Pest Megyei Hírlap, 1992. július (36. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-29 / 178. szám
MA SZÍNES TELEMAGAZIN XXXVI. ÉVFOLYAM, 178. SZÁM Ára: 18,50 forint 1993. JÚLIUS 39., SZERDA MAI SZÁMUNKBAN Nehéz a busát megfogni (4. oldal) Kamarai szerepre készül azIPOSZ (5. oldal) Móricz és Rózsahegyi (6. oldal) Sárkányon repülnek (7. oldal) öl év után kedvezmény (S. oldal) Kaleidoszkóp Postabontás (13. oldal) (11. oldal) Humanitárius konferencia Genfben Az ENSZ Menekültügyi főbiztosa, Ogata Szadako asszony kezdeményezésére ma Genfben nemzetközi konferenciát rendeznek, amely a volt Jugoszláviában zajló konfliktus áldozatainak nyújtandó humanitárius segítség kérdésével foglalkozik. A konferencián hazánk képviseletében részt vesz és felszólal Jeszenszky Géza külügyminiszter. A delegáció tagja Morvay István, a Belügyminisztérium politikai államtitkára is. (MTI) VESZÉLYBEN AZ IDEGENFORGALMI ALAP Bizonytalan az idegenforgalom helyzete Magyarországon. Ez hangzott el az Idegenforgalmi és Vendéglátó Kamara keddi szezonközi sajtótájékoztatóján. llarbula Gyula elnök elmondta, hogy információik szerint veszélybe került a húzóágazattá vált szakma fix bázisát jelentő Idegen- forgalmi Alap, és az európai példákhoz képest rendkívül szegényes az ország külső propagandája. Ugyanakkor egyre fontosabb az idegenforgalomból származó bevétel, de az Expo előtt álló országnak már évek Gáz-, vízv villany- és távhődÜemmák Árkórkörkép iitiiii előtt Mint ismeretes, augusztus elsejétől 16—24 százalékkal drágul az áram és a földgáz ára. Az emelésben számos érthető tényező játszott ugyan közre, de ezek ellenére érzékenyen érinti a lakosságot. Többek között azért is, mert a szolgáltatást nyújtó vállalatok kénytelenek lesznek a megnövekedett kiadásokat továbbhárítani. Néhány településen azt tudakoltuk meg, a távfűtési díjakat befolyásolja-e az újabb energiaár-emelkedés? Ahogy Kiss Lászlótól, a budaörsi távhőszolgáltatás gépészeti vezetőjétől megtudtuk, kétezer-háromszázhetven lakás, és vagy ezer közintézmény — bölcsőde, óvoda, iskola, üzlet távfűtéséről és melegvíz-ellátásáról kell gondoskodniuk. A kis erőművek — amilyen az övéké is — a gáz elégetésével tudják a fűtést, melegvíz-szolgáltatást megoldani. A gázdíj jelentős költségeket ró rájuk. Nem valószínű, hogy az áremelés után sikerül a szükséges összegeket kigazdálkodniuk. Konkrétumokat egyelőre nem tud mondani. Várják az értesítést, meny(Folytatás a i. oldalon.) Csökkenő kamatok az OTP-nél Az OTP augusztus 1-jétől — a korábban bejelentettnek megfelelően — jelentősen csökkenti a lakossági, a vállalkozói és az önkor- mányz.ati üzletág betét- és liitelkamatait. Ezt indokolja az infláció ütemének lassulása, a jegybanki kamatcsökkentések cs az állampapírok kisebb hozama. A változtatás mértéke a lakossági betéteknél és értékpapíroknál átlagosan bruttó 4 százalékos. Az intézkedés augusztus 1-jétől lép érvénybe, kivéve a letéti jegy esetében, aminél már július 1-jével csökkent a kamat. A látra szóló kamatozású könyves betétek kamatai nem változnak, míg a lekötött befektetések bruttó kamata 25 százalékos lesz. A takaréklevélbetét bruttó kamatai egy éven túli megszüntetés esetén 30 százalékról 26,25 százalékra, két éven túli megszüntetés esetén 31,25 százalékról 26,875 százalékra és 3 éven túli megszüntetés esetén 27,5 százalékra esnek vissza. A lakossági folyószámlák lekötés nélküli betéteinek kamata 2 százalékkal, 15 százalékra esik, a lekötött betétek kamata az időszak hosszúságának megfelelően növekvő mértékben csökken. Egyéves lekötés esetén bruttó 26,5 százalék lesz a kamat. Az ifjúsági, az Űj Otthon(Folytatás az 5. oldalon.) óta nincs idegenforgalmi koncepciója. Ebben a helyzetben ideje szakítani azzal a gondolkodással, hogy minden évben több hasznot várunk az idegenforgalomtól — mondta az elnök. Már 1990- ben „tele volt” az ország, s a tavaly a 35 milliót is elérő látogatószám pedig akkora, mint a nálunk többször nagyobb Franciaországban és Olaszországban. Az árakat emelni már ma sem célszerű. A következő lépésben a minőségi javulásra és a választék bővítésére kellene törekedni. Ehhez elengedhetetlen, hogy a szakma megvédje érdekeit és az idegenforgalom résztvevői összehangoljak tevékenységüket. Nemrég sikerült elérni azt, hogy az idegenforgalmi szakemberek ígéretet kaplak: részt vehetnek három leendő. Expóval foglalkozó bizottság munkájában. Ugyanakkor nincs állandó képviselőjük a Világkiállítási Tanács társadalmi testületében. Két hank folyósítja a kárpótlást • • Ötezret már szétosztottak A kárpótlási törvény megszületése elég léteit jelent mindazoknak, akiket az elmúlt évtizedekben megfosztottak értéktárgyaiktól, ingatlanjaiktól, földjüktől. A Budapest Bank az OTP Bróker Részvénytársaságával közösen tavaly decembertől napjainkig több mint ötezer embernek juttatta el a kárpótlási jegyeket, összesen 241 millió forint értékben. Átlagosan 30—40 ezer forintos, minimálisan ezer forintos igénybejelentéseket regisztráltak a Budapest Bank kárpótlási irodáján. A kárpótlási jegyek nyilvántartásában, illetve postázásában a Budapest Bank négy megyei (gödöllői, ráckevei, nagykőrösi, szentendrei) fiókja, az OTP Pest Megyei IgazgatóságáFéram Szentendrén Kamarai szerepre készül az IPOSZ A gazdasági életben végbemenő változások a kormány számára is világossá tették, hogy szükség van a gazdasági kamarák alapításának, működésének, feladatainak, jog- és hatáskörének egységes, a modern piacgazdaság követelményeinek megfelelő törvényi szintű szabályozására. Az illetékes kormányzati szerveknél is megkezdődtek az előkészületek a kamarai kerettörvény kidolgozására, s minden remény megvan arra, hogy a tervezet még az idén a parlament elé kerül. Az érdekképviseleti szervezetek közül az iparosok mozdultak a leggyorsabban, már tavasszal megkezdték ajánlásaik kidolgozását, s a közgyűlésük után felvett nevük — IPOSZ Magyar Kézműves Kamara — is kifejezésre juttatta abbéli szándékukat, hogy amint annak törvényes előfeltételei megteremtődnek, jogilag is kamarává kívánnak alakulni. Elkészült tervezetüket — amelyet már a pénzügyi és az igazságügyi szaktárca illetékeseinek is eljuttat(Folytatás az 5. oldalon.) s BELPOLITIKAI KRÓNIKA CARLOS SALINAS DE GORTARI, a Mexikói Egyesült Államok elnöke hivatalos magyarországi látogatását befejezve kedden a kora hajnali órákban elutazott Budapestről. AZ ENSZ MENEKÜLTÜGYI FŐBIZOTTSÁGA irodát nyitott Pécsett, a Laterum Szállóban működő menekült- táborban. Ez azért vált fontossá, mert ez a város van legközelebb a volt Jugoszlávia területén zajló konfliktusok helyéhez, és Baranyában található a legtöbb menekülttábor. A MAGYAR DEMOKRATA FÓRUM országgyűlési képviselőcsoportja kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Csóti György, az Országgyűlés külügyi bizottságának al- elnöke, az EDU (Európai Demokrata Unió) tényfeltáró bizottságának tagjaként Romániába utazott. nak pedig hat (a ceglédi, a dabasi, az érdi, a váci, a nagykátai és a monori) ki- rendeltsége működik közre. I. M. ★ A termőföldek új tulajdonosainak hamarosan az őszi munkálatok előkészítéséhez kellene látniuk, a kárpótlás azonban minden gyorsító intézkedés ellenére Is csak igen lassan halad. A helyzeten próbál segíteni az a javaslat, amelyet a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége dolgozott ki. és juttat el az önkormányzatokhoz, azok érdek- képviseleti szerveihez, és % szövetkezetekhez. A javaslatról Horváth Gábor, • (Folytatás a 3. oldalonj EGYÜTTMŰKÖDÉST, HÍRCSERÉT, KÖZÖS PRODUKCIÓKAT A médiák jövőjéről, az elektronikus és a nyomtatott sajtó nemzetközivé válásáról, valamint a hatalom és a médiák viszonyáról folyt a vita kedden, a Bu- dspesten rendezett nemzetközi médiakonferencia zárónapján. A tanácskozáson többen felhívták a figyelmet arra, hogy a médiák, a tömegtájékoztatási. eszközök nemzetközivé válásával, a nagy, mnltinacionális konszernek kelet-európai megjelenésével az érintett országok sajtójának nemzeti és kulturális identitása veszélybe kerülhet. Mások ezzel szemben úgy érveltek, hogy a multinacionális sajtóvállalkozásokat hidegen hagyja az egyes országok belpolitikája, ezért a náluk dolgozó újságíróknak nagyobb a szabadsága, mint a közszolgálati médiumoknál alkalmazott kollégáiknak. Herbert Steinbauer, a* osztrák rádió kuratóriumának tagja az elektronikus’ médiák és az írott sajtó helyzetét összehasonlítva azt a következtetését osztotta meg a 19 országból érkezett mintegy 80 médiapolitikussal, szakértővel és újságíróval, hogy az olvasás, az egzaktabb, pontosabb híreket közlő újságok, a televízió térnyerése ellenére sem veszítettek jelentőségükből. A jó lapok már csak azért is fontosak, mert a külföldi sorozatokkal elárasztott tv(Folytatás a 3. oldalon.) Egerszegi, Repka olimpiai bajnok SZABÓ TŰKBE EZÜSTÉRMES A barcelonai olimpiai játékok harmadik versenynapjának magyar találós kérdése így szólt: megszer- zi-e hazánk harmadik, saját maga második aranyérmét a „csodaleány”, Egerszegi Krisztina? Egérke már a délelőtti előfutamokban igazolta klasszisát, hiszen mindenkinél jobb idővel jutott a 100 méteres hátúszás döntőjébe. Ráadásul új olimpiai csúccsal. A táv világ- bajnoki ezüstérmese, Szabó Tünde is remekelt, futamát megnyerve, összesítésben a harmadik legjobb időeredménnyel biztosította helyét a fináléban. Egérke aztán a délutáni döntőben ismét verhetetlennek bizonyult. Féltávnál még a világcsúcsnál is jobb idővel fordult, de a végén „csak” új olimpiai rekorddal csapott a célba. Fék testhosszal utasította maga mögé vetélytársnőit, egészen pontosan azt a Szabó Tündét. aki fantasztikus hajrát kivágva, az utolsó métereken maga mögött hagyta az Egerszegit úgy 70 méterig szorongató amerikai Len Lovelesst. Repka Attila a kötöttfogású birkózás 68 kg~os súlycsoportjában hatalmas küzdelemben verte a döntőben az orosz Dugucsijevet, a hosszabbításban kikényszerítve az aranyérmet