Pest Megyei Hírlap, 1992. augusztus (36. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-11 / 189. szám
ló hatása, és háttérbe szorult a vírus sejtülő tevékenysége. A bejelentés majdnem szenzáció, hiszen e terápia azzal, hogy megakadályozza vagy késlelteti a betegség kialakulását alapvetően be folyá sol ha t ja a fertőzöttek sorsát. Hasonlóan reményt keltőek azok a vizsgálati eredmények is, amelyeket különböző védőoltásokkal értek el a kutatók. Tényként hangzott el, hogy a megelőző oltások kipróbálása ma már olyan stúdiumban van, hogy az állat-, illetve a kis számú emberkísérletek után 2-3 éven belül megkezdődhet a tömeges emberi kipróbálás is. Jó eredményeket értek el egyes kutatók olyan új gyógyszerek használatával is, amelyeket az AIDS- eseknél gyakran kialakuló, és sokszor végzetesnek bizonyuló úgynevezett opportunista fertőzéseknél alkalmaznak. A több mint hatszáz előadás és háromezer poszter közül külön figyelmet érdemelnek még azok, amelyek több oldalról világították meg a tbc és az AIDS összefüggéseit, nagyobb körültekintésre intve ezzel az ezekkel a betegségekkel foglalkozó szakembereket. A tapasztalatok alapján ugyanis valószínű, hogy az AlDS-fer- tözöttek könnyebben kapnak tbc-t, illetve a tüdőbetegek között gyakran előfordul AIDS-es is. A konferencián elhangzott előadások, információk alapvetően nem változtatják meg a hazai AIDS- ellenes stratégiát, de nem vitatható, hogy számos ponton egyértelműen hasznosak voltak a tanácskozáson részt vett húsz magyar szakértő számára — mondta Vass Ádám. így többek között a jövőben még hatékonyabbá kellene tenni az AIDS ellenes ismeret- terjesztést, a felvilágosítást. Elsősorban a fiatalok körében kell ezen a téren erőteljesebb propagandát kifejteni, mindenkori con- domhasználatra és megfontoltabb partnerválasztásra ösztönözve őket. Annak érdekében ugyanakkor, hogy összehangolt és valóban hatékony AIDS-ellenes támadás folyhasson hazánkban is, mindenképpen szükség van a jelenleginél bővebb, részletesebb járványügyi adatokra az egyes lakossági csoportok HIV- vírussal való fertőzöttségé- nek alakulásáról is — nyilatkozta Vass Ádám. líj folyóirat háziorvosoknak, Praxis címmel új folyóiratot indít, útjára az Országos Háziorvosi Intézet és a Magyarországi Praktizáló Orvosok Szövetsége. A szeptembertől havonta megjelenő lap elsősorban gyakorló orvosok részére készült, mindennapi munkájukat megkönyí- tő információkat tartalmaz — jelentette ki Kollai Balázs főszerkesztő, a Praxis szerkesztőségének hétfői sajtótájékoztatóján. Az új követelményekhez alkalmazkodva a szakmai jellegű információkon túl a lap rendszeresen beszámol majd az orvosokat érintő jogszabályokról és rendeletekről, gyakorlati tanácsokat nyújt a privatizációhoz. A főszerkesztő azt is elmondta, hogy a Praxis a háziorvosképzés illetve -továbbképzés fóruma kíván lenni. 1998. december Síéig a háziorvosi szakvizsgát minden e feladatkört ellátó orvosnak le kell tennie, épp ezért a lap rendszeresen közöl majd egy tesztet és a megoldást beküldő olvasók eredménye beszámít a szakvizsga pontszámúba. A Praxis által közölt cikkek egyébként a háziorvosi tananyag részét képezik. A lap első számát a kiadó díjmentesen juttatja el az egészségügyi intézményekhez és a rendelőkbe. éterrüt Minden pala gyári áronl Osztrák lambériái, csiszolt, csomagolt, 520 Ft/nm -f áfa. Eternit Építőanyag-kereskedés, Balatonfüred, Noszlopy u. 3. Tel./fax: (85) 43-341. 12 Akupunktúrára építve BtákdliagnáxSs ét perc ? Kínában feltalálták a világ leggyorsabb rákdiagnosztikai módszerét — állította a helyi sajtó. Eszerint a Sanhszi tartományban élő feltaláló egy maga szerkesztette különleges elektromos készülékkel öt perc alatt kimutatja, hogy a vizsgált személy szenved-e rákbetegségben, s ha igen, annak melyik fajtájában. A diagnosztikai eljárás a hagyományos kínai gyógyászatra épül: a fül akupunktúrád pontjain vizsgálja a szervezet működését. A módszer lényegéről a feltaláló, Lt Sun-csing tudományos kutató mindössze annyit árult el, hogy készüléke a szervezeten belüli energiaáramlásokat méri. E készüléket eddig ötvenezer emberen próbálták ki, s az általa nyert gyorsdiagnózis — a feltaláló állítása szerint — az esetek kilencven százalékában helyesnek bizonyult. Dunai Cement- és Mészmű Kft. Vác, Pf.: 198. 2601. Tel.: (27)14-611. Telefax: (27)-14 492. Telex: 282-263. Rendelés telefonon: (27)-11 -301. Faxon: (27)-14-493. Építkezők figyelmébe! Cement, égetett mész és kőbányászati termékeink mellett augusztus 14-én megkezdjük a 250/60-as kohósalak portlandcement gyártását értékesitését Új termékünket elsősorban lakossági felhasználásra ajánljuk. Ára ömlesztetten: 3000 Ft/tonna -f áfa, zsákoitan : 3600 Ft/tonna + áfa. Kérje írásos tájékoztatónkat! Korábbi szolgáltatásainkkal változatlanul tisztelt vevőink rendelkezésére állunk. Apróhirdetések ÁLLÁS Szerkezeti és épületlakatosokat, víz- és központifűtés-sze- t'elöket dunakeszi telephelyünkre felveszünk. Cím: Dunakeszi, Fóti út 60. Tel.: 06/27- 41-312. (119 827/6K) ADÁSVÉTEL Eladó ipari parkettacsiszoló. 880.220 V-ról üzemel. Ara: tizenötezer forint készpénz. Érdeklődni: .Vác, Árpád út 34 — Fézicr. (119 083 4K) ______________ Ha sznált parkettás bejárati ai- tó eladó. 147-4925. (120 274/lK) Közület ió állapotban levő Wartburg kisteherkőcsit vásárolna azonnal, készpénzfizetés ellenében. Címünk: Óbud^ t<*2 Bánya-Betonüzem, Budakalász, József A. u. 73. 2011. Tel.: iöo- 4305. (120 669/1H) VEGYES Figyelem! QBI-engedéliyel ellátott, szűrt, termelői bort árulok! Tel.: 78-51-243. Szállítást vállalok. (120 663/1K) ________ El adó Zuglóban zöldövezeti, 1,5 szobás, 45 nm-es. kívül-belíil felújított, telefonos társasházi öröklakás. Irányár: 2.65 millió Ft. Tel.: 164-1237. (120 671/1K) Eladó építkezésből maradt csempe. padlóburkoló, Hus- qvarna. láncfűrész, asztalok, padok. 160-9647, 160-8214. — f!20 053/2K)______________________ El adnám vagy társat keresnék üzemelő húsboltomba. Érdeklődni: Solymár, pavilonsor. — (120 Q35/2K) KÖZLEMÉNY Pótvizsgára, előkészítőre jelentkezés: matematika, fizika, kémia, angol, német. Tel.: 165- 9749. 180-2698. 160-1543, este: 166- 0771. (117 699/22K) Yamaha XS 400 Special motor- kerékpár eladó. Érdeklődni: 06- 27-66-149-es telefonszámon. — ,673/1K)______________________ Da raszén rendkívül kedvező áron. Tel.: 34-61-847. Szén- expressz. (120 278/311)___________ In gatlanközvetítés, értékbecslés, vagyonértékelés. 160-9647, 160-8214. Fax is. (120 049/2K) 400 1 hűtőtérrel pult. asztalok, padok e’adók. 169-9647. 160-8214. ' 20 0V V 2K) ________________ El adó olasz fagylaltgép, hab- gép és büfékocsi. 160-9647, 160- 8214. (120 051/2K) ._____________ El adó garázsban tartott 1989. VW Polo GT extrákkal. 160- 9647. 160-3214. (120 032/2K)______ Du nakeszi lakótelepen kiadó 10 nm-es üzlet. Tel.: 153-4307, Zöldné. (120 163/1K)______________ Zárható, automata redőny, reluxa, harmonikaajtó, térelválasztó engedménnyel. Nagykőrös, 61-697-es telefonon. (120 264/ 2H1_______________________ El adó fizetési kedvezménnyel Monoron. a Strázsa-hegyen, 68 nm-es pince, présházzal. Gépkocsit beszámítok. Ugyancsak eladó három szoba, összkomfortos, gázos családi ház. 250 n.-öl telekkel, pincével, gazdasági épületekkel. Új személygépkocsit beszámítok. Dán- szentmiklóson kétszobás régi parasztház eladó, gázbekötési lehetőséggel, 800 n.-öles telekkel, részletre is. Villany van. Érdeklődni: Monor, Ybl M. u. VILÁGMÉRETŰ ÖSSZEFOGÁSRA VAN SZÜKSÉG AZ AIDS ELLEN Majdnem szenzáaos bejelentés Több mini 10 év telt el azóta, hogy ismertté vált egy új, súlyos fertőző betegség, a szerzett immunhiányos tünetegyüttes, az AIDS, amelynek vírusával azóta a világon legalább 12 millió ember fertőződött meg. Az AIDS világ,járványszerűen terjed: az ezredfordulóra legalább ‘10-40 millióra emelkedik a HIV-ferlőzöttek és 12-18 millióra a betegek száma, ha az AIDS ma még egyetlen ellenszerét, a megelőzést nem sikerül valóban hatékonnyá és világméretűvé tenni. A résztvevők és rajtuk keresztül a kormányok számára ez volt az egyik legfontosabb tanulsága a közelmúltban megtartott 8. Nemzetközi AIDS-konferenciának, amelynek tapasztalatairól Vass Ádám, a Népjóléti Minisztérium főosztályvezető főorvosa számolt be az MTl-nek. Az Amszterdamban megtartott tanácskozáson — amelyet összevontan rendezlek meg a szexuális úton terjedő betegségekkel foglalkozó konferenciával — az AIDS-ellenes küzdelemben szerte a világon szerepet vállaló szakmák, szervezetek, egyének szt- ne-java képviseltette magát. A több mint 10 ezer résztvevővel megtartott nagyszabású rendezvény mégsem szolgált szenzációval. Ez ugyanakkor nem jelenti azt — mondta Vass Adám —, hogy ne hangzottak tolna el váratlan bejelentések. Ilyen volt többek között az, amikor olyan esetekről számoltak be különböző nemzetek orvosai, amelyeknél — bár klinikai képük megegyezik az AIDS-szel — sem a vírust, sem pedig a szervezetben termelődő ellenanyagot nem sikerült kimutatni. A mintegy 25 személyt érintő AIDS-szerű megbetegedéssel kapcsolatban azonban még számos kérdés tisztázatlan — mutatott rá a főorvos. A HIV- vírus elleni küzdelem pozitív eredményéről is hallhattak azonban a résztvevők. Öt amerikai kutatócsoport bejelentette: sikerült olyan úgynevezett „terápiás vakcinát” kikísérle- tezniük. ameivnek hatására lelassult a HIV-vírus immunrendszerbeli romboElfapja a gyerekektől Csokoládé a szenvedélye — állapítja meg a jelentés, hozzátéve, hogy „a beteges cukorigény sok férfi és asz- szony életét mérgezi meg, de a problémát eddig még sohasem, vették komolyan”. A WNAS idéz egy „cso- kózó" asszonyt, aki elmondotta: „Amikor kezdtem lopkodni gyermekeim húsvéti tojásait, rádöbbentem, hogy csokoládéfüggőségben vagyok. Reszketek, ha délelőtt 11 óráig nem ehetem csokoládét, forró csokoládét iszom, csomagszámra eszem a csokoládérudakat, és nap jóba 7i többször fogyasztok csokoládékrémet. Még éjnek idején is felkelek, hogy csokoládét egyem”. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy a nagy angol édességkereskedelmi hálózatok 1991-ben kilenc százalékkal több árut adtak el. mint az előző évben. A „csokózás”, vagyis a túlzott csokoládéfogyasztás éppen olyan nehezen leküzdhető szenvedéllyé válhat, mint az alkoholtól, a dohánytól vagy a drogtól való függőség — állapította meg jelentésében az angol nőket élelmezési tanácsokkal ellátó társaság, a WNAS. A jelentés 500 asz- szonnyal folytatott beszélgetések alapján arra a következtetésre jutott, hogy az goi nők 74 százaléka „bete- gesen” igényli az édességeket. A gazdasági pangás következtében az angolok kevesebbet költenek nyaralásra, ruházkodásra vagy gépkocsikra, de növekedett a csokoládé és az édességek vásárlására fordított összeg. A nem dolgozók, nyugdíjasok vagy munkanélküliek sokkal több édességet fogyasztanak, mint a felelős beosztással rendelkező nők Hátam és fél évszázad a szarkofágban A lótuszvirág titka Sajtójelentések szerin- három és fél évszázados minden balzsamozás nélkül is teljes épségben ma. radt férfi holttestére bukkanlak a vietnami Quanf, Nam-Da Nang tartományban. Mint egy helyi lap beszámolt róla, a De Din család új ház építése miatt át akarta helyezni az ősök sírboltját, amikor azonban az ott talált kőszarkofágot felnyitották, az utódok nagy megdöbbenésére egy teljes épségben maradt holttestre ; leltek benne. Még a kopor- , sóban levő lótuszvirágok is zöldek maradlak. A ruházatából ítélve a szarkofágba örök nyugalomra helyezett férfi három és fél évszázaddal ezelőtt igen előkelő tisztséget tölthetett be. Az ITAR— TASZSZ szerint a tudósok balzsamozásnak nyomát sem találták, így egyelőre teljes rejtély, hogy a holttest miként maradt meg ilyen épségben. Egyesek : mindenesetre a lótuszvirágokra gyanakszanak... Egyik fülétől a másikig átvágta Visszavarrták a fejét Angeles ben motorkerékpárjával teljes sebességgel egy szögesdrót kerítésbe rohant. A drót egyik fülétől a másikig átvágta nyakát, a légcső egy részét és a nyelőcsövet, a pajzs mirigyet és mindkét nyaki vénát. A fejet lényegében csak a gerinccsigolyák és egy artéria kötötték össze a törzzsel. Guerrero Negro kórházában öt sebészből álló orvoscsoport összekötötte a nya- ki vénákat és három másodlagos verőeret, továbbá csövet illesztett a légcsőbe. Mivel a műtét befejezéséhez nem állottak rendelkezésre a szükséges berendezések, ezért a beteget helikopteren a Sonora állambeli Hermosillo kórházba szállították és ott sikeresen befejezték az egyedülállóan bonyolult műtétet. A férfi azóta túl van az életveszélyen — közölte a Mexikói Társadalombiztosítási Intézet. Mexikó két kórházában, külön-külön elvégzett műtél tel sikerült az orvosoknak visszavarrniuk egy 36 éves férfi csaknem teljesen levágott fejét. Mario Ojeda Quintero július 19-én Bahia de Los