Pest Megyei Hírlap, 1992. augusztus (36. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-13 / 191. szám
<3 O D QL LOI K^cMa XIX. ÉVFOLYAM, 191. SZÁM 1992. AUGUSZTUS 13., CSÜTÖRTÖK Kulturális program városunkban A világtalálkozó köretében Gödöllőn tartják augusztus 15—21. között a magyar diákok I. világtalálkozóját, amelynek legtöbb kulturális programja nyitott, azokon a meghívottakon kívül bárki részt vehet. Istentisztelet Az első napon, szombaton 17 órakor Mária-szim- bólumokból nyílik kiállítás a Gödöllői Galériában. Másnap, 18 és 20 órai kezdettel Jonathan Lynn: Mindenki fogja a magáét című filmjét tekinthetik majd meg az érdeklődők a városi filmszínházban. Hétfőn, 17-én, óránként indulnak csoportok szakmai vezetéssel a felújítás alatt álló Grassalkovich-kastélyba. Augusztus 19-én, szerdán 17.30 órakor ökumenikus kenyéráldó és hálaadó istentisztelet lesz a református templomban, 19 órától pedig az egyetem díszudvarán koncertet ad a városi kamarazenekar. Előadások Augusztus 20-a a „Magyar együvé tartozás napja.. nevet kapta a diáktalálkozó programjában. Délelőtt 1Ó órakor Dobos László író és dr. Gémesi György polgármester köszönti majd az ünneplőket a városháza előtt, azután zenés irodalmi összeállítás következik. Az érdeklődők megtekinthetik a moziban a 'Quinn-filmet, s meglátogathatják a kastélyt. Délután 15 órától a művelődési központban bemutatkozik az Örökség Népfőiskola. ugyanekkor a magyar szent koronáról is elhangzik előadás. A moziban illetve a kultúrközpontban levetítik a Könyörtelen idők, a Szindbád és a Hamlet című filmeket. A Városháza előtti téren Felmentették a kobalt vádak alól Végre felemelt fejjel! Nyitnak az üzletek A lakók már beköltöztek a Dózsa György úti új lakótömbbe, a földszinti üzlethelyiségek kialakítása azonban még tart. Egy zenebutik már megnyílt, a közeljövőben mini ABC és cipőbolt követi majd példáját (Pillér Éva felvétele) Állandó őrzés kellene Dögkút helyett dögtemető ? A kutya utolsó erejével vonszolta magát. A fél feje hiányzott. Az út alján ösz- szcesett és kimúlt. Gödöllőn történt, szemtanúk látták. Mint ahogyan azt is, hogyan verik agyon a kóbor állatokat ártalmatlanítás címén. Orvos mondta, hogy egy jól irányzott ütés még mindig kíméletesebb. mint az injekció, amely íulladásos halált okoz. Csakhogy itt nem egyetlen mozdulatról van szó. hanem agyonvérésről! A már elpusztult vágy elpusztított állatok sorsa is külön téma. A város szélén levő dögkútba kerülnek, ahonnan primitív emberek időnként kipiszkálják őket, így szerezvén maguknak csirkehúst, nyúlhúst... A dögkutat időnként felgyújtják. hogy fogyjon «a tartalma. Ilyenkor a közeli Ma- rika-telep házait beborítja a füst, a bűz. Mi lenne a helyes megoldás? Hogyan kellene kíméletes módon ártalmatlanítani az állatokat, s miként lehetne kulturált eljárással táróin; a tetemeket? A kérdésekkel dr. Vass Csaba városi tisztiorvoshoz fordultunk. aki azonnal tisztázta: az első kérdésben ő nem illetékes. — Biztosan van megfelelő módszer az állatok ártalmatlanítására, de mi ezzel nem foglalkozunk, ez állategészségügyi , probléma — mondta, s áttért a második témára. Véleménye szerint a Marika-telepi dögkút valamikor a közegészségügyi és állategészségügyi követelményeknek megfelelően épült. Körbekerített volt és zárt, illetéktelen személyek — megelőzendő a fertőzést — nem juthattak oda. — A baj ott kezdődik, hogy ez a terület nem őrzött! így azután ellopják a kerítést, szétverik a fedlapot, s bemásznak a kútba. Mivel nyitott, fű-fa idehozhatja a dögét ellenőrizetlenül. A kút így persze gyorsan megtelik, és jön a következő probléma: mi lesz ezután? — És mi lehet? — Az előírás szerint — mivel tartalma veszélyes hulladéknak tekintendő — ilyenkor le kell zárni, és újat építeni. Mivel ez költséges dolog, kényszermegoldásként. az égetést választják helyette, ami aztán végképp tilos! Valahányszor ezt tapasztaljuk, mindig figyelmeztetjük az üzemeltetőt, a Városüzemeltető és Szolgáltató Intézményt. — Csak figyelmeztetik? Szankciókat nem alkalmaznak? — Büntetéssel csak akkor élnénk, ha a figyelmeztetésünkre nem reagálnának. De felszólításunkra mindig azonnal megszüntetik a füstölést. s a hiányosságokat is pótolják: megjavítják a kerítést, lakattal zárják a fed- lapot. Arról nem ők tehetnek, hogy ezeket rövid időn belül ismét szétverik, ellopják, s kezdődhet minden elölről. — Akkor hát mi a megoldás? — A megoldás szerintem az lenne, ha állandó őrzés alatt volna a telep. Az őr nem feltétlenül embert jelent, műszaki megoldás is elképzelhető. Ismerve a viszonyokat azonban sajnos nincs kizárva, hogy a berendezést ellopnák, az embert pedig leütnék. Így aztán másfajta megoldást kellene keresnie a városnak. Tudomásom szerint foglalkoznak a gondolattal, hogy esetleg a szeméttelepen létesítenének egy dögtemetőt. — Pillér — írtán Városi filmszínház: Freddy halála. Színes i amerikai horror. 18 és 20 órakor. egész délután kirakodóvásár lesz, közben gödöllői, isaszegi és külföldi néptáncegyüttesek adnak műsort. Este 7 órakor Szent István-napi köszöntőt mond Gödöllő polgármestere, majd bemutatják a város zászlaját és címerét. Dinnyés József daltulajdonos fél nyolckor kezdődő műsora után szabadtéren levetítik Koltay Gábor A koncert című filmjét. Bem ii tolók Az ünnepnap után sem marad program nélkül az ifjúság: 21-én délután asztal trajzverseny lesz az ÁFÉSZ-áruház mögötti téren. majd ugyanitt bemutatkozik a Nevesincs Színház. A moziban e napon a Pink Floyd-filmet vetítik, szombaton és vasárnp pedig a Get Back című angol koncertprodukciót. Horváth Béla tanár úr 75 esztendős. Idén érte el végre, amire egész életében várt: rehabilitálták. A Legfelsőbb Bíróság felmentette azon koholt vádak alól. amelyek alapján 1950-ben elítélték, s amelyek miatt egész életében mellőzték, megbélyegezték. A Gödöllőn élő nyugalmazott iskolaigazgató 1937- ben kezdte pedagóguspályáját. Városunkból Rákoskertre, majd Adonyba került. Utóbbi településen a kék cédulás választásokon — a szavazatszedő bizottság elnökeként — megtagadta a , falujáró konvoj törvényellenes szavazását. Emiatt az akkori párttitkár bosszút terveit: tanítványai közűi felbérelte az egyik leventét, hogy hamisan valljon ellene. A feljelentés szerint Horváth Béla leventeoktató 1940—44. között a hozzá A TIGÁZ Gödöllői Üzemigazgatósága munkatársat keres beruházási előállói mmkukör betöltésére gödöllői telephelyre. Feladat: gázelosztó-hálózati beruházás lebonyolítása. Alkalmazási feltételek: jártasság a gázipar területén, felsőfokú végzettség (beruházási szakképzettséggel), saját gépjármű. Jelentkezni lehet dr. Jaksa Istvánnénál, a TIGÁZ Gödöllői üzemigazgatóság humánpolitikai osztályának vezetőjénél, cím: Gödöllő, Kenyérgyár u. 2. 2100, telefon: (28)-30-488, 152-es mellék. beosztott leventéket rendszeresen pofozta: a zsidó vallásúakat külön ültette, s megtiltotta a velük való barátkozást; s uszító beszédeket mondott a Szovjetunió ellen. Mindezek alapján népellenes bűntett miatt elítélték. Gyakorlatilag fél órán belül — családjával együtt — földönfutóvá vált. A nélkülözések időszaka következett. Állást sehol sem kapott, amikor pedig mégis, kevés köszönet volt benne: nagykátai kántorként éjjel-nappal folyt ellene a szekatúra. Enyhülést az 195G-OS időszak hozott számára. Gödöllőn tanított. majd Valkón és Kerepesen lett iskolaigazgató. Valkón kimagasló eredményeket ért el a cigányság felemelése terén. Kerepesen jelentős lépéseket tett az oktatás színvonalának emelése érdekében. Mindezekért lekezelő váll- veregetéseket kapott feletteseitől. intrikák indultak ellene, amelyek következtében 60 éves korában, méltánytalan körülmények között vonult nyugdíjba. Azóta begubózva éli napjait Árpád utcai kis kertes házában, reménykedve egy igazságot hozó nap eljövetelében. S ebben az évben végre eljött az a nap! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága — az ügy kivizsgálása után — a következő határozatot hozta: „A népellenes bűntett miatt Horváth Béla Károly terhelt ellen folyamatban volt bűnügyben megállapítja, hogy a Budapesti Büntetőtörvényszék B. XLIV. 4929/1950/4. számú, valamint a Budapesti Felsőbíróság mint másodfokú bíróság B. XIII. 14264/ 1950/7. számú ítélete törvénysértő. Ezért az említett ítéleteket hatályon kívül helyezi és Horváth Béla Károlyt az ellene népellenes bűntett miatt emelt vád alól — bűncselekmény hiányában — felmenti.” Béla bácsinak nem kell tehát tovább „begubóznia". Ha kissé megkésve is, de visszakapta emberi és pedagógusi becsületét. Élete alkonyán végre felemelt fejjel járhat embertársai között. F, É. Barátság Kupa Isaszegen Égből jön Az isaszegi sportkör augusztus 15-én és 16-án rendezi meg a Barátság Kupa futballtornát. A helyi pályán a hazaiak mellett Dány, Pécel, és az erdélyi Csíkszentmárton csapata is harcba száll a trófeáért. Szombaton a megnyitót követően 15.30-kor Isaszeg Csíkszentmárton nal, míg 17 órakor Pécel Dánnyal mérkőzik meg; másnap délután fél négykor a 111 —IV. helyezésért folyik a a pettyes küzdelem, míg az ötkor kezdődő ejtőernyős-bemutatón a döntő egyik főszereplője, a labda, a levegőből fog megérkezni. A 17.20-kor kezdődő mérkőzés után fél nyolckor dr. Tóthné Pacs Vera, Isaszeg polgármestere adja át a díjakat. A Barátság Kupa mellett mindkét napon egész napos sportrendezvény, valamint értékes díjakkal kecsegtető tombola várja a látogatókat. Spirituálék Hangverseny Megkezdődött a jegyek árusítása a Los Angeles-i spirituálékóruis gödöllői fellépésére. A művelődési központban augusztus 26-án este 7 órakor tartandó koncertre 50 forintért válthatók belépőjegyek. GÖDÖLLŐI HÍRLAP Gödöllő, Szabadság tér 10. 9 A szerkesztőség vezetője : Balázs Gusztáv. • Munkatársak: Pillér Éva és Hidi Szilveszter. ® Postacím: Gödöllő, Pf. 14. 2100. Telefax és telefon: (28 ) 20- 706. @ Szerkesztőségi fogadóóra: hétfőn 10-től 13 óráig. & Hirdetésfelvétel: munkanapokon 8.30-tól 13 óráig a szerkesztőségben.-