Pest Megyei Hírlap, 1992. július (36. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-04 / 157. szám

Az elhurcoltak névsora MOblORI XXXIV. ÉVFOLYAM, 157. SZÁM 1992. JŰLIUS 4., SZOMBAT ELNÖK A PULIBAN (1.) A ranglétra két oldala Kati János megjárta a barikád mindkét oldalát. Volt ki-,- és nagyfőnök, munkáltató és volt „szaladgálás'’ pincérként munkavállaló, kisvállalkozó. Negyvenes évei közepéhez közeledve pedig van néhány, igaz, másokkal közös üzlete, és az érdekvédelem a hareterülete. Part­nerei szerint a megnyerő, sportos külső kemény, harcias ellenfelet takar. Sokat mesélhetne erről például Nagy Elek kormányfőtanácsos, a Magyar Vállalkozásfejlesz­tési Alapítvány kuratóriumának tagja, akivel a Ma­gyar Kisvállalati Társaság II. országos konferenciáján vívtak kemény szópárbajt... Kári János tősgyökeres vecsési vendéglátói vállal­kozó ugyanis a nemrégen nevet változtatott KIOSZ — a Magyar Kereskedők és Vendéglátók Kamarája — elnöke. És hát, mint emlí­tettem, megjárta a ranglét­rát az egyik, majd a másik oldalon is. Pedig bő hu­szonöt éve úgy tűnt. nem lehet a családi vendéglátási hagyományok folytatója: — Hiába érettségiztem Jelesre, és hiába értem el a vendéglátó-főiskola fel­vételijén fél pont híján a maximumot, a kecskeméti piarista gimnázium, ahol végeztem, nem volt jó ajánlólevél — most már mosolyog a bajusza alatt a történteken a Dózsa György utcai családi ház teraszán. — Így aztán elmentem pin­cértanulónak. A következő évben is felvételiztem a főiskolára, szintén jól si­került, ezért aztán kegye­sen megengedték, hogy az esti tagozatra járjak. Innen már csak tőmon­datokban: egyszerre pin­cértanuló, esti egyetemista, KB I-es kosaras, és ráadás­ként megszerzi a szakmá­sított jogosítványt. Ez bi­zony sok — szakít az él­sporttal. 1968-ban az első nyári szezonja pincérként a Balaton melletti Anna­bella Szállóban, hazatérve ősszel „szíves invitálás”: katonai behívó. Amikor le­szerel, édesapja nyugdíjba megy, és Kári János át­veszi tőle első önálló üzle­tét, egy falatozót. Az egye­tem elvégzése után két évvel, 1975-ben enged a hí­vásnak és a kihívásnak: a Pest Megyei Vendéglátó- ipari Vállalat ceglédi igaz­gatóságának vezetője lesz. — Sok szép sikerélményt köszönhetek azoknak az éveknek — állítja az egy­kori igazgató. — Akkor igazán megismertem a ven­déglátószakma minden ol­dalát. gondját, baját. Száz­húsz üzlet, 700-800 munka- vállaló tartozott hozzám. Főnökük voltam, de gon­dolom, ma sem mondják, hogy megváltoztam volna korábbi önmagamhoz ké­pest. Későbbi konfliktu­saim is abból támadtak a főnökömmel, már vezér­igazgató-helyettesként, hogy úgy végeztem a munká­Uszni tanulhat Strandot nem nyitnak Á monori Jászai Mari té­ri iskola építésekor az akko­ri városi mérnök, Kovács Béla egy suliuszodát terve­zett a tűzivíztároló helyére. Kicsi ez a medence — de mégis több a semminél. Az idei a második nyár. ami­kor úszásoktatást tartanak benne. Strandot sajnos nem nyithatnak, annak techni­kai akadályai vannak, bár *z iskolagondnoknak a szí­ve szakad meg, amikor a bent lubickolókat látva a kínt maradt gyerekek a ke­rítésnél könyörögnek: „csak egy kicsit hadd mehessünk be mi is!" Nem lehet — a tisztiorvosi szolgálat elő­írása csak meghatározott létszámú csoportok részvé­telét engedélyezi. Július 8-án, szerdán 9 órára várják azokat az ér­deklődőket. akik szeretné­nek megtanulni úszni, s van 1200 forintjuk, hogy a húsz alkalomra 6zóló tan­díjat befizessék. A szerve­zők nagyon sok jelentkező­re számítanak. Aranyvásár Monoron, a Művelődési Központban, július 6-án, 7-én 9 és 17 óra között, 14 karátos, honosított olasz arany ékszerekből! 20-40 százalékos árengedmény! Csak két nap! 8 A MÓL Rt. Geofizikai Kutató Egysége az év második felére albérleti szobákat keres, fürdőszoba- megoldással, a Mezőgéphez közeli területen, esetleg a központban. Az ajánlatokat sürgősen, „Geofizika, PMH" jeligére, a monori szerkesztőségbe küldjék el. mat, mintha a sajátomban dolgoztam volna. Láttam. Hogy a nagy vállalati víz­fej milliókat költ el hülye­ségekre, amikor a kis üz­letekbe nem tudnak pél­dául hűtőket venni. Vagy például, hogy valaki be­osztásával visszaélve saját zsebére dolgozik ... így azután Kári János­nak kapóra jött, hogy 1984- ben Vecsésen új gyógyszer- gyárat építettek. A régi ugyanis az ő egyik kisajá­tított épületükben műkö­dött Miután . visszaadták, vendéglőt nyitott benne, immár igazi vállalkozóként. Közismert ember lévén, be­vonták a helyi közéletbe, volt sportköri elnök, ta­nácstag, de az igazi meg­becsülést az jelentette, hogy a ’ KISOSZ Pest megyei szervezete felkérte, kap­csolódjon be, segítsen az érdekvédelmi munkában is. Már a tavalyi változások, a megyei szervezetek gaz­dasági jogi önállósodása előtt megyei alelnök volt. Amikor pedig megvalósul­hatott az igény, hogy le­hetőleg gyakorló szakem­berek kerüljenek az orszá­gos szervezetek élére is, Kári Jánost a KISOSZ el­nökévé választották. Vercszki János (Folytatjuk.) Sziget? Javában tartanak a gyomrot strand rekonst­rukciós munkálatai, a ne- íyi polgármesteri hivatal­nak és a horgászegyesiiíet- nek mégis sikerült egyes- ségre jutnia a vízleeresztés ügyében. A halakat átte­lepítették, s a strandi rész­ről már teljesen leengec- ték a hatalmas mennyisé­gű vizet. Sőt az iszapta- lanítás is jó ütemben ha­lad. Mivel „nem élő” iszap­ról van szó, azt nem lehet értékesíteni, így a v >Ir vásártér területére hord­ják a teherautók a piszkos, szürke színű masszát. Hamarosan hozzoftg egy bizottság a tó haseno sításával kapcsolatos ren­delet előkészítéséhez, amelybe a gyömrői po'- gármester nem kíván be­leszólni. Az eddigi vélemények megegyeznek abban, hogy a két vizet újból „egyesí­teni” kell. Ez a mostam gát teljes elbontásával — vagv közepén sziget kialakítá­sával — válna lehetségessé. Egy úgynevezett áramlás­tani vizsgálat is szük­séges az objektív (jó) dön­téshez] Mindenesetre Gyom­ron a lakosság jó néven veszi, hogy végre már tör­ténik valami a strandon . (Gcr) Hétfőn ... hogy a Magyar Kereskedők és Vendég­látósok Kainaráj inak elnöke szerint mi min­denért keseregnek ina szakmabelijei. ... hogy e hónaptól kezdve az ÉM.ASZ Rt. Gyöngyösi üzemigazga­tóságának sülysápi ki- rendeltsége is áttér a havonkénti díjszámlá­zásra. ... hogy ismét sikere­sek a monori krosszo- zók. A müút mentén Limlomhaloin A kép tanúsága szerint (ami a monori-erdei 4-es számú fő közlekedési út mellett. készült), nem - va­lami rendszeretők a gépko­csival járó úrvezetők és a turisták — gondolhatná az olvasó. Pedig nem ők do­bálják szerteszéjjel a hul­ladékot, szemetet és egyéb limlomot. Demeter Csabától, a Bu­dapesti Közúti Igazgatóság monori útmérnöksége mű­vezetőjétől, forgalomellen­őrétől megtudtuk: a fő rendetlen kedők a közeli kiskerttulajdonosok, akik mindenféle hulladékot — ahelyett, hogy a községi hulladékszállítást vennék igénybe — a konténereic- . be ömlesztenek, vagy leg­többször mellé! Találtak az útellenőrök már kimúlt kutyát, macs­kát, de elpusztult kisma­lacot is a szemétgyűjtők­nél. A közúti igazgatóság megvette a konténereket, a monori polgármesteri hi­vatal elszállíttatja a hulla­dékot, a kerttulajdonosok meg gondoskodnak a sze­mét, limlom újrateremtő- déséről. Örök körforgás ... H. J. Emlékezés A monori önkormányzat képviselő-testülete egy ko­rábbi határozatában kegye­lettel emlékezett meg a te­lepülésről a Szovjetunióba elhurcolt személyek tragé­diájáról. Sajnos azonban az eddig összeállított névsor nem teljes, ezért a polgár- mesteri hivatal kérésére kö­Aschonbronncr Erzsébet Azel György Berki Mátyás Berki József Bokros Lajos Bokros Imre Bokros János Encz János Bimbó János Derzbah Károly i). Bori Józsefnc Győri Imréné Jávorszki György Ilochstcin Lajos Horváth József Jávorszki László Kaldcnekkcr Ferenc Kőszegi Sándor Kogler József Srankó Károly Ö. Szabó Lászlóné Surmann Erzsébet Solymosi József Siff László Tischler Benő Tischler Benőné Városi Ferenc Topor Sándorné Tóth János Zatlakán Gyula Reiter József Nimchfroch Károly I’ologyi Irma Patkós Jenő Uitz István zöljük azote névsorát, akik­ről tudnak. Kérik, hogy akik — hozzátartozók, vagy barátok, ismerősök — ki tudják egészíteni a szomorú listát, forduljanak a hiva­talhoz. Az alábbi névsor tehát részleges, és nem tekinthető lezártnak: Landler Jenő u. 6. Jókai u. 4. Jósika ii. 60. Kossuth L. u. 91. Munkás u. 1. Veres Pálné n. 6. Veres Pálné u. 13. Kinizsi u. 5. Rosenberg u. 3. Boros G. u. 19. Liliom u. 81. Damjanich u. 20. Rosenberg u. 5. Alkotmány u. 3. Váczi M. u. 9. Hegyitanya 54. Ady E. u. 26. Péteri ii. 24. Alkotmány u. 11. Baross u. 4. Baross u. 6. Csokonai u. 41. Ady E. u. 76. József A. ii. 45. Czuczor u. 22. Czuczor u. 22. Bartók B. u. 3. Táncsics ii. 17. Kossuth I,. u. 132. Péteri u. 6. Acsádi u. 53. Ady E. ii. 121. Veres Pálné u. 30. Zalka M. u. 40. József A. u. 25. j Kendőrségi krönika Börtönbicska Egy héttel ezelőtt la­punkban közöltük a jú­nius 17-én a monori Bánffy Dezső utca 42. szá­mú házbeli rablótámadás elkövetőjének fantomképét és személy leírását. A Mo­nori Rendőrkapitányság­hoz — a felhívás nyomán — több bejelentés is érke­zett, amelyeket jelenleg még vizsgálnak a bűnügyi szakértők. A brutális — egyelőre ismeretlen — el­követő L. Mihály né 47 éves monori asszonyt foj­togatni kezdte, de szeren­csére sikerült kimenekül­nie a kezei közül. A 19 és fél centiméter hosszúságú, há­zilag készített zsebkést mutatták be, amelyet a tá­madó a helyszínen hagyott. Ilyen késeket általában a börtönökben szoktak fab­rikálni a csíkos ruhások. Kérik, hogy aki látott va­lakinél ilyet, jelentse a monori kapitányságon. Ä Monori Rendőrkapitány­ság vezetője nagyobb ösz- szegű pénzjutalmat tű :ött ki annak, aki még érde­mibb információkkal segí­ti a nyomozást, illetve nyomra vezeti a bűnügyi osztály munkatársait. To­vábbra is várják a beje­lentéseket a rablás ügyé­ben a kapitányságon. Üj fordulat történt az idén március 11-én Gyom­ron a Wekerle utca 3. szá­mú házban elkövetett éj­szakai rablás ügyében. Annak idején beszámol­tunk róla, hogy az öreg há­zaspárt a tettesek összekö­tözték, s kirámolták a la­kásukat. A rendőrség új információkhoz jutott, s úgy tűnik, nyomon van­nak. Egyelőre azonban többet — a nyorruzás ér­dekében — nem árulhatunk el. Június 25-én, csütörtö­kön ismeretlen tettesek Sülysápon az Űri úton be­törtek két családi házba, ahonnan készpénzt, video- berendezéseket, műszaki cikkeket tulajdonítottak el. az összes kár 75 ezer forint. A forró nyomás ül­dözés eredménnyel járt. mert a lakosság értékes be­jelentésekkel segítette a nyomozást. Négy nappal a betörések után elfogták Cs. József 40 éves, több­szörösen büntetett előéle­tű Budapest, X. kerületi lakost, s kezdeményezték előzetes - -letartóztatását; Társa szökésben van. G. .1. MONORI IIIRI.AP Monor, Kossuth u. 71. • A szerkesztőség vezetője: Vercszki János. & Munka­társak: Gér József és Kob- lenez Zsuzsa. @ Postarím: Monor, pf. 51. 2201. Tele­fon: 157. • Fogadóórák és hirdetésfelvétel: hétfőtől • péntekig 8-40*1 11-ig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom