lehettek volna, ha a történelem nem rekeszti ki őket a magyar külügyminisztérium épületéből.” Jeszenszky Géza e szavakkal nyitotta meg hétfőn azt a fogadással egybekötött találkozót, amelyen az elmúlt évtizedek során jogtalanul elbocsátott és méltánytalan sorsra ítélt 51 voít külügyi munkatársat rehabilitálta. A külügyminiszter az előterjesztett iratok alapján megállapította, hogy nagyon sokan szenvedtek az elmúlt évtizedek sorún olyan méltánytalanságot, amely egész életútjukra kihatott. Mindez gyakran azért történt, mert a diplomata becsülettel, emberi meggyőződéssel kívánt szolgálni. Jeszenszky Géza elítélte ezeket a méltánytalanságokat, egyúttal a Magyar Köztársaság kormánya nevében teljes erkölcsi elégtételben részesítette a sokat próbált diplomatákat, akik emléklapot és köztársasági emlékérmet vehettek át tőle. AKÁR FARSANGI ÁLARCBAN Konspirációs Toleranciahajó Toleranciahajó lesz az idei Médiahajó. A tavalyi mottó megtartását indokolja a médiumok múlt évihez hasonlóan zavaros helyzete és a körülöttük kialakult indulatok — jelentette ki Enyedi Nagy Mihály ötletgazda, a Médiahajó ’92 hétfői sajtótájékoztatóján. A program célja, hogy találkozzanak a médiumok azon irányítói és alkotói, akik még egyáltalán szóba állnak egymással — tette hozzá Iklódi András, a rendezvényt szervező Hírtőzsde Lapkiadó Társaság elnöke. A szeptember 16-án egész napos útra induló hajóra idén is meghívták a politika, a sajtó, valamint a tudományos, művészeti és irodalmi élet jeles képviselőit. A programra hivatalos a marosvásárhelyi, a kolozsvári, az újvidéki, az ungvári és a pozsonyi magyar nyelvű rádiózás és hírlapírás egy-egy vezető személyisége is. — Nagyon szeretnénk, ha megjelennének az illegális sajtó — például a Tilos Rádió — működtetői is, altér farsangi álarcban — mondta Iklódi András, majd hozzátette: az álarc azt a képtelen helyzetet demonstrálná. hogy e társaságokkal a mai napig csak konspirációs eszközök segítségével lehet kapcsolatba léppi. A programmal kapcsolatban Enyedi Nagy Mihály elmondta: pontos és részletes információi még nincsenek, hiszen a program nagy részét a közreműködő országos napilapok állítják majd össze. A tervek között szerepel a helyi nyilvánosság és a helyi hatalom kapcsolatát vizsgáló fórum, a megyei lapok részvételével, valamint a magyarországi kisebbségek médiumait elemző beszélgetés. Visegrá- dón — ahol délután köt ki a hajó — előadás-sorozatot rendeznek A magyarság médiumai címmel. A meghívottak névsora sem teljes még — tette hozzá —, mivel a napilapok a közeli napokban döntik majd el, hogy olvasóik szavazatai alapján kik legyenek azok a személyiségek, akiket vendégül látnak a hajón. Betörtek az FKGP ideiglenes központjába Hétfőn reggel fedezték fel az FKGP ideiglenes központjának munkatársai, hogy ismeretlen tettesek betörést követtek el — adja tudtul a párttól az MTI- hez eljuttatott közlemény. Mint ismeretes, a Németh Béla főtitkár nevével fémjelzett elnökség a nevezetes „puccs" után költözött a Thököly úti villába. A XIV. Kerületi Rendőrkapitányság is kivonult a helyszínre, ahol egy feltört páncélszekrényt és egy teljesen felforgatott irodát találtak. A helyszínelés jelenleg is tart. Az FKGP ideiglenes központjának munkatársai a reggeli órákban még nem tudták megállapítani, hogy a betörés során milyen iratok tűntek el, illetve milyen kár keletkezett. Kétezer adómentes fuvarengedély A magyar fél megismételte a 2000 adómentes fuvarengedély kölcsönös cseréjére vonatkozó korábbi javaslatát a bolgár közlekedési miniszterhelyettes vezette küldöttségnek. Erre azon a tárgyaláson került sor, amelyet a magyar —bolgár közúti árufuvarozási problémák feloldására tartottak Budapesten — közölte az MTI-vel Várhelyi András, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium szóvivője hétfőn. A 2000 engedély már július óta Szófiában — a kölcsönösség feltételével — a bolgár fél rendelkezésére áll. A magyar ajánlatot Bulgáriában pénzügyi és külkereskedelmi szakértők bevonásával megvizsgálják, és az egyeztetések után szeptember második felében térnek vissza a kétoldalú tárgyalások folytatására Szófiában.