Pest Megyei Hírlap, 1992. július (36. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-29 / 178. szám
GÖDÖLLŐI XIX. ÉVFOLYAM, 178. SZÁM 1992. JÚLIUS 29., SZERDA Nem mentesek a gondoktól Aszódon Harcban az idővel Mielőtt felkerestem volna az Országos Mentőszolgálat aszódi mentőállomását, igyekeztem néhány információhoz jutni erről a tevékenységről. Éppen idén májusban volt 105 éve annak, hogy Budapesten a Lipót-bazár földszintes helyisége elől elindult a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület lófogatú mentőkocsija. Az eltelt évszázad alatt a mentőszolgálat fejlődése folyamatos volt, és háborúk, politikai, gazdasági katasztrófák ezt a fejlődést csak ideig-óráig tudták akadályozni. Jelenleg az ország területén 173 mentőállomás működik, s a mentőkocsik egy év alatt 54 millió kilométert tesznek meg. EGYSZERRE TÖBBEKET Most azt halljuk, hogy pénzügyi nehézségekkel küzdenek, s az év utolsó negyedében előfordulhat, hogy pénzhiány miatt nem tudják teljesíteni törvény szabta kötelességüket. Aszódon Korsós Attila főápoló, a mentőállomás egészségügyi vezetője fogadott, aki látogatásom napján az ügyeleti feladatokat is ellátta. Nem volt könnyű beszélgetnünk, mert ebben a reggeli órában állandóan csengett a telefon, s torzított hangon hívta az aszódi állomást az úton levő mentők CB-rádiója. — A hívásoknak csak kisebb százaléka a sürgősségi hívás — mondta Korsós Attila. — Több munkát ad a betegszállítás, amikor egyik intézményből a másikba vagy a kórházból hazaszállítjuk a rászorulókat. Ezt igyekszünk úgy szervezni, hogy minél több embert tudjon vinni a kocsi. ITT AZONNAL DÖNTENI KELL Hogy mekkora az aszódi állomáshoz tartozó és szolgálatot teljesítő négy mentőautó mozgása, azt az 1991-es teljesítményük jelzi. Az elmúlt évben 200 ezer kilométert futottak, s több mint 8 ezer beteget szállítottak. Idén ez a teljesítmény — július középéig — már ötezer felett van. — Tizenhárom községben végezzük — egyáltalán nem könnyű — munkánkat— tájékoztatott két telefonálás rövid szünetében Korsós Attila. — Az állomáson húszán dolgoznak, akik között tízen vannak az ápolók, és heten gépkocsi- vezetők. Négy mentőautónkból három teljesít GÖDÖLLŐI HÍRLAP Gödöllő, Szabadság tér 10. • A szerkesztőség vezetője: Balázs Gusztáv. • Munkatársak: Pillér Éva és Hidl Szilveszter. • Postacím: Gödöllő, Pf. 14. 2109. Telefax és telefon: (28 ) 20- 796. 9 Szerkesztőségi fogadóóra: hétfőn 10-től 13 óráig. 9 Hirdetésfelvétel: munkanapokon 8.30-tól 13 óráig a szerkesztőségben. szolgálatot, s ebből egy hu- szonnégyórázik, a másik kettő pedig tíz órát dolgozik. Így biztosítható a folyamatos gondoskodás, az igények kielégítése. Legkésőbb 30 perc múltán a betegnél vagyunk. Ha a mi kocsijaink foglaltak, akkor segít Gödöllő, vagy sürgős esetben — amennyiben például rohamkocsit igényel a betegség — a fővárosból is leér a mentő a helyszínre egy fél óra alatt. Tudom, és a kollégáim is tudják, hogy ez az idő annak a betegnek, aki az ágyban szenvedve sóhajtozik, hogy: csak a mentő jönne már! — bosszantóan hosszúnak tűnik, s mi harcolunk is a percek megrövidítéséért, ezért nagyon kérjük, csak valóban a legszükségesebb esetben hívjanak mentőt. Ha a kocsi hiányos bejelentés vagy túlzott óvatosság miatt olyan esethez vonul ki, ahol semmi szükség rá, esetleg máshol meghalhat egy infarktusos beteg. Igaz, a mentőknél nem fecsegünk, nem értekezhetünk a beteg felett. Itt azonnal dönteni kell, ezért szükség van a határozottságunkra és természetesen a felkészültségünkre, ismereteink állandó gyarapítására. Ha a döntés pillanatában bizonytalankodunk, könnyen bekövetkezhet a helyrehozhatatlan tragédia. Túráról a Trincs kocsmából jelentettek egy áju- lásos beteget. Korsós Attila indította a mentőt. Alig fejezte be az intézkedést, újabb hívás érkezett, szintén Túráról. A Bartók Béla téren egy 55 éves férfi epilepsziás rohamot kapott. Aztán a rendelőintézet, majd a tüdőgondozó kért kocsit. Az ügyeletes fáradhatatlan volt. Megnyugtatott, vigasztalt, türelmet kért és határozottan intézkedett. Szabadkoztam, amiért zavarom. A BETEGEK ÉRDEKÉBEN — Nagyon jó, hogy jött — válaszolta. — A mentőknek mindig szükségük volt a nyilvánosságra, és nem nélkülözhetjük ezt ma sem. Fontos, hogy a közvélemény tudjon rólunk, hogy ismerjék a körülményeinket. Mert nem vagyunk a gondoktól mentesek. Nem az alacsony fizetésünket emlegetem, hanem inkább az elöregedett gépparkot, a garázs kicsinysége miatt a szabadban állomásozó mentőkocsit. a hiányos felszerelésünket. A kartali önkormányzat — elsőként! — 75 ezer forintért megvásárolja együk autónkra a fájdalomcsillapítást biztosító Nitralgin palackot. De minden kocsit fel szeretnénk ezzel szerelni. Jó lenne megnagyobbítani a garázst is. Sorolta a 28 éves fiatalember a társaival együtt — az emberek, a betegek érdekében — megfogalmazott kívánságokat. Egyszer — talán — lesz majd alapítványunk, ami segíti a munkát, s olyan helyzetbe kerül az országos, meg a helyi mentőszolgálat is, amilyenről itt Aszódon, ma még szerény körülmények között, a gazdag terveket megálmodó, embertársaikért fáradozó fekete ruhás mentősök beszélnek. F. M. HOLNAP Várospo!gárok Nagy port vert fel a Gödöllői Várospolgárok Egyesületének közgyűléséről szóló tudósításunk, és az azt kommentáló jegyzetünk. Nagy számban érkeztek hozzánk levelek, amelyek közül Kovács Béláné nyugalmazott tanárnő véleményét Postabontás rovatunkban a múlt hét szerdáján már közzétettük. Holnapi számunkban egész oldalas összeállítást közlünk a vitában részt vevők véleményeiből. AZ ELSŐ KONCERT Mozgó zenekar Charles íves amerikai zeneszerző bizonyára nem járt a gödöllői Ágrártudo- : mányi Egyetem díszudva- ; rában, ám műveit — me- ' lyek a Nemzetközi Eötvös Intézet nyitókoncertjén hangzottak el — az ottanihoz hasonló „terepviszonyokra” írta. Az 1954-ben, nyolcvanéves korában elhunyt Ives-t hazájában az amerikai zeneszerzés atyjának nevezték, ennek ellenére neve Magyarországon kevéssé, zenéje egyáltalán nem volt ismert. A Szombathelyi Szimfonikus Zenekar és a Szombathelyi Oratorikus Kórus Eötvös Péter és Japánból, Kínából, illetve az Egyesült Államokból érkezett karmesterhallgatói vezényletével adta elő a századelőn jövőlátó zenéjével feltűnést keltő Charles íves műveit. A From the Steeples and the Mountains (A templomtornyokról és a hegyekről) hangulatkeltő effekt- jei után a General William Booth enters into Heaven (William Booth tábornok mennybemenetele) következett, amelyet a zenekar és a kórus mellett a baritonista Egri Sándor adott elő. A baljós felhangú történelmi témát a negyedik szimfónia követte; e négy tételből álló mű több érdekességgel bírt: a harmadik tétel kivételével mindegyiket két-két karmester vezényelte. Erre talán azért volt szükség, mert a zenekar olykor két részre szakadt, és különböző ritmussal és dallamvilággal töltötte be az udvart; de az is szerepet játszott, hogy az első tétel öt muzsikusa az erkélyről játszotta végig, A koncert végén a zenekar és a kórus, Eötvös Péter karmester és tanítványai (Fumio Okura és Jui- chi Sato Japánból, Jin Wang Kínából, Vadim Maro és David Ik Sung Choo az USA-ból) megérdemelten kaptak vastapsot. (Természetesen a művek szokatlan, gyakorta váltakozó ritmusa lehetett az oka, hogy a közönség nem, mindig találta meg a taps összhangját.) Elment a Dash örökre Ki vezet nyomra? A kutyahűségről könyveket írtak már, és sok ember őriz megíratlan történeteket a négylábú társainkkal megesett emlékezetes dolgokról. Ritkában szólunk az ember hűségéről kutyája iránt, illetve az eb elvesztésének fájdalmáról. Pedig az utóbbira is van példa. A napokban kereste fel szerkesztőségünket Michel- ler János Gödöllőről, a Szarvas utcából. Gondolatait papírra vetette. Először úgy gondoltuk, megszerkesztése után leközöljük. Többszöri elolvasása, illetve némi utánjárás után úgy döntöttünk, hogy csak ismertetjük, mivel olyan kérdések várnak tisztázásra, melyek megvilágítása nem a mi feladatunk. Reméljük, így is hozzásegítjük a történtek kiderítéséhez. Mint írja, július 15-én reggel elment a Dash örökre. Megölték. Leírhatatlan fájdalom költözött a családba, mert őt is családtagnak tekintették. Tizennégy hónapig élt. Hathetes korában vették, törzskönyvezett moszkvai őrkutya volt. Barátságos, értelmes, fajtája büszkesége. Imádta a vizet, jól is úszott. A kutyára július 15-én reggel, egy közeli telek medencéjében találtak rá. Amikor Michelles János odaért, már ki volt dobva az utcára. Hogy ki vette észre, ma sem tudja. A lakásban nyaralók — írja levelében — azt állították, hogy a kutya belefulladt a medencébe. Kétségbeesésében alig- álig fogta fel, mi történik körülötte. A fia halálsápad- tan nézett rá, és ő nagyon tehetetlennek érezte magát. A Dash nyolcvankilós volt, ezt azért jegyezte meg, mert sehol nem lehetett nyomokat látni, ami arra utalt volna, hogy valakik halva hurcolták oda és beledobták a medencébe. Mire délután visszatért, a medence patyolattisztára ki volt mosva. Hogy miért olyan későn ért vissza, annak több oka is van. Mint írja, falakba ütközött a rendőrségen és az állatkórházban is. Többórai várakozás után boncolták fel a kutyát, a tetem addig a csomagtartóban volt. Délután három órakor kapta meg a zárójelentést, levele szerint erős idegbénító gázzal fulladást okoztak a kutyának. Az eb tüdejében nem volt víz. A rendőrségen háromszor volt. Először arra hivatkoztak, nincs emberük, aki kimenjen, másodszor az volt a baj, hogy a kutya származási lapja hiányzik, de ott volt minden más okmány. Amikor harmadszor bement, az ügyeletes tiszt megkérdezte, mennyi a kutya forgalmi értéke. (Ö ezt zokon vette, ami annyiból érthető, hogy számára ez az érték forintban nem kifejezhető, viszont a kérdés jogos volt, tudtuk meg a rendőrkapitányságon, ahol a felesége tett feljelentést ismeretlen tettes ellen. A vizsgálat eredményéről be fogunk számolni.) Micheller János nek érzi magát, építkeznek, és a nem ellenőrizte. felelős- ugyanis kerítést Ahol az anyagot keverték, a kerítés ideiglenes volt, ott ment ki a kutya. Gazdája a lelkiismeretre hivatkozik, amikor várja azok jelentkezését, akik tudnak valamit. Levelében tízezer forintot is felajánl a nyomravezetőnek. Talán kiderül, mi történt s milyen körülmények között. B. G. Mozi Yárosi filmszínház: Delta Force kommandó 2. Színes, amerikai akciófilm. 18 és 20 órakor. Aszód, autósmozi: Elemi ösztön. Színes, szinkronizált amerikai krimi. Este fél 10-kor. Lakkcipőben, bakancsban, mezítláb Az életre is nevelt A napokban Katona József nyugdíjas mezőgazdásszal beszélgettem, aki hónapok óta gyűjti falujának sporttörténeti emlékeit. Bagón dr. Balázs József. Hévízgyörkön Kovács Sándor fáradozik hasonló ügyben. Mindhárom településen — de minden bizonynyal a többi faluban is — azonos forráshoz jutnak a múltat kutatók: — a falvak sportéletének kialakulása szorosan kötődik a leventeegyesületek szervezéséhez. Az ifjabb korosztályok tagjai nem ismerik ennek a szervezetnek a működését. Hosszú évtizedekig mint fasiszta mozgalmat emlegették, aztán pedig elhallgatták. Azt hiszem, ideje lenne megismerkedni ezzel a szervezettel, mert minden bizonnyal voltak napjainkban is használható vonásai. A Trianon utáni Magyar- országnak nem engedélyeztek reguláris hadsereget. A törvény megtartását a győztes hatalmak nálunk működő missziói ellenőrizték. Talán ennek ellensúlyozására vezették be a kötelező leventefoglalkozásokat, aminek értelmében minden egészséges fiúgyermek a hatodik elemiből kimaradva, 13 éves korától 21 éves koráig köteles volt a hetenként egyszeri foglalkozásokon az előírásos módon megjelenni. A föoktató általában katonaviselt, markáns egyéniségű tanító, esetleg a jegyző volt. A Galga menti községek közül elsőként — 1922-ben — Galgahévízen Rész Béla alapította meg a leventeegyesületet, később pedig Édes Albin lett a főoktató, aki szintén tanító volt. Hévízgyörkön Schuk- tár Endre segédjegyző főok- tatóskodott, őt Barna Ignác, majd Csengő Jenő tanítók követték. Az oktatók is katonaviselt személyek voltak. A segédoktatói feladatot a legrátermettebb, vezetésre legalkalmasabb fialatok látták el, akiket segédoktatói tanfolyamokon készítettek fel erre a munkára. A vezetők tűzzománcos címerű, arany-, vagy ezüst- paszomántos leventesapkát viseltek. A közlevente címerpajzsa bádogból készült. Tulajdonképpen az egyensapka adta a formát. Onnan kezdve az öltözék változhatott ízlés és tehetség szerint. Jártak a leventéi oglaikozásra lakkcipőben, bakancsban, s ha az idő engedte, mezítláb is. Minden faluban megépültek a leventesportpályák valahol a községhez közeli ősgyepen. A pálya szomszédságában alakították ki a lőteret. Igaz, hogy a leventeegyesületekben a foglalkozások egy részében honvédelmi, alaki kiképzésben részesítették az ifjakat. A pályán a század szakaszokra, rajokra bontakozott, s kezdődött a vigyázzállás. A segédoktató bemutatta a gyakorlatot: — Arra a parancsra, hogy vigyázz! — a levente a két sarkát szorosan összezárja, kinyújtott tenyerét a nadrágvarrásra szorítja. Mell ki, has be! Pihenj vezényszóig áll, akár a gyertyaszál. Darázs, légy csípheti az orrát, meg sem rezdül! Az igazi élményt a sportfoglalkozások sokasága biztosította a leventéknek. Minden egyesületben beszerezték a kellékeket. Még a legkisebb faluba is jutott a magasugráshoz szükséges léc és iéctartó, súlygolyó, diszkosz, gerely és a labdák sokasága. A futáshoz,távolugráshoz nem kellett semmiféle eszköz, csak arra volt szükség, hogy a versenyzés szervezeti keretét biztosítsák. Minden kor fiataljai vágynak a megmérettetésre, az erőpróbára. Mindenki első legény akart lenni a faluban, s futottak, súlyt, gerelyt hajítottak a legények. A helyi válogatókat az Aszódon rendezett járási leventebajnokság követte. Nagy esemény volt ez a felnőttek életében is. Lovas kocsival szállították a versenyzőket, akiket legtöbbször a falu bírója, főjegyzője is elkísért. Megtekintette a versenyt a főszolgabíró is. A leventézés természetrajzáról nem olvastam elemző tanulmányt. Sommás elítélő nyilatkozat sok. szór került elém: — Fasiszta katonai előisikola, irredenta túlfűtöttséggel, soviniszta alaphanggal. Se okom, se megbízásom a le- venteség mentegetésére. Közönséges közlevente voltam, mint százezer nemzedéktársam, de máig megmaradt bennünk a testedzés haszna, s megőriztük a szükséges álló- és küzdőképességet, a kreativitást, az adottságoknak a helyzethez való igazgatási képességét. A mai széthulladozó személyiségek tömegesedésének korában a figyelem-összpontosítás, összeszedettség emberi követelmény. A leventemozgalom ezt is megtanította az ifjúsággal. Mert a békés életre is vállalták az egyesületben a felkészítést. —k. —ly.
