Pest Megyei Hírlap, 1992. július (36. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-06 / 158. szám

Nagy Ti hm* im'iii csak a pgikükHinsiúI vezet Mesteri mondatok Szinte unalomig ismételtük már ezeken a hasábokon, hogy megyénk labdarugó-élcsapata, a Vác FC-Samsung, a klub történetének legsikeresebb idényét zárta éppen két héttel ezelőtt. A váciak mind a Magyar Kupában, mind a bajnokságban ezüstérmet szereztek, s mindkét esetben igazán csak egy hajszál választotta el őket a még nemesebb lémből készült medáltól. A kupadöntőben az Újpest hosszabbításban, a mérkőzés 117. percében csi­karta ki a mindent eldöntő találatot, a bajnoki szakasz­ban pedig a Ferencváros egyetlenegy árva pontocskával gyűjtött többet, mint a Vác. Akárhogy is, az ezüstök így is, úgy is, a legeredmé­nyesebb szereplést „fémjel­zik”, pedig valljuk be, so­kan a legvérmesebb szur­kolók közül is, azt hitték, a tavalyi sikereket már nem lesznek képesek a fiúk fe­lülmúlni. A váci legények most sem ígérnek semmit, csak azt ismételgetik ha- miskás mosollyal: majd meglátjuk... Az alábbiakban pedig azt olvashatják, hogy látta az idényt, illetve saját játé­kosait. a vezetőedző: Csánk János. íme, a mester érté­kelése: Koszta János: Ebben az évben is a csapat erőssége volt, voltak ugyan megin­gásai, de összességében hoz­ta a formáját. Hajdú Attila: Tehetséges kapus, NB I-es képességek­kel bír, de a tartaiékmecs- cseken túl, a „nagyok” kö­zött, nem kapott lehetősé­get. Talán egy NB Il-es él­csapatban a rutinszerzés nem ártana neki. Pleskó László: Nem ka­pott szerepet, mert Koszta végig jól védett és Hajdú is elé került időközben. Nagy Tibor: A csapat ki­emelkedő képességű, több poszton is alkalmazható játékosa, szerintem min­denképpen a válogatottban van a helve. Hahn Árpád: Egyenlete­sen hozta amit tud. kitű­nően rombol, jól fejel, ta­lán csak támadásépítésben fejlődhetne. Luis Carlos: Remek őszt, de annál gyengébb tavaszt produkált, s erre a Siófok ellen elszenvedett sérülése sem lehet magyarázat. Puglits Gábor: Élt a meg­kapott lehetőséggel, sok jó mérkőzése volt, igazolta Vácra kerülésének jogossá­gát. Szalai Attila: Ö az, aki rengeteget fejlődött, jól és egyenletesen játszott. Nagy kár, hogy kiesett, hiszen hét­gólos balbekk nem sok van az országban ... Bereczki Péter: Sérülés­sel nyitott, sokáig gyengén muzsikált, de aztán sokat javult, agresszív a védő­munkában és fejjel szinte verhetetlen. Horváth László: Futó­munkája kimagasló a ma­gyar mezőnyben, ha kicsit nagyobb önbizalma lenne, még jobb teljesítményt tud­na nyújtani. Kriska Gábor: Kicsit tar­tottam tőle, mert a felké­szülési időszakban rendkí­vül gyenge volt. Jelen pilla­natban a csapat erőssége, több poszton is használha­tó. Simon Antal: Még nem az igazi, tudásának eddig csak a 80 százalékát, hozta. A hosszúpasszos játékhoz ért. a csapat fazonjának egyik igazítója, s az esze is átlagon felüli. Zombori András: Nem ez volt a legjobb szezonja, sé­rülések hátráltatták, már­pedig nála az erő a döntő, ha nincs jó erőben, akkor nem képes a csapatot ma­gával ragadni. Rá jár a rúd a királyi főkre Nincs szerencsi*je a sportolás­sal János Károly spanyol ki­rálynak és családjának. Tavaly decemberben a király síbalese- tet szenvedett, és emiatt me? kellett operálni a térdót. A kö­zelmúltban 24 éves Fülöp fia, aki az olimpián részt vesz a vitorlások soling osztályának versenyében, a hajón lábsérü­lést szenvedett. A legújabb je­lentés szerint a király Cristina Iánva szombaton ugyancsak vi­torlázás közben egy manőver­nél a fején sérült meg. Kórház ba szállították, ahol a fejbőrt összevarrták és könnyebb agy rázkódást állapítottak meg. A 27 éves hercegnő állapota azon­ban nem súlyos, amint azt az orvosok közölték. Szlovák «rrgfítík kúriaion Kánikulai gólparádé Nemzetközi öregfiúk lab­darúgó-mérkőzésen kániku­lában is gólparádét produ­káltak az örökifjú sporto­lók. a kartali közönség nagy örömére. Kartól SE—Dinamó Bajc (szlovák) 5-3 (3-2). NIVOSZI azonnali belépésre felvesz ÜVEGES- ASZTALOS} ( LAKATOS­VILLAN Y- szerelő szak- és betanított'" munkásokat. Jelentkezés: Budapest XIII., Váci u. 32. Kartal, 400 néző, V.: Je- lencsik. Élvezetes, nagy iramú mérkőzést vívott, a hatal­mas hőség ellenére a két öregfiúkgárda. A játékot mindvégig irányító hazaiak megérdemelten szerezték meg a győzelmet, a nagyon lelkes bajciak ellen, akik­kel már közel harminc éve tart a sportkapcsolat. A kar­tali öregfiúk sikersorozatá­nak szép zárása volt ez a találkozó. Gól: Gerhart (2), Magony (2), Dobesch, illetve Hor­váth, Molnár, Vrabel. Jók: Gerhart, Magony, Tóth D., Gohér, Dobesch, il­letve Kisucsány, Benesó, Vrabel, Hrabovszky. Könczöl László CoEor'ado Színes fénymásoló center A leqmodernebb Canon gépeinkkel készítünk színes és fekete-fehér fénymásolatokat Érden, OJ Alrium Uziethnzban: Bajcsy-Zsilinszky út 99. 2030 Rontanék János: Vissza­vetette az az emlékezetes sérülés, nem tudta utolérni magát, erőnléti gondjai vannak még mindig. Répási László: Orosz és Füle mellett nem kapott sok lehetőséget, nem elég ag­resszív, de így is voltak szép villanásai. Füle Antal: Súlyos sérü­lése volt, kihagyta az ősz nagy részét, de ahogy fel­épült, helyet követelt ma­gának a csapatban, remek fejjátékával és nagy futó­teljesítményével. Orosz Ferenc: Az, hogy gólkirály lett, önmagáért beszél. A tavasz nem hozta azt a sikersorozatot számá­ra, mint az ősz, de bokamű­tét is hátráltatta, s megvi­selte lelkileg a huzavona a Kispestre való visszaigazo­lása körül. Azt hiszem, menne is, meg maradna is ... Nyilas Elek: A tehetség kategóriába tartozik, sok mindent tud, amit nem le­het megtanulni, de sok mindent nem tud még, amit viszont meg kellene tanul­nia. Számái'a a következő idény lesz a döntő. Fekete Alfréd: Teljesít­ménye sajnos nem értékel­hető. mert a lábai felmond­ták a szolgálatot. Műtétet követett műtét. Csucsánszky Zoltán: Luis Carlos és Nagy Tibor sérülése miatt hoztuk, de meglehetősen rossz állapot­ban érkezett, s csak egy- szer-kétszer fért be a kez­dőbe. Németh Andrea Erd!iitén>«‘kk<‘E Totószelvény Siófok—Lausanne 1-0 l Vác FC-Sainsung— Slovan Bratislava 2-3 2 Admira Wacker— Grasshoppers 3-2 1 Sparta Praha— Vorwärts Steyr 3-1 1 St. Gallen—Stahl Linz 2-2 x Young Boys—Karlsruhe 2-2 x Salzburg—Halmstad 2-1 1 Caen—Schalke 04 l-l x Waalwijk—Lyngby 1-1 x Bochum—Rapid W ien 3-2 1 Saarbrücken— Dordrecht 1-1 x Helsingborg—Bröndby 4-3 1 Lokomotiv Szófia— Rapid Bucuresti 1-1 x Pluszmérkőzés: B 1903—Olomouc 1-3 2 Éjféli világcsúcs Nem csalódtak azok a né­zők, akik szombaton éjfélig ültek az oslói Bíslett Sta­dion lelátóin. Az olimpia előtti egyik legnagyobb at­létikai verseny szenzációs új világcsúcsot hozott a fér­fi gerelyhajításban. A cseh­szlovák Jan Zelezny, aki már korábban is őrizte a világ legjobb eredményét, 94.74 méterre javította a brit Steve Backley világre­kordját. A üilnvan irámííult Sikertelen debütálás A labdarúgó Interlotó Kupa 7. csoportjában a váciak Is elkezdték szereplésüket, vasárnap Esztergomban fo­gadtak a csehszlovák bajnok Slovan Bratislava csapatát. VAC FC-SAMSUNG—SLOVAN BRATISLAVA 2-3 (1-2) Esztergom, 600 néző. V.: Drigán. Vác FC-Samsung: Koszta (Hajdú, a szünetben) — Nagy. Hahn, Puglits, Bereczki — Kriska (Füle, 82.) Aranyos, Zombori (Romanek. a szünetben), Répás! (Sehwarcz, 85.) — Simon, Nyilas. Slovan Bratislava: Vencel Stupala, Chvila, Kristo- fik, Kinder (Hornyait, 65. p.) — Varga, Pecko (Mora- vee, 39.), Juriga, Gostic — Dubovszky, Timko (Chytel, 65.). Gólszerzők: Nagy Tibor (15. p.), Füle (90.), illetve Kristofik (17.), Gostic (34.), Dubovszky (50.). Jók: Simon, Nagy, illetve Dubovszky, Kristofik, Gostic. A Vác FC-Samsung a bajnokság és a dél-koreai túra után kissé elfáradt, ez érezhető is volt a táma­dások vezetésében, mert lehetőségeiket nem tudták gólra váltani. A csehszlo­vák bajnokság aranyérme­se pedig megérezte a vá­ciak bizonytalanságát, s a 17. percben rúgott szabad­rúgásgól után átvették a játék irányítását, fokozato­san fölé nőttek Csank János legénységének. Végig a Bratislava irá­nyított, bár mind a két ol­dalon voltak kimaradt gól­helyzetek. Az utolsó perc­ben Füle még megvillan­tott valamit a váciak tu­dásából, de ez már késői­nek bizonyult. líraí ifik vön lécké/ieí Las Vegas Londonban Eddigi négy wimbledoni győzelme közül a szombati volt Steffi Graf számára a legkönnyebb. Maga a mér­kőzés mindössze 59 percig tartott, valójában azonban az eső miatti kényszerszü­neteket beleszámítva 5 óra 21 perc telt el az első lab­damenettől az utolsóig. Graf 65. tornagyőzelmét könyvelhette el, s éppen legnagyobb ellenfelét, a vi­lágranglista vezetőjét, Sze­les Mónikát győzte le. A Floridában élő 18 éves ju­goszláv sportoló hetedszer játszott döntőt Gran Slam- versenyen, de először szen­vedett vereséget. S az is fi­gyelemre méltó, hogy a két évvel ezelőtti amerikai nemzetközi bajnokság óta Grand Slam-viadalon ve­retlen volt a most szem­mel láthatóan csalódott Szeles. A német sportolónő 1988- ban és 1989-ben első két wimbledoni elsősége alkal­mával az amerikai Martina Navratilovát győzte le, ta­valy az argentin Gabriela Sabatini volt a vesztes há­rom küzdelmes játszma után, most pedig a világ­ranglista első számú játé­kosa. Közismert, hogy Gráf­nak a füves pálya a ked­vence, ez fekszik a leg­jobban stílusának, játéká­nak. Ugyanekkor Szeles a salakon érzi jobban magát, így néhány héttel ezelőtt Párizsban is, ahol nyert Graf ellen. Graf ezen a napon való­ban remekül játszott, s lec­két adott ellenfelének. A régi-új bajnoknőt a három­szori esőszünet sem za­varta meg, amikor vissza­tért a pályára, mindig ugyanúgy játszott, mint ad­dig, Szeles viszont szem­mel láthatólag ideges lett, s tőle szokatlan arckifeje­zései is ezt mutatták. Az utolsó, 108 perces esőszü­net után — Gráf már 6-2, 4-l-re vezetett — mindösz- sze nyolc perc kellett ah­hoz, hogy végleg bebizto­sítsa győzelmét (6-2, 6-1), méghozzá egy fantasztikus ászadogatással. A férfi egyes wimbledoni döntője aztán nemcsak az amerikai Andre Agassi és a horvát Goran Ivanisevics csatáját hozta, hanem a mai teniszt meghatározó két irányzat, az úgynevezett serve and volley (csupán hatalmas adogatásból és a hálónál pontos röptéből ál­ló játék) és a kitartó alap­vonaljáték összecsapását is. A szálfatermetű horvát fiú ugyanis a londoni két hét alatt kétszáznál is több ászt adogatott, a Las Vegas-i bohókás amerikai pedig el­sősorban kitűnő adogatás­fogadásával és tenyeres, il­letve fonák elütéseivel tűnt ki. Ivanisevics többek között kiszerválta a döntőbe ve­zető útja során a svéd Ed- berget és az elődöntőben a szintén nagy bombázó ame­rikai Samprast. Agassi Becker és McEnroe „testén át” jutott a fináléba, ahol a zsúfolt centerpálya közön­sége az ő győzelméért szo­rított. Mégis Ivanisevics kezdett jobban, az első szettet a rövidítésben nyer­te meg. Aztán Agassi több­ször is elvette Goran ado­gatását, s a második és harmadik játszmát is elvit­te ezzel. A negyedik ismét a feltámadó horvát fiúé volt, így a döntés az ötödik szett­re maradt. Ebben a közön­ségkedvence. André Agassi bizonyult jobbnak, s élete első Grand Slam-tornagyő- zelmét aratva, tarthatta fe­je fölé a wimbledoni győz­tesnek járó trófeát. A rajt egyébként csa­pattársának, az olasz Ric- cardo Patresének sikerült a legjobban, s az első kör már meghatározó, váratlan fordulatot hozott. A Pat- rese, Mansell, Berger trió mögött autózó Ayrton Sen- nát, a német Michael Schumacher nem éppen a legszabályosabban akarta előzni, oldalba kapta a há­romszoros világbajnok au­tóját és egyszerűen lelökte a pályáról. A brazil a fu­tam feladására kénysze­rült, Schumacher pedig a boxban való rövid javítás után folytathatta a ver­senyt. Tíz körrel később Senna csapattársa, az előző ka­nadai futam győztese, az osztrák Gerhard Berger autója Is a fűvön pihent, füstöt és gőzt okádva, egy­szerűen ,,megfőtt” a motor. A 11. körben tehát véget ért a francia verseny a McLaren-Hondáknak, és könnyen lehet, hogy az egyéni, illetve konstruktőri világbajnoki címért folyta­tott versenyfutás is. A 19. körben aztán Pat- rese vezetésénél az egyre vadabbul zuhogó eső miatt félbeszakították a ver­senyt, s félórás esőszünet után, már esögumikkal in­dították újra a mezőnyt. A második rajt is Pat­resének sikerült a legjob­ban, de nem sokkal ké­sőbb Mansell egyszerűen elhúzott mellette, s a vé­gén úgy győzött, ahogy akart. Schumacher útja a későbbiekben sem volt si­ma, az olasz Stefano Mo­denával ütközött, s emiatt Miijei allélikai bajnokság Fókuszban a nők A megyei atlétikai bajnokság férfi eredményei után, most az eddig még meg nem jelent női eredményeket közöljük. NŐK FELNŐTTEK 200 m: 1. Körmendi Katalin (GEAC) 27.00, 2. Czibere Anikó (DVSE) 27.6, 3000 m: 1. Faze­kas Zsuzsanna (DVSE) 10.53.6, Súlylökés: 1. Magyariné Oroszi Zsuzsa (DVSE) 11.63, 2. Kör- mendy Katalin (GEAC) 11.00 m. Gerclyiiajítás: 1. Körmendy Katalin 36.76 m.- Ifjúságiak. Győztesek: 200 m: Bihari Ildikó (Albertirsa) 27.8. 400 m gát: Gönczi Borika (Érdi VSE) 78.9, Magasugrás: Bokros Krisztina (Monor J. A.) 155 cm, Hármasugrás: Monyoki Kriszti­na (DVSE) 9.87 m, Súlylökés: Kovács Ágnes (Soroksár) 8.34 m. Gerelyhajítás: Pörge Rita (N. Kinizsi) 42.76 m. Serdülő A. Győztesek: 200 m: Szabadi Mónika (GEAC) 26.6, 800 m: Bakonyi Zsuzsanna (GEAC) 2.33.6. 3000 ni: Bako­nyi Zsuzsanna 11.54.8, 300 m gát: Pintér Csilla (GEAC) 48.8, Diszkoszvetés: Horák Mária (Soroksár) 36.10 m. Gerelyhaji- tás: Ilorák Mária 36.96 m. Hár­masugrás: Siklósi Edit (GEAC) 10.04 m, Távolugrás: Hegedűs Mónika (Soroksár 5.29 m. Serdülő B. 15 évesek. Győzte­sek: 200 m: Juhász Mónika (GEAC) 27.3. 1300 m: Jakus Zsuzsanna (GEAC) 5.21.4, 3000 m: Ungvári Éva (CVSE) 12.08.2. 800 m: Jakus Zsuzsanna 2.36.6 Gerelyhajítás: Szappanos Edi na (Soroksár) 29.44 m. Disz­koszvetés: Szappanos Edina 28.52 m, Magasugrás: Bíró Csilla (GEAC) 155 cm, Távol­ugrás: Bánkúti Zsuzsa (GEAC) 5.32 m. Serdülő B. 14 évesek. Győzte­sek. 300 m: Dobcsányi Tünde (Veresegyház) 43.00. 3000 m: Gergácz Réka (GEAC) Í2.10.5, Magasugrás: Juhász Krisztina (Soroksár) 145 cm, Távolugrás: Kovács Barbara (Százhalom­batta) 4.98 m. Súlylökés: Schi- nogl Katalin (Soroksár) 11.60 m. Gerelyhajítás: Juhász Krisztina 39.16 m. Serdülő B. 13 évesek. Győz­telek: 300 m: Kovács Ildikó (Soroksár) 45.2, 80 m gát: Haj­dú Krisztina (N. Kinizsi) 13.5, 2000 in: Kovács Ildikó (GEAC) 7.37.6, Magasugrás: Fogarasi Andrea (Érdi VSE) 140 cm, Diszkoszvetés: Nóska Anett (Soroksár) 26.48, Gerelyhajitás: Baranya Edina (Soroksár) 30.00 m. Szabó Zoltán •^ftyfqp 15 a verseny feladására kény­szerült. — németh — A francia Grand Prix vég­eredménye: 1. Nigel Man­sell (brit, Williams-Renault) 1:38:08.100 óra, 2. Riceardo Patrcsc (olasz, Williams-Re­nault) 46.417 mp hátrány, 3. Martin Brundle (brit, Benct- ton-Ford) 1:12.579 p hátrány, 4. Mika Häkkinen (rinn, Lotus- Ford) 1 kör h., 5. Erie Comas (francia, Ligier-Renaull) 1 kör h., 6. Johnny Herbert (brit, Lotus-Ford) 1 kör h. Tizen­egyen feladták. A vb pontverseny állása 8 futam után a 16-ból: 1. Man­sell 66 pont, 2. Patrese 34, 3. Michael Schumacher (német, Benetton-Ford) 26, 4. Gerhard Berger (osztrák), McLaren- Honda) és Ayrton Senna (bra­zil, Mcl.aren-Honda) 18—18, 6. Jean Alesi (francia, Ferra­ri) 11. A márkák versenyében: 1. Wiliams-Renault 100 punt, Z. McLaren-Honda 36, 3. Benet- ton-Ford 35, 4. Ferrari 13, 5. Lotus-Ford 6, C. Footwork— Honda 5, Az idei Formula—1-es világbajnoki sorozat nyolcadik futamát rendezték vasárnap délután a franciaországi Magny-Cours- ban. Az esőszünettel „tarkított” Francia Nagydíj a papírformát, vagyis a brit Nigel Mansell sikerét hozta, aki idén már ha­todik futamán diadalmaskodott ellenállhatatlan Williams- Renault-jával. Mansell pályafutása 27. GP-gy őzeimét aratta, s ezzel befogta az örökranglistán a háromszoros világbajnok skót Jackye Stewartot. $4‘lueiiia«*Ii«‘i’ us ..áiiHikíultV’ Mansell, Mansell és megint Mansell

Next

/
Oldalképek
Tartalom