Pest Megyei Hírlap, 1992. július (36. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-03 / 156. szám
SZÓ - KEP s SZÓ - KÉP 0 SZÓ - KÉP Kopogtató A bekopogó vendég — legalábbis tájainkon — hangos köszöntéssel szokta üdvözölni a ház népét. Tesszük ezt mi is, most, amikor új szándékunk szerint friss oldallal, a pénteki tizenhármassal teszi le lapunkat a posta Olvasóink asztalára. Isten áldja, kedves Olvasó! És ha itt, a 13-ason üti fel a Pest Megyei Hírlapot ezután minden pénteken, gondoljon arra: mi a magyar olvasó emberben bízunk — nem pedig a misztikus számokban. Valószínű, erre a kabalisz- tikus 13-asra is érvényes az a mondás, miszerint a szerencsés papagájt gazdája teszi szerencsétlenné. Talán azért, mert beszélni tanítja? Nos, mi „beszédes” pénteki oldallal szeretnénk Önöket ezután meg-meglepni, beszédessel — a szó képletes értelmében is. Általa kalandra és elgondolkoztató, vagy épp heti gondokat feledtető utazásra szeretnénk invitálni, magunkltal ragadni olvasóinkat. Persze, a közös utazás a visszaköszönést is feltételezi ... Ha megérdemeljük. Kérjük tehát kedves barátainkat, alkalomadtán szóljanak ránk, írjanak, jelezzék észrevételeiket közleményeinkkel kapcsolatban. Hogy a következő hétvégénk értelmesebben, akár érzelmesebben (is) teljen. (A szerkesztő) BERTŐK LÁSZLÓ: Fut a tétova gondolat Az akácosból ki-kicsap veri június a habot azt gondolja amit mutat nem érdekli mit akarok az újságban is csapatok zümmög a szó mögött a nap mindenki okosabb nagyobb lepipálja a másikat talán ez az a pillanat «miről legtöbbet tudok elemek lúgok sók savak ahány részecske annyi fog tobzódik a fehér titok fut a tétova gondolat. 'Anekdota Deák Ferencről Az lf&9—40-es ország- gyűlés záróülésén Széchenyi István Deák Ferenchez lépett, és így búcsúzott tőle: — A te érdemed, hogy az országgyűlés eredmény nélkül el nem oszlott. Isten áldjon, barátom, őrködj ezentúl is a haza fölött. E búcsúzó szavakat intézem hozzád a bibliából: Te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anya- »zentegy házamat 1 •— Krisztus mondja Péternek — válaszolta a szerény Deák. SZÖNYI ISTVÁN: Zebegényi utca CSÁK GYULA: Kurutty!, Hallod ezt a felséges muzsikát ? 1 Százezer béka nekem kurutyol itt, pajtás! Mind a barátom! Ezek az én igazi jótevőim, ők az én Tédangyalaim! Ha nem is látod a fejükön a koronát, mind királyfi ez, és királyi módon jutalmaznak ... . — Húsz esztendei munka után kilöklek a bányából, mert bezárták a bányát. Tájt, de mitévő lehettem? Egy ideig adtak munkanélküli-segélyt. aztán megszüntették. Fájt, de mitévő lehettem? Négyszer két napig álltam sorban munkáért, akármilyenért, s nem kaptam. Fájt, de mitévő lehettem ? — Egyik este kiültem ide a bányató partjára, búslakodtam, keseregtem, haragudtam a világra, s akaratlanul hallgattam ezt a mesebeli koncertet. Aztán — akár a valóságos mesében —, lábam elé ugrott egy kecskebéka. Megijedtem, és rávilágítottam a zseblámpámmal, de a béka nem ugrott el, hanem ott maradt. mozdulatlanul. Soha nem érintettem azelőtt békát, de akkor lenyúltam érte, és a tenyerembe vettem, s úgy vizsgáltam tovább a zseblámpa fényénél. Mintha jólesett volna neki, hogy felvettem, csak ült, és fényes, nagy szemeivel békésen bámult rám. Egészen olyan volt, mint aki mondani akar valamit. Nem értettem békanyelven, ezért rövid szemlélődés után leteltem a lábamhoz, ahol várakozott egy kicsit, majd nagy csob- banással a tóba ugrott... — Nagyon vigyázz, hogy mindig csak a nyomomba lépj. Itt mély a tó, és ha megcsúszol, nem biztos, hogy ki tudlak húzni... — Látod, mennyi béka van itt a parton? Nem kell suttognod, akár énekelhetsz is, ezek a hangtól nem félnek. Például ott van egy. Fogjad csak a zseblámpámat, és világíts a szemébe. Most lehajolok érte, ezen a tölcséren beteszem ide a hasamon lötyögő zsákba, és nemsokára egy francia hasába lötyög majd ez a békakoma ... — Hirdetésben olvastam, hogy vannak helyek, ahol felvásárolják az összegyűjtött békát, és viszik exportra. Ott mondták, hogy zseblámpával kell fogni. Ott egy má'sik, világíts rá! Már meg is fogtam! Gyönyörű példány. Legalább negyven dekás! Leginkább ilyenkor kell jönni, amikor nincsen holdvilág. Amott is egy! Oda a fényt! Ez is megvan! Ha jól számoltam, eddig már kilencen vannak itt a zsákban. És tudod mennyit ér ez a kilenc? Amennyi egy napi keresetem volt, amíg a bányában dolgoztam! Ott izzadtam, itt meg csak sétálgatunk a csillagos ég alatt, és két perc alatt megvan a napi kereslet... — Sokan finnyáskodnak, és leszólnak, akik tudják, hogy békázok. Fütyülök rá! Én. kispajtás, nem vártam, amíg munkát lelnek számomra ebben az országban, hanem kivonultam az emberek közül ide a békáim közé, és nagyon jól megvagyunk egymással. Ez a tópart öt kilométeres körzetben az én zenekarom, ez a kórus nekem dalol! Meg száz kilométeren az ország összes kanálispartja! Egy éccaka összeszedek annyit, amennyinek az árából meg- vehetem az asszonynak a Váci utca legdrágább cipőjét! Bizony pajtás, finnyáskodnak némelyek, mások meg röhögnek rajtam, de- hát buták ezek az emberek, mert nem tudják, hogy nemzeti kincs, kemény valuta lötyög itt a hasamon a zsákban. Olyan buták, mint ezek a szegény kis jószágok, akik megdermednek, ha rájuk világítasz, mert nem fogják fel, hogy mi történik velük. Hasonlóképpen sok ember sóbálvánnyá dermedten áll. mert nem tudják, hogy mi történik velünk! — Ojra mondom, hogy mindig a nyomomba lépj. Én már ismerem a járást. Te is megismerheted, ha veszel a hasadra egy zsákot, és kijárogatsz ide velem. Ne panaszkodj, hogy szegény vagy, mert nem az a szégyen, hanem az, ha hagyod, hogy szegény maradj. Ne kuncsorogj segély után, hanem gyere velem! összefogunk, és építünk egy tározót, oda hordjuk a békát, és csak nagy tételPARDI ANNA: Mária kulcsai Homérosz azt állította a szóról: miként a madár, a fogak sövényén röppen át A Mária-képek rengetegében idézzünk fel egy Mária kulcsai című talányos esszét, amelyet Szer- gej Jeszenyin írt 1918-ban. Nem Péter kezébe adta a mennyország kulcsait, hanem Mária kezébe a föld kulcsait. Jeszenyin szerint a Marija szó egy orosz fia- geiláns vallási szekta szó- használatában lélek jelentésű. Jeszenyin e tanulmányában, amelyet kortársai programnyilatkozatnak tekintettek, visszafordul az orosz élet paraszti, ősi hagyományaihoz, és határozottan jelzi ellenszenvét a marxista ideológia iránt, amely gyámság alá helyezi a művészet lényegét. Mert ha Homérosz szerint a szó fogak sövényén átröppenő madár, akkor a gondolat olyan, mint a fa. A fogsor sövénye, az erek belül a tudatalattiba süly- lyedt fa ágait idézik. Ahol a szó, a madár fészket rak magának. A mi mondavilágunk égig érő fájával rokonságban Jeszenyinnél még meg- hökkentőbb utalásokra lelünk. Az ő sajátos kunyhó- liturgiájába a fa,szimbólumhoz, a népi díszítőelemek egyikéhez úgy nyúl, mint Mária kulcsainak a mi ajtónkat is nyitó vaszörgéséhez. Az orosz emberek törülközői gyakran ábrázoltak fát. A fa: élet. Amikor felébredtek primitív házacskáikban, vízzel mosták meg arcukat, és azután famintás törülközővel dörgölték meg. A víz az újrakeresztelkedés szimbóluma egy új hétköznap nevében. A famintás kendő azt ábrázolta, hogy nem felejtették el őseik titkát, akik a világfa Ivadékainak tudták magukat, és arcukat a kendőbe rejtve oltalmat kerestek a szövetek ágaiban. ben szállítjuk el. Nem gond a tárolás, mert a béka fél évig is elél táplálék nélkül. Utána meg, tudod, mit csinálunk? Nemcsak fogyasztjuk, hanem szaporítjuk is a békákat. Már kísérletezgettem a tenyésztéssel, és egy pénzes pasas ráharapott az ötletre, mert jól tudja, hogy nincs az a mennyiség, amennyit ne vennének át a franciák! Franc a gyomrukba, hadd egyék, ha szeretik. Én még egyet se ettem. Szeretem és szánom őket. Ennyi a dologban az erkölcsi problémám. Gondolok rá néha, hogy nem kellene bántani őket, de hát úgy vagyunk formálva, hogy mindentevők. mindent- pusztítók, meg mindent- épílők vagyunk. Amikor először a tenyerembe vettem itt azt a békát, amely szinte könyörgött, hogy vegyem fel, azóta hiszem, hogy nem haragszanak rám. Segíteni akarnak nekem, és én elfogadom ... — Űjra mondom: vigyázz, hová lépsz! És ha inár kitanultuk a tenyésztést is, tudod mit csinálunk? Könyvet írunk a mai békákról, mert mi tudunk róluk a legtöbbet! Elolvastam Brehmet is, Herman Ottót is — dunsztjuk sincs a lényegről! Háromszáz napon és háromszáz éjjelen át figyeltem a békákat: én tudok róluk a legtöbbet! Aztán te is annyit tudsz... — Csak jár a szám, csak cuppogtatjuk itt a sárban a csizmánkat, csak figyelünk, de nem fülelünk. Álljunk meg, és hallgassunk bele ebbe a gyönyörű, hangos csöndbe... Jeszenyin az orosz orna- menskészítőket kapcsolatba hozza a szanszkrit hagyományok átörökítésével. A szanszkritok odáig mentek a fa kultuszában, hogy a fa leveleit emberi körmöknek nézték, az ágakat karoknak, ujjaknak, a törzset testnek, a gyökeret lábnak. E világfa alatt találkozott Ábrahám a három angyallal; az orosz bi- lináktól a magyar népdalokig minden nép éneke itt fénylik, itt hűslik. Viszont Jeszenyin a falut virágkorában és halálos ágyán pillantva meg, a marxizmus, sztálinizmus fojtogató légkörének előszelében figyelmeztet: két fa van. Az egyik élet, a másik az elátkozott fügefa. amely terméketlenségre kárhoztatva fojtogat ágaival. Az ember tehetséges vagy tehetetlen ismétlője a már előtte is ismert eredményeknek. Sokan vannak, akik álkulcsok egész garmadájával próbálják nyito- gatni a politikai mozgások viharában ingó' portájukat, lopott hasznukat. Mária kulcsa ezzel szemben a világ- és önismeret teljes tudományából készült. Az emberi értelemhez szól a lélek jeleivel, a valóság talaján. A valóság talajában való gyökerezés, az otthon, a falét, a helyben maradás azt is jelenti: fölfelé növekedni. Az pedig nem történhet másként, mint ledobni a kérget, hatalmas, belső munkával tanulmányozva meg kell látni belső lényegünket. Az ornamentika másik figurája az orosz kunyhókon a homlokzaton díszelgő, fából faragott lófej volt. Jeszenyin másik Mária-kul- csa az a gondolat, hogy ugyanakkor a házak utaznak is, új part, új történelem felé. Költő kortársát, Klujevet idézi: ló-oromdísz jelez némán a háztetőn: utunk még hosszú lesz. Utunk egyelőre nagyon zavaros. De mert titkok jellemzik még a józan észt is, s mert sokféle válsággal, betegséggel küzdő korunkban az esztétikum földrengésein innen és túl csak az az igazi rét, ahol gyógy- erejű virágok nyílnak: Jeszenyinné! Mária kulcsai az élet kulcsai. ZALÁN TIBOR: LIPTÁK PÁL APÁM Út ABONYBA Ködben élek itt Nyugtalan vagyok és reménytelen — tudom a ködön túl vasak várnak rám fegyelmezett hallgató komor vasak szelíden, türelmesen, irgalmatlanul. E homályban minden elárul : a táj elvesztette kedélyes metaforikáját s ha látnak (szüreti asztalodnál ülsz öklöd a borral áldozó pohár mellé kopttan) álmomban vágyódom Hozzád vonásaid tapogatom a vakrpzsdás őszi tükörben férfias álom ez apám-----------hiszen tudod! má r nem dongják körül fáradt fejem hajnalban az alkoholban ázó angyalok végleges lett mondattanom s mögötte a távolodó mind sérülékenyebb (Imiért is mondom el most Neked?) kötőszókból lágy ragokból előszivárog halkan a vér Céltábla álmodik valahol beléfelejlve a téli tájba magát így élek hát nyugtalan reménytelen — ködben történetem lassan kivonja élelemből magát mellbe vág a nemlét c józanul szédülök megszédülök mint ki halott arccal száll ki egy forró autóból ZAS LÓRÁNT: • • Orömilnnepet örömünnepet kellene ülni, rózsákat dobálni széjjel, fehérruhás leányok arcán csókolni a felderengő hajnalpírt, megindultak a mezők és kiterebélyesedett szívünkben a mámor, mégis: belédcsimpaszkodó bogáncs-gomolyagok forgószelében ébredsz, tartanál egyenesen, de rádkövesedtek az átbukdácsolt évek, éneked kóvályog a neon-erdőben, napraforgók tartják tenyerüket újra, sarcot követelnek — akik engedték, hogy kivetettként támolyogj, most támogatnak a térre — vigyázz, ára van mindennek és fizetni kell a múltért, a jelenért, és a jövőt megváltani aprópénzeddel l.esz-e elég és elegendő, mormolod és tántorogsz a fényben.
